„Szerintem a képzőművészeti élet...”

Hogyan működik a hazai képzőművészeti szcéna? Mennyiben történt a rendszerváltással szemléletváltozás és melyek jelenlegi működésének legalapvetőbb jellemzői? Milyen alrendszerekből épül fel, s tagjai milyen alapvető funkciók és dinamikák mentén viszonyulnak egymáshoz?

A művészeti intézményrendszer működéséről rendszerint (kultúr)politikai történések mentén beszélünk feltételezve, hogy elsősorban ezek határozzák meg felépítését és mechanizmusait. De valóban mindig a politika kell, hogy legyen a gravitációs pont?

A „Szerintem a képzőművészeti élet...” című, most induló cikksorozatunk legfőbb célja, hogy harminchét múzeumi vezetővel és galeristával készült nyolcvanórányi interjúanyag alapján új szemszögből mutassa be a képzőművészeti szcénát a 2013-as állapotok szerint, hogy 2015-ös perspektívánkból láthassuk, hogy a szereplők – akik nem pusztán az aktuális kultúrpolitikai változások elszenvedői, hanem aktív, a rendszer működését tevékenyen alakító résztvevői voltak – milyen stratégiák mentén alakították a közeget a jelenlegi állapotára, vagy adott esetben hogyan járultak hozzá diszfunkcionális működéseinek fenntartásához.


A „Szerintem a képzőművészeti élet...” tehát a rendszer folyamatait és dinamikáját a szereplők szemszögéből mutatja be, a cikkek alapját pedig a résztvevők magukról és egymásról alkotott véleménye adja.

A heti rendszerességgel megjelenő összegző írásokban olyan kérdésekre kapunk válaszokat mint, hogy ebben a közegben mit jelent ma a bizalom és a tisztelet, hogy az egyes helyzetekben a szereplők milyen különböző versengési és együttműködési stratégiákat alkalmaznak, hogy milyen szempontból van jelentősége a személyes kapcsolatrendszereknek, hogyan lehet kiigazodni és boldogulni ebben a szisztémában, melyek a legalapvetőbb normák, és hogy miben vélik felfedezni a múzeumi vezetők és galéristák a szocializmus örökségét.