Artmagazin 14
Wanted - Előkerült művek
Az Artmagazin 2005/6. és 2006/1. számában megjelent írásunk olyan műtárgyakról szólt, amelyeket valaha magyar gyűjteményekben őriztek, az érvényben lévő törvények értelmében ma is Magyarországon volna a helyük, különböző okoknál fogva azonban őrzési helyük ismeretlenné vált. Az európai művészet e Magyarországon eltűnt, illetve lappangó műveinek száma óvatos becslések szerint is meghaladja az ezret. A Szépművészeti Múzeum évtizedek óta figyelemmel kíséri a határokon belül őrzött európai művészeti alkotások sorsát, s folyamatosan igyekszik közzétenni az eltűnt művek aktuális listáját. Természetéből adódóan a lappangó műtárgyak köre folyamatosan változik, hiszen ismert, vagy ismertnek hitt művek egyik pillanatról a másikra kerülhetnek ebbe az állapotba. Ezúttal olyan műtárgyakat szeretnénk bemutatni, amelyek hosszabb-rövidebb lappangás után kerültek elő, s ily módon lehetőség nyílott alkalmasint szakszerű és korszerű művészettörténeti vizsgálatukra, esetenként pontosabb meghatározásukra is.
Reflex - Mitől kritika a kritika?
Feledy Balázs írásának címében rejlő kérdésre válaszolva, szerintem a kritika attól kritika, hogy kritizál. Ha például dicséretet akartam volna írni Kutas szobráról, akkor azt tettem volna, de nem ez volt a szándékom. Nagyon jól tudom, hogy mostanában nem nagyon dívik e műfaj, és hogy a megkritizáltnak mindez nem esik jól, de ez már ilyen, lásd a kritikust is meg lehet kritizálni. Mindazonáltal csak azért terhelem még mindig az olvasókat e témához kapcsolódó újabb mondatokkal, mert ennek kapcsán a képzőművészeti kritika általánosabb kérdései is fölmerülhetnek.