Artmagazin 67
Nézi az ember a Seuso-kincs táljának közepén lévő jelenetet, és egy idő után a homlokára csap, ez pont olyan, mint a Mackósajt, ahol a mackópincér visz egy tálcán olyan sajtot, aminek a címkéjén mackópincér Mackósajtot visz egy tálcán... stb. Valaha a vadászgató és közben a Balaton partján piknikező Seuso elé is olyan tálon tették a halat, amin az látszik, hogy Seuso és társasága épp enni készül, tehát mindjárt lekerül a hal a tál közepén lévő képről, amin Seuso és társasága épp enni készül...
Túljutva az efölötti örömön (rekurziónak hívják ezt a megoldást), marad még örömforrás, és bár a Balatonként azonosított Pelso inkább folyónak néz ki, el lehet merülni a jelenetben: fent a szolgák hálóval
állják el a menekülő szarvasok útját, lent pecázik valaki, és bár a szákja már tele van, azért a halak szépen sorban tempóznak felé, mellette egy másik alak épp állatot nyúz, a harmadik egy nagy üst alatt rakja a tüzet, a földön (nyilván nagy tisztaságú) ezüstkancsó, vödrök, nyeles edények, ott az egész Seuso-kincs, a középen üldögélő társaságban Seuso jobbján egy frizurás, nyakláncos pannon szépség, a balján a boglári borok valamelyik elődjének nagy barátja, kutyák, lovak, sőt egy nyúl is. Bár egy idő után nyilván mindenhonnan ez a jelenet köszön majd vissza, képeslapokról, naptárakról, múzeumshopok ajándéktárgyairól, most még friss az élmény: így éltünk Pannoniában.
Mondjuk nemsokára jöttek a hunok, vagy ki tudja, milyen nép, akkor ezüst elás, pannon szépség arca bekormoz, és ennek sokszori megismétlődése után már itt is vagyunk a 21. században, amikor viszont a hosszú békében az értelmes, szakmailag megalapozott műemlékvédelemnek igazán nagyobb tere nyílhatna. Ezzel meg is húztuk az első és utolsó cikkünk között feszülő ívet, ami alatt viszont olvashatnak Csontváryról (nálunk menetrendszerűen), Bálint Endréről, Kassákról, Matisse-ról, de még Nurejevről, színházi függönyökről és Dürer nyuláról is.
A Seuso-kincs
Szegletkő
Nemrég egy orvos ismerősöm, amikor nálunk látogatóban járva észrevette a könyvespolcon a Dávid Ferenc tiszteletére összeállított két vaskos kötetet, azt mondta, érdemes lehet azt a pályát választani, ahol a szakma egyik nagyját így megbecsülik. Röviden eltöprengtem, hogy melyik szakma felől közelítsek a magyarázattal, a művészettörténetet vagy a régészetet említsem neki előbb, de meggondoltam magam.
Függöny frenzy
A hazai ötvenes éveket nézve könnyen lesz olyan érzésünk, hogy azoknak a művészeinknek, akik az európai modernizmus irányzatait követték vagy érezték közel magukhoz, ez itt a világ különösen szerencsétlen szeglete volt. Nem is lehet ezzel vitatkozni, de azért az kifejezetten szórakoztató, hogy ugyanekkor, pár száz kilométerre, már a szabad Nyugaton micsoda ellenállás és milyen hangos közfelháborodás övezte a kérdést, bekerülhet-e absztrakció, kortársak és modernitás egy olyan archaikus térbe, mint a Bécsi Operaház.
Megállsz egy kép előtt
Húsvéti nyúl az Albertinában
A világító színek vasútállomásai
A versengő metropoliszok
Matisse ollója
Ha belegondolunk, a kollázs, montázs, vagyis egy ollóval és ragasztóval készült mű nem más, mint valaminek a szétrongálása, felszabdalása, hogy aztán az egyes részekből új egész jöhessen létre. Bálint Endre kései kollázsai akkor készültek, amikor a tüdőbeteg Bálint már nem bírta belélegezni az olajfestéshez nélkülözhetetlen terpentint. Matisse szintén betegen nyúlt az ollóhoz, és ez nemcsak terápiaként működött, de szimbolikus cselekvésnek is tekinthető. Mindenesetre a színes papírok vagdosása olyan új korszakot hozott pályáján, ami az idő előrehaladtával egyre népszerűbbé vált, sőt most éppen ez, az ábrázolás kényszere alól szinte teljesen felszabadult korszaka a legnépszerűbb.
„A délibáb megszűnik, mihelyt közel érünk hozzá”
Két hamvába holt kísérlet: befutni Párizsban Kassáknak és ugyanott, ugyanakkor Bálintnak. A két történet között sok a kapcsolódási pont, sok az azonos szereplő, az út ugyan eltérő, de a végeredmény ugyanaz. Miért nem sikerült nekik, és miért sikerült Csernusnak, Vasarelynek, Beöthynek, miért nem tudott maradni Bálint, ha maradni tudott Márkus Anna és Hantai Simon?