Artmagazin 115
A világtörténelemben ritkán fordulnak elő olyan különleges együttállások, mint amilyen mostani címlapunkra került. Hogy a holdra szállás évében megjelenjen egy olyan album, amelyen a legelső igazi David Bowie-szám, a Space Oddity is szerepel, és a lemezborítón Victor Vasarely egyik, űrkutatás által inspirált műve adja a Bowie-fej hátterét. A Space Oddity hőse egy olyan űrutazó, aki fentről a Földet kék golyónak látva már nem akar visszatérni, inkább megmarad az örök lebegés állapotában. Ehhez adja az áttűnés effektet Vasarely kilyuggatott tere – ne felejtsük el, hogy még a digitális technika előtt járunk, kézzel kellett megteremteni az illúziót, még nem lehetett komplett munkafázisokat gépekre bízni –, ez a fejezete a képalkotásnak épp valahol itt kezdődik. Mondhatni az űrprogram benne volt a levegőben, de akkor is különleges, hogy Bowie és Vasarely épp ebben kapcsolódtak össze. És innen nézve az is különleges, vagyis ez inkább érthetetlen, hogy a budapesti Vasarely Múzeum előtt nem állnak hosszú sorban a turisták és nincs tele az egész város Vasarely-plakátokkal. Első cikkünk mindenesetre a most ott látható holdra szállás kiállításról szól, majd rögtön utána egy harminc évvel későbbi jelenséget, az 1999-es teljes napfogyatkozást témául választó és az ekkor készült privát fotókat is bemutató kiállítást ajánlunk – Dunaújvárosban. Aztán interjú következik egy olyan művésszel, a holland Erik Kesselsszel, aki talált fotókból csinál saját műveket, majd Salgótarjánba látogatunk, ahol még elég nagy sűrűségben tanulmányozható az űrkorszak magyar építészete, úgy is, mint annak az utópiának egy-két megvalósult eleme, amelynek kulcsmondata így hangzott: a határ a csillagos ég.
Ahogy lassan halványul annak a képe, aki ezt harsogta, úgy jöhet elő egyre inkább a mondat metafizikus költőisége, és úgy tudunk egyre több szépséget felfedezni nemcsak a modernista, de a szocreál építészetben is. Két, a korszakhoz kapcsolódó életműről is írunk: Balázs Jánosról, a salgótarjáni cigány festőről, aki médiumként, szinte sugallatra öntötte gyorsan képekbe azt a mondavilágot, ami a kis pécskődombi vályogházakkal együtt tűnt el, és Barta Lajosról, akinek életművében az a különleges, hogy pontos leképezése az akkori időszak skizofréniájának. És ahogy idővel Sinkovits Imre legemlékezetesebb szerepe az lett, hogy ő Törpapa hangja, Barta Lajosról is kiderül, hogy tulajdonképpen mindenki ismeri, hiszen ő csinálta a gellérthegyi játszótér inkább kis dinoszauruszoknak látszó kőlovacskáit. Nagy életútinterjúnk hősnője Drozdik Orsolya, az ő gyerek- és fiatalkora is ezekben az években játszódik, csak nála azt kísérhetjük végig, hogyan lehet a női szempontot uralkodóvá tenni nemcsak a saját művészeti gyakorlatban, hanem az emlékezésben is. Következő témánk egy Christian D ior-kiállítás; a róla szóló cikkben érdekes történeti adalék, miért is tüntettek Dior ellen a feministák. Az ötvenes évekről, a diktatórikus rendszer kiépítésének elején tapasztalható zavarokról szintén érdekes adalékokat kapunk egy fontos gyűjtőről szóló emlékezés kapcsán. Dr. Fettick Ottót, az Iparművészeti Múzeum egyik legnagyobb adományozóját ugyanis perbe fogták a halála után, ráadásul az állam saját magától kobozott el értékeket a sok tanulsággal járó történetben.
Végül „könyvekrül”: vagy inkább a londoni Phaidon Press kortárs textillel foglalkozó összefoglaló könyve kapcsán egy magyar hibrid objektről, és egy furcsa formai megoldású emlékező kötetről, amely 111 lábjegyzetben foglalkozik a szerző apjával, aki nem más, mint Makovecz Imre. Ha elfogadjuk, hogy a Makovecz-épületek közül a paksi templomot Darth Vader (vagyis Luke Skywalker apja) kastélyaként emlegeti a nép, máris ott lehetnénk megint az űrben, csak nem a tudomány, hanem a fantasy segítségével. De közben inkább teljesen földi érzésekről esik szó, például apák és fiúk viszonyáról, vagy arról, égben köttetett barátságok milyen hétköznapi módon képesek felbomlani.
