Artmagazin
full_003929.jpg

Artmagazin 24

Címlapunk gratuláció a magyar pavilon Velencében aratott sikeréhez, ami nemcsak a 2007-es év legnagyobb szenzációja, hanem a magyar művészet velencei szereplésének történetében is a legnagyobb elismerés, amit valaha is kaptunk. A sikert hozó munka, mint ahogy arról már többször is beszámoltunk, Andreas Fogarasi Kultur und Freizeit (Kultúra és szabadidő) című videósorozata és annak pavilonraszabott installálása volt. A zsüri indoklása szerint „a kiemelkedő nemzeti kiállításért járó Arany Oroszlánt egy olyan pavilon kapja, ahol az építészet és a kultúrtörténet segítségével elgondolkodtató és költői kapcsolatokat hoztak létre a tartalom, a képi nyelv és a kiállítás architektúrája közt. A zsüri elismerésre méltónak tartja a művész megközelítését is, amellyel a modernitást, illetve annak utópiáit és kudarcait vizsgálja közös történelmünk kontextusában.” (A körülmények szerencsés összejátszásának köszönhetően a zsüri az eddigi gyakorlattal szakítva nem a Biennále megnyitásakor, hanem több hónap után, a novemberi zárás előtt döntött a díjakról, többször is visszalátogatva az egyes pavilonokba. A látványosabb munkákat elunták, a magyar kultúrházak üres terei pedig a partot mosó lassú víz monoton hullámain besodródtak a zsüritagok agyába, ahol aztán Arany Oroszlánná transzfigurálódtak.) A Biennálé történetében eddig négy magyar, illetve a magyar pavilonban kiállító művész kapott díjat: Ferenczy Károly (1905, festészeti aranyérem), László Fülöp (1907, festészeti aranyérem), Aba Novák Vilmos (1940, a legjobb külföldi festőművész), Joseph Kosuth (1993, a Biennále különdíja).

4 Artfair-képek
6 Rieder Gábor: Rekordtermés 2007
10 P. Szűcs Julianna: Mi ma a festészet? – tudósítás New Yorkból
16 Fáy Miklós: Meztelen nőkkel egy szobában – kései Tizianók Bécsben
22 Nóra jelenti: Szerelemáradat - Kunsthalle, Bécs
24 Artanzix
26 Vécsey Axel: „Jót írtál rólam Tamás” – Sassetta: Aquinói Szent Tamás imája
28 Radványi Orsolya: Ligeti Antal művészete rajzvázlatai és festményei tükrében
34 Kiállításajánló
44 Topor Tünde: Kahnweiler csendestársa – a Rupf-gyűjtemény a Szépművészeti Múzeumban
48 Adél Thüroff: Nő kaméliával – Paula Modersohn-Becker Brémában
55 Jósvai Péter: feLugossy László – a dimenzionista
60 Perenyei Mónika: Kronosz és társai – gondolati vertigo Braun András kép-festményei kapcsán
67 Kürti Emese: Túrórudi, Combino, szabadság (Nemes Csaba Remake I-X.) – társadalomkritikus művészet Magyarországon. Vázlat.
74 Albert Ádám: Értelmetlenségből katedrális – Neo Rauch festészete
80 Sárvári Zita: Made in the East – egy lipcsei festő a pécsi Vasarely Múzeumban
83 Juhász Anna: Kép a tévében – beszélgetés Málnay B. Leventével
86 Gutenberg-galaxis
90 Babucsik Anna: Műkereskedő-portrék I. – beszélgetés Nagyházi Csabával 3.

