Wanted - Zichy Mihály
2007. december 14. és 2008. március 26. között Zichy Mihály műveinek nagyszabású bemutatójára készül a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás apropóját a szentpétervári Ermitázzsal való együttműködés adja, melynek köszönhetően a világ egyik legnagyobb múzeuma mintegy száz darab grafikát kölcsönöz a gyűjteményében őrzött Zichy-anyagból. A Magyar Nemzeti Galéria és az Ermitázs Zichy-grafikáin és -festményein kívül – mely a bázisát adja a tárlatnak – szeretnénk hazai köz- és magángyűjtemények anyagát is bemutatni. A hagyatékból, mely a mai napig a leszármazottak tulajdonában van, számos fontos mű lesz látható, és több gyűjtő is jelezte már együttműködési szándékát. Azonban van néhány kulcsfontosságú alkotás, melynek eddig nem sikerült nyomára bukkanni, ebben kérjük olvasóink segítségét.
Zichy Mihály pályája egyszerre tipikus és egyedülálló a 19. századi magyar művészetben. Bár hosszú élete java részét külföldön töltötte, a század végére – elsősorban magyar irodalmi illusztrációinak köszönhetően – már hazájában is kultikus tisztelettel övezett művésszé vált. Lényegében csak tanulóévei alatt, az 1840-es, majd az 1870-es években készített olajképeket, viszonylag kis festői œuvre-jével szemben számlálhatatlanul sok rajza, akvarellje, szépiarajza és litográfiája ismert. Oroszországban cári megrendelésre készített alkotásainak nagy része természetesen az ottani gyűjteményeket gazdagítja, de több műve megtalálható Grúziában és Nagy-Britanniában is. Élete végén számos alkotása került hazai közgyűjteménybe, halála után is folyamatosan vásároltak a múzeumok fel-felbukkanó grafikái közül. Ilyen szenzációnak számító vétel volt például 1964-ben Zichy elveszettnek hitt, húsz lapból álló Faust-sorozatának a megszerzése.
Zichy, több kortársához hasonlóan, Marastoni Jakabnál kezdett rajzolni, majd Bécsbe került, ahol jogi tanulmányai mellett a neves bécsi festő, Ferdinand Georg Waldmüller magántanítványa lett. Korai festményeivel hamar sikereket ért el, s bár művei drámai hangvétele némileg eltért a bécsi biedermeier világától, sok tekintetben ezek a tanulmányok és inspirációk határozták meg későbbi szemléletét. Ezért a kiállításon Zichy első festményei mellett igyekszünk néhány példát bemutatni a bécsi kortársak műveiből is, a Szépművészeti Múzeum 19. és 20. századi gyűjteményének anyagából. Különleges darabja ennek a korszaknak az 1846-ban készült Trubadúr című festmény, amely néhány évvel ezelőtt tűnt fel aukción, s ami nagymértékben gazdagítaná a pályakezdő évek anyagát a kiállításon. Teljesen nyoma veszett a Haldokló lovag című képnek, melyet csak reprodukcióból ismerünk, s a korabeli cikkek szerint akkora sikere volt, hogy az osztrák műegylet azonnal meg is vásárolta.
Zichy Waldmüller ajánlásának köszönhetően került 1848-ban Oroszországba, ahol eleinte Katalin nagyhercegnő udvarában dolgozott, majd 1852-től négy cár (I. Miklós, II. Sándor, III. Sándor, II. Miklós) szolgálatában állt. Kiemelkedő mesterségbeli tudásáról és hallatlan rajzkészségről tanúskodnak az udvar életét megörökítő reprezentatív akvarelljei, melyek lényegében a vizuális dokumentáció szerepét töltötték be, s albumokba fűzve vagy külön lapokon az események emléklapjaiként szolgáltak. Emellett a művész – elsősorban eladásra – számos, még a bécsi festészet hatását mutató zsánerjelenetet is készített, melyeken a szentpétervári élet hétköznapjait, jellegzetes figuráit örökítette meg. Az Ermitázs gyűjteményéből érkező kollekció a tárlat igazi különlegessége lesz, hiszen ezek a művek még sosem voltak láthatók Magyarországon.
