Artmagazin 17
Magyarok Münchenben 3. – A szemvidító zsánertől az expresszív díszletig – Kéméndy Jenő
Kéméndy Jenő (1) a müncheni magyar művészek egyik legkülönösebb, legérdekesebb egyénisége volt. Lyka Károly a festő virtuóz technikáját, amelyet a miniatűr méretű képek gyártásakor alkalmazott, nem becsülte túl sokra, és ebben talán igaza is volt. Ám nagyot tévedett, amikor „ezermesterkedéseit", „piktori ötleteit", amelyeket az Operaház és a Nemzeti Színház szcenikai felügyelőjeként valósított meg, a rá jellemző szeretetteljes legyintéssel „leszólta", mert Kéméndy Jenő éppen e tulajdonságaival került be a magyar színháztörténet nagyjai közé.
Egy előbújt fotó a Rippl-Rónai-hagyatékból
Egy talált kép "megtisztítása"
Itt Márffy Ödön...
Impozáns megjelenésû könyv, olyan, amit szívesen lapozgat az ember. Sok-sok adat, lábjegyzet, tudományos hivatkozás, idézet stb. teszi az elsô pillantásra is hitelessé a tudomány számára, emellett a kiváló minôségû színes reprodukciók és számos érdekes dokumentumfotó miatt válik élvezhetôvé azok számára is, akik fôleg a látvány kedvéért vesznek kezükbe egy mûvészeti könyvet.
Szingapúri Biennálé 2006 - Belief
Morzsái az eltörött világkalácsnak
A metrón rohanva átfutom Lesznai Anna életrajzát, zárásig van még három órám, csak elég legyen, sebtében váltok egy diákjegyet 180 forintért, engedélyt szerzek a fotózáshoz, még arra is marad egy percem, hogy a múzeum könyvesboltjában körülnézzek: sajnos a kiállításhoz semmi katalógus! Most azon gondolkozom, hogy én, egyszerű halandó – és szerintem rajtam kívül még vannak így egypáran – néhány órája azt sem tudtam, hogy megboldogult Lesznai Annával már nem fogok tudni a képzőművészetéről, vagy iparművészetéről, vagy miről is, személyesen beszélgetni, több tudáshoz az Art shop sem igyekezett segíteni. De ami késik, nem múlik, immár jegyzetekkel felszerelkezve vágok át a nyolc állandó és tizenhat időszaki kiállításon, hogy végre kétteremnyi mennyiségben zúduljanak rám az új információk. Az ajtóban kék lepkés tarisznyát nyom kezembe a barátságos teremőr úr, ez múzeumpedagógiai kellék, van benne zsírkréta meg filctoll, hogy a lurkók lemásolhassák a 3x3 méteres falikárpit kacskaringós-szecessziós indáit, ha esetleg kedvet kapnának. A sikerélmény nem garantált, de a tarisznya kedves.
MODEM
Miközben a vidéki múzeumok utóvédharcaikat vívják a költségvetési szigor képében érkezô enyészettel, helyenként visszájára fordul a keserű rend, s új intézmények születnek szinte a semmiből az önkormányzatok bábáskodó kezei között. De a politika csak segéderő. A déli és a keleti végeken (egészen pontosan Pécsett és Debrecenben) születő új kezdeményezések mögött ugyanis egy magánszemély áll: Antal Péter műgyűjtő. A neves debreceni ügyvédet egész kisgyermekkorától kezdve bűvkörében tartja a műgyűjtés. Szenvedélyét nagyapjától, Lusztig Sámueltől örökölte, aki még a századelőn rakta le az Antal–Lusztig-gyűjtemény alapjait.
