Artmagazin 37
Elvonultak Magyarországról a Botticellik a reneszánsz kiállítás többi nagyágyújával együtt, közben viszont kiadásra került egy kis könyv, DVD-melléklettel, amiben arról próbálnak meggyőzni minket a szerzők, hogy nekünk is van Botticellink, itt Magyarországon, Esztergomban, a Várhegyen. Rieder Gábor interjút készített az egyik szerzővel (a falkép restaurátorával), amiben alaposan körüljárják a témát, különös tekintettel a szerzőség kérdésére. De a beszélgetésből hirtelen nem ez válik a legérdekesebbé, hanem az, hogy 2008 óta a feltárás, vagyis a freskó konzerválása szünetel, mert elment a munkálatokra szánt pénz arra a tetőre, amit sürgősen fölé kellett húzni, nehogy tovább ázzon a Botticelli. Vagy Filippo Lippi, vagy Pollaiuolo, vagy egy ismeretlen. Végül is mindegy, ha azt nézzük, hogy ez szinte az egyetlen kora reneszánsz falkép Magyarországon, egy olyan épületegyüttesben, ahová amúgy is özönölhetnének a turisták. A szervezett csoportok, akiket lehet utálni, ha valakinek az tetszik, meg az olyan kedves holland művészettörténész-párok is, mint amilyenek pár hónapja Feldebrőn próbáltak bejutni az ottani templomba, pontosabban altemplomba, hogy megnézhessék az Európa-szerte híres 12. századi freskókat. Ők mondjuk nehezen értelmezték volna egyedül, hogy azt a számot kellene hívniuk (nyilván magyarul), ami napszítta papíron ki van szegezve a templomkapura, aztán majd jön valaki, és kinyitja a templomot. (Hiába lett véletlenül segítségük, és hiába hívogattam én a számot, mert mint kiderült, épp temetés volt a faluban, mindenki azon volt. Amikor ismét próbálkoztam pár hónap múlva már a hollandok nélkül, akkor meg szüret volt, de mivel megvártam, amíg befejezik, megnézhettem az altemplomot, és még vezetést is kaptam, hiszen ez ma Magyarország kisebb román kori templomainál így működik: érdeklődik az ember a szomszédoknál, jön valaki, hozza a kulcsot, elmondja, amit tudni kell, aztán megy a dolgára, amit miattunk hagyott félbe.)
Igény tehát volna freskókra, én akkor is szívesen megnézném az esztergomi falat, és gondolom, a hollandok is, ha ne adj’ isten kiderülne róla, hogy nem Botticelli karcolta a vakolatába azokat a finom vonalakat, amikről a restaurátor mesél. Csak ehhez be kellene tudni fejezni a munkálatokat, és azután lehetne szedni a belépőjegyek árát. Ha Botticelli, akkor mondjuk jóval többet.
TARTALOMJEGYZÉK
5 REFLEX – Pados Gábor levele
6 REFLEX – Molnos Péter: CSAK EGY VÉLEMÉNY
10 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
12 Markója Csilla: „AKKORÁT KAPSZ, HOGY A FAL ADJA A MÁSIKAT...” – A Nádas-élmény reanimációja
22 Dékei Kriszta: RENDSZERHIBA, AZAZ ERROR – Gerhes Gábor: Bolond világ / Silly World 2009
28 ARTANZIX
30 Entz Sarolta Réka: A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ÉS AZ IDŐ
34 Topor Tünde: AZ ARANYKOR NEM MÚLT EL, MÉG CSAK MOST JÖN
39 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
42 Vécsey Axel: EURÓPA MŰVÉSZETE OSZTRÁK–MAGYAR PERSPEKTÍVÁBÓL
46 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
48 Serfőző Szabolcs: A MAULBERTSCH-JELENSÉG
56 Rieder Gábor: A PANNON BOTTICELLI – Interjú az esztergomi Studiolo restaurátorával, Wierdl Zsuzsannával
67 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
68 Ferkai András: MOLNÁR FARKAS CSALÁDIHÁZ-TERVEI A BERLINI BAUHAUS-ARCHÍVUMBAN
72 Barki Gergely: WANTED – A Nyolcak lappangó művei
80 Jósvai Péter: GLENN BROWN – Mutáns szépség (vagy szépség és mutáció)
84 Winkler Nóra: EZ A KISFIÚ MÁR ÉRTELEMSZERŰEN HALOTT, DE MOST MÉGIS ITT KERING VELÜNK... – interjú Glenn Brownnal
86 Keserű Luca: A TRANSITLAND-PROJEKT
88 Aknai Katalin: HÚSZÉVES A KNOLL
90 Rieder Gábor: KRITIKUSI ÖNVIZSGÁLAT
92 Szobrászélet Magyarországon 1. – Nagámival beszélget Hernádi Miklós
96 GUTENBERG-GALAXIS
Európa művészete osztrák-magyar perspektívából
Osztrák-magyar összehasonlító múzeumtudomány a felkelő nap országában. Együtt a Kunsthistorisches 16-18. századi uralkodók által összehordott, és a Szépművészeti 19. századi ízlést tükröző anyagának csúcsművei. A monarchia szellemi öröksége Japánban.
