Artmagazin 113
Most, hogy a lap formátuma változott kicsit, és át kellett gondolnunk minden egyes módosítás értelmét és mikéntjét, a legapróbbaktól az olyan meghatározókig, mint hogy legyen-e nagy a vonalkód a címlapon, cikkeink is e téma köré szerveződtek. Vagyis a formák, a formaképzés köré. Azt vizsgálják, milyen összefüggés mutatkozik az új életmódbeli vagy épp társadalmi keretek és a művészetben elinduló változások között. Erre úgyis szinte mindig csak visszatekintéskor van mód, a jelenben annyira sokféle kényelmes régi forma él együtt az épp csak próbálkozó, esetleg irritáló újakkal, hogy különleges tehetség kell annak felismeréséhez, milyen irányba mozdulnak majd el a dolgok. És persze van már trendkutatás, de még nincs ellenőrzött adatunk arról, hogy a trendkutatók milyen biztonsággal jósolták meg, mi jön divatba. Tehát a címlapon egy olyan művet látunk, amiről tulajdonosa, Czóbel Béla a húszas években biztosan nem gondolta, hogy valami nagy értéket semmisít meg, amikor lekeni fedőfehérrel, és a vászon másik oldalára saját kompozíciót fest. A történet még nem teljesen felderített, de valószínűsíthetően Huszár Vilmos egy nála hagyott vagy egyenesen neki ajándékozott képe várta a nemrégiben bekövetkezett feltámadást a fehér festékréteg alatt. Ha ez a mindkét oldalán befestett vászondarab két kép lenne, és árverésre kerülnének, majdnem biztosra vehető, hogy a formák és színek abszolút uralmát hirdető De Stijl mozgalomhoz tartozó Huszár Vilmos műve – ami talán egy üvegablakterv – sokszorosáért kelne el, mint Czóbel bergeni szélmalmot ábrázoló képe.
Más kérdés, hogy a De Stijl mozgalom, vagy aztán a vele szinte párhuzamosan kibontakozó Bauhaus művészei milyen életet képzeltek el ideálisként, és az mennyire volt utópikus. Végül is sok minden megvalósult az eredeti Bauhaus-elképzelésekből, amikor az IKEA kicsit barátságosabbá tette és tömeggyártásra adaptálta őket – ezt már egyik interjúalanyunk, a hamburgi művészettörténész, Hubertus Gassner mondja. A modern dizájn olasz útja is jobbító szándékkal volt kikövezve – de legalábbis sorozatgyártásra törekvéssel; Gio Pontit bemutató anyagunkban látható, hogyan hatott át egy időszakot a jól megtervezhetőség utópikus gondolata. És akit nem hatnak meg a letisztult formák, a derékszögek, vagy az alapszíneknél több árnyalatra vágyik, annak ott van a két csodálatos retrográdról (akik a tervezett környezet ideájának kitalálóiként egyszerre voltak nagyon modernek is), John Ruskinról és William Morrisról szóló cikkünk, és egy tanulmány Ferenczy Károly utolsó korszakáról, amiben érdekes módon szintén formaproblémák játszották a főszerepet, valószínűleg fia, a szobrász Ferenczy Béni hatására. A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményébe került, pontosabban direkt oda tervezett kortárs szobor körüli beszélgetésünk is tér- és formaképzésről szól, és antik minták, platonikus gondolatok bukkannak fel Káldi Kata geometriai formát ábrázoló mozaikja és annak gipsz előképei kapcsán is. Interjúink a művek gyűjtéséről, illetve őrzésük és bemutatásuk ideális formáiról szólnak, míg egy írásunk épp azt dokumentálja, hogy mi történik egy szabadon hagyott szoborcsoporttal, hogyan telítődik érzelmekkel az emlékezés tere. Egy érdekes kérdés marad utoljára: biztos-e, hogy az elkészült műtárgyak az ideális formái a gondolatok megőrzésének? Mi van, ha nem is kell annyit alkotni, elég állandóan járatni az agyunkat, és ennek dokumentumait lehetőleg minél változatosabb formában – sőt, néha direkt titkosítva – szanaszét hagyni a világban?
