Artmagazin
full_003395.jpg

Artmagazin 1

A művészeti lapoknak jelentős hagyománya van Magyarországon. Az 1902-ben indított, Lyka Károly szerkesztette Művészet, a Majovszky Pál nevével fémjelzett Magyar Művészet, az Elek Artúr jegyezte, 1921-től mindössze két évfolyamot megért Műbarát, a Gyújtó és még folytathatnánk a sort, komoly szellemi erőt összpontosító, meghatározó és tekintélyes lapok voltak. Az értékítéletek, a hangsúlyok, ötven vagy száz év távlatából, más összefüggések ismeretében, függetlenedve a kor közéletének, politikájának, szellemének hatásától nem mindig állják meg helyüket, de dokumentációs értékük vitathatatlan, nélkülük a művészettörténeti kutatómunka jelentős támasza hiányozna. Ezek a lapok a műgyújtést és a műkereskedelmet a művészeti élet szerves és elválaszthatatlan részének tekintették. Csak a rendszerváltást megelőző negyven évnek, az álszent, hamis ideológiáknak és továbbélésüknek köszönhető, hogy két szekértábor alakult ki: a magas művészettel foglalkozó művészettörténészek és a művészetből pénzt facsaró műkereskedők csoportja, és még tíz év elteltével is elmondható, hogy minimális az átjárás, a párbeszéd a két csoport között. Egy dolog azonban biztos: tisztulásra és közeledésre van szükség mindkét oldalon. Sajnálatos szembenállás a jellemző, pedig az érdekek közösek: egymás támogatása nélkül nincs jól működő műtárgypiac, a gyűjtők nem kapnak hiteles információkat és tanácsokat a múzeumi szakemberektől, nem épülnek egységes, színvonalas gyűjtemények, a műtárgybírálati rendszer problémái megoldatlanok, a hiteles szakértők kis száma miatt nincsenek biztosítók a piacon. Nem véletlen az sem, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások során a műtárgyvédelem kérdésénél nem a kiviteli rendszer szigorítását tartotta járható útnak az Európai Unió, sokkal inkább a megfelelően szabályozott műtárgypiacot, a gyűjtőbázis kiépítését, támogatását, edukálását. 

Olyan lapot indítunk útjára, amely a képző- és iparművészet kérdéseit a műtárgypiac összefüggéseiben tárgyalja, amely segít eligazodni a gyűjtőknek és a befektetési céllal a műtárgypiacra látogató intézményeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Azt gondoljuk, hogy folyamatában egy magyar művészet és művészeti piac létezik, még ha komoly torzulások történtek is a múltban, hogy megvan a folytonosság: a mai magyar művészet szerves folytatása és része az elmúlt százötven év művészetének, hogy vannak hagyományok, amikre támaszkodhatunk, és példák, amikre felnézhetünk. Azt szeretnénk, ha lapunkat a mai olvasó élvezettel olvasná, és ötven vagy száz év múlva ugyanolyan biztonsággal venné le egy könyvtár polcáról a műtörténész, vagy műkereskedő, ahogyan mi nyúlunk a fent felsorolt lapokért. 

a szerk.