Határtalan zsongásban
Szilárdi Béla absztrakció és figuralitás között egyensúlyozó, transzavantgárdból táplálkozó festészete nem ismeretlen a hazai kiállításjárók körében. Annál inkább mozgalmas élete! Az idősödő festő egy regényes visszaemlékezésben vet számot múltjával, izgalmas élete egymást követő állomásaival. Vannak művészek, akik mindig rosszkor vannak rossz helyen – Szilárdi Béla nem ilyen, ő mindig a legjobb pillanatban érkezett, vele született érzékkel talált oda mindig a legforróbb aktualitáshoz.
A Maulbertsch-jelenség
Maulbertsch divatba jött: télen egymás után rendezett neki kiállítást a bécsi Belvedere és a Magyar Nemzeti Galéria. Mit ér a sváb barokk festő életműve a Monarchia szűk határain belül és az egyetemes művészettörténet széles folyamában? Mérlegen a virtuóz 17. századi mester és hűséges tanítványa, Winterhalder.
Csak egy vélemény
Reflex: P. Szűcs Julianna: A fáktól nem látszó erdő – München magyarul – magyar művészek Münchenben 1850–1914 című cikkére (Artmagazin 36. 2009/6, 20–26. oldal)
Glenn Brown
Fiatal brit Turner-díjas festő, a mi Braun Andrásunkkal egykorú. Elképesztően sikeres és ismert. A modern festészet egyik szupersztárja, és amikor azt mondjuk, modern, ezen már a 2000-es éveket értjük.
Szobrászélet Magyarországon 1.
A nagyszerű Csiky Tibortól a „Csiky Akadémián” tanult szobrászatot, mint többen, más szobrászok is. Nagámi (Nagy Gábor Mihály) azóta is az ott tanultakból él. De hogyan él és miből? S ebből mi áll csak rá, és mi a többi magyar szobrászra is?
Molnár Farkas családiház-tervei a berlini Bauhaus-archívumban (1)
Molnár Farkas neve ma már nem csak szűk szakmai körben – az építészek és művészettörténészek között – ismert. Képei és grafikái időről időre feltűnnek művészeti árveréseken, építészeti és képzőművészeti munkái pedig gyűjteményes kiállításokon, mint például a tavalyi Bauhaus-évforduló alkalmából rendezett weimari, berlini és New York-i retrospektív bemutatókon. Az EKF-program keretében rendezés alatt álló és idén nyáron nyíló nagy pécsi kiállításon is méltó helyet kapnak majd alkotásai. Bár életműve többé-kevésbé feldolgozottnak tekinthető, a kutatás még mindig okozhat meglepetést lappangó vagy eddig nem ismert művek bemutatásával.
Rendszerhiba, azaz error
Sejthető, hogy egy művészettel foglalkozó periodika befogadójának vannak – akár tudat alatti – elvárásai, amikor belefog egy műkritika elolvasásába: a cikk kínáljon fel például egy vagy több értelmezési lehetőséget, vágjon rendet a látszólag kusza jelenségek között. Mit tegyen azonban a szerző, ha a bemutatandó kiállítás olyan heterogén műfajokat ölel fel, mint (ahogy ez a sajtóanyagban olvasható) az installáció, a szobor, „a wunderkammer, a sorozat, az enteriőr, a szemléltető ábra, a modell, az életkép, a dioráma, vagy ezek illusztrációi és dokumentációi”, nem beszélve a „tárgyak és szereplők” sokszínűségéről?
Húszéves a Knoll
Ha valaki arra vállalkozik, hogy megírja a Magyarországon először megjelent nyugati, kortárs művészettel foglalkozó kereskedelmi galéria történetét, annak óhatatlanul el kell merülnie a magyarországi rendszerváltás történetében és az átmenet időszakának szociokulturális, intézményes közegében is, amit ez az írás meg sem kísérel most. Persze egy galériáról születésnapi tárgyú cikket írni nem tartozik a könnyű és hálás műfajba, és pillanatnyilag hiábavaló vágyakozásnak tűnik valamiféle teljességre törekedve (történeti? kronologikus? tematikus?) előszámlálni a Knoll Galéria által képviselt vagy teremtett értékeket.
