Werk Akadémia

Werk Akadémia

2012. március első hetében indul a Werk Akadémia Kurátor képzése. 

 
Kecskeméti művésztelep

Kecskeméti művésztelep

Az előző számunkban (Artmagazin, 2011/3. 52.) már méltattuk az éppen Balatonfüreden turnézó Kecskeméti Képtár csodálatos anyagát. Most itt a legfrissebb, témához kapcsolódó szakirodalom, ugyanis a Corvina – művésztelep-sorozata második köteteként – kiadta a Kecskeméti Művésztelep történetét feldolgozó, adatgazdag, remek illusztrációkkal teli könyvet.

 
A magyar biedermeier felfedezése

A magyar biedermeier felfedezése

A Corvina kisméretű művészettörténeti korstílusok sorozatának új kötete a magyar biedermeiert dolgozta fel.

 
Három emelet boldogság

Három emelet boldogság

Ha lesétálunk a Kiscelli Múzeumból a Bécsi út irányába, majd kicsit balra tartunk keresztezve a villamossíneket, érdekes helyre érkezünk: a szocialista utópia panelházaktól ölelt kis szigetére, amely nyomokban őrzi még a valaha volt két emelet boldogság emlékét, sőt három emeletét, mert itt Herskó János filmjének címével ellentétben háromemeletesek a házak. Ez az Óbudai Kísérleti Lakótelep. A Kiscelli Múzeum, amely a várostörténet emlékeit gyűjti, most saját közvetlen környezetének történetéből mutat be egy érdekes fejezetet, megteremtve az annyira áhított kapcsolatot múzeum és élet között. A terveket és egy bejárható, 1:1-ben megépített lakást, számos kortörténeti adalékkal a múzeumban nézheti meg a látogató, a megépült házakat pedig többé-kevésbé eredeti állapotban a Bécsi út, a Váradi, Érc, Selyem, Gyenes és Reménység utcák közti területen lehet körbesétálni.

 
Leopold Bloom Díj először

Leopold Bloom Díj először

Miközben egyes művészeti díjak megszűnnek (Aviva-díj) vagy átmenetileg kivonulnak Magyarországról (Strabag-díj), szerencsére érkeznek új versenyzők. A legígéretesebbnek az irodalmi nevű Leopold Bloom Képzőművészeti Díj tűnik.

 
Új fejezet a múzeumbajárás történetében! Magyar találmány! AROMAGUIDE

Új fejezet a múzeumbajárás történetében! Magyar találmány! AROMAGUIDE

Szeptember elején a Ludwig Múzeum lépcsőjének alján fehér köpenyes alakokat lehetett látni, egy pult mögött álldogáltak, amire az volt írva: SMS Kutatóközpont. SMS = Sick Museum Syndrome. Félig-meddig már maga a látvány is gyógyító erővel bírt: hogy végre van kihez fordulniuk azoknak, akikre múzeumi környezetben bármikor lecsaphat a szörnyű energiavesztéssel járó állapot, a Stendhal-szindróma mutáns verziója. Először ugyanis Stendhal említi a túl nagy koncentrációban előforduló műalkotások okozta sokkot, amikor Firenzében, a Santa Croce-templomban heves szívdobogás után kis híján elvesztette az eszméletét. Igyekeznem kellett, hogy össze ne essek – írja aznap, amikor egyszerre, egy térben szembesül Giotto freskóival, Michelangelo és Galilei síremlékével.

 
Kertész első kézből – Kései nagyítások vs. korabeli kópiák

Kertész első kézből – Kései nagyítások vs. korabeli kópiák

Kertész amerikai sikere hosszú évtizedeket váratott magára, de a művész halálának évében André Kertész Of Paris and New York címmel az Art Institut of Chicagóban megnyílt kiállítása visszavonhatatlanul a 20. századi fényképezés arisztokratái közé emelte. Sőt egy csapásra kitárta a kertészi fotográfia előtt a médium alig egy évtizeddel korábban kialakult kereskedelmének kapuit is. (1)

 
Világtalanok gyámolítója – Beszélgetés André Kertészről Michel Frizot és Annie-Laure Wanaverbecq fotótörténészekkel

Világtalanok gyámolítója – Beszélgetés André Kertészről Michel Frizot és Annie-Laure Wanaverbecq fotótörténészekkel

André Kertész – immár sokadszor – meghódította Párizst. A Jeu de Paume-ban megrendezett kiállításánál tavaly csak Monet és Basquiat volt népszerűbb a francia közönség köreiben. Az Artmagazin a Budapestre is ellátogató, első nagyszabású magyarországi Kertész-kiállítás francia kurátoraival beszélgetett a hullámvasútszerű karrier anatómiájáról, a zajos párizsi debütálásról, az ólomszínű amerikai évekről és a szűnni nem akaró kései világsikerről.

 
Weiwei szoborfejei

Weiwei szoborfejei

Ai Weiwei, a kínai kortárs művészet szupersztárja (Artmagazin 2011/1. 26–31.) előkerült.

