Az új Ádám meghódítja a világot

Az új Ádám meghódítja a világot

Érdekes, milyennek képzelték a jövő férfiúját a 20-as években: nagyon nagy gonddal válogatja össze ruhatárát, rendszeresen foglalkozik vele fodrász, manikűrös (biztos pedikűrös is, ha sokat kell állnia vagy mennie ebben a cipőben), sétálgat az aszfalton és nem nagyon társalog. Szerencsénk, hogy ezt megúsztuk, de azért nem árt tudni, hogy jobb körökben ő ma a legismertebb magyar
 
 

"Milliónyi ember – egy közös álom"

2013. szeptember 27-én a belga királyi pár és több száz hazai és külföldi meghívott jelenlétében, látványos külsőségek között nyílt meg Antwerpen új múzeuma, a Museum Red Star Line, amely nem csupán egy amerikai és belga vállalkozók által (eredetileg olajszállítás céljából) alapított tengerhajózási társaság történetét mutatja be, hanem mindenekelőtt annak a több milliónyi embernek kíván örök emléket állítani, akik 1873 és 1934 között a Red Star Line valamelyik járatával annak reményében utaztak Antwerpenből New Yorkba, hogy az Újvilágban majd egy jobb és biztonságosabb élet vár rájuk.
 
 
Együttállások

Együttállások

A magyar művészeti életben nem új az a helyzet, hogy az intézmények szerepét néha átveszik a magángalériák. Nem kérdés, hogy a kereskedelmi érdekek dinamikusabbá tudják tenni a kutatást, és a sokat emlegetett kánonképzésre is hatással vannak. A tendencia eddig inkább a klasszikus modern képek piacára volt jellemző, de úgy tűnik, egy ideje a közelmúlt művészetének feldolgozása, bemutatása is a gyorsabb reagálású és újabban az intézmények jelentős részéhez képest kiszámíthatóbban működő for profit szférához csúszik át. Ennek egyik példája volt az acb, a Kisterem és a Vintage galériák közös szervezésében megvalósított Bookmarks című kiállítás, amit egy nemrég bezárt Balaton utcai kortárs galéria tereiben lehetett megnézni szeptember 20–28-ig. Közben, hogy a helyzet még érdekesebb legyen, kiderült, hogy a közös fellépés nem valami egyszeri fellángolás, idén az Art Market közepén is közös standon állítanak ki, de itt az acb, a Kisterem és a Vintage mellé becsatlakozik az Inda és a Viltin galéria is. Valkó Margittal (Kisterem), Pados Gáborral (acb) és Pőcze Attilával (Vintage) beszélgettünk.

 
Mintha

Mintha

Duna-parti szobrokat bemutató sorozatunk után a parttól kissé eltávolodva Óbudára helyeztük át vizsgálati terepünket, ahol az elmúlt években valóságos szoborállítási láz tört ki.
 
 
Színes egyszerűség, elegáns nagyság

Színes egyszerűség, elegáns nagyság

Ha feltennék a kérdést, ki határozta meg leginkább a mai Bécs arculatát, biztosan felmerülne Theophil Hansen dán építész neve. Hozzá kötődik az elegáns, 19. század végi „Ringstrassenstíl” kialakulása éppúgy, mint a bécsi városi bérházak típusának megteremtése. A város számtalan eseménnyel ünnepelte születésének 200. évfordulóját.
 
 
Kék folt

Kék folt

Minden kiállítás túl hosszú. Ezt persze mindannyian tudjuk, akik valami furcsa, aránytalan fáradtságot érzünk a negyedik terem után, és mégsem vagyunk képesek elfogadni, hogy egyszerűen csak tohonyák lettünk az évek során. Inkább különös elméleteket gyártunk arról, hogy a remekművek energiát szívnak ki a látogatókból, aztán ezeknek az energiáknak a fényében, melegében, erejében tündökölnek. Ettől remekmű a remekmű, ettől tántorog mindenki, amikor elhagyjuk a 16. századot, és bekövetkezik a festészet történetének csodálatos vakfoltja. Mindenki tudja, hogy azok is képek, azok is szépek, de mindenki csak megy tovább, előre, a kijárat felé. Akiben van némi önreflexió, az esetleg magyaráz valamit arról, hogy neki a barokk miért nem tetszik.
 