T. T.
TARTALOM:
4 – 5
ARTANZIX
6 – 13 Interjú
Topor Tünde: NE AZ LEGYEN, HOGY EGYMÁS KÖZT BESZÉLGETÜNK, ZÁRT KÖRBEN
Fabényi Juliát, a most 30 éves Ludwig Múzeum igazgatóját kérdeztük
14 – 23
Attribúció
Barki Gergely: ATTRIBÚCIÓ, ATTRAKCIÓ, ABSZTRAKCIÓ
Egy Huszár Vilmos-üvegablakterv esete Czóbel Bélával
24 – 30
Interjú
Winkler Nóra: WEIMAR OLYAN VOLT, MINT ’68
Beszélgetés Hubertus Gassner művészettörténész-professzorral
32 – 39
Dizájntörténet
Lépold Zsanett: KISKANÁLTÓL A NAGYVÁROSIG, AVAGY AZ OLASZ LE CORBUSIER
Gio Ponti életmű-kiállítása Párizsban
40 – 41
Emlékhely
Boros Géza: ELEVEN EMLÉKMŰ
42 – 49
Tanulmány
Gosztonyi Ferenc: „MÁSODKÉZBŐL VESZ A SAJÁTJÁBÓL”
Megjegyzések Ferenczy Károly utolsó alkotói korszakához
50 – 57
Körkérdés
Szilágyi Róza Tekla: TUTAJ-SYMPOSION
Kelemen Zénó szobra a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében
58 – 59
Egy kép
Topor Tünde: PAKSNAK, SZERETETTEL
Káldi Katalin: Kúp
60 – 65
Interjú
Molnár Zsuzsanna: SZEMÉLYESSÉG NÉLKÜL NEM MEGY
Beszélgetés Hetényi Csabával
68 – 74
Gutenberg-galaxis
Szikra Renáta: A FEJ ÉS A KÉZ, AVAGY A MŰVÉSZET LELKIISMERETE
John Ruskin és William Morris válogatott írásairól
76 – 77
Gutenberg-galaxis
Fáy Miklós: LEONARDO FOGÓCSKA
Walter Isaacson: Leonardo da Vinci – A zseni közelről
78 – 79 ARTANZIX
Szerkesztői beköszöntő
Most, hogy a lap formátuma változott kicsit, és át kellett gondolnunk minden egyes módosítás értelmét és mikéntjét, a legapróbbaktól az olyan meghatározókig, mint hogy legyen-e nagy a vonalkód a címlapon, cikkeink is e téma köré szerveződtek.
SZEMÉLYESSÉG NÉLKÜL NEM MEGY
Hetényi Csaba közel másfél évtizede vásárolta meg első műtárgyát, akkor még 20. századi festők művei közül válogatva. Ma már egyértelműen a kortárs művészet rajongója, ahogy ő fogalmaz, betege. Szenvedélyében felesége, Gonda Gyöngyi is osztozik, így már ketten gyarapítják a Hetényi–Gonda Gyűjteményt. Választásaikat érzelmeik befolyásolják, nem céljuk szigorú koncepció mentén haladni, ennek ellenére felfedezhető a gyűjteményben egyfajta gondolatiság, szervezőelv, mely a konceptuális művek irányába mutat. Áprilisban két kiállításon is találkozhatunk a gyűjtemény darabjaival: a Vízivárosi Galéria privát kollekciókat bemutató sorozatában, illetve a Budapest FotóFesztivál fotógyűjteményeket prezentáló programja keretében.
TUTAJ-SYMPOSION
Tavaly év végén újranyílt a Szépművészeti Múzeum és benne az Antik Gyűjtemény újrarendezett állandó kiállítása, központi terében egy szinte lebegő kortársi gesztussal, amire azért le lehet ülni, és ki lehet magunkat pihenni a szép, klasszikus fejek (Molnár Ferenc után szabadon) további fotózása előtt. Ennek kapcsán beszélgettünk Kelemen Zénóval, a Földközi-tengert és az ókori Mediterráneumot megidéző, funkcionális szobor alkotójával arról, milyen kihívásoknak kellett megfelelnie, és ebben mi jelentett inspirációt. Jerger Krisztinával, a kiállítás rendezőjével, valamint Nagy Árpád Miklóssal, az Antik Gyűjtemény vezetőjével pedig többek között arról, hogy milyen szempontok vezérelték őket a gyűjtemény újrarendezésekor, és miért döntöttek úgy, hogy kortárs beavatkozással teremtenek kapcsolatot a 21. század és a klasszikus örökség között.
