ROCK ME, AMEDEO!

Azért jó, hogy az Amadé olyan ritka név, mert mindenkiről, akinek ez a keresztneve, rögtön Mozartra lehet asszociálni. Nahát, egyikük sem élte meg a 36. születésnapját. Szóval óvatosan, kedves és felelős szülők, nem éri meg a zsenialitás.

 

HÁROM SZÍN: PIROS

Rubinvörös, bársonyos bordó, mély rózsaszín, paprikapiros – sötét teremben izzó színek. Háromrészes sorozatunkban ezúttal az Iparművészeti Múzeum színekre hangolt kiállításának vörös termébe engedünk bepillantást.

 

MINDIG KÖZÖSSÉGBEN, A SZAKMÁM EGÉSZÉBEN PRÓBÁLTAM GONDOLKODNI

Az egész Artmagazin-szerkesztőség ellátogatott Paksra, amikor az ottani Képtárban látható volt a Bak Imre életművét Fehér Dávid válogatásában áttekintő tárlat. A kiállításban maga a művész kalauzolt minket, az ott elhangzottak szerkesztett változata kerül most olvasóink elé. Szó esik benne elődökről, külföldi tapasztalatokról, Hamvas Béláról, élet-műről, korszakhatárokról, térillúzióról, szakma és művészet viszonyáról. (Fel is vettük, az Artmagazin Online-on lehet megnézni!)

 

FILM/TÉR/HŐS

„Hollywoodi film képkockák nélkül, hőstörténet hős nélkül, műalkotás alkotó nélkül” – ezt maga a művész mondja nehezen beskatulyázható új munkájáról. Lehet a drámaian hatásos trailer eszközeivel méltó emléket állítani egy nemzeti hősnek?

 

Artanzix

 

 

PETI KÉRDEZI, HOGY A MAXCITYBE MENTÉL-E KI?

Nemrég, Velencéből hazajövet különböző videókkal és szelfikkel árasztottam el a Facebookomat: az egyiken acélkék luficápát eregetek büszkén, a másikon aranysárga vitorláshal süllyed mögém mint kis zeppelin, miközben egy önjáró gépzongorán Liszt Ferenc Szürke felhők című darabja játszódik.

 

Veszprémi vendégség

Nyár derekán, dőlő hőségrekordok közepette diadalmas vasszobrok álltak fel Veszprém közterein. A kezdetben matematikai képleteken, a véletlen fogalmán filozofáló, később gigantikus léptékbe váltó francia szobrász, Bernar Venet művei Bázel, Szöul és Luxemburg után október végéig a Vass Gyűjteményben vendégeskednek.
 

Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen III. - Maurer Dóra

Maurer a hatvanas évek elején organikus és groteszk „pszichorealista” rézkarcokat készített, amelyekben a biomorf formák mellett geometrikus motívumok is felbukkantak (Pompei-sorozat, 1964). A technikából adódó eltakarás, elfedés, illetve az egymásra rétegződő lenyomatok problémája az évtized végén a konceptuális művészet hatására felerősödött műveiben, hogy aztán folyamatosan jelen legyen nemcsak a korai fotómunkákon és akcióműveken, hanem a művész máig tartó tevékenységében is. A konceptualizmus analitikus szemlélete, amely a „valóság” szisztematikus, sorozat-műveken keresztül történő leírását tartotta elsődleges feladatának, Maurernél sajátos, egyedi módszerrel párosul: a vizuális jel önmagával történő felülírásakor a korábbi és a későbbi jelentések nem egymás ellenében, hanem egymásba átfejlődve mutatkoznak meg.

 

A szavak nem elegek

Több csatornán is fut a tévében a Dr. Csont című sorozat, amelyben, a címből kitalálhatóan, a főszereplőnő csontmaradványok alapján deríti ki egy-egy bűntény tettesét. Ehhez a mintát egy olyan orvosnő jelentette, aki a pompeji ásatásokon dolgozott, és a megkövült lávafolyamból fejtette ki a megkövesedett testeket. Fodor János művei között egy csomó öntvény szerepel, de nemcsak ezekre jellemző, hogy archeológiai, a művészetet a tudománnyal és a véletlenekkel párosító szemlélet termékei. Egyébként pedig olyanok, hogy 100-200 év múlva, ha múzeumon kívül, csak úgy, találnak majd tőle valamit, művészettörténész legyen a talpán, aki megmondja, hogy az a valami micsoda és hogy keletkezhetett.
 

Esemény a Pompidouban

Azt hiszem, a döbbenet a legjobb szó arra, amit Mona Hatoum párizsi gyűjteményes kiállításán éreztem. Öt percbe se telt, hogy rátelefonáljak családom tagjaira: hagyják a Matisse-okat, Mondrianokat és Rothkókat a Pompidou negyedik emeletén, és azonnal jöjjenek az ötödikre, mert ezt látniuk kell. Elég határozott lehettem, mert jöttek azonnal.