full_000328.jpg
Ligeti Antal művészete rajzvázlatai és festményei tükrében

Bár a 19. század közepének hazai tájfestészete az utóbbi években a gyűjtők körében nagy népszerűségnek örvend, a művészettörténész-szakma mégsem mutat különösebb érdeklődést a téma iránt. Az impresszionizmusból eredő látvány-tájfestészet és Nagybánya méltán hangsúlyos szerepének tárlatok sorát szenteljük, ezek mellett azonban érdemes megismerni és bemutatni a közönségnek az ezt megelőző időszak fontos alkotóinak életművét is. A Magyar Képzőművészeti Egyetem most ennek a hiánynak a pótlására vállalkozik a romantika korában élt, a táj értő és minden egyes elemét átérző, részletező pontossággal visszaadó festő, Ligeti Antal (1823–1890) tájfestészetét bemutató kiállításával. A tárlat tisztelgés nemcsak Ligeti művészete, de épp ennyire a festő életművének kutatásával évtizedeken át foglalkozó Szabó Júlia munkássága előtt is, aki ezt a felfedező munkát elkezdte, de befejezni sajnos nem adatott elég ideje. Ő rendezte a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában lappangó – vázlatként készült, de sok esetben önálló alkotásként is kiváló – mintegy 123 rajzot. Ezután született meg a kiállítás ötlete: megmutatni a 19. századi tájfestők alkotótechnikáját, hogyan készítették apró megfigyelések, vázlatok sokaságának segítségével kisebb-nagyobb méretű olajképeiket.

full_000329.jpg
Kahnweiler csendestársa – tanmese gyűjtőknek

A Szépművészeti Múzeum január 27-ig nyitvatartó kiállítása mintha tanulmányi anyag lenne mindazok számára, akik az izmusok történetét szeretnék áttekinteni, de nem a főművek között lapozva, könyvből, hanem álldogálva, élőben nézegetve kubista, szürrealista, konstruktivista festményeket, szobrokat, grafikákat. Nem a közönségnek már ismerős, emblematikus műveket (valószínűleg azt is nehéz lehetett eldönteni, mi hirdesse a kiállítást, mert még a Klee-k között is kevés a Hundertwasser plakát mellé kitehető, csalogató darab), hanem olyasmiket, amik valaha egy lakás falain lógtak – és az archív fotók alapján láthatjuk, hogy ez a lakás nem volt hivalkodó, sőt. Egy svájci rövidáru-kereskedőé volt, Hermann Rupfé, aki ugyan évente kétszer ellátogatott Párizsba, és minden évben kényelmes panziókban, később szanatóriumokban üdült a feleségével, de mindenfajta nagyzolás távol állt tőle, és minden vásárlását szigorú üzleti megfontolások alapján ejtette meg, mondjuk már 1907-től kezdve. Az persze furcsa, hogy rögtön fauve és kubista képek kerültek hozzá, szinte mind már keletkezése évében.

full_000332.jpg
Szépség története

Umberto Ecót nem kell bemutatni, bármihez is nyúlt az elmúlt fél évszázad során, arannyá vált. Az itáliai filosz most – az irodalomelmélet, a szakdolgozat-kalauz és a regények után – az esztétikai album műfajában alkotott nagyot. Ilyen műfaj ugyan nincs, de Eco gond nélkül teremt egyet. Mégpedig egyből egy iskolacsináló klasszikust, egy saját CD-ROM „megkönyvesítésével”.

full_000333.jpg
Tiziano könyvben

Tiziano esetében nem az anyaggyűjtés, hanem az adatok megfelelő rostálása a nagy feladat. A Taschen kismonográfiájának szerzője, Ian G. Kennedy ebben jeleskedik is, jó érzékkel válogatva a festőfejedelem remekművekben és anekdotákban gazdag életművéből. Hiszen ne felejtsük el, hogy Tiziano velencei költő barátja, a szabadszájú Aretino valóságos PR-hadjáratot folytatott a festő egy-egy jobb képéért már a 16. század derekán, elégséges tápot adva a legendáriumnak!

full_000326.jpg
Mi ma a festészet?

Yoshio Taniguchinak, a New York-i Museum of Modern Artnak, a MOMA átépítőjének úgy kellett megoldania az enormis gyűjtemény egzisztenciális gondját, hogy az innováció kecskéje is jóllakjon, a hagyomány káposztája is megmaradjon. A kis kocka mellé óriáshasábot emelt, a kis kocka és az óriáshasáb közötti kisajátított telken bővítette a függőkertet, a kis kockát is és az óriáshasábot is annyi fehérrel és üveggel, annyi fénnyel és derékszöggel árasztotta el, amennyiről a hajdani Weimar tervezői legfeljebb álmodni merhettek. Az 53. és 54. utcák közé szorított új épületegyüttesre Pihilip L. Goldwin és Edward Durrel Stone, a harmincas években fölhúzott, haloványan szerény bauhausos sorház építői aligha ismernének rá.