 
Rozsda 100

Rozsda 100

100 éve született Rozsda Endre, aki 1956-tól 1998-ban bekövetkezett haláláig már egyre inkább francia festőnek számított. Nem mondhatjuk, hogy Magyarországon művészete ismeretlen lenne, de a méltó bemutatással Budapest eddig adós maradt. A Nemzeti Galéria mostani kiállítása kiköszörüli a csorbát, rengeteg újdonsággal szolgál, miközben végigvezet az életúton meg-megállítva a látogatót a festői pálya fontos csomópontjainál, teret hagyva az elmélyülésnek, megmutatva a képek zenei kapcsolatait, néhol kitérőt téve Rozsda kortársai felé. A stíluskritikai besorolás nehéz, főleg mert egy Aba-Novákon nevelkedett, kezdetben az Európai Iskolához tartozó, később a Zuglói Kör szellemiségével rokon festészetet kifejlesztő, de Párizsban a már leszálló ágban lévő szürrealisták mellé sodródó, leginkább talán ezoterikusnak nevezhető festői életműről van szó. Az életmű megértéséhez adnak némi támpontot Rozsda Endre saját gondolatai, emlékei, amelyekből itt közlünk néhány szemelvényt. A részletek a kiállítás kurátorával, David Rosenberggel folytatott 1995-ös beszélgetésből valók, amelynek teljes verziója a kiállítás katalógusában olvasható.
 
 
Gádor Magda és Nagy Sándor - Egy aranydiplomás szobrászművész-házaspár

Gádor Magda és Nagy Sándor - Egy aranydiplomás szobrászművész-házaspár

A főiskola óta legendás párost alkotnak. Több mint ötven éve együtt élnek és dolgoznak. Összetéveszthetetlen alakjuk gyakran feltűnik valamelyik budapesti kiállítóteremben.
 

 
Korniss, Iparterv, és merre tovább?

Korniss, Iparterv, és merre tovább?

Szeptember 30-ig Veszprémben vendégszerepel Nudelman László gyűjteményének Korniss-anyaga. Korniss Dezsőn túl a kollekció klasszikus magjának négy további művésze – Bálint Endre, Barcsay Jenő, Vajda Lajos és Vajda Júlia – alkotta azt a válogatást, amellyel a gyűjtemény európai iskolás alapja bemutatkozott Bécsben két évvel ezelőtt. Az Artmagazin cikke akkor, 2004 tavaszán ezt az öt klasszikust tekintette át; most jussanak szóhoz a kortársak is.

 
Irány Veszprém!

Irány Veszprém!

„Az Európai Iskola teljesen jelentéktelen mellékvágány, zsákutca”, „Vajda Lajos egy nyomdahiba a magyar művészettörténetben” – mondta László Károly egy régebbi, Passuth Krisztinával folytatott beszélgetés tanúsága szerint. Láthatjuk tehát, hogy nem a magyar műítész-divatot követő szellem gyűjteményével lesz dolgunk, ha felkerekedünk, hogy Veszprémbe látogassunk, a 10 év után végül itt megnyílt múzeumba. A történet gyökerei így is, úgy is messzire nyúlnak: a gyűjtő révén a magyar kultúrának oly sokakat adó pécsi ciszter gimnáziumba, a délvidék sokszínű népművészetéhez, aztán Auschwitzba, majd Svájcba Szondi Lipóthoz, New Yorkba Andy Warholhoz.

 
Fenséges amatőrök

Fenséges amatőrök

A magyar fotográfia története kiadós nagy torta, az idők során sokan, sokféleképpen szeleteltek már belőle, de mintha meg sem látszana rajta. Egyesek művészettörténeti szempontokból próbálták felszabdalni, mások a technikatörténeti aspektusokat tartották fontosnak hangsúlyozni, akadtak, akik szépírói módszerekkel közelítettek, míg voltak, akik a zsurnaliszták felszínességével a tejszínhabot próbálták meg lekapargatni a tetejéről. Egészségükre váljék. A magyar fotótörténetnek ettől semmi baja, köszöni, jól van, s újabb és újabb kutatókra, más-más közelítési szempontokra vár. Például erre, mely egy tervezett könyv és kiállítás előtt jelenik meg a lapban, olyan forrásokat, adatokat egymás mellé csoportosítva, melyek a fényképezés történetében még sohasem szerepeltek, így bár speciális módon szeleteli a nagy közös tortát, mégis benne látszik az egész is.

 
„Ein Mädchen für alles”

„Ein Mädchen für alles”

Munkácsi Márton május 18-án lett volna 119 éves. „Ein Mädchen für alles”, azaz mindenre használható kézilány, körülbelül így fordíthatnánk a jó fotósról adott definícióját és ez a címe Nagy Edina 2006-os cikkének is az Artmagazinban.

