Artmagazin 50
50. számunk elnőiesedett. Szerencsére a womenpower jegyében a következő oldalak többségén nem csak modellként vannak jelen a nők (vagy pláne mint anatómiai ábráinkon: felvágott hassal, de üdvözült mosollyal az arcukon), hanem ők az alkotók. Például Németh Ilona, aki Többfunkciós nő című tárgyával jelenítette meg mi mindenre használódik egy ember nőszerepben, vagy az a népes társaság, akik a modernista mozgalmak úttörőiként művészként is helyet követeltek maguknak a Nap alatt – így aztán energiájuk egy kis részét fürdőruháik megtervezésébe fektették. Vagy Besnyő Éva, aki fotósként most, halála után majdnem 10 évvel kezdi a világkarriert. Olvashatnak Eva Zeiselről és tárgyteremtményeiről, egy olyan elfeledett életműről, mint az iparművész Márkus Lilié, vagy Kovács Margitról – az ő életműve most van átértékelődőben. Valamennyiüknek alkalmazkodni kellett a sokszor változó körülményekhez, szinte mindegyikükre jellemző az országok és kultúrák közötti átjárás – ez az élmény talán Vera Molnár művészetében jelenik meg a legéteribb formában, ha a szisztematikus geometriára használhatunk egy ilyen jelzőt. Más élmények jelennek meg a címlapképünket is adó Ujj Zsuzsi saját magáról önkioldóval készített fotóin – amik a női egyenjogúság legádázabb propagátorai. Mert a halálban tényleg mindenki egyenlő – legalábbis mai tudásunk szerint. A halhatatlanságban sajnos még nem egészen, de mint az Olvasó látja: már dolgozunk rajta.
T.T.
TARTALOMJEGYZÉK:
4 ARTANZIX
6 Winkler Nóra: KIS RÓKA, NAGY VITA
8 Boros Judit: A SZÉP JEGYÉBEN – Ferenczy Károly és a századvég homoerotikus esztétizmusa
12 Fáy Miklós: CINQUECENTO éS QUATTROCENTO KÖZÖTT – Tintoretto
14 Várnagy Tibor: UJJ ZSUZSI: KÉPEK, 1986-1991
16 Mayer Marianna: ELFOGADNA-E EGy SZLOVÁKIAI MAGYAR MŰVÉSZT, AKI NŐ, SZOMSZÉDJÁNAK, BARÁTJÁNAK, CSALÁDTAGJÁNAK? – Interjú Németh Ilona képzőművésszel
22 Rieder Gábor: A KOLOZSVÁRI SIKERTÖRTÉNET
28 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
30 Szikra Renáta: HELYET A NAP ALATT! – Avantgárd nők a Louisianában
34 Adél Thüroff: BESNYŐ ÉVA – Budapest - Berlin - Amszterdam
38 Szikra Renáta: EVA ZEISEL – avagy a tárgy is ember
42 Szikra Renáta: MODERN OTTHON KFT. – Art deco és modernizmus – Lakásművészet Magyarországon 1920–40
48 Szikra Renáta: MÁRKUS LILI – Kettős asszimiláció
52 Mélyi József: KOVÁCS MARGIT ÉLETE éS UTÓKORA
54 Kumin Mónika: FONAL HALAD ÁT 400 TŰ FOKÁN – Vera Molnar életmű-kiállítása az egri Kepes Intézetben
58 KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
60 A. Kovács Ágnes: MORBID VÉNUSZOK
64 Kovács Zoltán: SCHOLTZ RÓBERT EGyKORI RAJZ- ÉS METSZETGYŰJTEMÉNyE II. – Adalékok az európai grafika gyűjtéstörténetéhez
70 HyBRIDART – MÁS – íV&CANDIE
Márkus Lili
A két háború közti iparművészet elfeledett alakja az a Márkus Lili, aki karrierjét 32 éves korában, nagypolgári asszonyként kezdte, részt vett az 1935-ös brüsszeli, az 1937-es párizsi világkiállításon, majd Angliában mindent kénytelen volt újrakezdeni. Kivételes és tipikus művésznősors, újrafelfedezett életmű, magyar népművészeti formakincs a modernizmusban.
Scholtz Róbert egykori Rajz- és metszetgyűjteménye II.
Mojzer Miklós 80. születésnapja alkalmából tisztelettel és barátsággal
Elfogadna-e egy szlovákiai magyar művészt, aki nő, szomszédjának, barátjának, családtagjának?
Az 1963-ban Szlovákiában született, magyar kötődésű, nemzetközi sikereket elért művész, egyetemi oktató, két gyerek édesanyja a hozzá hasonlóan többfunkciós nőket hatalmas, vörös bársonnyal borított, nyílásokkal lyuggatott interaktív ágyként jeleníti meg – mosolyog, de komolyan gondolja.