Artmagazin 58
Manapság, amikor a művészeti egyetemek hallgatói között sokkal több a lány, mint a fiú, érdekes visszatekinteni a női művészet szempontjából sötétnek tekinthető évszázadokba, köztük még a múlt század elejére is, és bevilágítani, vajon találunk-e ott valami, először lomnak kinéző ládát, amit kinyitva aztán elkábulunk a nagy ragyogástól. Svédországban nemrég megtörtént a csoda, művészettörténésznőknek egy régóta kallódó hagyatékból sikerült előállítaniuk az első absztrakt művészt, aki történetesen nő, Hilma af Klint (szegény Klimt, eddig senkiével sem keverték a nevét, de mostantól szorul majd), és akinek kezét sokszor túlvilági erők vezették, hiszen spiritiszta szeánszok médiumaként is alkotott. Nem kell Svédországig rohannia annak, aki látni akarja ezeket a szenzációszámba menő műveket, hiszen a nemsokára megnyíló Velencei Biennále központi pavilonjában is kiállítanak belőlük néhányat. A magyar pavilonban ezzel szemben fel nem robbant bombákat láthat majd a közönség videón, mi ezekről kérdeztük Asztalos Zsoltot, a bombaprojekt alkotóját. És ha már Velence, meg Wagner-év, megvizsgáljuk, mennyiben tekinthető a wagneri zenefelfogás a modern művészeti törekvések előzményének, és mire gondolhatott Marinetti, amikor Velencében megkövesedett alkimisták összezagyvált kenőcseiről kiabált. Megnézzük azt is, milyen érdekes grafikai alakzatokba, metszetekbe, vetületekbe lehet transzponálni egy Adria-parti (zárai) templom oszlopmaradványait, és bemutatunk néhány olyan Bauhaus-gyökerű színháztér-utópiát, ami olyan problémákra kínál talán tényleg megvalósíthatatlan megoldást, amik máig foglalkoztatják a színházi szakembereket. Ismeretlen magyar életművek is várnak még újrafelfedezésre, például a plakát műfajában, ezért sorozatot indítottunk: az első szereplő a Metropolis című filmhez 1928-ban bombasztikus plakátot tervező Bottlik József. Ennek ellenpontjaként bemutatjuk a 80-as évek undergroundjának mindenfajta professzionális megoldást szándékosan elvető plakátjait is, egy épp most látható kiállítás kapcsán, és ha már visszatekintés: a műkereskedő-portrénkból kiderül valamennyire (azért távolról sem teljesen), hogy miért adatott csak olyan rövid élet a MEO-nak, ami pedig az ezredforduló legígéretesebb magyar művészeti intézményeként indult. Csak hát nagy volt a magánkabát. És ha már a magánszféránál tartunk. Reflex rovatunkban általában azoknak a vitáknak biztosítunk terepet, amelyek cikkeink által gerjesztődnek. Noha most közöltük P. Szűcs Julianna Thorma János-cikke kapcsán a Thorma-kiállításon mintegy 15 művet tulajdonosként jegyző műgyűjtő az eredeti cikknél is hosszabb levelét, de azért azt szeretném leszögezni, hogy vitának az tekinthető, ha szakmai érvek ütköznek egymással. Ha csak a személyes érdeksérelmet megtorló személyeskedő hangnem marad, az sajnos nem tekinthető olyan, akár élesebb hangvételű hozzászólásnak, aminek szívesen biztosítjuk a helyet. Bár a vágyott állapot tényleg az, amikor mindenkit érint és érdekel a művészet – ezért fejeztük be Szörényi Beatrix művével ezt a számunkat.