10 Bellák Gábor: „Most az árak jók..." Mednyánszky a műkereskedelemben

16 Topor Tünde: A Feuer gyűjtemény

20 Gedó Ilka művészete

22 Könyvajánló

23 Készman József: Jazz és modernitás

28 Molnos Péter: Mindenki gyűjtőnek születik. Interjú Saphier Dezsővel

32 Művészeti technikák. Az enkausztika

33 Petrányi Zsolt: Dunán innen Dunán túl. Magyar művészek Madridban

34 Kiállításajánló

36 Szoboszlai János: Elektronikus médiák a kortárs művészetben

40 Matits Ferenc: Töprengés a műmeghatározás nehézségein

45 Boros Judit: Munkácsy Mihály Poros út című festménye

47 Műgyűjtés – mint állampolgári kötelesség. Kovács Dezső műkereskedő és gyűjtő visszaemlékezései

51 Könyvajánló – Modern magyar festészet 1892–1919

52 Hangyál Judit: Namaszte, avagy köszönjük India

54 Tűzkő Péter: Forum

55 Iványi Brigitta: Műtárgypiaci szabályozás

57 Ferenczy László: Gésák és kurtizánok

60 Winkler Nóra: Húsba kötve. Noboyusi Araki képei

62 Szoboszlai János: Szomorú szépségek

64 Molnos Péter: A festmények hamisításáról

68 Iványi Brigitta: A néző diktatúrája vagy a kurátor nézője

71 Deák Erika: Magyar művészek sikere a berlini Art Forumon

72 Barki Gergely: Korai Berény Róbert képek felbukkanása a műkereskedelemben

75 Molnos Péter: Monet és kortársai

76 Juhász Sándor: Waterloo rézkarcai


borito_001.jpeg
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ

​A művészeti lapoknak jelentős hagyománya van Magyarországon. Az 1902-ben indított, Lyka Károly szerkesztette Művészet, a Majovszky Pál nevével fémjelzett Magyar Művészet, az Elek Artúr jegyezte, 1921-től mindössze két évfolyamot megért Műbarát, a Gyújtó és még folytathatnánk a sort, komoly szellemi erőt összpontosító, meghatározó és tekintélyes lapok voltak.

full_003393.jpg
Modern Magyar festészet 1892-1919

Megjelent a MODERN MAGYAR FESTÉSZET 1892-1919 című reprezentatív képzőművészeti album, mely 650 oldalon, csaknem 1000 színes reprodukcióval, neves művészettörténészek tanulmányainak segítségével mutatja be a korszak festészetét. A Kieselbach Tamás által szerkesztett és kiadott, magyar és angol nyelven is kapható könyv 61 múzeum, 146 jelentős magángyűjtemény legszebb alkotásait mutatja be. Minden idők leggazdagabban illusztrált magyar művészeti albuma jelenik meg éppen ezekben a napokban. Kieselbach Tamást a kétkötetesre tervezett mű létrejöttének történetéről kérdeztük.
 

full_003392.jpg
Antoni Waterloo (1609-1690) rézkarcai

Antoni Waterloo holland festő, rézkarcoló és kiadó. Életútjának csak egyes szakaszai dokumentáltak. 1609-ben Lille-ben született, és családja valószínűleg a protestánsüldözés elől menekült Hollandiába. Először Leidenben, majd 1621-től Amszterdamban élt. 1640-ben feleségül vette Cattharijn Stevens van der Dorpot, Elias Homis festő és műkereskedő özvegyét. 1653 Leeuwar-den város polgára, majd két évvel később maarsseni lakos. Felesége halála után, 1674-ben egy Utrecht közeli városkába költözött. Az akkori viszonyok között szokatlanul magas kort ért meg; 81 éves korában, 1690-ben hunyt el az utrechti St. Jobsgasthuisban.
 

full_003391.jpg
Monet és barátai a Szépművészeti Múzeumban

Az idén melegebb és színekben gazdagabb lesz a budapesti tél, a máskor szürke, hideg napokat vibráló világosság fogja beragyogni. December elsején ugyanis Monet és barátai, a fény és a szín halhatatlan szerelmesei költöznek be a Szépművészeti Múzeum épületébe, egy olyan kiállítás alkalmából, melyre emberemlékezet óta hiába várt a művészetszerető magyar közönség. 
 

full_003390.jpg
Lappangó művek felbukkanása

Megítélni egy festőt leginkább a festményei alapján lehet. Minél több művét ismerjük, annál teljesebb képet alkothatunk róla. Ebben az a legizgalmasabb, hogy soha sem tekinthető teljesnek, lezártnak egy œuvre, hiszen a váratlanul felbukkanó, ismeretlen alkotások olykor egész életművek átírására kényszerítenek.
 

