Artmagazin 19
Art buisness - kaviárdömping és kríziskommunikáció, Channel táskák kínaiak, húszmillió dolláros művészeti piac és egy félreárzott Fehér László-kép
Hogyan lépdel el egy magyar szociológus fiú a művészeti piacig, amiről New Yorkban a Sotheby’snél tanít?
Eredetileg közgazdasági pályára szántak a szüleim, bár szociológia szakon tanultam és a kitelepítést kutattam. De mindig művészettel szerettem volna foglalkozni. Magyarországon ezt úgy éltem ki, hogy fordítója voltam több művészettörténésznek. Gyerekkoromban Londonban éltem, úgyhogy egész jól beszéltem angolul. Így, a szövegeken keresztül, a hazai művészettörténész-szakma krémjétől tanultam meg a mûvészettörténetet. Amikor 1988-ban kimentem Amerikába, még a magyar középosztály történetét terveztem megírni, de távol otthonról, engedélyt kaptam magamtól, hogy most már végre a művészettel foglalkozzam. Ekkor – a nyolcvanas évek végén – minden idôk legnagyobb konjunktúráját élte át a mûvészeti piac. Leendő szociológusként érdekelt, hogyan működik ez, hogy realizálódik a művészeti érték, mi történik a galériákban. New Yorkban élő magyarként a művészekkel akartam találkozni, mint a nagyapám generációja a húszas években Bécsben vagy Párizsban. Úgyhogy az összes nagy művésszel megismerkedhettem.
Reflex - „LEVÉDVE, LE…”
KISSZÓTÁR
Igen, a kulturális és mûvészeti emlékek, egyéb szellemi értékû és veszélyeztetett javakat az arra illetékesek védetté nyilvánítják. Bizonyos körök ezekre nem azt mondják, hogy védett, hanem hogy le van védve, „levédték”. Az eredeti jelentés így tökéletesen megváltozik. A „véd” egyszerû kijelentés, értelme: valamit, valakit, aki veszélyben van, megóv attól, ami vagy aki veszélyezteti. A „levéd” viszont már negatív tartalom kifejezôje. Sok ilyen szópár juthat eszünkbe. „néz – lenéz”; „épít – leépít”; „ír – leír”; „csinál – lecsinál”; „mond – lemond”; „tol – letol”; „ég – leég” stb., stb. Néhány oldalt elég gyorsan össze lehetne állítani hasonlókból.