Artmagazin 51
A festmény szerves anyag, és mindenképpen lebomlik egyszer, mondja e számunk egyik interjúalanya. És tényleg, amikor ma már azt írhatjuk a doCuMentA(13) egyik műtárgy-fotójához képaláírásként, hogy technikája: változó dimenziók, akkor nagyon nehéz belegondolni abba, valaha a maradandóság volt a fő szempont, és a hagyományos emlékmű anyaga ezért szervetlen – kő vagy fém. A szerves anyagokkal mindenesetre foglalkozni kell, főleg, ha újak is kerülnek a palettára, amikről csak utólag derül ki, milyen furcsa szokásaik vannak. A 19. században kezdték újra használni a festők a bitument, mert ha ezzel dolgoztak, a színeik nem fakultak ki, mint egyébként, a száradással egyidejűleg. Aztán jött a keserű csalódás, és jöhetek a restaurátorok – az utókor bitumennel folytatott küzdelméről szól körkérdésünk, amiben főleg a Munkácsy-képek színvesztésének kérdését igyekszünk körüljárni. És ha már nem a szellem, hanem az anyag felől közelítünk: egy másik cikkünkben festőszemmel nézhetjük, mi a különös Csontváry festményeiben. Ha röviden akarjuk áttekinteni a problémát, képzeljük el, milyen kiállítást lehetne rendezni, ha kiválasztanánk, mondjuk megfestésének évét, és a Baalbeket olyan magyar festmények társaságába tennénk, amelyek ugyanabban az évben készültek. enyhén szólva is kilógna és kiragyogna közülük. Mint ahogy kilóg a sorból Berki Viola életműve is – de itt már elhagytuk az anyagok elemzését, és inkább azt vizsgáljuk, miből állt össze az a stílus, aminek köszönhetően azóta se nagyon tudja őt hová tenni a hazai művészettörténet-írás. Mindennek szöges ellentéte, bár szinte ugyanakkor készült, mint az általunk közölt Berki-képek többsége, Károlyi Zsigmond X-sorozata – és innen már csak egy kis lépés a Société Réaliste ötlete: hogy kiszámolva a nemzeti Galéria bizonyos képeinek színátlagát, majd ezeket is összeadva és átlagolva, milyen közmegegyezéses szín jön ki. A nagybányaiaknak hála: kicsit zöldesszürke.
(T.T.)
TARTALOMJEGYZÉK:
4 Fenyvesi Áron: DOCUMENTA ANZIX
8 Rieder Gábor: BÁZELI KÖRKÉP
12 Budai Rita: BONNARD BARÁTOK KÖZT ÉS MISIA, PÁRIZS KIRÁLYNŐJE – KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
16 Topor Tünde: A SOKAT LÁTOTT KÉP
18 Fáy Miklós: MÁS AGYÁVAL A CSALÁNT
20 Losonczy István: SZÍNÚT – A színkompozíció párhuzamai csontváry Kosztka Tivadar és a Nyolcak festészetében
26 Szűcs Károly: EGY IRRITÁLÓAN ÉRDEKES ÉLETMŰ: BERKI VIOLA
34 Fehér Ildikó: ARANYLÓ FÉNYSUGARAK KOSKOVITS MIKLÓSNAK – KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
38 KÖRKÉRDÉS: MUNKÁCSY ÉS A BITUMEN
44 Lányi András: DÖNTETLEN – IKSZ – Károlyi Zsigmond festménysorozatáról
48 Horváth Olivér: KAPITALIZMUS ÉS SZOCIALIZMUS éS SKIZOFRÉNIA – a Société Réaliste kiállításáról
58 Németh István: A „HOLLAND MICHELANGELO” HAARLEMBEN – KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
62 Szikra Renáta: AZ ÁRTATLANSÁG KORA – KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
68 GUTENBERG-GALAxIS
Misia, Párizs királynője
Októberben Bonnard baráti körét Misia, Párizs királynője, a Musée d’Orsay kiállítása váltja Le Cannet-ban. Párizs mindig is imádta az istennőket és minden korszaknak megvolt a maga rajongott dívája, aki megtestesítette annak szépségideálját, ízlését és szellemét, Marie Antoinette-től vagy Madame Récamier-től kezdve a mai napig. A századforduló Párizsa több ilyen istennőt is ünnepelt.
Bonnard barátok közt
Kit nem vonz mágnesként a Cote d’Azur, az izzó napsütés, a levendulaillatú mediterrán táj?
Körkérdés: Munkácsy és a bitumen
Festményeket nézegetve hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a kép anyag is, nem csak „világnézeti energiák sűrűsödése”. Az, hogy milyen anyagokat használtak az egyes festők, mikkel kísérleteztek, milyen saját receptjeik voltak, szoros összefüggést mutat stíluskérdésekkel, vagyis azzal, milyen hatást szerettek volna elérni, kit tekintettek az elérni – esetleg meghaladni – vágyott példaképnek az elődök közül.
Aranyalmák tündöklése és bukása
Meissonier, Meissonier... valamit biztos látni lehetett tőle, mondjuk a Louvre-ban, de ha négyfelé vágnának se tudnám megmondani, mit. És Párizs, a világ művészeti központja, legalábbis 1860 körül mindenképpen, az ottani közönség ízlése a legkifinomultabb, ki gondolná, hogy szerintük a világ legnagyobb festője ekkoriban, az impresszionizmus születésekor, pont Meissonier?
