Műgyűjtés mint állampolgári kötelesség

Műgyűjtés mint állampolgári kötelesség

Másfél éve, készülő magán-múzeumának megnyitása előtt néhány héttel hunyt el Kovács Dezső, aki Az ötvenes évektől az előbb latens, majd lassan legalizálódó hazai műpiac aktív szereplője volt. Az elsők között nyitott „maszek” kellékáru üzletet a Ferencvárosban, amely nyílt forgalmú műkereskedésként működött. A rendszerváltás után a Qualitas Antikvitás és a Belvárosi Aukciósház tulajdonosa- és vezetőjeként az újjáéledő magyar műkereskedelemnek a tömeges forgalomra szakosodó szegmensében döntő piaci részesedésre tett szert. Sok műtárgyat restauráltatott értékesítés előtt, hozzájárulva állagmegóvásukhoz. Műgyűjteménye a hatvanas évektől kezdve épült ki; ennek elhelyezésére újíttatta fel a kilencvenes évek végén saját erőből a múzeuma számára kiszemelt Köztársaság téri épületet. Jelentős volt művészeti szakkönyvtára is. Mivel kollekciójából korábban csupán kisebb bemutatókra került sor (például a budai Hegyvidéki Galériában), s munkásságáról a nyilvánosság előtt nem beszélt, gyűjtői tevékenységének megmérettetése múzeumának megnyitása lehetett volna. Halálával ez a szándék kútba esett. Kovács Dezsővel galériájának ügyvezetője, Einspach Gábor 1999-ben készített életinterjút. A hanganyag az MTA Művészettörténeti Intézetének Adattárába került, s most részleteket közlünk belőle. (Szerkesztette: Ébli Gábor)

 
Költőnők, gésák, színészek, kurtizánok az Edo-kor japán fametszetein

Költőnők, gésák, színészek, kurtizánok az Edo-kor japán fametszetein

Színpompás kimonókba öltözött, különböző korokból és eltérő társadalmi körökből való szépségeket láthatunk a japán fametszeteken. Lehetnek híres középkori költőnők, vagy a 11. század eleji Murasaki Shikibu udvarhölgy által írt gyönyörű irodalmi remekmű, a Gendzsi regénye palotai alakjai; 17—18. századi polgári háziasszonyok napi munkájuk közben; zenélő vagy verseket olvasó gésák. Sok metszeten azonban híres kurtizánok vagy erotikus jelenetek láthatók. A nyugatiak azonban sokszor félreértették az ábrázoltak kilétét.

 
Munkácsy Mihály: Poros út I.

Munkácsy Mihály: Poros út I.

Szerencsés kortársak és bámuló utódok számtalanszor leírták: Munkácsy alapvetően romantikus, hol szenvedélyes, hol álmodozó, lírai alkat volt. Realizmusát is szokták romantikus jelzővel kiegészíteni. De nem kevésbé romantikus naturalizmusa sem. Korai, zsánermotívumok köré szerveződő tájképei, a Vihar a pusztán, a Dőlő szénásszekér - a Mű-terem Galéria legutóbbi aukcióján volt látható -, az Árvízi jelenet, az Isaszegi csatatér, de címe alapján a lappangó Őszi bánat egytől-egyig a késő romantika szelíd hangulatfestésének körébe sorolható, helyenként naturalista részletábrázolással. Munkácsy sokáig idegenkedett az emberi alakot nélkülöző tájképtől; felfogása, melynek értelmében a táj mint a mindenség számunkra adott aspektusa csak az ember vonatkozásában értelmezhető. Csak életének második, zaklatott és meghasonlott időszakában kezdett elmagányosodott hangulatú tájképeket is festeni, nyilvánvalóan szimbolikus célzattal. A Poros út két változata azonban ennél bizonyosan korábbra datálható, és minden mellékzönge ellenére a romantika stílusfogalmával írható le leginkább.
 
