„A történelemben egyetlen játszmának sincs vége, és mindegyik játszma különböző módon értékelendő.”

„A történelemben egyetlen játszmának sincs vége, és mindegyik játszma különböző módon értékelendő.”

Seres Szilvia beszélgetése Vámos Tibor, Széchenyi-díjas villamosmérnökkel, kutatóprofesszorral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával.

 
„Az egyik első »internetes újságíró« voltam”

„Az egyik első »internetes újságíró« voltam”

Seres Szilvia beszélgetése Bodoky Tamás Pulitzer- és Gőbölyös Soma-díjas újságíróval, az atlatszo.hu alapító-főszerkesztőjével.
 
 
„Minden emberben ott van a kreatív hatalom és erő, hogy tegyen és változtasson dolgokon apránként...”

„Minden emberben ott van a kreatív hatalom és erő, hogy tegyen és változtasson dolgokon apránként...”

A londoni Design Museum minden évben kiválasztja a világ minden tájáról azt az általa legjobbnak ítélt hetvenhat munkát, amit az év design díjára terjeszt fel. Idén a hat kategória digitális szekciójában jelölték Gálik Györgyi a PAN Studioval és Tom Armitage-dzsel közösen készített installációját, a Hello Lamp Postot is, amit azután készítettek, hogy megnyerték az első Playable City Awardot Bristolban. Gálik Györgyi a MOMÉ-ról indult és nagy utat járt be az elmúlt évtizedben. Idén szeptemberben kezdte meg doktoriját a Royal College of Art Innovation Design Engineering PhD programján. Seres Szilvia beszélgetéseinek és kutatásának a net art szcéna múltjának rekonstruálása mellett célja az is, hogy a magyarországi újmédia-művészet fiatal alkotóit is bemutassa. A szerző ezúttal a Londonban élő xdesignerrel, Gálik Györgyivel beszélget.

 
„Nem véletlen az olyan fogalmak elterjedése, mint art & tech, science & art & tech.”

„Nem véletlen az olyan fogalmak elterjedése, mint art & tech, science & art & tech.”

Seres Szilvia beszélgetése Nemes Attila művészettörténésszel, kurátorral, a Kitchen Budapest Talent programjának vezetőjével.

 
„Olvastuk Gibsont, volt Tetsuonk, ezerrel ment az Electronic Body Music, kezdődött a rave.

„Olvastuk Gibsont, volt Tetsuonk, ezerrel ment az Electronic Body Music, kezdődött a rave."

Seres Szilvia beszélgetése Molnár Dániel (B2MeN/soobrosa) adatgondnokkal.

 
„Végre valaki megmutatta, hogy mit tud ez az Internet!”

„Végre valaki megmutatta, hogy mit tud ez az Internet!”

Seres Szilvia beszélgetése Erdély Dániel tervezőművésszel, feltalálóval, aki cégével az aDamStudióval, később az Option.hu Kft-vel 1996-tól rendezte az Internet.galaxis programsorozatot.

 
„Arccal az internet felé!”

„Arccal az internet felé!”

Seres Szilvia beszélgetése Szakadát Istvánnal, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docensével.

 

 
„Amikor az ember kicsit médiaművész, akkor semmihez sem ért igazán, mert mindenhez ért.”

„Amikor az ember kicsit médiaművész, akkor semmihez sem ért igazán, mert mindenhez ért.”

Seres Szilvia beszélgetése Somlai-Fischer Szabolcs építész, médiaművésszel, a Prezi társalapítójával.
 
 
„A számítógép nekem a szabadságot, a menekülési útvonalat jelentette.

„A számítógép nekem a szabadságot, a menekülési útvonalat jelentette."

Seres Szilvia beszélgetése Waliczky Tamás újmédia-művésszel, a hongkong-i City University oktatójával, a School of Creative Media Tanszék számítógép-animációs részlegének vezetőjével.

 
„Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik és valahogy a jövő errefelé vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni.”

„Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik és valahogy a jövő errefelé vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni.”

Seres Szilvia interjúinak és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A szerző ezúttal Kangyal András interakciótervezővel beszélget. - See more at: http://www.artmagazin.hu/_online/halozat#sthash.xULXdhOX.dpuf

Seres Szilvia interjúinak és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A szerző ezúttal Sugár János képzőművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének egyik alapítójával beszélget.

 
„Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben”

„Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben”

Seres Szilvia interjúinak és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A szerző ezúttal Fernezelyi Márton, informatikus és médiaművésszel beszélget. - See more at: http://artmagazin.hu/artmagazin_hirek/a_hatarokon_belul_maradni_egy_muvesznek_erdektelen._mindig_ezeket_kell_feszegetni..2322.html?pageid=81#sthash.dRDCS8aC.dpuf

Seres Szilvia interjúinak és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A szerző ezúttal Kangyal András interakciótervezővel beszélget.

 
„A határokon belül maradni egy művésznek érdektelen. Mindig ezeket kell feszegetni.”

„A határokon belül maradni egy művésznek érdektelen. Mindig ezeket kell feszegetni.”

Seres Szilvia interjúinak és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A szerző ezúttal Fernezelyi Márton, informatikus és médiaművésszel beszélget.
 

 
„A .hu velünk kezdődik.”

„A .hu velünk kezdődik.”

Seres Szilvia beszélgetése dr. Kovács Lászlóval, az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztályának (DSD) alapító-vezetőjével és dr. Micsik Andrással, az Elosztott Rendszerek Osztály csoportvezetőjével.

 
„A vízió jobb volt mint az Ars Electronica Center új központjáé.

„A vízió jobb volt mint az Ars Electronica Center új központjáé."

Seres Szilvia beszélgetéseinek és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A Hálózat rovat második interjújában a szerző Maróy Ákos, IT-szakember és programozó, újmédia-művésszel beszélget.

 
„Sejtések felé az ember folyamatosan tanulva indul el.

„Sejtések felé az ember folyamatosan tanulva indul el."

Kommunikációs-kulturális rendszerünk az ezredfordulóra digitális platformra került. Ez a telekommunikáció és az interaktivitás szempontjából is új irányú fejlődés forradalmian új kulturális rendszert hozott létre. Az internet által megnyílt információs csatorna új értelemben vett „demokráciát” hozott, amelyre a képzőművészek a kezdeti, egyszerű alkotásoktól a komplexebb interakciós rendszert alkalmazó művek létrehozásával reflektáltak. Dokumentáció a net art magyarországi hőskoráról alig áll rendelkezésre, ezért maguk a művek a legtöbb esetben már nem rekonstruálhatóak. Emiatt fontosak a korszakhoz kapcsolódó személyes emlékek. Seres Szilvia beszélgetéseinek és kutatásának célja, hogy bemutassa a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét.
 

Első interjúalanya Szegedy-Maszák Zoltán képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője.