Már az utcakép is kaotikus: mintha egymásra tolták volna a szegényes, földszintes bádogviskókat, a két-három szintes téglaházakat, a trópusi virág külsejű, színpompás templomokat és a hatalmas felhőkarcolókat. Az egzotikus Tajvan a művészetkedvelőknek is hasonló izgalmakat tartogat: kínai táj japán ecsettel festve, globális csúcstechnológiával felvértezve. Buddhista templomok és Starbucks-kávézók, a Tiltott Város kincsei és digitális videók, tradicionális kalligráfia és globális műtárgypiac. Úti benyomások – a Kína árnyékában is virágzó – Tajvan szigetéről.

A debreceni Modem retrospektív kiállítást rendezett a nemzetközi hírű festőnőnek, Reigl Juditnak. Reigl Kapuváron született, Szőnyi István volt a mestere a főiskolán, de végül Párizsban kezdte meg festőkarrierjét a szürrealisták között. A debreceni tárlat csak a második nagyszabású kiállítása Magyarországon.

Hófödte hegygerincen egyensúlyozó hegymászók, a préri fölött táncoló tornádótölcsér, papírvárként összedőlő kínai hotel, földomlás alá temetett parkoló, repülőgéproncsok között helyszínelő rendőrök. A televíziós hírműsorok unalomig ismételt képsorai köszöntek vissza az 1967-ben született képzőművész, Szabó Dezső kinagyított printjein.

A patinás veszprémi Vár utcában otthonra talált Vass László-gyűjtemény egyre-másra vonzza magához – az E.ON Energie és az E.ON Hungaria hathatós támogatásával – az absztrakt művészet nemzetközi sztárjait, a meditatív százas szögekről ismert német Günther Ueckertől kezdve a városszövet geometrikus formarendjével játszó, ír származású festőművészig, Sean Scullyig.

Akárcsak az impresszionista és modern aukciók, a kortárs aukciós hét is vegyes végeredménnyel zárult Londonban. Míg Sotheby’s június 28-án megrendezett vásárán lapos, de megbízható teljesítménnyel kezdett, addig a Christie’s két nappal később Andy Warhol Liz Taylorról készült szitanyomatának több, mint 10 millió dollárért történő eladásával megkoronázta a londoni aukciós hetet.

A héten, június 16–20. között tartják Bázelben a képzőművészeti vásárok koronázatlan királyát, az Art Baselt. A negyvenegyedszerre megrendezett svájci börzén az érdeklődés meggyőző, az üzlet megindult, bár a piac itt-ott átrendeződött: visszatért a hetvenes–nyolcvanas évek és hódít az intellektus. „Nagyszerű” – lelkendezett egy amerikai galériás az Artinfo.com újságírójának – „Olyan, mint 2006-ban. A piac nem lángol, de duruzsol.” Rövid beszámoló az Art Newspaper cikke alapján:

„Személyre szabott tárgy” rovatunk szerzői egy-egy számukra fontos műtárgyról mesélnek – szubjektíven. Ezúttal Markója Csilla művészettörténész mutatja be Nádas Péter Önarckép szélharanggal című fényképét. A mű 2009. október 22. és 2010. január 10. között volt látható a Stuttgart melletti Fellbach városka galériájában, azon a tárlaton, aminek anyagát az író maga válogatta 1959 és 2003 között készült fényképeiből. A kiállítás kíséretében megjelent Nádas Péter Schatten an Mauern (Árnyékok a falakon) című fotóalbuma, melyhez az utószót Joachim Sartorius írta.

Fiatal brit Turner-díjas festő, a mi Braun Andrásunkkal egykorú. Elképesztően sikeres és ismert. A modern festészet egyik szupersztárja, és amikor azt mondjuk, modern, ezen már a 2000-es éveket értjük.

