Artmagazin 12
SATU
A közelmúltban két fontos és hiánypótló kulturális eszmecserére került sor Budapesten, amelyek a kulturális produkciókat alul- és felülnézetből értékelték.
A hiány kitöltése
Mondhatnánk sajátságos könyv látott napvilágot az Irodalom Kft. (valójában az Élet és Irodalom című hetilap) jóvoltából a minap. Arnulf Rainer rajzai és írásai jelentek meg egy kötetben. Az alkotó és írásai, valamint a kétnyelvű kiadvány reprezentatív volta egyaránt újszerű, és a magyar könyvkiadási gyakorlatban is szokatlan. A könyv nem adaptáció, az írásokat és a válogatott rajzanyagot a művész személyesen bocsátotta a kiadó rendelkezésére. Előzményként említsük meg, hogy az ÉS 2004-ben két ízben is jelentetett meg rajzokat a bécsi avantgárd művésztől Rainer budapesti látogatásakor a lap képszerkesztője, Szikszai Károly rábeszélte az alkotót, hogy készítsenek közösen egy kötetet - mégpedig kétnyelvűt - válogatott szövegeiből és írásaiból. Két jeles magyar és osztrák művész, Gaál József és Günter Brus írt a kötethez előszót (Günter Brus írása Rainerről és szövegeiről egy korábbi alkalommal készült).
Rengeteg eszköz van a kezem ügyében
A belvárosi műteremlakás telis-teli van kedves tárgyakkal, emlékekkel s az elmúlt évtizedekben festett képekkel. Így hát kézenfekvő, hogy arról kezdünk beszélgetni, mennyiben határozza meg a hely a művészt az alkotásban.
Megvette már az e hetit?
Népszínműbe illő falusi jelenet: gazdag parasztporta mögött a lugasban kisasztal, mellette a padon ünneplőbe öltözött menyecske, kezében toll, előtte szalag, gyümölcskosár, kalamáris és (levél helyett) egy-két lottószelvény. A fiatal leány merev viaszbabához illő, évődő mozdulattal tekint fel a pad támláján könyöklő, mosolygó parasztfiúra. Összenevetnek, s együtt választanak számokat. A fekete-fehér-lila életképet lóherékkel fűszerezett levélfüzér öleli körül, a kép alatt bölcs szentencia díszeleg: „Aki a babáját szereti, minden héten lottó-szelvényt vesz neki!” Döcögő rigmus a döcögő jelenethez. A vidéki közönséget megcélzó esetlen, szirupos zsáner az egyik fő szocreál plakátkészítő, Pál György ecsetjét dicséri. Keresetlen naturalizmusa, anekdotázgató modora a hazai plakáttörténelem elfeledett korszaka felé mutat: az ötvenes évekre.
A leholografált Danilo és Joseph
A holográfia a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel háromdimenziós kép hozható létre. A hagyományos fényképezés során a tárgy képét az objektív lencséi képezik le a filmre, amelynek fényérzékeny pontjai a tárgyról kiinduló fény intenzitásának megfelelően elsötétülnek. Mivel a sötétedés mértéke csak a fény amplitúdójától (erősségétől) függ, miközben teljesen független a fényhullám másik legfőbb jellemzőjétől, a fázistól, így minden információ, amelyet a fázis hordoz (s amely a hullám rezgésállapotára jellemző), elvész. A holográfia lényege éppen ennek a hiányosságnak a kiküszöbölése: a hologramon - egy kétdimenziós lemezen - a fényerősség mellett a hullám fázisát is sikerül rögzíteni, így lehetségessé válik a teljes optikai információ megragadása. (Erre utal az eljárás neve is, hiszen görögül a holosz 'teljesség'-et, a grapho 'írás'-t jelent.) Vagyis a hologram minden pontja tartalmaz minden optikai információt. Ha a fénykép olyan, mint a cseppben a tenger, akkor a hologram az a csepp, amely maga a tenger.
Hauswirth Magda
Egy kancsó tej
Bukta Imre egyedi figurája a magyar képzőművészetnek. Mivel a művészet, legalábbis a grand art általában városi holmi, Bukta területe: a vidéki élet, a vidéken élő emberek és az őket körülvevő művelt és érintetlen természet nem tartoznak a művészek szokásos témái közé. A‑vidéki téma az ókor óta előfordul ugyan a festészetben, ám leginkább mint bukolikus táj, pásztoridill, a városi ember reménybeli pihenőhelye, ahol minden romlatlan, szép és jó, vagy épp bumfordi. Mesterünk viszont belülről látja és láttatja ezt a környezetet, és a hozzá tartozó életmódot.
Diszkrét páholyok
A páholy szó a szabadkőműves-terminológiában a testvérek legkisebb szervezeti egysége, amelyet minimum hét fő hozhat létre, ugyanakkor titkos összejövetelek helye is. A név eredete a középkori építő céhekre nyúlik vissza, ezeket nevezték franciául loge-nak, angolul lodge-nak. A név eredetileg azt a bodegát jelölte, amelyet a mesterek az építkezés mellé állítottak fel a szerszámok, anyagok tárolására, ide menekültek a munkások a tűző nap és az eső elől. Régen a kőműves (mason) egyszerre jelentette az építészeket és a kőfaragókat, akik egy-egy nagyobb építkezésre számos helyről gyűltek össze. Különleges tudásukat sokra értékelték, a mestereket nemeseknek kijáró tisztelet övezte. A városról városra vándorló, olykor idegen földről is érkezett kőművesmesterek céhei, a páholyok a kultúra fontos terjesztői voltak.
Amszterdam Canalettója
Mitől mű a mű?
A címben feltett kérdésre most a filozófia felől keressük a választ, mert a napi gyakorlat valamiféle egyszerűbb megoldást kíván. Az apropót két konkrét ügy adja, melyek szorosan kapcsolódnak művészeti életünkön keresztül a Képző és Iparművészeti Lektorátus működéséhez. Érdekes, hogy míg az első esetben a Lektorátus, illetve a felkért zsűri jóval szigorúbb működését várnánk el, a másodikban viszont éppen fordítva, a zsűri működését csak a legvégső esetben tartanánk szükségesnek.