Topor Tünde
4 Reflex
6 Artanzix
8 Páldi Lívia: Hilma af Klint, az absztrakció úttörője
14 Dékei Kriszta: Áthallás, feszültség, metafora – Asztalos Zsolt
20 Keserű Luca: Wagner, Velence és Mariano fortuny – Két különleges találkozás szerepe a modern művészet kialakulásában
26 Galácz Judit: Széthulló kulisszák – Frederick Kiesler színházi víziói
34 P. Szűcs Julianna : Nonarchitektúra noncolor kivitelben – König Frigyes székesfehérvári kiállításáról
38 Katona Anikó: A dicsőséges magyar plakát – 1. Bottlik József
46 Zombori Mónika: „Az alternatív kultúra nem vonz tömegeket, de megtalálja közönségét” – interjú Bp. Szabó Györggyel
50 Németh István: Eugeen van Mieghem – Az antwerpeni kikötőnegyed krónikása
54 Gréczi Emőke – Topor Tünde: A MEO-tól ismét a Falk Miksa utcáig – Kováts Lajos 2. rész – Műkereskedő portrék 7.
62 Mélyi József: Jugoszlávia magyarul
63 Rieder Gábor: Cápaleves
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Manapság, amikor a művészeti egyetemek hallgatói között sokkal több a lány, mint a fiú, érdekes visszatekinteni a női művészet szempontjából sötétnek tekinthető évszázadokba, köztük még a múlt század elejére is, és bevilágítani, vajon találunk-e ott valami, először lomnak kinéző ládát, amit kinyitva aztán elkábulunk a nagy ragyogástól.
Jugoszlávia magyarul
Kegyetlen könyv a Kert Velencében, nem azért, mert annyira durvák vagy metszően élesek lennének a nyolcvanas és kilencvenes évekbeli Jugoszlávia értelmiségi világának leírásai, hanem mert néhány oldalanként vissza-visszatérően döbbenten ismerhetünk saját magyarországi múltunkra, jelenünkre és jövőnkre.
Eugeen Van Mieghem
Talán az operairodalom örökítette meg leghatásosabban azt a betegséget, ami a modern idők előtti korszak emblematikus kórja volt. A Traviatában vagy a Bohéméletben szép fiatal nőket ragad el a szerelemtől a tüdőbaj. És minthogy opera, a tüdőbeteg Marguerite vagy szegény kis Mimi hatalmas hangú és általában tekintélyes termettel és mellbőséggel rendelkező nőként él az emlékezetünkben. De hogy a betegség hogyan eszi meg a testet, azt néhány éve a Szépművészeti Múzeum ferdinand Hodler-kiállításán láthattuk a Valentine Godé haldoklásáról készített megrendítő sorozat rajzai által.
„Az alternatív kultúra nem vonz tömegeket, de megtalálja közönségét”
Minden kornak megvan az emblematikus műfaja. A 80-as évek lazuló Magyarországán az alternatív zenekarok és a koncertjeiket hirdető plakátok azok. Ha valaki zenész volt akkor, és plakátokat is tervezett, amiket a barátaival ő maga ragasztgatott ki, egypárat megőrzött belőlük, és ezeket, noha kiköltözött Los Angelesbe, mégsem dobta ki... nos, ő az interjúalanyunk.
Nonarchitektúra noncolor kivitelben
A festmény szerves anyag, egy idő után elpusztul, kis lények megeszik, vagy csak úgy lebomlik, magától, a levegőtől. A kő szervetlen, elvileg maradandó, épp ezért drámai látni, ahogy lassú alakváltozásokon megy keresztül, majd ugyanúgy elporlad, mint aki egyszer régen kifaragta. De részeredmények, nyomok, hol hosszabb, hol rövidebb ideig fennmaradnak. Kőnig frigyes kiállítása Székesfehérváron.
Wagner, Velence és Mariano Fortuny
Kricsfalusi Beatrix
Christoph Schlingensief Wagner-rendezéseihez - a provokatív, vegyes fogadtatású 2004-es Parsifalhoz például - hasznos történeti adalék Keserű Luca Wagner velencei utazásairól, Mariano Fortuny festményeiről, a Wagner-operák egykori látványterveiről és a Palazzo Fortuny-ról írt Artmagazin-cikke.
Kricsfalusi Beatrix 2014. június 3-i szövegében írja, hogy Schlingensiefet „intenzíven foglalkoztatta a Wagner-életmű, és a 2000-es évek közepétől létrehozott animatográfjai csakúgy, mint operarendezései értelmezhetők a bayreuthi Festspielhaus esztétikájának médiatechnológiai újragondolásaként.”
Cápaleves
„Gyakran van szó társaságokban – így írt bő száz éve a nagy palóc – a képek túlságos áráról. Azt mondják, abnormis, hogy egy nagy piktor többet kapjon egy képért, mint amennyit egy nagy államférfi, egy lángeszű bíró (vagy akármiféle) egy egész életen át szerezhet működésével. No én ezt nem irigyelem a festőművészektől, de bizonyos kifogásaim és kételyeim nekem is vannak.