Sejthető, hogy egy művészettel foglalkozó periodika befogadójának vannak – akár tudat alatti – elvárásai, amikor belefog egy műkritika elolvasásába: a cikk kínáljon fel például egy vagy több értelmezési lehetőséget, vágjon rendet a látszólag kusza jelenségek között. Mit tegyen azonban a szerző, ha a bemutatandó kiállítás olyan heterogén műfajokat ölel fel, mint (ahogy ez a sajtóanyagban olvasható) az installáció, a szobor, „a wunderkammer, a sorozat, az enteriőr, a szemléltető ábra, a modell, az életkép, a dioráma, vagy ezek illusztrációi és dokumentációi”, nem beszélve a „tárgyak és szereplők” sokszínűségéről?

Az Artmagazin május 26-án ismét tárlatvezetést tartott hűséges előfizetőinek. Ez alkalommal – rendhagyó módon – nem egy nagy országos múzeum megakiállítására látogattunk el, hanem az egyik kereskedelmi kisgaléria aktuális bemutatójára. A két évvel ezelőtt indult Viltin Galéria tulajdonosa röviden beszélt a pénzügyi kilátásokról, a művészeti vezető pedig a profil kialakításáról. Végül a kiállító művész, Chilf Mária – munkatársunk kérdéseire válaszolva – végigvezette a nagyérdeműt a művésztársak által kiegészített hatalmas csoportportrék és a terápiás ülést idéző installáció között. Néhány fotó a hangulatos estéről.

Nem könnyű a művészek élete, bár az alkotókat évszázadokig sújtó művésznyomor visszaszorult, az elmúlt ötven évet pedig a kortárs művészet térhódítása jellemzi. (Igaz, ez a fejlődés a közelmúltban megtorpant és csak mostanság látszik újra beindulni). A művészek egy maroknyi csoportja viszont valódi vagyonnal büszkélkedhet. Ennek a maroknyi, befutott művésznek eléggé jól megy a sora. De mégis mennyire? Az Artinfo utána nézett.

Szerkesztőségünk Bécsben járt, a május 9-éig látható Viennafairen. Az osztrák kortárs művészeti börze az elmúlt években a közép-kelet-európai régió legfontosabb vásárává vált, nem világsztárok forognak itt, hanem a nagy jövő előtt álló fiatal helyi tehetségek és persze az ausztriai művészeti színtér apraja-nagyja. A bejáratott öreg mesterek helyett inkább kísérletező fiatalok szerepelnek – a nagy piaci áttörés reményében. Köztük természetesen az öt vezető budapesti galéria (acb, Inda, Kisterem, Ráday és Viltin) mezőnybe tökéletesen beleillő művészei. Az Artmagazin képes összefoglalója következik a Viennafairen látott izgalmas, humoros, fontos vagy jellegzetes munkákról.

A legtöbb nagyváros mind nagyobb erőkkel üldözi a házfalakon garázdálkodó falfirkászokat, pénzbírságokkal és börtönbüntetéssel fenyegetőzve. A népszerű diákcsínnyé váló graffitizéstől közben elvált a kortárs képzőművészet egyik ágává nemesedő street art. Az Obama-kampány ikonikus plakátját megalkotó Shepard Faireynek sem vandalizmus miatt kell bíróságra járnia, hanem a felhasznált fotóporté ki nem fizetett jogdíja miatt. Az ezredforduló óta egyre népszerűbb „utcai művészet” mára a műtárgypiac komoly szegmensévé vált. Az Arprice elemzése szerint átrendeződésnek vagyunk tanúi: a főváros London lett, de Párizs is erősíti pozícióit.