T. T.
TARTALOM:
4 – 5
ARTANZIX
6 – 11
Kiállítás
Lépold Zsanett: MIRE IS JÓ A TUDOMÁNY,
AVAGY A HOLDRA SZÁLLÁS MŰVÉSZETI HOZADÉKAI
12 – 13
Kiállítás
Barakonyi Szabolcs: ANALÓG NAPFOGYATKOZÁS
14 – 19
Interjú
Mucsi Emese – Szilágyi Róza Tekla: MÁR EBÉD ELŐTT TÖBB KÉPET
FOGYASZTUNK, MINT BÁRKI A 18. SZÁZADBAN, AKÁR EGÉSZ ÉLETÉBEN
Erik Kessels
22 – 29
Artmagazin loves vidék
Végh Árpád: SALGÓTARJÁN, A KORTÁRS MŰEMLÉK
30 – 35 Újrafelfedezett életművek
Zöldi Anna: BALÁZS JÁNOS
„Magyar nemzetünk egyik szellemóriása”
36 – 41
Kiállítás
Gréczi Emőke: BARTA LAJOS ÉS A RENDSZER, AMI JUTOTT NEKI
42 – 53
Interjú
Topor Tünde: FESTETTÜK A NYÁRI KERTBEN A TÉLI TÁJAT
Beszélgetés Drozdik Orsolyával – 1. rész
54 – 60
Divattörténet
Egri Petra: DIOR IN BRITAIN
62 – 71
Gyűjtéstörténet
Horváth Hilda: A HALÁLA UTÁN PERBE FOGOTT MŰGYŰJTŐ ESETE
Emlékezés dr. Fettick Ottóra (1875–1954)
74 – 75
Egy kép
Szilágyi Róza Tekla: T-VITAMIN
Kiss Adrián a Phaidon Press kötetében
76 – 77
Gutenberg-galaxis
Fáy Miklós: A MAKOVECZ A MI VAJUNKAT ESZI
Makovecz Benjamin: Száztizenegy lábjegyzet Makovecz Imréről
78 – 79
ARTANZIX
Szerkesztői beköszöntő
A világtörténelemben ritkán fordulnak elő olyan különleges együttállások, mint amilyen mostani címlapunkra került.
FESTETTÜK A NYÁRI KERTBEN A TÉLI TÁJAT
A hazai kortárs művészetfelfogásba a hetvenes évek közepén ő hozta be a női nézőpontot, amit azóta is folyamatosan érvényesít, sőt hosszú éveken át a Képzőművészeti Egyetemen tanított is. A vele készült életútinterjú mindennek előzményeit, a közeget, az őt ért hatásokat igyekszik feltérképezni.
A HALÁLA UTÁN PERBE FOGOTT MŰGYŰJTŐ ESETE
A nagy magyar gyűjteményekről olvasva nem panaszkodhatunk unalmas eseménytelenségre. A legizgalmasabb történetek általában egy-egy mű hányattatásairól szólnak, vagy a gyűjtők életének fordulatairól. Amit most tárunk olvasóink elé, az viszont inkább az abszurd felé mutat, avagy milyen nehéz volt az utolsó nagy gyűjteményt köztulajdonba adni 1945 után.
DIOR IN BRITAIN
Itthon viszonylag ritkán találkozhatunk divatkiállítással, főleg white cube környezetben. A Ludwig Múzeum most megtörte a jeget azzal, hogy felvonultatja Király Tamás őrült idők szabad szellemét a palackból kiengedő kreációit, a londoni Victoria & Albert Museum azonban már régóta tartja konzerválásra érdemesnek és helyezi múzeumi kontextusba a divatkreátori teljesítményeket. A közönségigény megvan rá: a Christian Dior: Designer of Dreams című kiállítás iránt akkora az érdeklődés, hogy már a hivatalos megnyitó (2019. február 2.) előtt elfogytak a jegyek a tárlat teljes időtartamának összes napjára.
A MAKOVECZ A MI VAJUNKAT ESZI
Van a könyvnek egy nagyon egyszerű olvasata. Talán nem is olvasata, inkább nézete.
T-VITAMIN
A művészeti könyvek piacának egyik legaktívabb kiadója, a londoni Phaidon Press nemrégiben megjelentetett, textillel és varrással kapcsolatba hozható kortárs alkotókat listázó könyvébe a Budapesten élő és dolgozó Kiss Adrian is bekerült. A Vitamin T: Threads and Textiles in Contemporary Art (magyarul: T-vitamin. Szálak és textíliák a kortárs képzőművészetben) nagyjából 100, képzőművészet-elmélettel foglalkozó szakemberek által kiválasztott alkotót bemutató, tekintélyt parancsoló méretű album.
