Artmagazin 61
Már megint Houellebecq. Ha az ember azon gondolkozik, kiről mintázhatta a Térkép és a táj képzőművész főhősét (akit az előző számban már emlegettünk), újabb és újabb ötletei lesznek, általában mindig a legutoljára látott nagy kiállítás függvényében. Felmerült már Marc Quinn (szintén az előző számból), vagy ahogy olvashatják cikkünkben a 6. oldalon, Ron Mueck is. Most azonban mindenkinél előbbre került Hantaï Simon, akiről tudjuk, hogy pályája vége felé, amikor túl volt már azon a korszakán, hogy hatalmas vásznakat öntsön le festékkel, majd összehajtogassa őket, előállítva azt a helyzetet, hogy a kép festi be önmagát, fogta a festékes vásznakat és elásta őket, hogy a természet tegye meg rajtuk az utolsó simításokat. Arra a kérdésre, hogy mi a műtárgyak létrehozásának értelme, hogy a művészi tevékenység tulajdonképpen vallási aktus-e, vagy egy közösségért végzett munka, ami nem feltétlenül ölt testet tárgyakban, sokféle választ adnak maguk a művészek is. A Kis Varsó művészcsoport egy ideje például színes gipszmozaik képeket rak ki a műtermük parkettájára, de mint a gyerekek a legót, ők is szétszedik utána az egészet, a mozaikdarabkákat szépen visszapakolják a helyükre (előtte azért készül a művekről fotó, néha csak telefonnal, néha professzionális módon, mint most a címlapunkon szereplő mozaik-örvény esetében). Ami az egyszerű műtermi kísérletezés fölötti rész, az az, hogy eseményként működik, amikor a mozaikok készülnek, vendég is jelen lehet, például egy gyűjtő. Ő nem műtárgyat nézeget és aztán birtokol már jóval az alkotói folyamat után, a készülés pillanataiból kiszakítva, hanem jelen lehet egy-egy mű születésénél. Aztán a mű eltűnik, de megvan az élmény, és emlékbe egy fotó. Ugyanaz a jelenség, mint amit a Mohácsi János rendezte A velencei kalmárban lehetett látni a Nemzeti Színházban. Ott a szerelmes Bassanio azzal próbálta elkápráztatni (szó szerint) Portiát, hogy vett egy hatalmas gyémántot, amit Portia szeme előtt, fizikai kísérletekből ismerős módon, a napsugarakat egy lencsével összegyűjtve elégetett. Ez a pillanat és a gyémánt elégése közben lezajló fényjelenség szerinte nagyobb ajándék, mint a kő. Címlapképünkre is ugyanezzel a szemmel lehet tekinteni. Csak olvasóink pillanthatnak bele ebbe az örvénybe, amiben együtt tűnik el hagyományos műtárgy és hagyományos gyűjtés, kéz a kézben egymással.
T.T.
Tartalom
4 Artanzix
6 Winkler Nóra: A fürdőnadrág hálója –Ron Mueck
8 Fáy Miklós: AZ ERŐSEK A NYOMÁBAN JÁRNAK
12 Sötét fény – Hantaï Simon misztikus képpárja
14 Szalai Borbála – Topor Tünde: felvetés-leütés – Beszélgetés a Kis Varsóval
24 Mucsi Emese: have fanzine!
32 P. Szűcs Julianna: Test a lelke mindennek
38 Katona Anikó: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország – Dallos Hanna és Mallász Gitta
48 Galligan-Cserépfalvi Katalin: Capa, ahogy még soha nem láttad
52 Gréczi Emőke – Topor Tünde: Aki a Palazzo Grassiban tologatta Duchamp özvegyét: Görgényi Frigyes
60 Najmányi László: TERMÉKENYSÉG ÉS AKTUALITÁS Szombathy Bálint dr Máriás című könyvéről
Coming out
1860-ban London még nem kebelezte be az almáskert közepén emelt vörös téglás villát, melyben a frissen nősült William Morris feleségével és preraffaelita festőbarátaival, a Burne-Jones és a Rossetti házaspárral egy középkori tündérmesében élt és alkotott.