Artmagazin 61
Már megint Houellebecq. Ha az ember azon gondolkozik, kiről mintázhatta a Térkép és a táj képzőművész főhősét (akit az előző számban már emlegettünk), újabb és újabb ötletei lesznek, általában mindig a legutoljára látott nagy kiállítás függvényében. Felmerült már Marc Quinn (szintén az előző számból), vagy ahogy olvashatják cikkünkben a 6. oldalon, Ron Mueck is. Most azonban mindenkinél előbbre került Hantaï Simon, akiről tudjuk, hogy pályája vége felé, amikor túl volt már azon a korszakán, hogy hatalmas vásznakat öntsön le festékkel, majd összehajtogassa őket, előállítva azt a helyzetet, hogy a kép festi be önmagát, fogta a festékes vásznakat és elásta őket, hogy a természet tegye meg rajtuk az utolsó simításokat. Arra a kérdésre, hogy mi a műtárgyak létrehozásának értelme, hogy a művészi tevékenység tulajdonképpen vallási aktus-e, vagy egy közösségért végzett munka, ami nem feltétlenül ölt testet tárgyakban, sokféle választ adnak maguk a művészek is. A Kis Varsó művészcsoport egy ideje például színes gipszmozaik képeket rak ki a műtermük parkettájára, de mint a gyerekek a legót, ők is szétszedik utána az egészet, a mozaikdarabkákat szépen visszapakolják a helyükre (előtte azért készül a művekről fotó, néha csak telefonnal, néha professzionális módon, mint most a címlapunkon szereplő mozaik-örvény esetében). Ami az egyszerű műtermi kísérletezés fölötti rész, az az, hogy eseményként működik, amikor a mozaikok készülnek, vendég is jelen lehet, például egy gyűjtő. Ő nem műtárgyat nézeget és aztán birtokol már jóval az alkotói folyamat után, a készülés pillanataiból kiszakítva, hanem jelen lehet egy-egy mű születésénél. Aztán a mű eltűnik, de megvan az élmény, és emlékbe egy fotó. Ugyanaz a jelenség, mint amit a Mohácsi János rendezte A velencei kalmárban lehetett látni a Nemzeti Színházban. Ott a szerelmes Bassanio azzal próbálta elkápráztatni (szó szerint) Portiát, hogy vett egy hatalmas gyémántot, amit Portia szeme előtt, fizikai kísérletekből ismerős módon, a napsugarakat egy lencsével összegyűjtve elégetett. Ez a pillanat és a gyémánt elégése közben lezajló fényjelenség szerinte nagyobb ajándék, mint a kő. Címlapképünkre is ugyanezzel a szemmel lehet tekinteni. Csak olvasóink pillanthatnak bele ebbe az örvénybe, amiben együtt tűnik el hagyományos műtárgy és hagyományos gyűjtés, kéz a kézben egymással.
T.T.
Tartalom
4 Artanzix
6 Winkler Nóra: A fürdőnadrág hálója –Ron Mueck
8 Fáy Miklós: AZ ERŐSEK A NYOMÁBAN JÁRNAK
12 Sötét fény – Hantaï Simon misztikus képpárja
14 Szalai Borbála – Topor Tünde: felvetés-leütés – Beszélgetés a Kis Varsóval
24 Mucsi Emese: have fanzine!
32 P. Szűcs Julianna: Test a lelke mindennek
38 Katona Anikó: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország – Dallos Hanna és Mallász Gitta
48 Galligan-Cserépfalvi Katalin: Capa, ahogy még soha nem láttad
52 Gréczi Emőke – Topor Tünde: Aki a Palazzo Grassiban tologatta Duchamp özvegyét: Görgényi Frigyes
60 Najmányi László: TERMÉKENYSÉG ÉS AKTUALITÁS Szombathy Bálint dr Máriás című könyvéről
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Már megint Houellebecq. Ha az ember azon gondolkozik, kiről mintázhatta a Térkép és a táj képzőművész főhősét (akit az előző számban már emlegettünk), újabb és újabb ötletei lesznek, általában mindig a legutoljára látott nagy kiállítás függvényében.
Aki a Palazzo Grassiban tologatta Duchamp özvegyét: Görgényi Frigyes
Gyűjtőkről szóló korábbi sorozatunkból már kiderült, hogy az 1945 utáni időszak az orvos-gyűjtők aranykora volt (Artmagazin, 2011/4.). Erről mesél dr. Görgényi Frigyes belgyógyász is, a hatvanashetvenes évek értelmiségi köreinek egyik fantasztikus alakja, aki nemcsak jelentős gyűjteményt hozott össze – majd szórt szét saját bevallása szerint, hanem még publikált is a témában például Marcel Duchamp-ról, a művészről és a sakkozóról egyaránt.
