Arcképcsarnok, Modern Képtár, Nemzeti Képtár, Nemzeti Galéria – a magyar országos képtár születésének szövevényes története. Sinkó Katalin a Galéria évkönyvében dolgozta fel a hazai múzeumhistória fejezeteit. Európai hírű szaktudósok, csőlátású pártpolitikusok, közönségkedvenc kiállítások és vastag katalógusok, a tudomány- és intézménytörténet szereplői, vagy inkább mára már néma tanúi kelnek új életre és beszélik el a Nemzeti Galéria Kik vagyunk,  honnan jöttünk-jét, egyelőre még a Merre tartunk? nélkül.

Bár még nincs nyoma az építkezésnek, mégis egyértelműen úgy tűnik, hogy a Szépművészeti Múzeum nagyszabású, föld alatti bővítését nem törölte el a gazdasági válság. Tavasszal már megindulnak a munkagépek, hogy megvalósuljanak Karácsony Tamás tervei: az oszlopsor felszín alatti folytatása, a látogatókat fogadó üvegkocka, a széles kőlépcsőkbe metszett lejárati rámpa és persze a Hősök tere alá benyúló kiállítási csarnok.

Világszerte napirenden van a sikeres múzeumok bővítése. Itthon a Szépművészeti Múzeum után most a Nemzeti Múzeum került terítékre, Londonban a Tate kezdett újabb növekedésbe. Az Art Newspaper májusi számában két cikk (itt és itt) is megjelent a Tate Modern, a londoni kortárs művészeti múzeum leendő átalakításával kapcsolatban, mivel idén januárban elkezdődtek a földmunkák a már évek óta tervezett átalakítás első lépéseként.

Minden nyári múzeumjáró ismeri azt a kellemetlen fázós érzést, ami elkapja, ha belép a légkondicionált kiállítóterembe. Hűvös levegő, tüsszögés, megfázás. A nemzetközi szabványoknak megfelelően a páratartalom 40–50% között mozog, a hőmérséklet pedig 18–25ºC között – ami a kánikulából beesve nem épp kellemes. A nagy nemzetközi múzeumok restaurátorai és igazgatói most készülnek felrúgni ezt a szabályozást: hadat üzentek a hideg kiállítótereknek, a fenntartható fejlődés és persze a felborult költségvetések megfékezése végett.

Akik nem szeretik a profi módon kivitelezett és komoly médiafelületekkel megtámogatott, sorban állós, blockbuster kiállításokat, azoknak érdemes most lelátogatniuk Pécsre. Európa Kulturális Fővárosa kisléptékű, nyári turistalátványosságokkal kedveskedik a múzeumjáróknak. Félig elkészült beruházások, szóra sem érdemes felújítások és ijesztően fajsúlytalan tárlatok. Pécsi riportunk következik a lüktető mediterrán városból, ahol a fehéren szikrázó utcakő-burkolat minden pénzt elnyelt – többek között a megakiállítások elől.

Bécs egyik legnépszerűbb kiállítóhelye, a Bank Austria Kunstforum lenne a gazdasági válság következő áldozata? – tette fel a kérdést a Der Standard publicistája az év elején. A Michael Häupl polgármester és a kulturális bizottságot képviselő Andreas Mailath-Pokorny írásban tiltakozott a Bank Austriánál és az UniCreditnél a Kunstforum bezárása ellen, a terjedő szóbeszédre hivatkozva. Az osztrák Profil magazin adott elsőként hírt az inkriminált üzletről, a Kunstforum épületének eladásáról. A művészeti intézmény igazgatója, Ingried Brugger szerint bár a kiállítási tervek 2012-ig szólnak, fix programjaik már csak jövő márciusig vannak.

