Artmagazin
full_003954.jpg

Artmagazin 67

Nézi az ember a Seuso-kincs táljának közepén lévő jelenetet, és egy idő után a homlokára csap, ez pont olyan, mint a Mackósajt, ahol a mackópincér visz egy tálcán olyan sajtot, aminek a címkéjén mackópincér Mackósajtot visz egy tálcán... stb. Valaha a vadászgató és közben a Balaton partján piknikező Seuso elé is olyan tálon tették a halat, amin az látszik, hogy Seuso és társasága épp enni készül, tehát mindjárt lekerül a hal a tál közepén lévő képről, amin Seuso és társasága épp enni készül...

Túljutva az efölötti örömön (rekurziónak hívják ezt a megoldást), marad még örömforrás, és bár a Balatonként azonosított Pelso inkább folyónak néz ki, el lehet merülni a jelenetben: fent a szolgák hálóval

állják el a menekülő szarvasok útját, lent pecázik valaki, és bár a szákja már tele van, azért a halak szépen sorban tempóznak felé, mellette egy másik alak épp állatot nyúz, a harmadik egy nagy üst alatt rakja a tüzet, a földön (nyilván nagy tisztaságú) ezüstkancsó, vödrök, nyeles edények, ott az egész Seuso-kincs, a középen üldögélő társaságban Seuso jobbján egy frizurás, nyakláncos pannon szépség, a balján a boglári borok valamelyik elődjének nagy barátja, kutyák, lovak, sőt egy nyúl is. Bár egy idő után nyilván mindenhonnan ez a jelenet köszön majd vissza, képeslapokról, naptárakról, múzeumshopok ajándéktárgyairól, most még friss az élmény: így éltünk Pannoniában.

Mondjuk nemsokára jöttek a hunok, vagy ki tudja, milyen nép, akkor ezüst elás, pannon szépség arca bekormoz, és ennek sokszori megismétlődése után már itt is vagyunk a 21. században, amikor viszont a hosszú békében az értelmes, szakmailag megalapozott műemlékvédelemnek igazán nagyobb tere nyílhatna. Ezzel meg is húztuk az első és utolsó cikkünk között feszülő ívet, ami alatt viszont olvashatnak Csontváryról (nálunk menetrendszerűen), Bálint Endréről, Kassákról, Matisse-ról, de még Nurejevről, színházi függönyökről és Dürer nyuláról is. 

67_anzix4.jpg
Artanzix / 67

artmagazin67.jpg
Szerkesztői beköszöntő

full_004084.jpg
A Seuso-kincs

Ma rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a miniszterelnök, hogy további Seuso-kincseket vásárolt meg Magyarország. Hogy az első készletet hogyan vételezte a kormány, annak részleteit 2013-ban 30 évre titkosították, arra hivatkozva, hogy még zajlanak a tárgyalások a többi darabról. A saga újabb állomáshoz ért. A Seuso-kincsről Mráv Zsolt (Magyar Nemzeti Múzeum) és Dági Marianna (Szépművészeti Múzeum) írt nekünk régészszemmel az Artmagazin 2014/3. számába.

full_004094.jpg
Szegletkő

Nemrég egy orvos ismerősöm, amikor nálunk látogatóban járva észrevette a könyvespolcon a Dávid Ferenc tiszteletére összeállított két vaskos kötetet, azt mondta, érdemes lehet azt a pályát választani, ahol a szakma egyik nagyját így megbecsülik. Röviden eltöprengtem, hogy melyik szakma felől közelítsek a magyarázattal, a művészettörténetet vagy a régészetet említsem neki előbb, de meggondoltam magam.

full_004093.jpg
Függöny frenzy

A hazai ötvenes éveket nézve könnyen lesz olyan érzésünk, hogy azoknak a művészeinknek, akik az európai modernizmus irányzatait követték vagy érezték közel magukhoz, ez itt a világ különösen szerencsétlen szeglete volt. Nem is lehet ezzel vitatkozni, de azért az kifejezetten szórakoztató, hogy ugyanekkor, pár száz kilométerre, már a szabad Nyugaton micsoda ellenállás és milyen hangos közfelháborodás övezte a kérdést, bekerülhet-e absztrakció, kortársak és modernitás egy olyan archaikus térbe, mint a Bécsi Operaház.

full_004092.jpg
Megállsz egy kép előtt

1995-ben és 1996-ban a Christie’s legendás anyagot árverezett el, festményeket, antik bútorokat, hangszereket, bálányi 18. századi bársonyt, kilimeket, kimonókat, kasmírstólák tömegét. Rudolf Nurejev hagyatékát, akinek megmaradt relikviáiból tavaly nyílt állandó kiállítás a francia Nemzeti Díszlet és Jelmez Központban.

full_004091.jpg
Húsvéti nyúl az Albertinában

Igazi húsvéti meglepetéssel szolgál az Albertina tavaszi kiállítása. Dürer egyik leghíresebb, de minden bizonnyal legnépszerűbb műve, a Mezei nyúl (Feldhase1502) tíz év szünet után pár hónapig újra látható Bécsben, hogy aztán 2016-ig (a tervezett nagy Dürer-kiállítás időpontjáig) újra visszavonuljon fénytől védett, föld alatti rejtekébe.