Capa, ahogy még soha nem láttad
A világhírű fotóriporter születésének 100. évfordulóján Robert Capa / A Játékos címmel történeti kiállítást rendezett a Nemzeti Múzeum. A Mestersorozat eddig még be nem mutatott képeiből és a press printekből válogató tárlat a fotográfus életének és munkájának körülményeit is érzékeltetve teszi lehetővé, hogy még teljesebb képet kapjunk egy kivételes személyiség rendkívüli pályájáról. Most induló sorozatunk a kiállításhoz kapcsolódik, mindig új szempontból mutatva be Capát, illetve egy-egy híres fotóját. Első szerzőnk még személyesen ismerhette őt, hallgathatta beszámolóját Révfülöpön arról, hogyan készültek nem sokkal azelőtt a híres Picasso-fotók a francia Riviérán.
Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország
„Vigyázz, többé nem én beszélek” – szólt barátnőjéhez Dallos Hanna, egy fiatal zsidó nő 1943-ban. Ezzel a mondattal indul a világhírű spirituális könyv, Az angyal válaszol története.(1) A könyvben négy fiatal művész beszélget a Hanna hangján megszólaló angyalokkal, így kimenekülve az őket körülvevő borzalmakból. Hanna nem élte túl a holokausztot, barátnője, Mallász Gitta SS-tiszteket kijátszva százhúsz zsidó nőt és gyermeket mentett meg a nyilasoktól. De mi köze ennek a plakátművészethez?
Test a lelke mindennek
Szeretjük Schielét, de mit tudunk róla? Egyáltalán mióta szeretjük és miért? Mi az, ami kortársaihoz képest olyan érdekes benne? És látunk-e egy kiállításon, vagy csak nézünk múzeumshopok kínálatától eltelített szemmel?
Have Fanzine!
Március 5-én bemutatkozik a Direkt Fanzine 8. száma a kArton Galériában. Az április 30-ig tartó kiállításban megjelenik a műfaji áttekintést nyújtó HAVE FANZINE! című cikkünk is.
Felvetés-leütés
Kis Varsó: a név egy szabadon szerveződő, nyitott csoportosulás tevékenységét jelöli. Képzőművészeti kísérletét, amely 1994 óta folyik elsősorban két művész (de a halmaz nyitott) tevékenységének eredményeképpen, akik, mint az már a névválasztásukból is kiderült, tudatosan kezelik azt a tényt, hogy művészeti tevékenységüket Kelet-Közép-Európában folytatják.
Sötét fény
Nemrég zárt a Centre Pompidou-ban Hantaï Simon retrospektív kiállítása. A magyar származású Hantaï figuratív kezdetek után Párizsban először a szürrealizmus kissé már megfáradt irányzatához csatlakozott, majd hajtogatott vásznaival lett belőle először sikeres francia, aztán pedig világhírű absztrakt festő.
Az erősek a nyomában járnak
Ismerjük egymást, akik két pofára tömjük a fejünkbe a kultúrát. Elmegyünk egy városba, és találkozunk ugyanazokon a helyeken, megszeretjük vagy megutáljuk a másikat. Volt az a német Rómában, akit először a Forumon láttam, aztán amikor lefényképezte a Pietát, majd előkereste a hátizsákjából a félliteres palackot, ledöntötte a torkán az ásványvizet, zsebkendőjével megtörölte az arcát, és nem lehetett szólni neki, hogy figyelj már, Walter, ez egy templom, nem a vízibivalyok itatója, egy kicsit próbálj ennek megfelelően viselkedni.
A fürdőnadrág hálója – Ron Mueck
Finoman süt a nap, a Fondation Cartier üveghomlokzata előtt derűs és – Párizsban vagyunk – csinosan öltözött embersor várja, hogy bejusson Ron Mueck kiállítására.
Gironcoli
A bécsi Belvedere kertjének barokk szoborcsoportjai és formára nyírt bokrai között fémesen csillogó ufóknak tűnnek az osztrák Bruno Gironcoli hatalmas – egyébként barokkosan burjánzó – alumíniumöntvényei.
Bella Italia
Észak délre vágyik. A Petőfi Irodalmi Múzeumban magyar írók, költők és művészek személyre szabott Grand Tourjának Itáliaélményeiből egészíthetjük ki a magunkét.
Kaptár
Minden horrorisztikus felhangtól mentes, már-már falusi idillt sugárzó kép a Műcsarnok hátsó teraszán kéklő kaptárok döngicsélő méhraja.
A paplak titka
A kunhegyesi plébániában lógó, Szent Györgyöt és Szent Domonkost ábrázoló oltárképre három évvel ezelőtt csodálkozott rá egy anyaggyűjtés során Zsolnay László művészettörténész. Mindaddig senki nem vizsgálta, hogy ez a gótikus ritkaság miként került a paplakba.