 

 
Feltunningolt mélység vagy megkérdőjelezett magasság?

Feltunningolt mélység vagy megkérdőjelezett magasság?

A bajszos Mona Lisát, amellyel Marchel Duchamp 1919-ben Leonardo híres festményét ironikusan „parafrazeálta", ma az avantgárd művészet elismert teljesítményeként tartjuk számon. Mégpedig azért, mert ez a gesztus egy klasszikusnak és sérthetetlennek gondolt műalkotást, a művészet történetének egyik kiemelkedő darabját, „a" művészet örök szimbólumát, hogy úgy mondjam, lerángatta a piedesztálról. Valójában persze Duchamp nem a Mona Lisát rajzolta át, hanem egy olcsó reprodukciót, de mindenki számára egyértelmű a gesztus szimbolikus tartalma. Idővel azután a Duchamp által átfirkált értéktelen tucat-kép értékes műalkotássá vált, amely így már nem egyszerűen a XX. századi avantgárd hagyományba tagozódott bele, de maga is modern korunk művészetének „klasszikussá érett" alkotásává vált. 
 
 
Egy másik valóság

Egy másik valóság

A magyar szecessziós építészet bagolyvárjellegét megőrző, néhol modernizált, de azért inkább lassan enyésző Százados üti művésztelep egyik műteremlakásában beszélgetünk.

(Lugosi Lugo László fotóival)

 
Hármasban is lehet

Hármasban is lehet

Hollandiában már szinte törvényszerűnek számít, hogy újonnan kinevezett múzeumigazgatók gyakran távozó elődjüktől homlokegyenest eltérő gyűjtési és kiállítási stratégiával lépnek porondra. Ez nem történt másképp a skót Charles Esche esetében sem, akinek a nemzetközi szinten is jelentős modern és kortárs képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkező eindhoveni Van Abbemuseum élére való kinevezése 2004-ben sokak számára mégis meglepetésnek bizonyult. Nem csoda, hiszen a malmöi Rooseum Kortárs Művészeti Központ egykori igazgatója (2000-2004) és a 2002-es kvangdzsui (Korea) és a tavalyi isztambuli biennálé társkurátora sohasem dolgozott addig „muzeális" körülmények között.

 
Feminin MASZKulin

Feminin MASZKulin

Miből épül fel a nő „társadalmi maszkja"? Ki az igazi nő? Simoné de Beauvoir az ötvenes években még azzal küzdött, hogy „az a nő, aki képes gyereket szülni". Vajon ez ma áll még? Aki kisminkelve, vörös ajakkal képes minél több skalpot gyűjteni - vagy a nagy mell tesz igazi nővé? Az önértékelés és a mások által történő megítélés mennyiben esnek egybe? A pszichoanalitikus teória szerint énképünket alapvetően társadalmi elvárásokból, azok ütköztetéséből rakjuk össze. Ilyenformán a fotó, mint műfaj, amely hagyományosan a valóság megjelenítésének volt privilegizált területe, segítségünkre lehetne. Sieverding közelképein (CLOSE-UP) mintha ennek megkérdőjelezése történne: van az igazságnak objektivitása?

 
Bécsi nőügyek

Bécsi nőügyek

Süt a nap, az idei tavasszal először úgy igazán, de a bécsi vásárközpont enélkül is jól mutat; a könnyed, sok üveg épület előtti park a vásár tiszteletére kortársszobrokkal és installációkkai.telt meg. A padokon babakocsis anyukák, bukósisakos biciklisták - láthatóan a környék akkor is él és használatban van, ha épp nincs vásárprogram. (Ez nem elhanyagolható, a Hungexpora kijutni rémálom, ha odáig a kocsiban nem veszett össze mindenki, majd a parkolásnál fog.)
 
 
Szokott szépség

Szokott szépség

A jegyzett festőduó Szürkületben élünk című műcsarnoki tárlatának vezérfonala a klasszicizáló megjelenítés és napjaink tömegkultúra-idoljainak egy keretbe illesztése, amely igazán grandiózusnak mondható kísérlet. A beillesztés azonban nem jelent behelyettesítést: ezeken a zsánerképeken nem a megszokott toposzok sematikus karaktereit látjuk viszont, hanem olyan autonóm egyéneket, kínosan pozícionált beállásokban, akiknek szemmel láthatóan legalább olyan fontosak a holmijaik, mint a gondolataik.