full_004090.jpg
A világító színek vasútállomásai

Ma, amikor szinte senki sem jár hosszabb távon gyalog vagy valamilyen emberléptékű eszközön (és most a tevét is idesorolhatjuk), nehéz elképzelni, mekkora változást hozott a világ érzékelésében a vonatközlekedés. Mint ahogy azt is nehéz elképzelni, mit jelentett a villanyvilágítás, ahhoz képest, hogy előtte szinte minden eltűnt szem elől, amint lement a nap. Nézzük, milyen összefüggésben van mindez a múltba meneküléssel és a posztimpresszionizmussal. Egy Csontváry-kutató nemsokára megjelenő könyvének számára legkedvesebb fejezetét közöljük.1

full_004089.jpg
A versengő metropoliszok

Két világváros, melyek művészei ugyanazt a nyelvet beszélik és rokon törekvések sodrásában élik át a századforduló tájékától egyre fokozódó kulturális turbulenciát, különböző karakterüknél és múltjuknál fogva mégis gyakran más-más választ adnak a korszakformáló kérdésekre. A Bécsi Belvedere és a Berlinische Galerie együttműködésében megvalósuló kiállítás főleg festményekből álló anyaga, mely közel száz művésztől származik és a 19. század végétől a nemzetiszocialista hatalomátvétel közötti időszakot öleli fel, nagyszabású kísérlet a művész-metropoliszok közötti párhuzamok, különbségek és kölcsönhatások bemutatására.

Screenshot 2020-11-25 at 17.57.32.jpg
Matisse ollója

Ha belegondolunk, a kollázs, montázs, vagyis egy ollóval és ragasztóval készült mű nem más, mint valaminek a szétrongálása, felszabdalása, hogy aztán az egyes részekből új egész jöhessen létre. Bálint Endre kései kollázsai akkor készültek, amikor a tüdőbeteg Bálint már nem bírta belélegezni az olajfestéshez nélkülözhetetlen terpentint. Matisse szintén betegen nyúlt az ollóhoz, és ez nemcsak terápiaként működött, de szimbolikus cselekvésnek is tekinthető. Mindenesetre a színes papírok vagdosása olyan új korszakot hozott pályáján, ami az idő előrehaladtával egyre népszerűbbé vált, sőt most éppen ez, az ábrázolás kényszere alól szinte teljesen felszabadult korszaka a legnépszerűbb.

full_004087.jpg
„A délibáb megszűnik, mihelyt közel érünk hozzá”

Két hamvába holt kísérlet: befutni Párizsban Kassáknak és ugyanott, ugyanakkor Bálintnak. A két történet között sok a kapcsolódási pont, sok az azonos szereplő, az út ugyan eltérő, de a végeredmény ugyanaz. Miért nem sikerült nekik, és miért sikerült Csernusnak, Vasarelynek, Beöthynek, miért nem tudott maradni Bálint, ha maradni tudott Márkus Anna és Hantai Simon?

full_004086.jpg
Egy nap Picassóval Egerben

Kit nem vonz a gondolat, hogy bepillantson, meglesse a nagy művészek hétköznapjait, az önfeledten szórakozó, hajdani ifjú titánokat. A Kepes Intézet időgépe a századforduló Párizsába, a Montparnasse bohém negyedébe röpíti a látogatót, hogy egy egész napot tölthessen Picasso, Modigliani, Kisling, Erik Satie és Max Jacob társaságában.

full_004085.jpg
Egy mór szent öröksége

Kijutott a dicsőségből annak a Mauritius nevű kopt keresztény katonának, aki inkább kivégeztette magát, mint hogy más keresztényeket öljön. Európa sokáig legnépszerűbb szentjeként templomokat, kolostorokat alapítottak a tiszteletére, testrészeit drágakövekkel díszített tartókban őrizték, most pedig a menny mellett a Louvre-ba is bejutott. Az évszázadokig respektált döntés mellett persze ebben az is szerepet játszott, hogy mártíriuma jó helyen történt: később virágzóvá vált vidéken, ahová évszázadok alatt rengeteg szép ötvöstárgy került.

full_004083.jpg
Dicsőség a tegnapnak

Hosszú az Aczél-korszak árnyéka rajtunk, nehéz friss szemmel nézni olyan életművekre, mint amilyen például Bálint Endréé. Lássuk, mi lesz az eredmény, ha egyik legnagyobb gyűjtőjének lánya rendezi kiállítását a Nemzeti Galériában, olyan valaki, aki ismerte, a képei között nőtt föl, és eleve a fejében volt már, mik lehetnek a sarokpontok. Illetve lássuk, mit gondol most, e kiállítás alapján Bálint Endréről állandó szerzőnk, akinek szintén van múltja vele: elemzések, értelmezések garmada a változó időben.