Fatarók a festőbuzérok ellen
Van, amikor nem vagyok benne biztos, hogy nem valami játék áldozata vagyok. Már akkor is szeretném látni Ross King Sixtus-kápolnáról szóló könyvét, amikor látom, hogy Makovecz Benjamin fordításában az az egyik fejezetcím, hogy A slamasztika. Vajon hogyan mondják azt angolul, hogy slamasztika?
Az ártatlanság kora
Aki már járt a Victoria & Albert Museumban, biztosan átélte azt az élményt, hogy mindegy, mennyi ideig bolyong a múzeum végtelennek tűnő folyosóit és teremsorait zsúfolásig megtöltő sok ezer kivételesen szép, különleges vagy szokatlan tárgy között, mindenképpen azzal az érzéssel távozik, hogy töredékét sem látta a múzeum kincseinek.
A „Holland Michelangelo” Haarlemben
A jeles késő manierista festő, Cornelis Cornelisz. van Haarlem (1562–1638) nyilván igen hízelgőnek találta volna, ha már életében holland Michelangelónak titulálják. Erre a megtiszteltetésre azonban pár száz évet várnia kellett, lényegében egészen mostanáig, amikor műveiből ilyen hangzatos címen rendeznek egy 2012 szeptemberében nyíló monografikus kiállítást a haarlemi Frans Hals Museumban. Bár a művész maga is a város szülötte volt, a kiállítás kurátorai talán azért nem „A haarlemi Michelangelo” címet választották, mivel ilyen néven rendszerint egy másik haarlemi festőt, Maarten van Heemskercket szokták emlegetni.
Kapitalizmus és szocializmus és skizofrénia
Zuhog az ész / a gazdátlan tényrakásokra. A Société Réaliste jelekben, ikonokban, színkombinációkban, titkosírásokban, globális és lokális utalásokban tobzódó kiállításáról akár e Petri-kétsoros, az Építkezés is eszünkbe juthat. Az empire, state, building tébolyító mennyiségben zúdítja a látogatóra az észben megfürdetett ténycsoportokat: demarkációs vonalakból és valutajelekből képzett ábécét, Auguste Comte ihlette csillagnaptárat, a világ zászlainak színátlagát és számos új, a kiállítás párizsi állomása óta született művet – Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy duója egy pillanatra sem áll le.
Döntetlen – Iksz
„Nézz szét ezeken a.
ezt mind én hagytam abba.
Amikor a legkevésbé szerettek volna abbamaradni.”
(Petri György: Büszkélkedés)
Aranyló fénysugarak Boskovits Miklósnak
Firenze az idei nyár legragyogóbb időszaki kiállítását az Uffizi képtár első emeleti termeiben rendezte meg: Aranyló fénysugarak. Az internacionális gótika művészete Firenzében 1375-től 1440-ig (Bagliori dorati. Il Gotico Internazionale a Firenze 1375–1440) címmel. A „reneszánsz hajnalaként” is emlegetett évtizedeket a képtár több mint száztíz oltárképpel, bronz- és márványszoborral, miniatúrával, falról leválasztott freskóval mutatja be, köztük Masaccio, Donatello, Fra Angelico, Ghiberti, Masolino, Uccello munkái.
Egy irritálóan érdekes életmű: Berki Viola
Berki Viola műveit ma is sokan szeretik. A laikusok is szimpátiával tekintenek ezekre az artisztikus értelemben vett „szép” képekre – a festmények, rézkarcok, szitanyomatok a gyenge ismertség mellett is népszerűek a közönség körében.(1) Irritálóan érdekes életmű, művészettörténeti kontextusa azonban máig érdemtelenül elhanyagolt.
Más agyával a csalánt
Pécsről jövök, ki vagyok kupálva, színházi találkozó volt, még azt is elmondták, hogy ááh, Nyugaton már nincs is tapsrend egy előadás végén, lassan nem is tapsolnak, annyira közönséges a dolog, már a szó szoros értelmében is. Biztosan így van, nem azért mondom, bár én szeretem, ha tapsolnak, de ha sikerül elterjeszteni, hogy a kultúrember vigyázó szemét legalább Bécsig veti, és nem ütögeti össze a tenyerét, jól fogok szórakozni. Bizonytalan nemzet vagyunk, szeretjük, ha megmondják, hogyan kell viselkedni.
A sokat látott kép
Jó esetben mi már nem leszünk sehol, csak a csontjainkból építenek várat, amikor a festmények, amiket nézegetünk, még mindig közönyösen lógnak egy falon. Sohase fogjuk megtudni, hogy a nemrégiben megkerült Szerelmesek találkozását Csontváryként őrzik-e majd valamelyik kontinensen, egy Európai Művészetek Múzeumában, vagy a jin-jang jel furcsa variációjaként kínai magángyűjteménybe kerül.
Színút – A színkompozíció párhuzamai Csontváry Kosztka Tivadar és a Nyolcak festészetében
Csontváry Kosztka Tivadar és a Nyolcak festményei néhány hónapon át – térben és időben – közel kerültek egymáshoz Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában. No de, kérdezhetnénk, miért érdekes ez? Csontváry húsz évvel volt idősebb Kernstok Károlynál, a Nyolcak doyenjénél, társadalmi beágyazódásuk, világnézetük, politikai felfogásuk között pedig hatalmas a távolság.