Artmagazin 104
E számunk történetire sikeredett, bár némileg alulnézetből, vagy legalábbis a szokásostól eltérő szempontból vizsgálunk dolgokat. Például a vadászatot egy különleges párizsi múzeum kapcsán, amiben minden kiállított tárgy ezzel a passzióval kapcsolatos, bár előfordulhat, hogy piros tüllfelhő kerül egy kitömött szarvasra. Canalettóra általában úgy tekintünk, mint Velence valaha volt állapotainak megörökítőjére, ám azt kevesen tudják, hogy életében az angolok nagy szerepet játszottak, akár úgy is, hogy Londonban megnyitotta műtermét a látogatók előtt, mert be kellett bizonyítania, hogy képeit ő festi és nem a magát szintén Canalettóként reklámozó Bellotto. Interjúnkból sok Bauhaus-történeti és egyéb adalék mellett kiderül az is, Kerényi Károly felesége hogyan segített Szerb Antalnak befejezni A Pendragon legendát, amikor már túlságosan belebonyolódott a történetbe: szedje össze azokat a szereplőit, akik már csak gondot okoznak neki, ültesse fel őket egy hajóra, és süllyedjen el az a hajó, vagy üssön ki tűz (Szerb Antal végül a tüzet választotta). Megtanultuk, hogy a történelemben nincs ha, de mégis, ha legnagyobb szerencsénkre Szerb Antal túléli a háborút, utána valószínűleg ő is kapcsolatba kerül Levendel Lászlóval, aki a Korányi Intézetben nemcsak egyszerűen betegeket gyógyított, hanem osztálya művészek, művészözvegyek speciális menedékhelyévé is lett.
Az 1929-es gazdasági válságot saját bőrén megtapasztaló Hincz Gyula esete is érdekes. Amikor Herwarth Walden Scheiber Hugó javaslatára meghívja őt kiállítani a legendás Sturm Galériába, még nem sejti, hogy vendéglátója épp ekkorra szegényedik el, és ő egyetlen fillér nélkül tengődhet majd Berlinben (vacsorázni azért néha elviszi Walden) egészen hazatoloncolásáig. Vagy nézzük a címlapunkon szereplő, ólomüvegből készült, függönyszerű installációt, Albert Ádám munkáját, ami az 1919-es május elsejére utal, amikor is a fél várost vörös drapériába burkolták, eltakarva a régi rendszer szimbolikus helyeit, emlékműveit. A másnapi szélvihar elvitte az ideiglenes dekorációt, de úgy, hogy az egyik ledőlő oszlop két embert agyon is ütött. Nem tudom, vigasztalásul ajánlhatjuk-e az Arany Jánosról készült portrék történetét, vagy azt a könyvet, ami Ferenczy Béni stroke utáni korszakát tekinti át, Peter Behrens teáskannáit, vagy leginkább azokat a megmaradt hímzéseket, amiket Pécs szélén, még kis bosnyák házakból szedett össze a motívumokat gyűjtögető Zsolnay Teréz és Júlia, és csodával határos módon a különböző történelmi fordulatok és azok az ideoda szállítgatás ellenére is megmaradtak, emlékeztetve minket arra, hogy néha vannak a történelemben olyan időszakok is, amikor viszonylag normálisan mennek a dolgok. Bár azt meg nem sírjuk vissza, hogy Terézt édesapja csak kísérővel engedte ezekre a gyűjtőutakra. (tt)
TARTALOM:
4 - 5
ARTANZIX
6 - 11
Múzeum
Zsömbör Krisztina: VADÁSZOK ÉS VADÁSZÓK
Kortárs művészeti párbeszéd a természetről a párizsi Vadászat és Természet Múzeumában
12 - 16
Kiállítás
Fáy Miklós: PILLANAT! – MONDTA CANALETTO
18 - 21
Dizájntörténet
Vadas József: A MINDENTUDÓ
150 éve született Peter Behrens
22 - 29
Interjú
Szikra Renáta: „DILETTÁNS VAGYOK, DE A MŰVÉSZETTÖRTÉNETBEN KÜLÖNÖSKÉPPEN”
Beszélgetés Körner Andrással
30 - 33
Kiállítás
Révész Emese: AZ AMNÉZIA TÁRLÓI
Albert Ádám kiállítása a Kassák Múzeumban
34 - 38
Kiállítás
Topor Tünde: A GYŰJTEMÉNY MINT METAFORA
Képek és elágazások a Levendel-gyűjteményben
40 - 45
Gyűjtéstörténet
Kelen Anna: KERT, PARK, TENGER
Egy elfeledett gyűjtő nyomában: Engelmann Zsigmond
46 - 47
Kiállítás
Szikra Renáta: PÉCSETT NYÍLÓ VIRÁGOK
Válogatás a Zsolnay nővérek különleges textilgyűjteményéből
48 - 53
Arany
Hajdu István: ARANYTÓL, ARANYRÓL, ARANYNAK
Arany János és a képzőművészet 2. rész
54 - 60
Tanulmány
Bajkay Éva: ÚT A BERLINI STURMTÓL BUDAPESTI AUKCIÓKIG
Hincz Gyula újabban előkerült konstruktív-szürrealista művei
62 - 63
Gutenberg-galaxis
Martos Gábor: EGYKEZESEK
Gulyás Dorottya: „Balkezében is elfér a világ” – Ferenczy Béni utolsó alkotókorszaka
Aranytól, Aranyról, Aranynak (2. rész)
„Ha jól szemügyre vesszük ezt a tipikusan alföldi koponyát, azt látjuk, hogy egy szántóvető értelmes paraszt fejétől alig különbözik.”