 
Töprengés a műgyűjtés és műmeghatározás nehézségein Simon György János Tabán című képe kapcsán

Töprengés a műgyűjtés és műmeghatározás nehézségein Simon György János Tabán című képe kapcsán

A műgyűjtés - függetlenül attól, hogy állami-e, vagy magán - évszázadok óta szembetalálja magát azzal a problémával, hogy - amennyiben nem az alkotóművésztől szerzeményezünk-miként lehet biztonsággal megállapítani egy-egy mű alkotóját. Az azonosítás a művészettörténeti kutatás egyik legérdekesebb feladata, amely a tudományos alaposságon kívül kép- és adattárak anyagai, számos szakkönyv, így többek között monogramlexikonok, kiállítási és aukciós katalógusok, indexek használatát feltételezi, továbbá restaurátori segédlet, optikai, számítástechnikai műszaki eszközök bevonását, valamint stílusjegyeket felismerő műérzéket és ebben szerzett gyakorlatot, némi beleérzőképességet, továbbá sok türelmet és még több szerencsét igényel.
 
 
Információtechnológia és a kortárs művészeti galériák

Információtechnológia és a kortárs művészeti galériák

A Blocknotes című művészeti- és művészetelméleti magazin egyik 1994-es számában bukkantam rá egy francia művész-teoretikus-kritikus csoport, a Cercle Ramo Nash táblázataira és diagramjaira. Azóta nem nagyon tudok úgy kortárs művészeti kérdésekhez hozzászólni, hogy ne idézném fel őket. A meglehetősen összetett folyamatábrák semmilyen nóvummal nem szolgálnak, erényük a pontosság és a sokszempontúság: azt az intézményi közeget tekintik át, amelyben a kortárs képzőművészeti műalkotás létrejön, amelybe beépül, amely dönt sorsáról, s amelyben vagy eltűnik, vagy pozíciót szerez, amelyben kulturális örökséggé válik, vagy amely nem vesz róla tudomást. A cikk a művészt mint nyitott rendszert elemzi: a művész információt termel és információt fogyaszt. Kapcsolatokat épít és ápol a művészet intézményes keretének szereplőivel, beleértve a múzeumokat, a kritikusokat, a gyűjtőket, a médiát, az oktatási intézményeket, a művészeti szervezeteket, a művészetfinanszírozásban résztvevő szereplőket. Persze egy kereskedelmi galéria is ezt teszi - tevékenységét alapvetően kommunikációs technikák, csatornák és technológiák alkalmazásával végzi.
 
 
„Mindenki gyűjtőnek születik

„Mindenki gyűjtőnek születik"

Apró, halványzöld színű, közel kétezer éves római üvegfiolák sorakoznak egy bibliát formázó barokk kézmelegítő mellett, egy 15. századi limoges-i zománckép pedig Josef Hoffmann, a bécsi szecesszió egyik vezető mestere első világháborús üvegpohara mögött lapul. Mindez csupán töredéke annak a kaleidoszkópszerűen gazdag és változatos tárgyegyüttesnek, amely vendéglátónk barokk írószekrényének üvegajtaja mögött tárul fel. Saphier Dezső gyűjteménye frappánsan illusztrálja egyéniségét: sokszínű, szertelen, ellentmond minden meggyökeresedett értékrendnek, ihletetten egyéni. Minden tárgyhoz - legyen az kerámia, könyv, ötvösremek vagy festmény -személyes, szoros kötelék fűzi, kezébe véve, végigtapintva bármelyiket, számtalan érdekfeszítő történetet elevenít fel. Ahogy kollekciójának darabjai -őrizvén a múlt és a használat nyomait - igazi mesélő tárgyak, úgy ő maga is képes órákon keresztül színes anekdotákkal fűszerezve megidézni műgyűjtői pályafutásának csaknem öt évtizedes történetét.
 