Théophile Gautier francia költő és kritikus 1858-ban, oroszországi utazása során, Beggrow műkereskedésében bukkant Zichy rajzaira, majd személyesen is felkereste műtermében a mestert, és rövidesen elragadtatott cikket írt róla, melyet Szentpéterváron és visszatérve Franciaországban is közreadott. A rangos szerző – akinek írása a hírnevet jelentette Zichy számára – beszámolójában lelkesen elemezte történeti és a tragikus zsáner műfajába sorolható akvarelljeit, valamint a „romantikus borzalommal” telített Sírrablók című szépiarajzát, melyet látogatása alkalmából Gautier-nek dedikált a művész. E rajz az 1930-as években, kalandos úton Amerikából került haza, magyar közgyűjteménybe, s ennek köszönhetően a kiállításon is látható lesz. Gautier, miközben érzékletesen leírta a művész lakását, cikkében nem mulasztotta el megemlíteni, hogy Zichy műtermének falán ott függött többek között Paul Delaroche az École des Beaux-Arts előadótermébe készített falképének (Hémicycle) metszetmásolata is. Delaroche műve, amely a 19. század közepén elfogadott művészeti kánon grandiózus vizuális összefoglalása volt, festőgenerációk ízlését és a művészettörténeti múlthoz való viszonyát határozta meg. Delaroche monumentális körképe annak a 18. század végén született és a 19. században divatossá vált ábrázolástípusnak a betetőzése, amely a múlt nagy, „példaértékű”művészeinek életéből merítette témáját. Ezt a „művészettörténeti-zsáner” típust követte Zichy az 1860-as években, amikor a Michelangelo műterme, Correggio halála, Bernard Palissy, illetve Raffaello műterme című krétarajzait készítette. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy ezek közül csak egyet, a Bernard Palissyt tudjuk bemutatni az Ermitázs gyűjteményéből. A többi, ezúton is keresett mű a két világháború között Magyarországon volt, szerepeltek ugyanis 1930-ban az Ernst Múzeum aukcióján, de hollétükről azóta nem tudunk.
A cári udvari feladatok elismerést és megfelelő anyagi hátteret biztosítottak Zichynek, a Gautier által is dicsért, autonóm, nagyméretű szépiarajzok hamar vevőre találtak Szentpéterváron, ám ezek nem elégítették ki művészi ambícióit. 1874-ben úgy döntött, hogy elhagyja az udvart, és Párizsba utazik abban a reményben, hogy immár szabadon alkothat, s vízióival – ahogyan ő nevezte „hallucinációival” – sikereket érhet el és biztosíthatja megélhetését. Bár Gautier ekkor már halott volt, lánya szalonjában tárt karokkal fogadták, és hamar megismerkedett a párizsi művészeti élet jeles alakjaival. Közülük a legnagyobb hatást a század kivételesen népszerű illusztrátora, Gustave Doré gyakorolta rá, akinek köteteit és néhány, a Szépművészeti Múzeumban őrzött rajzát szintén láthatja majd a tárlaton a közönség.
Az 1870-es években több, a művész monumentális kompozíciók iránti vágyát tükröző, festményméretű rajzot készített. Ezek közül talán a legfontosabbak a Faust végórája avagy az Emberi tehetetlenség, mely a Faust-téma egyik első felvetése az életműben, valamint egy jellegzetes késő romantikus vízió, a Boszorkánykonyha című szépiarajz. Ez utóbbi az 1990-es években szerepelt hazai aukción, a Faustról azonban nincs adatunk, pedig ezek az impozáns művek mindenképpen fontos darabjai Zichy pályájának. Párizsi éveinek, egyben egész életének kulcsműve, A Rombolás géniuszának diadala című hatalmas vászon, mely nem más, mint Zichy heroikus kísérlete a vágyott „főmű” megalkotására. Már megszületésekor is sok vitát kavart: az 1878-as párizsi világkiállításról aktualizáló politikai tartalma miatt a művész kénytelen volt visszavonni. Bár a kritika inkább fanyalogva fogadta, hatalmas közönségsikert aratott Budapesten és Bécsben is, ahol mint igazi látványosságot, reflektorok kereszttüzében, drapériákkal övezve mutatták be. A művet 1902-ben, a Nemzeti Szalon gyűjteményes Zichy-kiállításán megvásárolta az állam, hatalmas méretei miatt azonban csak egy-egy alkalommal állították ki, az 1990-es években végül Zalára került a művész Emlékmúzeumának műteremszobájába. Reményeink szerint a tárlaton újra be tudjuk mutatni a 19. századi magyar művészetnek ezt az egyedülálló művét is.