full_003388.jpg
Berlin Artforum

Idén hatodik alkalommal rendezték meg Berlinben a kortárs képzőművészet egyik legrangosabb vásárát, az ARTFORUM-ot. Az esemény fontosságát nem pusztán az adja, hogy a rendezők szigorú szelekciója miatt igen nehéz a kiállító galériák sorába bekerülni, hanem az is, hogy a vásárral egy időben több szakmai szimpózium is megrendezésre kerül. Az előadások témája a fontosabb magángyűjtemények bemutatásától az új technológiák művészetbenvaló megjelenéséig terjed.
 

full_003387.jpg
Velencei Biennálé 2003

A velencei főpályaudvarról kilépve a Grand Canal partjára, a kiállítás jelzőtáblájává vált, embernyi keresztmetszetű öntöttvas csőszelvények fogadják a városba érkezőket. A The Cord címet viselő, városszerte több helyen felbukkanó művek mint információt szállító csatornák szimbolizálják a kapcsolatot az 50. nemzetközi kiállítás közel száz helyszíne között. A Giardini della Biennale hagyományos nemzeti pavilonjai csupán az államok egy részének biztosítanak saját kiállítóhelyet, de ma már a nemzeti imázsépítés részeként egyre több ország tartja fontosnak, hogy képviseltesse magát ezen az állami reprezentációra épülő kortárs művészeti szemlén. Maga a fődíjat elnyerő Luxemburgi Pavilon is egy bérelt velencei palazzóban kapott helyet: Su-Mei Tse Air conditioned című kiállítása a csellós és képzőművész finom hangoltságával rendezi be a palota alsó szintjét, hangszigetelt stúdiót, illetve egy múltbeli találkozás helyszínét idézve, hatalmas homokórákkal és a sivatagban homokot seprő emberekről szóló videójával, valamint egy szakadék szélén csellózó nőt bemutató képsoraival ember és természet viszonyának sokoldalú elemzését kínálja.

full_003386.jpg
Szomorú szépségek

Egy japán popcsapat, a The Fantastic Plastic World pár éve lemezre vette a Steppin' Out című számot. Az eredeti dalt a brit új hullám másodvonalából származó Joe Jackson írta és adta elő 1982-ben, a korai new wave és szintipop zenékhez képest csúcsminőségben. Nos, a japánok a monoton négynegyedes számot bossanovaként indítják, majd jungle-ritmusok bevezetése után valami kubai népünnepéllyel fejezik be - mondanom sem kell, végig hamisan énekelve. Mégis, a dal újraalkotása tökéletesen hitelesnek hangzik. A japánok - akik, feltételezem, abból a generációból származnak, amelyiknek kamaszkorában jött ki az eredeti Jackson-szám - azt mutatják meg, hogy bennük hogyan hangzottak, hangzanak a nyugati popipar termékei. A nagy kedvencek előadása nem plágium - inkább elsajátítás, azonosulás, lefordítás és beépítés az anyanyelvbe. (Az egyik legnagyszerűbb japán találmány, a karaoke is ezt szolgálja: az aktív befogadást, a sajáttá tevést, amely rögtön lefordít, szintetizál és egyénít.) A feldolgozás tagadhatatlan invenciózussága és egyben infantilitása hordoz valami tipikusan japán karaktert. És épp ezzel van gond - a tipikusan japánnal, mármint hogy milyen is az. Mit jelent a „keleti", szemben a „nyugatival"?

full_003385.jpg
Húsba kötve

Nők. Farmerban, majd kimonóban, aztán félig kibontott kimonóban, derékig felhajtott selymek közt, megkötözve, teljesen pucéran, kötéseik nélkül, de a spárga mintázata mélyen befúródva a comb húsába. Fáj nézni. Érezni a határvonalat a vértelenné vált végtag és a test másik része közt. A női testek nyitva, kicsavart pózokban rendelkezésre állva, közszemlére téve, kitakarva. A szemek viszont más mondanak. Nincsenek jelen. Nem vesznek részt. Se a csábítás erotikája, se a felvállaltságbüszkesége, se az - adekvátnak tűnő - kiszolgáltatottság félelme nincs bennük. Ezek a nők leváltak a testükről, tökéletes tárggyá, eszközzé téve azt, felkészülve a legváltozatosabb behatolásokra, kiegészítő játékokra, bárhány érkező bárhány fantáziájára. Átlagos nyugati nő számára nehezen elhelyezhető ez a szenvtelenség, mint ahogy maga a szerep is. 
 