 
Jazz és modernitás

Jazz és modernitás

A két világháború közötti művészetről ma is számos közhely, esetenként felületes kép él bennünk. A kor tárgyi rekvizítumait gyűjtők-kedvelők között stabilan tartja magát az általánosan elterjedt Bauhaus-stílus fogalom, amely a valóságban számos más, a Bauhausszal éppenséggel teljesen ellentétes esztétikát valló irányzatot fed le. Ilyen az art deco, a 20. század utolsó átfogó stílusmozzanatának tartott formarend, amit a kortársak számos elnevezéssel illettek- art moderne, zig-zag style, jazz-modern stb. - ám csak utólag, mintegy negyven évvel ezelőtt vonult be végérvényesen a művészetek történetébe. 
 
 
A Dunán innen, a Dunán túl

A Dunán innen, a Dunán túl

 
A magyar művészet külföldi bemutatásának egy szerencsés esetéről számolhatunk be végre. A madridi bemutató ugyanis olyan tárlat, amely a kurátori kollaboráció és a kiadott tekintélyes spanyol/angol nyelvű katalógus révén talán nem múlik el nyomtalanul, és nem marad izolált bemutatója művészeinknek.
 
 
Keserü Ilona

Keserü Ilona

2014. május 1. és július 27. között a balatonfüredi Vaszary Galériában mintegy ötven festményen, objekten és fotón keresztül mutatják be Keserü Ilona szűkített életművét. Topor Tünde a művésszel folytatott 2001-es beszélgetései alapján készítette el és publikálta 2004-ben Keserü Ilona életrajzát az Artmagazinban.

 
Gedő Ilka művészete

Gedő Ilka művészete

Az idén jelent meg a Gedő Ilka (1921-1985) művészetét bemutató monográfia a Gondolat Kiadó gondozásában. „Gedő Ilka a huszadik századi magyar művészet egyik legjelentősebb, egyben legkevésbé ismert művésze. Bár fiatal kora óta szoros kapcsolata volt kortárs képzőművészekkel, művészettörténészekkel, írókkal és filozófusokkal, egyetemes értékű életműve mégis társtalan, s valószínűleg ez az oka annak, hogy munkássága jószerivel máig feldolgozatlan. Életműve ugyanis nem variációja kortárs művészeti gesztusoknak - ha így lenne, az analógia lehetősége mindenképpen segítené az interpretációt -hanem alteráció, eltérés, kívülállás, mondhatnánk azt is: irritáció..." - írja Hajdú István a könyv bevezető tanulmányában. 
 
 
A Feuer-gyűjtemény

A Feuer-gyűjtemény

Egyre többször hangzik el a magyarországi műtárgypiacot régóta ismerők szájából - nosztalgikus felhangokkal természetesen -, hogy lassan a múltak ködébe vész a régi típusú, szenvedélyes és értő gyűjtő alakja. Egyre többet hallani befektetőkről (személyesen azért alig-alig lehet ilyet, legalábbis „vegytiszta állapotban" látni), akik puszta tezaurálási segédeszközt látnak egy-egy festményben, esetleg egy több festményt is tartalmazó stokkban, vagy kihasználva a magyar műtárgypiac folyamatos felfelé ívelését, műtárgyban akarják megforgatni pénzüket. A tapasztalat azt mutatja, hogy léteznek még hagyományos értelemben vett műgyűjtők, akik hosszabb-rövidebb idő alatt az őket érdeklő terület vagy műtárgycsoport szakértőivé válnak, és akik felé egyre intenzívebben kezdenek áramlani az érdeklődésükre számot tartó tárgyak. Az alábbiakban egy viszonylag újkeletű gyűjteményt szeretnénk bemutatni, amelynek anyagához az elmúlt 10-13 évben jutott tulajdonosa, rendkívül gyorsan tájékozódva a rendszerváltás után egyre sokszínűbb piacon, és hamar kialakítva a maga preferenciáit - igaz ugyan, hogy kivételes anyagi lehetőségek birtokában.
 
