Artmagazin 135
Kedves Olvasó!
Ismét különszámmal jelentkezünk, összegyűlt ugyanis rengeteg hiánypótló anyag arról az időszakról, ami először a külföldi érdeklődésnek köszönhetően a műkereskedelem, majd az ezzel összefüggésben egyre intenzívebbé váló kutatás számára is érdekessé vált. A helyzetre jellemző, hogy rengeteg adalék a közös gondolkodás során bukkant elő, ha nevezhetjük annak a sokszor inkább kommentháborúnak is beillő eszmecserét a Facebook erre kiválóan alkalmas felületén. Ezek inspirálták Halász András több mint kilencvenezer karakteres reflexióit, amit mi most szerkesztve, rövidítve közlünk, megragadva az alkalmat, hogy közben a szerző munkáival is megismertessük az érdeklődő olvasót. Egy szakdolgozat szintén rövidített és szerkesztett változatát is közrebocsátjuk, ami Kele Judit szemszögéből írja le majdnem ugyanezt a korszakot. Ez által hangsúlyossá válik a női szempont, amire ráerősít a Ladik Katalinnal készített interjú. Nagyon erős kontúrokkal rajzolódik ki ebből a test mint alkotói eszköz vagy mint médium használata az akkori, egyáltalán nem szabad viszonyok közt, amikor viszont a pornóipar még nem határozta meg, nem deformálta sem a testképet, sem a meztelenség jelenlétét a társadalmi és a művészeti térben. Mára szinte teljesen elfeledett összefüggéseket is felvillantunk: hogyan volt egyben még a kilencvenes évek legelején is az a két oldal, amely mára engesztelhetetlenül ellentétesnek látszik, milyen közös pontokat találhatunk mondjuk Birkás Ákos és Makovecz Imre gondolkodásában – ha egyáltalán. Ezt Ekler Dezső visszaemlékezése alapján latolgathatjuk. Szinte az összes szereplő, akikről írunk, tanított később valahol vagy igyekezett tapasztalatait közvetíteni valahogy a közönség felé. De a leghosszabb tanári működést Tölg-Molnár Zoltán mondhatja magáénak, a vele készült interjú erre is kitér, de inkább a művekre, azok szemléletbeli forrásaira koncentrál. Könyvet is ajánlunk, Szabados Árpád fotóalapú munkáit – és ha a tanári működésről van szó, őt nemcsak mint a Képzőművészeti Egyetem valamikori rektorát, hanem mint a GYIK Műhely egyik kitalálóját is említeni kell. Végül egy évforduló is szóba kerül: honnan indult az a típusú gondolkodás, ami ezt a különszámot is meghatározza, mikor kezdődött az, hogy a művészet történetét női szempontból is áttekintsük, és mekkora paradigmaváltás volt, amikor elkezdődött annak kondicionálása, hogy ha valaki nő, azt a hagyományosan férfiak számára fenntartott működési formákban ne hátrányként érzékelje, hanem kezdjen valamit a helyzettel. Vagyis mikor kezdődött a hosszú menetelésünk?
Topor Tünde
ARTANZIX
4
ÉVFORDULÓ
Lépold Zsanett: Feminista Psycho?
Ötvenéves a Womanhouse
6
TÖRTÉNET
Halász András: Elhervadt Rózsa. Halász András esszéisztikus vissza- és előretekintése
10
MŰVÉSZ/NŐ
Mészáros Luca: A nőműtárgy. Kele Judit: I am a Work of Art
28
INTERJÚ
Topor Tünde: Misztérium, amit mindenki érzékel. Beszélgetés Ladik Katalinnal
42
TÖRTÉNET
Ekler Dezső: Birkás Ákos és az építészek
56
INTERJÚ
Szuda Barna: Megtanultam minden hibát nagyra becsülni. Interjú Tölg-Molnár Zoltánnal
66
ARTMAGAZIN ONLINE
Tematikus válogatás
80
Megtanultam minden hibát nagyra becsülni. Interjú Tölg-Molnár Zoltánnal
Régóta nézek fel egy műteremablakra a Rákóczi úton. Most két dolgot is sikerült ott bepótolnom: végre feltehettem Tölg-Molnár Zoltánnak az összes, alkotóművészetét érintő kérdésemet, és úgy tűnik, a dohányzásra is sikerült örökre visszaszoknom. Interjú.