full_003384.jpg
Költőnők, gésák, színészek, kurtizánok az Edo-kor japán fametszetein

Színpompás kimonókba öltözött, különböző korokból és eltérő társadalmi körökből való szépségeket láthatunk a japán fametszeteken. Lehetnek híres középkori költőnők, vagy a 11. század eleji Murasaki Shikibu udvarhölgy által írt gyönyörű irodalmi remekmű, a Gendzsi regénye palotai alakjai; 17—18. századi polgári háziasszonyok napi munkájuk közben; zenélő vagy verseket olvasó gésák. Sok metszeten azonban híres kurtizánok vagy erotikus jelenetek láthatók. A nyugatiak azonban sokszor félreértették az ábrázoltak kilétét.

full_000228.jpg
Műgyűjtés mint állampolgári kötelesség

Másfél éve, készülő magán-múzeumának megnyitása előtt néhány héttel hunyt el Kovács Dezső, aki Az ötvenes évektől az előbb latens, majd lassan legalizálódó hazai műpiac aktív szereplője volt. Az elsők között nyitott „maszek” kellékáru üzletet a Ferencvárosban, amely nyílt forgalmú műkereskedésként működött. A rendszerváltás után a Qualitas Antikvitás és a Belvárosi Aukciósház tulajdonosa- és vezetőjeként az újjáéledő magyar műkereskedelemnek a tömeges forgalomra szakosodó szegmensében döntő piaci részesedésre tett szert. Sok műtárgyat restauráltatott értékesítés előtt, hozzájárulva állagmegóvásukhoz. Műgyűjteménye a hatvanas évektől kezdve épült ki; ennek elhelyezésére újíttatta fel a kilencvenes évek végén saját erőből a múzeuma számára kiszemelt Köztársaság téri épületet. Jelentős volt művészeti szakkönyvtára is. Mivel kollekciójából korábban csupán kisebb bemutatókra került sor (például a budai Hegyvidéki Galériában), s munkásságáról a nyilvánosság előtt nem beszélt, gyűjtői tevékenységének megmérettetése múzeumának megnyitása lehetett volna. Halálával ez a szándék kútba esett. Kovács Dezsővel galériájának ügyvezetője, Einspach Gábor 1999-ben készített életinterjút. A hanganyag az MTA Művészettörténeti Intézetének Adattárába került, s most részleteket közlünk belőle. (Szerkesztette: Ébli Gábor)

full_003383.jpg
Munkácsy Mihály: Poros út I.

Szerencsés kortársak és bámuló utódok számtalanszor leírták: Munkácsy alapvetően romantikus, hol szenvedélyes, hol álmodozó, lírai alkat volt. Realizmusát is szokták romantikus jelzővel kiegészíteni. De nem kevésbé romantikus naturalizmusa sem. Korai, zsánermotívumok köré szerveződő tájképei, a Vihar a pusztán, a Dőlő szénásszekér - a Mű-terem Galéria legutóbbi aukcióján volt látható -, az Árvízi jelenet, az Isaszegi csatatér, de címe alapján a lappangó Őszi bánat egytől-egyig a késő romantika szelíd hangulatfestésének körébe sorolható, helyenként naturalista részletábrázolással. Munkácsy sokáig idegenkedett az emberi alakot nélkülöző tájképtől; felfogása, melynek értelmében a táj mint a mindenség számunkra adott aspektusa csak az ember vonatkozásában értelmezhető. Csak életének második, zaklatott és meghasonlott időszakában kezdett elmagányosodott hangulatú tájképeket is festeni, nyilvánvalóan szimbolikus célzattal. A Poros út két változata azonban ennél bizonyosan korábbra datálható, és minden mellékzönge ellenére a romantika stílusfogalmával írható le leginkább.
 