full_000331.jpg
Rekordtermés

Ha az egymást követő árrekordokat nézzük, nem lehet vita: a műkereskedelem virágkorát éljük. Legalábbis a tengerentúlon, bár az európai központok (főleg London) is igyekeznek felzárkózni New York mögé. Az Artprice 2006-os jelentése szerint a nemzetközi műtárgypiac egy esztendő alatt 25 százalékos növekedést produkált (lásd: www.artprice.com), főleg a festészetnek köszönhetően, ami az aukciós eladások háromnegyedét teszi ki. És persze az Egyesült Államoknak köszönhetően, ahol az árverési tételek közel fele eladásra kerül. A rekordárakért a versenybe pár éve beszállt amerikai pénzemberek is felelősek (például az idén sokat emlegetett hedge fund milliárdosok), akik hol úri passzióból, hol befektetési szándékból hajtják fel az árakat – sohasem látott mértékben. Nem csoda tehát, ha a továbbiakban felsorolt rekordösszegek szinte kivétel nélkül az elmúlt egy-két évben születtek meg. Ráadásul a konjunktúrának nincs vége, az amerikai ingatlanpiac nyári megingása – úgy tűnik – nem veszi el a nagybefektetők étvágyát. A virágzás folytatódik...

full_000349.jpg
„Jót írtál rólam Tamás” - Sassetta: Aquinói Szent Tamás imája

A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának egyik ékköve az az apró festmény, amely az imába merült Aquinói Szent Tamást ábrázolja. A középkor egyik legjelentősebb hittudósa a Domonkos-rendi barátok fekete-fehér öltözékében térdepel egy oltár előtt, aminek asztalán kis, ötrészes oltárkép áll. E fölött földöntúli fényben izzó mennyei jelenés bontakozik ki: szentek gyülekezete körében Krisztus testesül meg, aki a Szentlélek galambját Tamás felé repteti. A csoda egy gondosan kidolgozott, megannyi ismerős részlettel valóságossá tett kolostorbelsőben játszódik le. A tér jobb oldalán könyvtárterembe pillanthatunk be, ahol az olvasópultra helyezett, részben nyitott kódexek árulkodnak arról, hogy a helyiséget általában barátok jelenléte és gondolatai telítik meg élettel – szinte még ott vibrál a levegőben a zsolozsmára elsiető szerzetesek lépteinek zaja. Tamás háta mögött, egy nyitott kapun át a kolostor kertjére és annak közepén egy kútra – a középkori közösségek mindennapi életének központjára – nyílik kilátás.

full_000350.jpg
Meztelen nőkkel egy szobában

Az elkényeztetett múzeumok nehézkességével tálalja a Kunsthistorisches a Tiziano-kiállítást. Nekik mindegy, úgyis vannak elegen. Ebbe a múzeumba nem akarnak senkit sem becsalogatni, nem akarják rábeszélni a helyieket, hogy vegyék át még egyszer az anyagot, az arculatteremtés szenvedélyében találtak egy rémes zöld árnyalatot a neon és a fűzöld között, ez most a jegy színe, és ilyen színű molinók lógnak a falakról. Viszonylag értelmetlen a lógatás, hiszen nehezebb a zöld lepedő alapjá tájékozódni, mint megkérdezni a hosszú hajú útbaigazító fiút, vagy akár csak menni, logikusan fölfelé, a képtár felé. Az úton az ember átmenetileg fölfüggeszti Canova iránti rajongását, mert a Thészeusz fejbe vágja a kentaurt már szemből nézve is szörnyű idomtalan, ha pedig elkövetjük azt a hibát, hogy a lépcsőforduló után visszanézünk rá, akkor megcsodálhatjuk a hős puhácska állát és deformált fejét, a furkósbot és a sisak közötti kényszerű márványhíd pedig csak tovább ront a helyzeten. De már benne vagyunk Tizianóban, a két művész egy templomban fekszik ma, ráadásul Canova faragta Tiziano sírja fölé az emléket.