Je cherche un millionaire…
Vagyis „milliomost keresek”, énekli La Mistinguette, a Piaf előtti nemzeti intézmény, és mi tagadás, szívemből szól. Noha már régóta nem Párizs a világ közepe, erről a franciáknak láthatólag nem szólt senki, úgyhogy ha el is indultak a velencésedés útján – és Tokióból vagy Hongkongból nézve bizonyára így van –, ennek látható jelei még jól kendőzhetők. Mindenesetre a szépségiparból vett megoldások jól működnek egyéb területeken is: Párizs kicsit lehasznált arculatát teljesen felfrissíti egy olyan ötlet, mint amilyen a Fiac, vagyis az évente megrendezésre kerülő kortárs művészeti vásár rendezőinek agyából pattant ki, nevezetesen, hogy újra birtokba veszik a Párizs aranykorára emlékeztető Grand Palais-t, mint a kiállítás egyik helyszínét, visszavezetve ezzel az élő, mozgásban lévő művészetet és műkereskedelmet a kicsit elmúzeumosodott, elturistásodott Szajna-parti részre.
"Shopping is an art..."
PLUG – ki hova kíván becsatlakozni?
Az elmúlt másfél évtizedben látványosan megnőtt a kortárs művek kereskedelmének szerepe Magyarországon. A művészeti praxis felől nézve egyes művészek számára előre kalkulálható, mások számára hektikusan hullámzó bevételi forrást jelent az, hogy valakik vásárolnak tőlük. Ebből a szempontból a műgyűjtő-művész, valamint a másik típusú műgyűjtő-galéria-művész kapcsolatrendszer minősége egy-egy karrier kibontakozása szempontjából kardinális kérdéssé vált. A műkereskedelem ezen intézményei is lendületet kaptak, különösen az elmúlt fél évtizedben. Gyarapodnak a magán- és céges kollekciók, amelyek megőriznek, reprezentálnak, s felelősséget vállalnak a kortárs alkotásokért.
Mi történt a Stúdióban 1967-ben?
A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 1967-es, Ernst Múzeum-beli kiállítását követően, belső puccsal eltávolították a Stúdió vezetőségét. A Stúdió életében egy viszonylag rövid, de a fiatal művészgeneráció érdekérvényesítő törekvéseinek aktív és reményteli szakasza zárult le ezzel az aktussal. A konfliktus okait és a benne szereplők motivációit azonban mind a mai napig homály fedi, melynek eloszlatását nem segítik a visszaemlékezések sem. Nem tudjuk, hogy a vezetőségi tagok milyen indítékok alapján fordultak szembe egymással, és hogy közvetlenül kiknek állt érdekében a Stúdió korábbi, radikális szemléletének „hatalomkompatibilis" átalakítása.
Körkérdés a védettségről
A műtárgyvédelem, és a védettséggel kapcsolatos hazai törvénykezés viták állandó kereszttüzében áll. Körkérdésünkben a hivatalos álláspont és a mákereskedelem fejlődésének érdekeit kívántuk ütköztetni.
Kérdéseink:
1. Mi az ön véleménye a védettség intézményéről?
2. Kielégíti-e a műtárgyvédelemmel kapcsolatos elvárásokat?
3. Ön milyen változásokat tartana szükségesnek?
Wanted - Lopott műtárgyak - mit tehetünk, mit tehetnek a hatóságok?
Az alábbiakban tájékoztatást adunk egy, a kortárs mûvészetet ért újabb szomorú eseményrôl. Veress Pál (Budapest, 1920 – Budapest, 1999) festô és grafikus ismert salakreliefjeinek egy szép sorozatát, valamint további három mûvét, összesen 16 alkotását vitték el ismeretlen tettesek 2006. szeptember 26-án. Az esemény több szempontból is tanulságos. Ugyanis azt a hazai aukciós és galériás mûkereskedelemben egyaránt tükrözôdô folyamatot mutatja, hogy a kereskedôk és gyûjtôk érdeklôdése egyre inkább a (klasszikus) kortársak felé fordul. E növekvô érdeklôdés – jogellenes és sajnálatos – mérföldköve a fenti eset. Emellett azért is fájó veszteség, mert a mûvész eddig egyben ôrzött hagyatékát fosztották meg több kiemelkedôen értékes darabjától.