Artmagazin 2015/2

Artmagazin 2015/2

Ki gondolná, hogy a címlapunkon közölt kép a Nemzeti Hangversenyterem színes falfe­lületeinek tervvázlata? Hogy ennek alapján készült el az ország egyik legnagyobb köztéri műalkotása, Jovánovics György gipsz relief­sora? Mint ahogy ahhoz is alaposan át kell gondolni az innen­-onnan tudott tényeket, hogy összeálljon a kép: a magyar szecesszió egyik legszebb enteriőrje, a Rippl­-Rónai által tervezett Andrássy­-ebédlő Andrássy Katinka, vagyis a vörös grófnő édesapjának megrendelésére született, és eredetileg ott volt, ahol most a Francia Intézet áll. Az is ér­dekes adalék, hogy Gerhard Richter főiskolai vizsgamunkája, egy leginkább szocreálnak nevezhető falfestmény a drezdai Higiéniai Múzeumba készült, és az is, hogy a Város­ligetben van egy magánsír, amin csak egy latin felirat látható: FUIT, azaz VOLT. Van egy cikkünk filmekről is, amiben letűnt vagy soha nem volt világok művészettörténeti kapcso­lódásairól írunk, és ha film, akkor olvashat­nak egy interjút Forgács Péterrel, amiben egy pár perces, telefonnal, futva készült vi­deó és annak közönség elé tárása a központi elem. Ebben a számunkban szinte minden arról szól, ki hogyan lépett ki a műfaji ke­retek közül, milyen átfedések vannak film, képzőművészet, iparművészet, építészet és zene között. Az irodalom sem maradhat ki: olvasóinknak Kornis Mihály mondja el, miket gondol Birkás Ákos festményeiről, és arról, hogy Birkás Ákos mit tart, mi a festő dolga. 

 
Déri Miklós portréiról

Déri Miklós portréiról

Déri Miklós fotói 2014-ben készült fekete-fehér portrék a 80-as, 90-es évek magyar alternatív szubkultúra tagjairól. Hősökről, szereplőkről, mellékszereplőkről és megfigyelőkről. A szubkultúra egykori hatalmasságai mélyen a szemünkbe néznek, nem mosolyognak. Visszanézünk. Nem világos, hogy fölényük a személyiségükből, rezzenéstelen arckifejezésükből, a képek beállításából, vagy a megvilágításból ered. Déri egylámpás kompozícióiban klasszikus portréfotók elemeit használja, az ábrázoltakat mintegy kiszakítva a jelenkorból. [...]

 
Gallery hopping 2014. 11. 11 – 11. 16.

Gallery hopping 2014. 11. 11 – 11. 16.

Úgy tűnik, a nyolcvanas generáció nagyon elemében van. Eheti kiállításajánlónk erre a csoportra fókuszál, de nehéz is lenne másként eljárni, mert tagjainak szinte mindenben benne van a keze.