Artmagazin
artmag_144_cover.jpg

Artmagazin 144

Címlapunkon Barabás Miklós-akvarell, a Grotta Azzurra misztikus kéksége, és némi fény az alagút végén; ezzel a képpel szeretnénk lezárni a 2023-as évet és megkezdeni a 2024-est.

Cikkeinket itt szinte csak sorolni tudjuk: ebben a bővített számban lezárjuk a Petőfi-emlékévet is, méghozzá egy Birkás Ákos festménnyel, majd akárcsak a Petőfi-kultuszt, Barabás Miklóst is jelenségként kezeljük, két különböző szempontból is áttekintve, mit jelent számunkra. Illetve mit kaptunk tőle, vagy ő mit kapott attól a műfajtól, az akvarelltől, amelyben néha módja volt nem megrendelésre dolgozni. Reigl Judit életművének belső koherenciáját is leírjuk, pontosabban igyekszünk kideríteni, miből fakadhatott az az erő és indulat, ami gesztusait vezérelte, majd az örökségét kezelő alapítvány képviselőit is megszólaltatjuk egy ajándékozás kapcsán. Szemlézzük a kilencvenes években lezajlott technológiai váltás hatásait bemutató TechnoCool kiállítást, írunk a korszakra nagyon jellemző műfaj – a storyboard – képviselőiről, Szépfalvi Ágnesről és Nemes Csabáról, akik akkoriban még házaspárként alkottak, és elmeséljük, mi történik abban az ugyancsak a kiállítás keretében megtekinthető világhírű videóban, a Cremaster 5-ban, amelyet 1997-ben Budapesten forgatott a Harry Houdini nyomában járó amerikai művész, Matthew Barney.

Olyan művészekkel is foglalkozunk, akik pályájukat már az ezredforduló után kezdték: a Borsos Lőrinc művésznév itt egy művész-perszónaként évekig összefonódott párt takar. Az ő szentendrei kiállításuk jó alkalmat jelentett, hogy szerzőnk leírja, hogyan lehet működni a világvége folyamatos előérzetével, és ez az egyre önbeteljesítőbb korhangulat milyen műveket eredményez.

Most épp rendetlenség van – Zékány Dia kiállításának címe is jól rímel az általános közérzetre, és jól ír le egy jelenséget, amelyhez még nem tudunk elfogadással viszonyulni, holott nyakig vagyunk benne.

Egy kis megnyugvást remélhetnénk barokk freskókat bemutató sorozatunktól, amelyben most nem egyházi, hanem mitológiai témákat láthatunk a borvidéken található noszvaji kastélyban, de látszik, hogy Apolló ide, görög szépségeszmény oda, Bacchus birodalmában és egy másik stíluskorszakban bádogemberszerű formát is ölthetnek az istenek.

Szintén a stílustörténet és kastélyok, villák belső tereinek rekonstrukciója a téma akkor, amikor muzeológus szerzőnk enteriőröket mutató festmények segítségével határozza meg egy-egy leltározatlan tárgy eredetét, de látszik, hogy komoly kutatómunka rejlik amögött is, ha azt akarjuk meghatározni, ki nem szerepelhet egy képen, ez esetben egy Rómában készült Fortepan fotón. És ekkor vissza is érkeztünk oda, ahonnan indultunk, Itáliába, úgyhogy, ha címet akarnánk adni 144. lapszámunknak, akkor Téli utazás a Grotta Azzurrától a Pantheon tetejéig lehetne. Ezzel kívánunk tehát jó olvasást – az ajánlónkban szereplő könyvekhez is. Illetve, utolsó oldalunkon láthatnak még egy, a TechnoCoolon is feltűnő művet, vele az Utcáról Lakásba! Egyesületre hívjuk fel figyelmüket.


TARTALOM

ARTANZIX
Zemlényi-Kovács Barnabás: Berlini anzixok
4

ÉLET/MŰ
P. Szűcs Julianna: Szabadság, egyenlőség, magány. Reigl Judit a Műcsarnokban
6

KIÁLLÍTÁSKRITIKA
Mélyi József: Mostantól fogva ez volt a jövő. Kilencvenes évek a Magyar Nemzeti Galériában
14

FILM
Kergyó Zsófia: Barokk erectio.
Matthew Barney: Cremaster 5
20

MŰFAJTÖRTÉNET
Fehér Dávid: Történetek és nézőpontok Szépfalvi Ágnes és Nemes Csaba közösen megtalált műfajában
24

APOKALIPTIKA
Cserna Endre: MAgYArOrSzÁgOn nInCS HalLOweeN, Magyarországon Borsos Lőrinc van (blaek eszkatológia)
30

KIÁLLITÁS
Mucsi Emese: Most pont rendetlenség van. Zékány Dia kiterjesztett szelfjei
36

INTERJÚ
Topor Tünde: Alapítványtól múzeumba. A Reigl-hagyaték
40

ONLINE AJÁNLÓ
Érzékeny felületek
46

TANULMÁNY
Révész Emese:
Petőfi, a kép. Birkás Ákos Petőfi ünneplése című 1972-es festménye a kultusz árnyékában
50

MAGYAROK
Fáy Miklós: Barabás apánk
66

ESSZÉ
Pallag Zoltán: Az öröm bizonyítékai. Barabás Miklós akvarelljei
68

BAROKK FRESKó
Jernyei Kiss János: Apollóval Bacchus birodalmába. Barokk freskók X. Noszvaj
74

EGY KÉP
Szikra Renáta: Ananászmánia. A koronás toboz
80

GYŰJTEMÉNYTÖRTÉNET
Horváth Hilda: A piroscsíkos karosszék, avagy egy kutatás sosem ér véget
82

FORTEPAN
Boros Géza: A Pantheon előtt ülve.
Egy Fortepan-fénykép nyomában
90

GUTENBERG-GALAXIS
Balaton Offseason
A guillotine hosszú árnyéka
Mit látsz, Laca?
Kereki Sándor
94

Kiterjesztett szelf 2- 2023- 110x150 cm- olaj- vászon -1-.jpg
Most pont rendetlenség van

A rendetlenséget elég nehéz tolerálniuk azoknak, akik nem „olyanok”.

brooscover.jpg
MAgYArOrSzÁgOn nInCS HalLOweeN, Magyarországon Borsos Lőrinc van (blaek eszkatológia)

A szentendrei MűvészetMalomban január 21-ig látható Borsos Lőrinc 'A jövő gyermekéhez' című kiállítása. Az Artmagazin 144. számába Cserna Endre írt recenziót a tárlatról.