full_003382.jpg
Töprengés a műgyűjtés és műmeghatározás nehézségein Simon György János Tabán című képe kapcsán

A műgyűjtés - függetlenül attól, hogy állami-e, vagy magán - évszázadok óta szembetalálja magát azzal a problémával, hogy - amennyiben nem az alkotóművésztől szerzeményezünk-miként lehet biztonsággal megállapítani egy-egy mű alkotóját. Az azonosítás a művészettörténeti kutatás egyik legérdekesebb feladata, amely a tudományos alaposságon kívül kép- és adattárak anyagai, számos szakkönyv, így többek között monogramlexikonok, kiállítási és aukciós katalógusok, indexek használatát feltételezi, továbbá restaurátori segédlet, optikai, számítástechnikai műszaki eszközök bevonását, valamint stílusjegyeket felismerő műérzéket és ebben szerzett gyakorlatot, némi beleérzőképességet, továbbá sok türelmet és még több szerencsét igényel.
 

full_003381.jpg
Információtechnológia és a kortárs művészeti galériák

A Blocknotes című művészeti- és művészetelméleti magazin egyik 1994-es számában bukkantam rá egy francia művész-teoretikus-kritikus csoport, a Cercle Ramo Nash táblázataira és diagramjaira. Azóta nem nagyon tudok úgy kortárs művészeti kérdésekhez hozzászólni, hogy ne idézném fel őket. A meglehetősen összetett folyamatábrák semmilyen nóvummal nem szolgálnak, erényük a pontosság és a sokszempontúság: azt az intézményi közeget tekintik át, amelyben a kortárs képzőművészeti műalkotás létrejön, amelybe beépül, amely dönt sorsáról, s amelyben vagy eltűnik, vagy pozíciót szerez, amelyben kulturális örökséggé válik, vagy amely nem vesz róla tudomást. A cikk a művészt mint nyitott rendszert elemzi: a művész információt termel és információt fogyaszt. Kapcsolatokat épít és ápol a művészet intézményes keretének szereplőivel, beleértve a múzeumokat, a kritikusokat, a gyűjtőket, a médiát, az oktatási intézményeket, a művészeti szervezeteket, a művészetfinanszírozásban résztvevő szereplőket. Persze egy kereskedelmi galéria is ezt teszi - tevékenységét alapvetően kommunikációs technikák, csatornák és technológiák alkalmazásával végzi.
 

full_003380.jpg
„Mindenki gyűjtőnek születik"

Apró, halványzöld színű, közel kétezer éves római üvegfiolák sorakoznak egy bibliát formázó barokk kézmelegítő mellett, egy 15. századi limoges-i zománckép pedig Josef Hoffmann, a bécsi szecesszió egyik vezető mestere első világháborús üvegpohara mögött lapul. Mindez csupán töredéke annak a kaleidoszkópszerűen gazdag és változatos tárgyegyüttesnek, amely vendéglátónk barokk írószekrényének üvegajtaja mögött tárul fel. Saphier Dezső gyűjteménye frappánsan illusztrálja egyéniségét: sokszínű, szertelen, ellentmond minden meggyökeresedett értékrendnek, ihletetten egyéni. Minden tárgyhoz - legyen az kerámia, könyv, ötvösremek vagy festmény -személyes, szoros kötelék fűzi, kezébe véve, végigtapintva bármelyiket, számtalan érdekfeszítő történetet elevenít fel. Ahogy kollekciójának darabjai -őrizvén a múlt és a használat nyomait - igazi mesélő tárgyak, úgy ő maga is képes órákon keresztül színes anekdotákkal fűszerezve megidézni műgyűjtői pályafutásának csaknem öt évtizedes történetét.