„Másodkézből vesz a sajátjából”
1903-as, nagy sikerű egyéni kiállítása után Ferenczy Károly (1862–1917) a közönség és a kritika szemében is a nagybányai „plein air naturalizmus” („impresszionizmus”) legfontosabb képviselőjévé, a művésztelep törekvéseinek mintegy megtestesítőjévé vált. Élő klasszikussá, akitől sok újat már nem vártak. Ezért is hathatott meglepetésként utolsó – hagyományosan 1906-tól számított – művészi korszakának Nagybányától távolodó, stiláris és tematikus átalakulása. Ez a fokozatosan kibontakozó, az életmű belső hangsúlyait át- és újrarendező folyamat már a kortársakat is megosztotta. Volt, aki úgy vélte, hogy az „új” Ferenczy „klasszikusan modern”, de akadt olyan kritikus is, aki szerint „csodálatos hanyatlásról tesz bizonyságot”.1 A kései korszakkal kapcsolatban nem csak a kortársak voltak bizonytalanok. A művészettörténeti szakirodalom is, ha csak tudta, kerülte az 1906 utáni évek tárgyalását.2 Tanulmányomban néhány, alapvetően recepciótörténeti: a szerzői szándékot, a művek leírására használt szókincset, valamint a kései stílus egyik lehetséges forrását érintő kiegészítéssel szeretnék hozzájárulni az utolsó évek értelmezéséhez. Ahogy majd látható lesz, a felvetett problémák egymásból következnek, összefüggnek.
KISKANÁLTÓL A NAGYVÁROSIG, AVAGY AZ OLASZ LE CORBUSIER
A 20. század meghatározó építészének és dizájnerének, Gio Pontinak (1891–1979) először rendeztek retrospektív kiállítást Franciaországban. A párizsi Musée des Arts Décoratifs-ban látható tárlat apropója az alkotó halálának negyvenedik évfordulója.
WEIMAR OLYAN VOLT, MINT ’68
A Bauhaus alapításának 100. évfordulóját ünneplő programsorozat részeként, élénk színekkel festett falakon nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában Weininger Andor, egykori Bauhaus-tanítvány, majd -munkatárs grafikai hagyatékából és a gyűjtemény ehhez kapcsolódó darabjaiból. Erre az alkalomra tért vissza Budapestre húsz év után Hubertus Gassner, aki kasseli diákjaival Bauhausszellemiségű, közös munkafolyamatban kutatott az intézményben a mostani kiállítás kurátorával, Bajkay Évával együtt. Beszélgettünk a harmincas, hatvanas, nyolcvanas évekről, Amerika mindent eldöntő szerepéről, a mindenkori modernitás és a néplélek kapcsolatáról, és arról is, ma mi a jelentősége a Bauhaus világjobbító céllal született formáinak.
NE AZ LEGYEN, HOGY EGYMÁS KÖZT BESZÉLGETÜNK, ZÁRT KÖRBEN
NDK egyetem, német tanársegédi állás, a Műcsarnok Néray Katalin, majd Keserü Katalin mellett, Szombathely, aztán újra a Műcsarnok, csak már igazgatóként, Pécs, majd Budapest, Ludwig Múzeum. Egy pálya állomásai kiállításokkal, egy fontos díjjal – és még néhány terv.
A FEJ ÉS A KÉZ, AVAGY A MŰVÉSZET LELKIISMERETE
Ha a viktoriánus kor művészetéről esik szó, a két név: Ruskin és Morris megkerülhetetlen, ráadásul mintha az utókor szemében elválaszthatatlanok lettek volna, a szakirodalomban is mint a sziámi ikrek szerepelnek együtt. Nem akarnám elviccelni, hogy mint Stan és Pan, de közben igen.
Eleven emlékmű
Amióta 2016-ban az Architectural Digest a pesti Duna-parton sorakozó vascipőket beválogatta a világ legjobb köztéri szobrai közé, Pauer Gyula és Can Togay alkotását egyre többen keresik fel. Talán már túl sokan is. A holokauszt-emlékhelyeket kutató Martin Winstone szerint Európa egyik leghatásosabb holokauszt-emlékműve Budapesten található a Parlament közelében, ahol a rakpart terméskő szegélyére rögzítve hatvan pár elnyűtt lábbeli sorakozik (The Holocaust Sites of Europe: An Historical Guide. I. B. Tauris, London, 2010). Az útikönyveknek és a turisták kiposztolt fotóinak köszönhetően a Duna-parti vascipők ma Budapest legnépszerűbb és világszerte legismertebb kortárs köztéri műalkotása. Méltán.