Artmagazin
full_003932.jpg

Artmagazin 21

full_000267.jpg
Új Színben - Rózsa Miklós és művészönarckép-gyűjteménye 1932–1943

„Nem könnyű dolog ennek az aszkéta külsejű embernek az egyéniségét megrajzolni. Volt benne valami a zsidó próféták szenvedélyes harcos típusából, akik akaratukat szembe állítják az egész világ akaratával. Lángoló gyűlölettel eltelve minden iránt, ami maradi, ami formájában és eszmei tartalmában már kiélte magát, a modern művészetnek ő volt a legelszántabb, megalkuvást nem ismerő harcosa. (...) Szívós nagy energia volt ebben az alacsony, vékony emberkében. Csodálatos szervező és meggyőző erejű beszélő tehetség. Ha valamit fel kellett építeni, megszervezni, bámulatos lendülettel tudta azt elindítani, és ha már valami komoly dolgot létrehozott, azt mintegy romboló démon, ugyanolyan lendülettel fel is tudta rúgni.” (Tamás Henrik: Rózsa Miklósról)

full_000268.jpg
Reök-palota

Újabb láncszemmel bővült a 21. századnak megfelelő, kultúrmenedzser-szemléletű, vidéki múzeumhálózat.Az összevonásokkal és forráshiánnyal küszködő megyei múzeumrendszer mellett sorra nyílnak az önkormányzati kultúrközpontok a magyar nagyvárosokban. Kielégítve a múzeum-boom fogyasztóinak étvágyát. A debreceni Modem után most a Dél-Alföldön a sor: a következő versenyző Szeged.

full_000270.jpg
Egy talált kép „megtisztítása” - Ferenczy Károly: Bertalan kert. Borús

„Mindnyájuk lelkéből a táj hangulata igen érzékenyen verődik vissza. Ez a hangulatfogékonyság eleinte egyoldalú volt: ábrándosságra hajló, fiatal kedélyüket csak a szomorkás alkonyatok és bánatos esték elhalkuló, magukba fulladó színei ihlették meg, a teljes napsütés hangos életörömét akkor még nem ismerték. A decrescendók hangulata ülte meg a tájsugallta kompozíciókat is” (Réti István)
2000. november 28-án, a Nagyházi Galéria 59. árverésén került kalapács alá Ferenczy Károly egy 1907-ben Nagybányán festett tájképe. A katalógusban Bertalan kert. Napos címmel szereplő mű az akkori aukciós árak közül kimagasló összegért, abban az évben a negyedik legmagasabb leütésen kelt el; a licit négymillióról indult, és 24 millió forintnál állt meg.

full_000271.jpg
Beszélgetés Nagyházi Csabával, a Nagyházi Galéria tulajdonosával - II. rész

1984-ben nyitottuk meg az első üzletet. A lakásom garázsában alakítottunk ki eladóhelyiséget. Akkoriban borzasztóan bizonytalan volt a helyzet! Eleinte engedték, hogy vállalkozzon, aki akar, még papír sem kellett. Én, mint mérnök, használtcikk-kereskedőként indítottam útjára az első üzletemet, de állandóan attól féltünk, hogy bár most ezzel kinyitottak egy szelepet, mikor vonják vissza az egészet? Eleinte nem is mertem teljes állásban – csak félállásban – műkereskedéssel foglalkozni. A munkahelyemet megtartva délutánonként működtettük az üzletet a feleségemmel.

full_000272.jpg
Klasszicizmus


A Corvina kiadó kis stíluskötetei óvatosan lépegetnek vissza az időben: a magyar historizmus után itt a magyar klasszicizmus. A Sisa József tollából származó rövid monográfia szikár alapossággal járja körül a 19. század első felének honi művészetét. Már az elején megjegyzi, hogy a klasszicizmust – szemben a felvilágosodásért lelkesedő avantgárddal és szocreállal – a posztmodern nem kedveli, szigorúsága, ridegsége, kiszámított matematikus jellege miatt. Bár ebben talán az is közrejátszik, hogy a stílus abban az átmeneti időszakban virágzott, amikor a hazai művészet a provinciális epigonok és külföldi mesterek kezéből csak nagy nehézségek árán keveredett át az iskolázott magyar alkotók felségterületére.

full_000273.jpg
Stendhalok Firenzében

Évente egyre több Stendhal-szindrómában szenvedő pácienst kezelnek a firenzei pszichiátrián. A tünetek: jobb esetben túlzott eufória (mint a francai regényíró, Stendhal esetében), rosszabb esetben depresszió, pánikroham vagy hallucináció. A rendszerint középkorú, külföldi turisták megzavarodnak a rájuk zúduló remekművek nyomasztó nagyságától, sosem látott bőségétől. És persze igazuk van, hiszen Toscana fővárosa a világhírű műalkotások lenyűgöző sűrítményét kínálja, a Dávid-szobortól kezdve a Paradicsom-kapun keresztül a Vénusz születéséig.