BARTA LAJOS ÉS A RENDSZER, AMI JUTOTT NEKI
Hogyan lehet egy időben dolgozni egy realisztikusnak szánt, kicsit idealizáló Rákosi-büsztön és absztrakt, Bacont eszünkbe juttató rajzokon? És amikor Rákosi már eltűnt a süllyesztőben, miért nem lehetett akkor sem szabadon dolgozni? Milyenek voltak azok a viszonyok, amelyek között nonfiguratív, erősen absztraháló művek csak akkor kerülhettek a közönség szeme elé, ha alkalmazott művészetnek számítottak? Pedig ha Barta Lajos madarait nem is, a lovait szerette, és máig is szereti a közönség...
Balázs János
Balázs János hivatalos életrajza szerint „cigány származású magyar festőművész és költő”, aki Alsókubinban született és Salgótarjában halt meg 1977-ben, 72 éves korában. Közel 300 darabból álló festői életművét a halála előtti nem egészen nyolc évben, 1968-tól kezdődően alkotta meg a pécskődombi cigánytelepen álló, víz- és villanyvezeték nélküli vályogkunyhójában. Ez már sejteti, hogy a száraz adatok mögött nem mindennapi életút húzódik, amely jócskán felülírja a „cigány származású művész” józan ésszel várható sztereotípiáit.
MÁR EBÉD ELŐTT TÖBB KÉPET FOGYASZTUNK, MINT BÁRKI A 18. SZÁZADBAN, AKÁR EGÉSZ ÉLETÉBEN
A Mai Manó Házban látogatható Erik Kessels több élete című tárlat a holland művész és reklámszakember, a legtöbb projektje során már létező fényképeket újrahasznosító Erik Kessels fotográfiai életművébe avat be. Mi a több száz képet, több mint tizenhét sorozatot, kiadványokat és magazinokat bemutató kiállítás megnyitójának másnapján beszélgettünk vele.
ANALÓG NAPFOGYATKOZÁS
A Capa Központ és az ICA-D 2019-ben nyilvános fénykép- és videógyűjtési akciót hirdetett, amelyre közel százharminc privát fotó és hét privát videó érkezett be. Ezekből, korabeli riportfotókból és kortárs fotó-, illetve videóművészeti alkotásokból állított össze Mucsi Emese és Barakonyi Szabolcs Fekete fény címmel olyan kiállítást, amely a napfogyatkozás jelenségét kultúrtörténeti, fotóelméleti és spirituális összefüggésekben is értelmezi. Ajánlóként részletet közlünk a kiállítás egyik kísérőszövegéből.
MIRE IS JÓ A TUDOMÁNY, AVAGY A HOLDRA SZÁLLÁS MŰVÉSZETI HOZADÉKAI
A 60-as évek végén beköszöntött űrkorszakban szinte mindenkit megmozgatott az ismeretlen és titokzatos jövő kikutatásának vágya, úgy is, mint az emberiség egyik leghőbb és legrégebbi ambíciója. A 60–70-es években, a holdra szállást követően már úgy tűnt, nincsenek határok, olyan világ következik, ahol a világűr is csak egy karnyújtásnyira van tőlünk. Ez a művészetekre is termékenyítőleg hatott, fontos témájuk lett a világűr meghódítása, a holdra szállás vagy a kapcsolatfelvétel idegen civilizációkkal. Nemcsak a műfaji határok tágultak nagyon gyorsan, hanem a célközönség köre is, hiszen olyan műveket kellett létrehozni, amik egy marslakónak is mondanak valamit.
SALGÓTARJÁN, A KORTÁRS MŰEMLÉK
Az első OFF-Biennále Artmagazin-programja az volt, hogy Budapesten kívüli célpontot választottunk egyik cikkünk, Boros Géza Erdély Miklós-mozaikokkal foglalkozó írása nyomán. Akkor Miskolcra mentünk, ahol csodával határos módon megmaradt két mozaik, és ha már ott voltunk, megnéztük a város modern műemlékeit, például az építészeti gondolkodásban paradigmaváltást jelentő Kollektív Házat. Az ezt követő évben jött Dunaújváros egyiptizáló szocreáljával, például a Vasmű, lótuszvirágos oszlopfőivel – majd legutóbb a hazai brutalizmus-skanzennek számító Salgótarján. Egyik útitársunk építészettörténész, ő foglalja össze, mit is láttunk a szintén építészettörténész szerzőnk, Branczik Márta által összeállított túrán.