A kudarcok és financiális problémák hatására Zichy 1879-ben elhagyta Párizst. Az 1880-as években rövidebb hazai tartózkodást követően a Kaukázusba utazott, ahol elkészítette a grúz nemzeti eposz, Sota Rusztaveli A tigrisbőrös lovagjának illusztrációit, majd visszatért Szentpétervárra a cári udvarba. Végképp lemondott arról, hogy monumentális történeti vagy allegorikus kompozíciókat alkosson, és visszavonult oda, ahol vitathatatlan sikereket ért el: a grafika, az illusztráció területére. Irodalmi illusztrációival módot talált arra is, hogy távolról ugyan, de részt vegyen a hazai művészeti életben. Az 1880–1890-es években elkészítette a híres Madách- és Arany-illusztrációkat, melyeket még a művész életében megvásárolt az állam. Ezek a lapok Zichy máig legnépszerűbb és legismertebb művei. Célunk azonban az, hogy e vitathatatlan remekműveken túl, Zichy minél több fontos és kvalitásos alkotását mutathassuk be a kiállítás-látogató közönségnek és a művészettörténész szakmának. Ezért az itt említett lappangó műveken kívül is bármilyen Zichy Mihály-grafika vagy -festmény érdekes lehet a kutatás vagy a kiállítás számára. Kérjük, hogy amennyiben a fent említett képek közül valamelyik a tulajdonában van, vagy más Zichy-művel rendelkezik és szívesen közreműködne a tárlat létrehozásában, jelezze azt a kiállítás rendezőjének a következő címen vagy telefonszámon:
Róka Enikő
Magyar Nemzeti Galéria Budapest, 1250 Pf. 31.
Tel.: 06-20-439-7440
Fax: 212-73-56 vagy 375-88-98
E-mail: roka.eniko@mng.hu
Reprodukcióból ismert és keresett művek listája:
Trubadúr, 1846
Olaj, vászon, 55x44,5 cm
J.j.l.: M. Zichy 1846
Haldokló lovag, 1846
Olaj, vászon, ??
J.: ??
Serleget tartó apród, 1875
Szén, akvarell, pasztell, aranyfesték, karton, 1000x800 mm
J.j.l.: Zichy M. Paris 1875
Nőrablás, 1874
Kréta, papír, 570x420 mm
J.j.l.: Zichy 1874
Boszorkánykonyha, 1879 előtt (oldalfordított reprodukció Lázár Béla monográfiájából)
Színezett szén, karton, 1120x1580 mm
J.k.l.: Zichy M.
Rab
Akvarell, papír, 185x170 mm
J.j.l.: Zichy
Faust végórája, 1870
Vegyes technika, papír, 1095x1205 mm
J.b.l.: Zichy 1870
Felirat: Zichy à son ami Astaschof le 13 oct. 1870 Citoyenne Exposition
A betyár nótája
Gouache, papír, 200x270 mm
J.b.l.: Zichy Mihály 1900
Correggio halála
Pasztell, lemezpapír, 440x530 mm
J? Zichy?
Raffaello műterme
Színes kréta, papír, 580x420 mm
J.: Zichy
Michelangelo műterme
Kréta, papír, 580x425 mm
J.: Zichy
Birkamosás, 1875–80 k.
Akvarell és fedőfehér, 470x630 mm
J.j.l.: Zichy Mihály
2007/3. 82-85. o.