 

Sokszoros könny

Ha van a magyar filmnek a magyar származású Nobel-díjasokhoz mérhető és sokukhoz hasonlóan itthon tanult, majd külföldön sikeressé vált képviselője, akkor Zsigmond Vilmos az. A Harmadik típusú találkozások vagy a Szarvasvadász legendás operatőrének életpályája most elsősorban saját fotóin keresztül rajzolódik ki a Ludwig Múzeumban.
 

AZ ÁLLAMI MECENATÚRA FÉL ÉVSZÁZADA, AVAGY A MŰVÉSZEK BEVONULÁSA AZ ALAPBA

Kinek a monopóliuma volt a képeslapgyártás a szocialista Magyarországon? Hogyan zajlott a zsűrizés, mire jött létre a Lektorátus? Ezek a kérdések – és még sok más is – részletesen megválaszolódnak a kötetben, de hogy hogyan szűnt meg 1992-ben a Művészeti Alap... Ehhez még a későbbi kutatóktól is érkezhetnek adalékok.

 

„A családi boldogság mindenért kárpótolhatott volna”

A magyar kultúra irodalom-, esetleg zene-, de semmiképpen sem képzőművészet- központú. Ennek egyik következménye lehet, sőt talán inkább az oka, hogy a magyar festők, szobrászok élettörténetéről, szerelmeikről alig tudunk valamit. A művészettörténészek általában szemérmesen hallgatnak az érdekesebb, rendhagyóbb fordulatokról, vagy lábjegyzetekbe száműzik a magánéleti utalásokat. Pedig lennének történetek a festők életéből is. Nem csak Liszt Ferencnek voltak szerelmi álmai és nem csak Móricznak volt Csibéje. Épp ezért kihasználva, hogy Nyáry Krisztián ebből a szempontból tekinti át néhány nagy festőnk életét, megkezdjük régóta tervezett magánéleti sorozatunkat a Corvina Kiadóval együttműködésben. És kivel mással indítanánk, mint a Majális festőjével?

 

A GERLÓCZY CSALÁD I. RÉSZ

Az, hogy ma egyáltalán vitatkozhatunk arról, hol kellene elhelyezni a nagy nemzeti festőidol, Csontváry Kosztka Tivadar képeit, egyvalakinek köszönhető: Gerlóczy Gedeonnak, aki megmentette őket attól a sorstól, hogy fuvaroskocsik ponyvájaként végezzék. Nézzük, Gerlóczy Gedeon milyen családból jött: milyen háttér tette képessé arra, hogy méltatlan körülmények között is felismerje a festői, sőt a nemzeti értéket, hiszen nyilván erről volt meggyőződve, ha egész életében minden erejével igyekezett megőrizni őket, gondoskodni méltó elhelyezésükről és közkinccsé tételükről. Sorozatunk a Gerlóczy család történetét tekinti át egészen napjainkig ívelően. Az első részben egy családtag, a kulturális örökségkutató Gerlóczy Gábor családtörténetéből közlünk részleteket.

 

TÜNTETŐ-TÁBLA-KÉP

Nemes Csaba huszonöt éve folyamatosan – a globális művészeti rendszerek felől is jól láthatóan – jelen van a kortárs magyar képzőművészeti életben. Ez már önmagában is ritka jelenség, esetében azonban a jelenlét egyben az állandó megújulást, a legváltozatosabb médiumok használatát, friss látásmódot, a művész-identitás újragondolását jelenti. Az elmúlt öt évben a festőművész-szerep mellett megjelent az aktivistáé is, s így a legfontosabb kérdés, miként fér meg egymás mellett a tüntetőtábla és a táblakép.

 

PATKÓ KÁROLY MŰVEINEK UTÓÉLETE

Vannak művészek, akikről alig tudunk valamit. Jó esetben műveik beszélnek róluk, feltéve, ha azok meg nem szóródtak szét. Ilyen talányos alak a magyar művészettörténetben Patkó Károly is; épp ezért fontos minden adalék, ami életére, művei sorsára vonatkozik. Nézzük tehát, hogyan is kerültek külföldre fontos Patkó-képek, és hogyhogy Bécsből jött haza egy, a római Magyar Akadémián zajló társasági életet megörökítő főmű?

 

Reflex

A 2016 márciusában a Miniszterelnökség által kiírt „Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait bemutató kiállítótér” létrehozására irányuló nyílt ötletpályázat preambulumában található iránymutatáshoz fontosnak tartom kiegészítésként hozzátenni a következőket:

 

HOL A KONTEXTUS?

Hogyan, milyen formában és milyen közvetítők útján terjedtek szét rekordsebességgel egész Európában a forradalmi orosz művészet tanai? Ki hozta az orosz konstruktivizmus hírét Berlinbe, Bécsbe és aztán Budapestre? Honnan tudhatták, akik nem jártak akkoriban Oroszországban, hogy hogy néz ki mondjuk egy szuprematista kép? Itthon még soha nem közölt korabeli fotók moszkvai kiállításokról. És adalékként: hogyan maradtak meg Uitz Béla főművei, és sok évtizedes rejtegetés után honnan kerültek elő?