Birkás Ákos és az építészek
Kutya nehéz úgy emlékezni, ha az ember nem emlékszik tényekre. Nagy szerencse, ha kézzel fogható bizonyítékok vannak a keze ügyében. Birkás Ákosról szép számmal maradtak ilyenek negyvenévnyi barátságunk nyomán. Gyerekvigyázással indult a kapcsolatunk – jóval fiatalabbak voltunk a párommal, Madarász Ildikóval, mint Ákos. Szerettünk a közelében lenni, ha erre alkalom kínálkozott. Aki ismerte, vonzódott hozzá. Mégsem vitt nagy társaságot, a munkája magányra kárhoztatta. Viszont ha nem dolgozott, jöttek a kirándulások a Budai-hegyekbe, a Cserháton, a Mátrában, később Várgesztesen, már ott alvósan.
A nőműtárgy.
Kele Judit Textil textil nélkül alcímet viselő munkája két, analóg fényképezőgéppel készített fotónegatív egymásba csúsztatásával alkotott fekete-fehér fotó, amely a művészt ábrázolja egykori Benczúr utcai lakásában. (1) A fényképen egy fehér zománccal bevont – Kele édesapja által, a könnyű mozgathatóság érdekében repülőgép alumíniumból készített – szövőszék látható, mely szinte az egész képfelületet kitölti. A szövőszék lánc- és vetülékfonalát egy-egy meztelen, vékony női test, maga Kele Judit helyettesíti. Egyenes testtartással, kezét felemelve, a vertikális fonalat állva, a horizontális fonalat pedig fekve, bal lábát a szövőszék jobb széléhez helyezve alkotja. A két test, melyek enyhén transzparensek és oldalnézetből látjuk őket – a negatívok egymásba csúsztatása által –, keresztfonálként találkoznak a kép bal oldalán. A fekvő nőalak az eltérő fényviszonyok miatt néhány árnyalattal világosabb az állónál. A fény a megörökített térbe – melyből csupán egy világos, feltehetőleg fehér színű fal és parketta látszódik – a bal oldalról érkezik, így a fotó jobb oldala világosabb, mint a bal. A fotó Kele Judit I am a Work of Art (Műalkotás vagyok, 1979–1985) című sorozatának első darabja. (2)
Elhervadt Rózsa
Halász András (Pecás) a magyar neoavantgárdból és az akkori elitista szubkultúrából startolt el, hogy Párizson át New Yorkba érkezzen, majd negyed század múltán megint egy nyugat-európai lépcsőfokot beiktatva hazatelepedjen, és tanítani kezdjen a Képzőművészeti Egyetem festő tanszékén. Így aztán belülről ismeri az akkori történetet, de kívülről, amerikai szemmel is rálát a budapesti művészeti életre, egyáltalán a magyar Művészetre (az ő nagybetűhasználata!). Facebook-posztok és barátokkal folytatott viták, beszélgetések generálták azt a szövegfolyamot, amelynek rövidített, szerkesztett változatát most közreadjuk, remélve, hogy bármennyire szubjektív is, sok fontos adalékkal tud szolgálni. Mindazonáltal ez csak egy a sok lehetséges narratíva közül!
Feminista Psycho?
1972 januárjában nyílt meg az Amerikai Egyesült Államokban a Womanhouse, az első nőközpontú művészeti kiállítás a kísérletezés és az együttműködés fúziójaként vagy épp (női) szellemi közösségként, amely a művészetnek számító tevékenység kereteit a performatív és helyspecifikus művek felé is tágította.
Misztérium, amit mindenki érzékel. Beszélgetés Ladik Katalinnal
Ladik Katalin a jugoszláviai és a magyarországi neoavantgárd nemzetközileg is elismert alakja, az utóbbi évek legnagyobb újrafelfedezése. Itthoni megítélésének változása (a „meztelen költőnő” megbélyegzett kategóriájából lett a hazai művészeti élet képzőművészként, költőként, de leginkább radikális női performerként számontartott, meghatározó szereplője) jól mutatja azt a felfogásbeli fordulatot, aminek szélesebb körű elterjesztése érdekében az utóbbi évek olyan fontos kezdeményezései is említhetők, mint a közép-kelet-európai női alkotók életművét részletesen és speciális szempontok szerint feldolgozó Secondary Archive – a legfrissebb, nők által írt művészettörténet.