 

"Most az árak jók"

"Most az árak jók" - írta naplójába 1913 karácsonyán a művész, miközben azon töprengett magában, hogy vajon érdemes-e gyűjteményes kiállítást rendeznie. Mint egy igazi üzletember morfondírozott azon, hogy akkor tanácsos-e a gyűjteményes kiállítás, mikor amúgy is van kereslet művei iránt, vagy inkább akkor-e, mikor esetleg lanyhul az érdeklődés. Mednyánszky, aki olyan közömbösen viseltetett az anyagi természetű javak iránt, nem sokat beszélt a pénzről, mégis van naplóiban egy-két passzus, melyben meglepő részletességgel tárja fel anyagi viszonyait, s filléres kimutatásokat rögzít kiadásairól és elvárható igényeiről. 
 
 
Modernség és tehetség

Modernség és tehetség

Modernség és tehetség - e kettős elkötelezettséggel jellemezte Tamás Henrik műkereskedelmi munkáját a galériájának ötvenedik kiállítására megjelent katalógus előszavában Kárpáti Aurél 1933-ban. A Tamás Galéria valóban a fiatal, újító szellemű művészet legfontosabb kereskedelmi helyszíne volt a két világháború közötti Budapesten. Bár helyszíne, s raktárában képanyagának jelentős része, elpusztult a második világháborúban, történetéről sokat tudunk Tamás Henrik 1951-ben leírt visszaemlékezéseiből. A Művészettörténeti Dokumentációs Központ felkérésére született szöveget ma az MTA Művészettörténeti Intézetének Adattára őrzi. Nyomtatásban várhatóan 2004-ben jelenik meg, a Pécsi Modern Képtár kezdeményezésére és szerkesztésében, ahová Tamás magángyűjteményének zöme került.
 
 
A Holokauszt hosszú árnyéka - I.

A Holokauszt hosszú árnyéka - I.

Egy nagy, és a tábor egy részét használhatatlanná tevő fogolylázadást hónapokkal követően, 1945. január 26-án Auschwitz, az európai keresztény kultúra és humanizmus csődjének szimbóluma, kitörölhetetlen szégyenfoltja felszabadult. Ugyanezen a napon a dicsőséges magyar csendőrség a budai várban kivégezte a Vörös Brigád partizáncsoport 11 tagját, aminek már semmiféle katonai célja nem volt, csupán a nyilas rémuralom szórakozásból gyilkoló képviselőinek újabb bűnlajstromát gyarapította. Pest városát a szovjet csapatok már egy jó hete, 1945. január 18-án elfoglalták, s a fegyveres patkánynép Budára és még távolabbra menekült, miután a fővárosi hidakat felrobbantották. Az erre vonatkozó döntés semmiféle értelmes stratégára nem vallott, minthogy akkor már Budát is teljesen körülzárta a Vörös Hadsereg, s a náci és a nyilas erők, továbbá a hozzájuk alacsonyuló magyar hadsereg tisztjei Budát csupán február 13-ig tudták tartani. Már ezt jóval megelőzően, 1945. január 20-án az ideiglenes magyar kormány képviselői Moszkvában aláírták a fegyverszüneti egyezményt, s Magyarország hadat üzen Németországnak. E naptól kezdve a magyarok részvétele bármilyen háborús cselekményben nemcsak bűn volt, hanem ostobaság is.

 
A Kohner-gyűjtemény

A Kohner-gyűjtemény

Soha nem tapasztalt nyüzsgés kavarog körülöttem; mintha nem is műtárlaton lennék, csendes képek, szobrok környezetében, hanem valami tragédia közepén, ami itt zajlik, ezekben a termekben, szinte pánikszerűen. Előkelő urak — ismert gyűjtők —, elegáns dámák izgatottan tolongnak előttem, egy-egy kép előtt összeverődnek, lázasan jegyeznek. Az ember minden pillanatban más és más nyelvezet mondatszilánkjaiba ütközik, német, angol, francia szavak rokoni csókokat váltanak a magyarral… Az izgalom indokolt. Magyarország legelőkelőbb műgyűjtőjének, Kohner Adolf bárónak műkincsei tömik meg e végnélküli falakat, műkincsek, amelyekhez foghatókat csak a párizsi Louvre falai mutatnak meg…” A Reggel tudósítója leplezetlen izgalommal számolt be az Ernst Múzeum 48. aukciójának kiállításáról a napilap 1934. február 19-i számában. A cikk alcíme Kohner elkeseredett, drámai hatású szavait idézi: „Közelébe sem megyek többé képeimnek… nem bírom többé látni őket…” A minden túlzás nélkül európai rangú, páratlan következetességgel és szenvedéllyel összeállított gyűjtemény visszavonhatatlan széthullását eredményező árverés egy olyan történet végére tett pontot, mely mintegy negyven évvel korábban, a 19. század utolsó éveiben kezdődött el.