 
Kinyitott a Design Terminál

Kinyitott a Design Terminál

A Nyiri István által 1949-ben tervezett Erzsébet téri buszpályaudvar története újabb fordulóponthoz érkezett. A kulturális minisztérium 2004-ben döntött úgy, hogy dizájnközpontot telepít a kiürített, de műemléki védettséget élvező pályaudvar épületébe.

 
A Whitney szakít Breuerral

A Whitney szakít Breuerral

A Whitney Amerikai Művészeti Múzeum elhagyja a modernista sztárépítész, Breuer Marcell ikonikus New York-i épületét.

 
Észak Velencéje

Észak Velencéje

„Ha így alakul, Szentpétervár hirtelen a kortárs kultúra és a kortárs művészet központjává válik, követve Velence útját” – lelkendezett az Ermitázs igazgatója az újságíróknak a szentpétervári Új Holland-sziget átalakításának terveiről.

 
A műgyűjtő

A műgyűjtő

Az ötezer tagot tömörítő nemzetközi műkereskedelmi szervezet, a CINOA megrendelt egy múltat és jövőt felmérő tanulmánykötetet dr. Clare McAndrew-tól, a felkapott műtárgypiaci elemző cég, az Arts Economics alapítójától. (Dr. Clare McAndrew: The Role of Art & Antique Dealers: An Added Value. CINOA, 2011)

 
Szocreál múzeum Bulgáriában

Szocreál múzeum Bulgáriában

2011. szeptember 9-én, az 1944-es bulgáriai kommunista hatalomátvétel évfordulóján megnyílt Szófiában a Szocialista Művészet Múzeuma.

 
Ezt add össze – Elindult a Creative Selector!

Ezt add össze – Elindult a Creative Selector!

Csak egy kevésre lenne szükség ahhoz, hogy elkészülhessen a bandád első lemezfelvétele, vagy hogy legyártasd a forradalmian új találmányodat? Kulturális témák, civil kezdeményezések vagy akár vicces kütyük fejlesztésének elindításához nyújt segítséget egy mától új lehetőségekkel működő portál, a www.creativeselector.hu.

 

 
2011 legnagyobb műtárgyhamisítási botrányai

2011 legnagyobb műtárgyhamisítási botrányai

Századok óta, mióta a művészet árucikké vált, a műtárgymásolatok már nem csupán a tisztelet kifejezői és a gyakorlás eszközei, hanem ha a műkereskedelem szempontjából nézzük, potenciális hamisítványok is. Amivel nem csak az eredetit készítő mester ötletét, szaktudását lopják el, hanem a gyűjtőket is megkárosítják.

 
 
A látvány kész, a történet jöhet

A látvány kész, a történet jöhet

Steampunk, Verne, Hollywood. Egy frissen végzett MOME-diák meghódítani készül a nagy filmes álomgyárat. Névjegyként egy vizuális ízelítőt tett le az asztalra. Acélvázas bolygó füstös metropoliszokkal, kézi vezérlésű légbiciklikkel, evezős repülőszerkezetekkel, szkafandersisakokkal és gigászi óriáshüllőkkel. Az Artmagazin idei nyertes diplomamunkája több, mint egy hétköznapi diplomamunka.

 
Feltörekvő kínaiak és kelendő kortársak

Feltörekvő kínaiak és kelendő kortársak

Az eurózóna válsága, növekvő munkanélküliség, recesszió, terjedő politikai bizonytalanság és még sorolhatnánk – gazdasági szempontból nemcsak Magyarország zárt nehéz évet. A kevés terület egyike, amelyik nemzetközi szinten is talpon tudott maradni, a műtárgypiac volt – írja az Art Newspaper.

 
Az égen egy különös színt vettem észre... – A 121 legszebb Mednyánszy

Az égen egy különös színt vettem észre... – A 121 legszebb Mednyánszy

A képzőművészeti könyvpiac lassan tökéletesen leáll. Még szerencse, hogy a vezető aukciósházak nem hagytak fel teljesen a színes-szagos művészeti albumok kiadásával. Most Virág Judit örvendeztette meg a műértő közönséget egy parádés Mednyánszky-kötettel. A festő 121 legszebb festménye, Virág Judit és Törő István válogatásában.

 
Akinek színházművészeti iskolája volt Párizsban: Medgyes László

Akinek színházművészeti iskolája volt Párizsban: Medgyes László

Az elmúlt években egyre inkább előtérbe kerültek azok a művészettörténeti kutatások, amelyek olyan magyar művészek munkásságával foglalkoznak, akik karrierjüket még Magyarországon kezdték, ám ezt követően külföldön futottak be fényes vagy kevésbé szárnyaló karriert. Némelyikük mind a mai napig ismert és népszerű maradt, itthon és külföldön egyaránt, például Moholy-Nagy László, mások viszont idővel eltűntek a köztudatból, életművük pedig feledésbe merült. Ezen művészek egyike Medgyes László is.