Hilma af Klint, az absztrakció úttörője
Hét évvel ezelőtt valósággal berobbant a köztudatba Hilma af Klint: a stockholmi Moderna Museet rendezett neki egy nagyszabású kiállítást, ami újraértelmezésre késztette az absztrakcióval kapcsolatos elgondolásokat. Most a malmői intézményükben látható egy újabb válogatás a művésztől, amelytől hasonló sikereket várnak, mint a lassan egy évtizede debütált anyagtól. A 2013-as kiállításról Páldi Lívia osztotta meg gondolatait az Artmagazinban, cikkéből megtudható, ki is volt Hilma af Klint, illetve miként hatottak művészetére a különféle okkultista irányzatok.
Széthulló kulisszák
A térképzés mindig világkép kérdése. Frederick Kiesler demokratikus színházterét, amiben a mobil színpadot, vagy színpadokat a mobil nézőtér minden üléséről egyformán jól lehet látni, mindenki értékelni tudja, aki nézett már színielőadást valaha oszlop mögül vagy kakasülőről. Semmi sincs bebetonozva, a viszonyok állandóan változnak – nem konzervatív társadalomfelfogás szülte ezeket a térkísérleteket, amikből máig alig valósult meg valami.
Áthallás, feszültség, metafora
„A magyar pavilonban ennek a munkának egész különös akusztikája lesz. A „fel nem robbant bomba” képzete egész Magyarországra, ugyanakkor Kelet-Európára is ráhúzható – a frusztrációra, a bennünk élő feszültségre utal.”– mondta a Velencei Biennálén idén bemutatott installációjáról Asztalos Zsolt.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 2000-ben végzett sokoldalú művész installációja, a Kilőtték, de nem robbant fel című munka képviseli Magyarországot június 1. és november 24. között az 55. Velencei Képzőművészeti Biennálén. A nyertes pályamű kurátora Uhl Gabriella.
A MEO-tól ismét a falk miksa utcáig
A magyar múzeumalapítók csekély létszámú táborába az újpesti Bőrgyár kiürült és pusztulóban lévő épületeiből kialakított MEO-val lépett, 2001-ben. Miért nem lett végül múzeum abból a kezdeményezésből, ami eredetileg futott a 4M név alatt? És miért szűnt meg olyan hamar, üresen hagyva a kortárs művészet számára nagyvonalú megoldásokkal átalakított, üveghidakkal összekötött 19. századi ipari épületeket, kültéri szoborparkot, éjszaka színes fényekben úszó fogadóépületet? A karmikus adósságok története.
Kleopátra a hátoldalon
Mi köze Michelangelo mesteri Kleopátra-rajzának egy hanyagul felskiccelt, ügyetlenül groteszk nőalakhoz? Hogyan kerülhetett egyáltalán az utóbbi a bostoni Museum of Fine Arts mesterműveket felvonultató kiállítására? Csak fordítanunk kell egyet a rosszul sikerült krétaskiccen, és máris egy bizalmasan intim történet közepén találjuk magunkat, válaszra lelve egyúttal a fenti kérdésekre is.
Kubista ajándékcsomag
33 Picasso, 17 Braque, 14 Gris, 14 Léger – ennyi kubista festményre már önálló múzeumi szárnyat lehet alapozni, pedig ez még nem is a teljes Leonard A. Lauder-kollekció, amely áprilistól az Estée Lauder kozmetikai konszern örökösének nagyvonalú adományaként a Metropolitan Museum of Art enciklopédikus gyűjteményét gyarapítja.
Ghost Army
Az idén 90. születésnapját ünneplő Ellsworth Kellyről a colour-field, hard-edge vagy a formázott, keretből kilépő képobjektek, a shaped canvas fogalmai ugranak be.
Csomagoljam?
Kisbetűs, félkövér „tibi” felirat, piros-kék Pók logó, mielőtt még Aranypók lett, népi varrottast idéző Pick csomagolópapír-minták: ikonikus logók és jellegzetes motívumok, amelyek a Kiscelli Múzeum a hazai papírcsomagolás történetét a 19. század második felétől napjainkig bemutató kiállításán is felbukkannak. A tárlat azon kivételes alkalmak egyike, amikor bátran mustrálhatjuk a külcsínt, azaz a csomagolást, mivel a hangsúly nem a belbecsen, a terméken van.