 

 
A festmények hamisításáról II.rész

A festmények hamisításáról II.rész

A megtévesztés szándékával, utólagosan átalakított eredeti festmények a hamisítványok talán legnehezebben leleplezhető körét alkotják. Különböző típusainak bemutatása segítséget jelenthet a jövőbeli képvásárlók számára. E cikksorozat első részében a hamisítványok egy speciális, igen gyakori és sok esetben rendkívül nehezen leleplezhető vállfájáról volt szó. A korabeli, autentikus, de manipulatív szándékkal utólag átalakított képek körét mutattam be, melyeket - elválasztandó a már eredetileg is hamisítási szándékkal készült művektől - „meghamisított" festményeknek neveztem el. Jelen tanulmány a meghamisítások néhány további altípusát veszi sorra, többségében olyan magyar festmények bemutatásával, melyek egykor hazai aukciók kínálataiban is szerepeltek.
 
 
A festmények hamisításáról I.rész

A festmények hamisításáról I.rész

Írásomban kísérletet teszek arra, hogy bemutassam és konkrét példákkal illusztráljam a magyar festménypiacon előforduló jellegzetes hamisítványtípusokat. Szándékom nem az elrettentés: e sokszor elhallgatott kérdések tisztázása éppen a bizalom növekedését eredményezheti azáltal, hogy a cikksorozat után a műtárgyak iránt érdeklődő, azokat gyűjtő olvasó már nem csupán folyosói pletykák, halkan odasúgott félinformációk birtokában tájékozódhat a hamisítványok - veszélyes és egyben rendkívül érdekes -világában.
 
 
Gyűjtésről és műkereskedelemről

Gyűjtésről és műkereskedelemről

A legtöbb kultúrában és a legtöbb korban nem részesítették előnyben a régi dolgokat. Állítják egyesek. Magunk kételkedünk ezen állítás igazságában. Idősebb Plinius időszámításunk 1. évszázadában arról panaszkodott Naturalis Historia című enciklopédikus művében, hogy a régi mesterek nagyszerű tudásához képest ezek a maiak értelmetlen, értéktelen dolgokat művelnek. A római világ mérhetetlen lelkesedése a birodalom területén föllelt korábbi kultúrák, főként a görögök művészete iránt, közismert. Ha nem működött volna értékadó mintaként a görög szobrászat Rómában, akkor ma meglehetősen keveset tudnánk minderről, hiszen leginkább római kori másolatok közvetítésével ismerhette meg az utókor a görög mesterek fontos alkotásait. Ehhez minden bizonnyal a provinciákból zsákmányként Rómába került tárgyak nyilvános árverései is hozzájárultak.
 
 
Lúzerek

Lúzerek

ERDŐSI ANIKÓ: Tavaly öt hónapot töltöttél a Bethanien Művészház ösztöndíjasaként. Mi volt érdekes számodra Berlinben, mit festettél?

SZŰCS ATTILA: Öt hónapból négyet végigdolgoztam. Sokat festettem. Folytattam a már régen meglévő belső tér, külső tér-témát, de egy új szál is bekapcsolódott, az emberekre koncentráló sorozat. Ennek a portréciklusnak a részei például a Budapesten a Deák Galériában is bemutatott Buster Keaton- és a Kádár János-portrék.