full_000274.jpg
Design kézikönyv

Néha érdemes rendet tenni a kósza emlékek és homályos félinformációk között – s erre a Fiell házaspár dizájn-kézikönyve kiválóan alkalmas. Mikor kezdődött a retró, honnan ered a csőbútor, miért népszerű a minimalizmus, mikor virágzott a giccs-dizájn, hol válik el az art deco a modernizmustól és miben a különbözik a márkajegy a vállalati arculattól?
A Taschen új kiadványa – minden kérdésünkre válaszolva – ábécérendben vezeti végig az olvasót a modern formatervezés történetén.

full_000275.jpg
Acélecset

Az ország mértani középpontjában álló Dunaújváros sajátosan gazdag művészeti élettel rendelkezik: már-már Szentendréhez lehetne mérni az egy négyzetméterre eső alkotók sűrűségét.De Dunaújváros helyzete teljesen egyedi, hiszen itt áll a monumentális Vasmű, komoly pénzügyi forrásával és lenyűgöző ipari hátterével. A Vasmű jó fél évszázada határozza meg a város sorsát: az ötéves terv nyomán felépített szocreál lakóteleptől kezdve a hetvenes években alapított Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelepen keresztül a rendszerváltás utáni időszak első sikeres kortárs intézményéig, a Kortárs Művészeti Intézetig.

full_000276.jpg
Tucatáruból műalkotás

Andy Warhol nagyon aktuális. Nem tudni, meddig, de még mindig. A régimódi kasseli professzor, Klaus Honnef esszéje – anekdoták és élvezetes töprengések közepette – vezet végig minket az amerikai szupersztár életművén, a nincstelen reklámgrafikustól a manhattani pop-dandyig.
Honnef magabiztosan választja szét a búzát az ocsútól, a korszakalkotó újításokat a Warhol-mítosz ködfelhőitől. Márpedig nem volt könnyű dolga, mert a pop-art szupersztárja tudatosan építette extravagáns imázsát.

full_000277.jpg
Amadeus, Amadeus

Az Amadeus alkotói ösztöndíj a kilencvenes években újjászületett, majd kínkeserves létharcba kezdett hazai mecenatúra egyik kiemelt képviselője (és sikeres túlélője). Az Amadeus Művészeti Alapítványt még 1993-ban hozta létre Baranyay László professzor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője – többek között – a magyar komolyzenei és képzőművészeti hallgatók képzésének támogatására. A tizennégy évvel ezelőtt megfogalmazott keretfeltétel (az állam felelősségvállalásának drámai csökkenése és a civil szféra kényszerű előretörése) ma még időszerűbb. Az alapítvány 1999-ben megindított képzőművészeti programja – a hazai kultúrfinanszírozás lassú ellehetetlenítése ellenére – virágzik és évről évre gyarapodik.

full_000278.jpg
Rippl a Vadak között - Egy magyar kép Houstonban

Egy ország képzőművészetének súlya, nemzetközi megítélése leginkább abban mérhető, milyen művekkel van jelen a világ jelentős múzeumainak állandó és időszakos tárlatain. Magyarország helyzete ebben a tekintetben rendkívül ambivalens: ahol feltűnünk – leginkább a 20. századi fotóművészet területén – kizárólag olyan művészek alkotásai kerülnek közönség elé, akik emigránsként váltak világhírűvé, s így individuális jelenlétük nem vagy csak elenyésző mértékben kapcsolódik össze szülőhazájuk elismerésével. Kertész, Brassai, Capa és Moholy-Nagy a műfaj ikonjaivá vált alkotásai szinte kivétel nélkül a francia és német fotóművészet két világháború közötti alkotásaiként kerülnek bemutatásra, míg például Drtikol, Sudek és Funke műveit mint az Osztrák–Magyar Monarchiától függetlenné váló Csehszlovákia művészetének kiemelkedő eredményeit tárják a közönség elé.
Festészetünk jelenlegi nemzetközi megítélésével kapcsolatban ilyen gond fel sem merül: hírünk nincs, jelenlétünk elhanyagolható.

full_000279.jpg
Wanted - Zichy Mihály

2007. december 14. és 2008. március 26. között Zichy Mihály műveinek nagyszabású bemutatójára készül a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás apropóját a szentpétervári Ermitázzsal való együttműködés adja, melynek köszönhetően a világ egyik legnagyobb múzeuma mintegy száz darab grafikát kölcsönöz a gyűjteményében őrzött Zichy-anyagból. A Magyar Nemzeti Galéria és az Ermitázs Zichy-grafikáin és -festményein kívül – mely a bázisát adja a tárlatnak – szeretnénk hazai köz- és magángyűjtemények anyagát is bemutatni. A hagyatékból, mely a mai napig a leszármazottak tulajdonában van, számos fontos mű lesz látható, és több gyűjtő is jelezte már együttműködési szándékát. Azonban van néhány kulcsfontosságú alkotás, melynek eddig nem sikerült nyomára bukkanni, ebben kérjük olvasóink segítségét.