A magyar szakmai és laikus közvélemény felháborodott a hír hallatán, hogy a Szépművészeti Múzeum felszín alatti bővítése kőkubussal és lépcsőkivágással is járhat. Vajon mit szólnának, ha egy vezető absztrakt festő dekorálná ki az egyik terem mennyezetét? A Louvre nem ilyen szívbajos, most adták át elegáns ünnepség keretében Cy Twombly hatalmas freskóját a világ legismertebb, évi 8,5 millió látogatóval büszkélkedő múzeumában. A klasszikus szobrok fölé került 400 négyzetméteres képóriás a Louvre kortárs művészeti missziójának a része.

Nem unalmas ma Bécsben múzeumot vezetni. Miután 1998-ban Ausztria komoly lépéseket tett a jogi akadályok elhárítására, sorra érkeztek a restitúciós kérelmek a császárváros híres-neves gyűjteményeihez. A Belvedere elbukott pár turistakedvenc Klimt-festményt, a magán alapítású Leopold Múzeum fapofával hárítja el magától a követeléseket, most pedig már a Kunsthistorischesnek is magyarázkodnia kell. A patinás múzeumban őrzött Vermeer-klasszikusra, a Festőművészetre egy korábbi tulajdonos leszármazottja jelentette be igényét.

Január 11-én felszállt a füst a Los Angeles-i Kortárs Művészeti Múzeumban (MOCA), a bizottság döntött, az új igazgató: Jeffrey Deitch. A művészvilágot sokkolta a hír, hiszen Deitch jól ismert New York-i galériatulajdonos. Eddig még az amerikai múzeumokkal sem fordult elő, hogy a műkereskedelem területéről válasszanak maguknak igazgatót. „Tökéletesen megfelel. Jeffrey éli, eszi, alussza és lélegzi a művészetet” – lelkendezett Maria Bell, a MOCA vezetőségének egyik tagja.

Oslo vezetése új épületet álmodott a Munch Múzeumnak a norvég főváros dinamikusan fejlődő vízparti negyedében, a szűkössé vált hatvanas évekbeli lapos üveghasáb helyett. A nemzetközi pályázatot a spanyol építészeti iroda, a Herreros Arquitectos nyerte meg tavaly márciusban, a fjord belső csatornájára néző üvegtornyos tervével.

A francia kultúrpolitika továbbra sem mondott le a kortárs képzőművészet népszerűsítéséről. A versailles-i palotába a nagy felháborodást kiváltó amerikai giccs-szupersztár Jeff Koons után japán követője, az ázsiai képregényeket képzőművészetté átformáló Takashi Murakami érkezhet. De nem csak a Napkirály rezidenciáját borítja el a kortárs művészet, hanem a Louvre klasszikus tereibe is beszivárog. Anselm Kiefer és Cy Twombly után a múzeum a nyolcvanhárom éves mestert, François Morellet-t kérte fel, hogy geometrikus absztrakt üvegablakot tervezzen a Richelieu-szárnyba. Sőt, a kiszivárgó hírek szerint már az Eiffel-torony se kerülheti el a végzetét!

Az olaszok mindig is kicsit másképp álltak hozzá a művészethez. A turizmus szempontjából persze a klasszikusokat erőltetik, de azt ki gondolta volna, hogy eddig még nem volt valódi állami kortárs művészeti múzeumuk!? De az ezredfordulós múzeum-boom idén elérkezett Rómába is, a kulturális minisztérium novemberben megnyitotta a XXI. Századi Művészetek Nemzeti Múzeumát.
 

A Szent Katalint ábrázoló Murillo-festmény a spanyol barokk piktor fiatalkorát bemutató kiállításon látható most éppen Bilbaóban. Már ha az eredetivel van dolgunk! A képet a spanyol uralkodók igen előkelő diplomáciai ajándékként használták a 19. században – nem is egyszer. Azt gondolhatnánk, hogy a koronás fők nagyvonalúan bánnak gyűjteményük kincseivel. De nem mindig, néha kicsinyes csalásokra is képesek, akár éppen a katolikus királyok legfőbb szövetségesével, a Vatikánnal szemben.