Kert, park, tenger
„Az igazán modern ízlésű művészetnek nálunk vannak igazán megértő és mindig lelkes amatőrjei: Andrássy Gyula gróf, Kohner Adolf, Nemes Marcell, Hatvany Ferenc báró, Bakonyi Károly, Petrovics Elek, Engelmann ügyvéd.”
Egykezesek
Alighanem sokan sokért nem adná(n)k, ha valahogyan kiderülhetne, ki lehetett az, aki 1956. november 5-én kora délután, egy nappal a magyar forradalmat eltiporni érkező szovjet katonai alakulatok tankjainak budapesti bevonulása után telefonon felhívta Ferenczy Bénit a művész Jászai Mari téri otthonában.
Út a berlini Sturmtól budapesti aukciókig
Szinte hihetetlen, hogy Hincz Gyula harminc éve lezárult gazdag életműve egyre frissebb meglepetésekkel szolgál. Az 1942-es erdélyi tájak és a nemrég felfedezett, 1958–63-as rejtett aktképek mellett kiemelést érdemel az utóbbi évek nagy árverésein felbukkant és méltó sikert (anyagit is!) aratott korai, dekoratív modern, konstruktív-szürrealista képeinek sora.
Pécsett nyíló virágok
A vérvörös vagy hússzínűre fakult, másutt aranyos okker vagy fekete gyapjúfonallal, sűrű öltésekkel kivarrt mintáknak tömege, kiterjedése van: az örvénylő virágok, leveles indák között alig látszik valami a vászon semleges csontszínéből.
A gyűjtemény mint metafora
Balatonfüreden, ahol a szívbetegek szanatóriuma működik, különösen érdekes annak tükröződésében nézni a műveket, hogy alkotóik közül szinte mindenki küzdött valamilyen betegséggel. Kint süt a nap, úsznak a hattyúk a tavon, bent pedig, végignézve a kiállítást, csak arra tudunk jutni, biztos van valami elrendezettség abban, hogy a betegség bizonyos fázisaiban inkább felszabadítja az alkotó energiákat, hogy aztán azok a végén úgyis elemésztődjenek. A művek pedig megtalálják a helyüket, ahol napsütés ide, betegség oda, ők már nyugodtan sugározhatnak.
Az amnézia tárlói
Mit mond nekünk ma az, hogy Tanácsköztársaság? Mennyi lett és mennyi maradt belőle a miénk? A jelentésüket vesztett fogalmak, állandóan újraírt tények helyett mi jelenthet biztos pontot? Talán a látvány, a megmaradt fotók. Vagy itt is a kövek? Vagy egyebek.
„Dilettáns vagyok, de a művészettörténetben különösképpen”
A magyar zsidóság hétköznapjaival, ünnepeivel és konyhaművészetével foglalkozó, éppenséggel cseppet sem dilettáns kultúrtörténeti kutatásairól és írásairól sokan faggatták már Körner Andrást, akit most egész másról, saját eredeti építészdizájner szakmájáról kérdezünk, például arról, hogyan került Amerikába és hogyan találkozott, sőt dolgozott együtt a kor vezető dizájnereivel New Yorkban, hogyan kötött barátságot Zeisel Évával és a bauhausos Weininger Andorral, akiről művészettörténeti szempontból dokumentumértékű, mégis nagyon személyes hangú monográfiát is írt.
A mindentudó
Az AEG számára 1911–12 között Berlinben emelt Turbinacsarnokkal, amely hazájában az első acél-üveg-beton konstrukció volt, írta be magát Peter Behrens a modern építészet történetébe. Munkássága korszakos jelentőségét bizonyítja az is, hogy ugyanebben az időben kapott tervezőirodájában életre szóló útravalót, amolyan posztgraduális DLA-képzésként, az elmúlt század három építészóriása: Walter Gropius, Mies van der Rohe és Le Corbusier. Behrens születésének jubileumán a kölni iparművészeti múzeum (MAKK) több mint kétszáz (jelentős hányadában kölcsönzött, nem kis részben most először látható) alkotásának felvonultatásával rendezett munkássága előtt tisztelgő reprezentatív kiállítást, amely a sokoldalú, német kifejezéssel élve „alleskönner”, vagyis gyakorlatilag mindenben jártas tervező kevéssé ismert iparművészeti tevékenységéről ad átfogó képet.
Pillanat! – mondta Canaletto
Canaletto velencei díszletfestő dinasztiába született, de 18 éves korában, mondhatjuk, hogy a legfogékonyabb időszakban, édesapjával hosszabb időt töltött Rómában, hogy aztán egész életében visszanyúljon az ott szerzett tapasztalataihoz, ottani vázlataihoz, főleg antik romokat mixelő, elképzelt vedutáinál. A római tartózkodás jelentőségét, a Canaletto-életműben betöltött szerepét hangsúlyozó kiállítást rendezett a Museo di Roma, az egyébként is városi múzeumként működő Palazzo Braschiban.
Vadászok és vadászók
A Musée de la Chasse et de la Nature különös, hibrid kollekciója a párizsi múzeumi és galériadömpingben is figyelemre méltó, mert sajátos gyűjteményezési és kiállítási koncepció mentén köti össze a múltat a jelennel, a természeti kincseket a műalkotásokkal. Az alapítványi intézmény fantasztikus Kunst- und Wunderkammerében a klasszikus gyűjteménnyel aktív kapcsolatba lépő kortárs művészeti kiállítások váltják egymást. A közelmúltban Sophie Calle életmű-kiállítását is bemutató palota a nyomkövetők és vadászok paradicsoma.