Kis Róka Csaba festményeit nehéz elfelejteni. Még nehezebb a műveit a fiatal magyar mezőnyben bárki máséval összetéveszteni. Ezt pedig csakis konzekvens alkotói módszerének köszönheti, amivel viszonylag rövid idő alatt egy teljesen koherens művészeti univerzumot épített fel magának. Bár a székesfehérvári születésű művész még csak 28 éves és 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, máris saját védjegyeként funkcionál párját ritkító motívumrendszere. Kis Róka Csaba gyakorlatilag még nem létező brand a magyar műtárgypiacon, de unikalitása az utóbbi egy-két évben máris többeknek feltűnt, így egyre gyakrabban láthattuk kiállításokon csonkolt huszárjait és mániákusan ismételt szakállas férfialakjait. De mitől is kezdett el lassancskán „cool”-nak számítani Kis Róka Csaba festészete? Kezdjük az elején.

A fényesre polírozott, indiai motívumokkal festett babák és az ugyanezt a figurát feldolgozó, hatalmas festmények közt úgy mutattak a budapesti műkedvelők, galériások és művészek, mintha egy hollywoodi filmben lennének, ahol a főhős egy látványosan elit művészeti partin tűnik fel.
Chintan Upadhyay indiai művész alkotásai ugyanis mintha összefoglalnák mindazt, amit jelenleg a cutting edge képzőművészet jelent a médiában.

 

A magyar szakmai és laikus közvélemény felháborodott a hír hallatán, hogy a Szépművészeti Múzeum felszín alatti bővítése kőkubussal és lépcsőkivágással is járhat. Vajon mit szólnának, ha egy vezető absztrakt festő dekorálná ki az egyik terem mennyezetét? A Louvre nem ilyen szívbajos, most adták át elegáns ünnepség keretében Cy Twombly hatalmas freskóját a világ legismertebb, évi 8,5 millió látogatóval büszkélkedő múzeumában. A klasszikus szobrok fölé került 400 négyzetméteres képóriás a Louvre kortárs művészeti missziójának a része.

Ha olvasóink estefelé látnak egy őrült tempóban gyalogló nőt lobogó hajjal, amint maga után vonszolja elegáns, külföldinek látszó, kicsit már kidöglött emberek néhány fős csoportját a kortárs galériákat rejtő utcákon vagy jobb éttermek felé, akkor biztosak lehetnek benne, hogy Bagyó Annával találkoztak. Ő az ugyanis, aki már-már megszállottan igyekszik tenni az ellen, ami miatt mások különböző fórumokon eddig csak siránkoztak, vagyis hogy Magyarország nincs fenn a kortárs művészet világtérképén. Ő találta ki azt a programot, amely talán segít felszámolni viszonylagos elszigeteltségünket. A Visitors Programként elhíresült projektről Winkler Nóra kérdezi.

Az Artprice idén is megjelentette a nemzetközi aukciós forgalmat összesítő éves műkereskedelmi mérlegét. Hatalmas változások zajlottak le az élmezőnyben, 2008-ban még a kortárs művészet komoly tényezőnek számított, az akkor negyedik helyen álló Damien Hirst viszont most a 44. helyre zuhant vissza. A top 10 összforgalma is jelentősen esett, a 2007-es piaci csúcsnak csak a harmadát tette ki a válságtól sújtott 2009-es esztendőben. Azért kétségbe sem kell esni, a tíz legdrágább művész által begyűjtött 650 millió dollár még így is több, mint a 2000-es évek közepén mért éves eredmény!

Pár száz évnyi kihagyás után az Esterházy család ismét beszállt a kortárs művészeti mecenatúrába. Az új idők új szelének megfelelően nem maguk a hercegi leszármazottak jótékonykodnak, hanem az osztrák Esterházy Magánalapítvány, amely a família egykori javait, a kastélyokat és a műtárgyakat kezeli.

 

Matematika és fizika, spirális mozgások, spirálisan tekeredő síkok, geometriai testek, gömb és félgömb – mind szereplői Csörgő Attila őszi retrospektív kiállításának a Ludwig Múzeumban. A legrangosabb németországi médiaművészeti elismeréssel, a Nam June Paik-díjjal tavaly kitüntetett művész eddigi, közel húszéves pályáját tekinti át a kiállítás az 1992-es Forgástesttől a 2006/9-es Möbius terekig.