A művészet összeesküvése
Vékony füzetke a Műcsarnok elméleti sorozatának új darabja – de hát miért is lenne vastag, ha a címadó, 1996-os esszé is mindössze négy oldal. Szerzője a posztmodern filozófia kultikus gondolkodója, Jean Baudrillard, akinek 1983-as Szimulákrum és szimuláció című kötetét bibliaként forgatták a kortárs művészek, sőt még a legendás sci-fi, a Mátrix rendezőit is megihlette. (A virtuálisan létező filmbeli „valóság” a szimulákrum-teória kissé leegyszerűsített, hollywoodi megfelelője.)
Az aranykor nem múlt el, még csak most jön
Gyűjtés a cári Oroszország végnapjaiban és gyűjtés az ötvenes évek Amerikájában - a művek felelgetnek egymásnak.
Wanted – A Nyolcak lappangó művei
Alig pár hónapnyi idő van hátra a régóta tervezett, hosszú előkészítő munkával járó, centenáriumi NYOLCAK kiállítás megnyitásáig, mely az Európa kulturális fővárosa Pécs rendezvénysorozatának egyik legfontosabb pillérprogramja lesz.
Ez a kisfiú már értelemszerűen halott, de most mégis itt kering velünk...
Glenn Brown negyvenes évei közepén járó, csendes, nehezen oldódó férfi. Budapesten a Ludwig Múzeumban, az életművét bemutató kiállításon találkozunk. Finom szürke gyapjúzakóban érkezik, rövidre vágott ősz haja van és szemüveget hord – olyan, mintha az oxfordi egyetem könyvtárába menet zavarnám meg. Nem szeret interjút adni, fényképezni, filmezni egyáltalán nem is engedi magát. Többször elmondja, hogyha valami nem tetszik neki, arra nem fog válaszolni, biztosítom, hogy ez szíve joga, mialatt ő kurátorára néz, aki folyamatosan nyugtató pillantásokban füröszti. Glenn Brown a kilencvenes évek közepén futott be, a Pesten látható kiállítás a Tate Liverpoolból és hollywoodi sztárok magángyűjteményeiből érkezett. Futurisztikus tájképei és vastag rétegekkel megfestett festmény-átiratai egyaránt népszerűek, de pontosabb úgy, hogy vagyonokért kelnek el árveréseken. Nehéz elkerülni a szóismétlést, de őt leginkább a festés maga érdekli. A művészettörténet ismert vagy a popkultúra bejáratott képeit használja kiindulópontnak. Sokan tartják tiszta giccsnek, amit csinál, de azt még ők is elismerik: festeni tud.
A Transitland-projekt
Nemrég jelent meg a Transitland. Közép- és kelet-európai videoművészet 1989–2009 című digitális antológia, amely harmincegy ország művészeinek összesen száz videoművészeti alkotását foglalja magában. A Ludwig Múzeum 2009-ben kiadta a Transitland. Video Art from Central and Eastern Europe 1989−2009 című, háromszáz oldalas angol nyelvű tanulmánykötetet. A hordozható videokamera megjelenése egyre szélesebb rétegek számára tette lehetővé a mindennapi és társadalmi események azonnali rögzítését és terjesztését, így tulajdonképpen segített a szovjet modell információkontrolláláson alapuló stratégiáján léket ütni. Az egyes országok rendszerváltásakor hogyan váltotta fel a kezdeti illúziókat és olykor indokolatlanul nagy reményeket egyfajta kijózanodás és másnaposság? A különböző társadalmi csoportok és az egyének hogyan kezelik a konfliktusokat, illetve mit eredményez a demokrácia alapját jelentő nyilvános vitára való képtelenség? Hova vezethet a nemzeti és vallási identitások konfliktusa? Hogyan voltak folytathatók az egyéni életutak a nagy átrendeződések közepette, és hogyan viszonyulunk a múltunkhoz? A Transitland-projekt ezekre a kérdésekre kereste a választ. Létrejöttéről a két magyar közreműködő, Kálmán Rita és Stepanović Tijana beszél.
Kritikusi önvizsgálat
A debreceni Modemnek többször főhetett már a feje a kritikától, legutóbb a Gerhes-féle Kósa Lajos műanyag büszt váltott ki heves össztüzet a napi sajtóból – miközben a szinte a semmiből létrejött intézményben egymást érik a hatalmas tömegeket vonzó tárlatok. Kezdve a nyitó szenzációval, Az igazi da Vincivel, ami bebizonyította, hogy egy vidéki város vadonatúj kulturális intézménye is bevonzhat több mint százötvenezer látogatót. Ez az imponáló start folytatódott az olyan hiánypótló életműtárlatokkal, mint a nagy sikerű Aba-Novák Vilmos-bemutató vagy a Bukta Imre-retrospektív.