Artmagazin 82
Címlapunkon egy gyászoló kutya. Hogy pontosan kit is gyászol, arról megoszlanak a vélemények, ahogy arról is, mit keres a szőrmeoverallját derékig legyűrve hordó és szintén eléggé elkeseredett szatír azon a rejtélyes tartalmú képen, amit teljes egészében a 16. oldalon közlünk.
Nézhetünk elfogulatlan tekintettel minden re, de nyilvánvaló, hogy aki többet tud és több képet ismer, az jobban fog szórakozni, ha találgatásról van szó. Találgatni pedig kell, szinte minden mű esetében, és ahány néző, annyi verzió fog születni arról, mit is látunk – akár a falon, akár a színpadon. Például a színházba járó biztos, hogy találgatásra kényszerül, amikor Zsótérdarabbal találkozik, de azt is észlelni fogja, hogy nála minden esetben úgy működik a színpadi tér, mint egy külön erre az időszakra létrehozott kortárs mű. Akár valami hatalmas tárgyat látunk, például egy karfiolt, akár szobányi macskafejet, aminek színpadi kapcsolódásait néha elég vad asszociációkkal lehet csak követni, akár a szinte üres színpadi teret, aminek mondjuk csak egy neoncsövekből álló csillár jelöli ki változó határait. Találgathatunk, kereshetünk kiállítótermi, múzeumi analó giákat, sőt a 20. oldalon olvashatjuk, mit mond maga a tervező, Zsótér állandó munkatársa, Ambrus Mária az egyes díszletek hátteréről, de ha elmegyünk mondjuk az Egy anya története című operára, cikkünk után is marad elég megfejtendő utalás.
Mint ahogy a tartalomjegyzékünkben szereplő szinte minden cikk elolvasása után is, mert mindegyik inkább problémákat vet fel. Ezután sem fogjuk tudni pontosan, mely képeket festette Markó Katalin a Markó Károlyként számontartottak közül – de legalább tudomásunk lesz arról, hogy Markó Károly lányai is festettek, nem is akárhogyan. Maradnak még fehér foltok a magyar festészet és teozófia kapcsolatát illetően is, de kiderül, hogy Hollósy Simon szintén festő öccse a magyarországi buddhizmus alapító atyja volt. Továbbra sem lesz bizonyított tudásunk arról, kik jelentették fel az 1967 es Stúdió kiállítás később kicenzúrázott alkotóit, de jobban megismerjük az akkori ellentmondásos viszonyokat. Olvasóink ahhoz is közelebb kerülhetnek, mi történt a második világháborúban a Szépművészeti Múzeumban őrzött műtárgyanyaggal: kik és hová szállították őket, miként kezelték a műveket Münchenben, majd hogyan jutottak vissza; a pontos történet persze talán sose fog kiderülni. Mint ahogy az sem, hogyan maradhatott évtizedekig felfedezetlenül Tihanyi Lajos egyik főműve, ami nemrég került a kutatók szeme elé, felbukkanásával tisztázva néhány fontos datálási kérdést. Elgondolkodhatunk majd azon is, mit kezd egymással Drozdik Orsolya Medikai Vénusza és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött 18. századi oktatási segédanyag, a Venus Anatomica: melyikük a titokzatosabb, melyikük tár fel többet magából, akár a legmorbidabb értelemben is. És ha már morbiditás: az egyik legszebb magyar biedermeier kettős portrén szereplő férj, az egyébként 200 éve született Mosonyi Mihály nem tudta feldolgozni fiatal felesége korai halálát, évekig levelezett még vele: elképzelte, mit írt volna neki Paulina (aki egyébként a festő Weber Henrik húga volt), papírra vetette, elküldte magának és válaszolt is rá.
Topor Tünde
Artmagazin főszerkesztő
Tartalomjegyzék:
4 Artanzix
6 Fehér Ildikó: Markó fiúk, Markó lányok – Firenze elfeledett Markói | I. rész
14 Szikra Renáta: ISMERETLEN ISMERŐS – 200 éve született Mosonyi Mihály zeneszerző
16 Fáy Miklós: Ismerem ezt a nőt – Piero di Cosimo egy képéről
20 Mucsi Emese – Topor Tünde: Titkos rádióadó – Építészet, ami jön és megy – Ambrus Mária díszleteiről
30 Zombori Mónika: Stúdió kiállítások a korabeli dokumentumok tükrében – 1. rész: A hatvanas évek
36 Gréczi Emőke: Van-e csakra Máramaroson? – Baktay Ervinre emlékezve
42 Bellák Gábor: Erők harmonikus egyensúlya – Egy rejtőzködő főmű – Tihanyi Lajos festménye 1912-ből
48 Berényi Marianna: Anatómiai sztriptíz és az öltöztető én – Drozdik Orsolya kiállítása a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban
52 A városliget szelleme (5. rész) Bojár Iván András: ligeti emlék
54 Kovács Ágnes: Magyar műkincsek a müncheni Collecting Pointban III. – A budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteménye, valamint más köz- és magángyűjtemények a Collecting Pointban 1945–1949 között
Stúdió kiállítások a korabeli dokumentumok tükrében
Háromrészes sorozatban a Fiatal Képzőművészek Stúdiója hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli reprezentatív éves kiállításainak története kerül áttekintésre elsősorban a korabeli kiadványokra és sajtómegjelenésekre támaszkodva. Minden részben egy-egy évtized olyan aspektusaira felhíva a figyelmet, melyek mai perspektívából nézve érdekesek lehetnek. A Stúdió a hivatalos intézményrendszer részeként művészetpolitikai szervezetként jött létre – az első, 1958-as éves kiállítás katalógusának előszavában világosan deklarálták a konzervatív pártállami hozzáállást: „Ne várjanak tőlünk valamiféle »avantgardista« programot”2. Azonban az alapítók szándékával összeütközésbe került idővel „a fiataloknál szokásos felfokozott életérzés” (D. Fehér Zsuzsa), és a feszegetés hatására olykor tágult a kultúrpolitikai tűréshatár, máskor viszont adminisztratív eszközökhöz nyúlva cenzurális megkötéseket alkalmazott a hivatali apparátus – következnek a hatvanas évek.
Titkos rádióadó
Ha a kiállításlátogató színházba is jár, biztos, hogy sohasem hagyja hidegen Zsótér Sándor rendezéseinek képzőművészeti alkotásként értékelhető látványvilága, illetve az a tény, hogy a Benedek Mari jelmezei és Ambrus Mária díszletei (ők az állandó munkatársak) olyan színpadképet hoznak létre, ami önállóan is megél: mintha a színpadi játékkal párhuzamosan újabb és újabb kompozíciókkal bombáznák az agyunkat: színházi nézőközönségként képfelismerő és értelmező énünk is bekapcsol, igaz, csak robotpilótaként. Másképp fogalmazva Ambrus Mária a kedvenc díszlettervezőnk. Arról kérdeztük, miért lett építészként díszlettervező, hogyan dolgozik, miket szeret.
Ismerem ezt a nőt
Egyszer egy opera-énekesnőt hallgattam. Nem énekelni, beszélni. Hogy tudja pontosan, volt neki előző élete, emlékszik jelenetekre. Egyiptomi királylány volt, és a szeretett férfiért kellett harcolnia egy rabszolgával, és hiába, hiába volt minden hatalom és csábítás, ima a csillagos egek alatt a Nílus partján, a férfi nem őt választotta. Igen, az Aidát mesélte el, hogy azért tudja olyan érzékletesen és átélhetően előadni a történetet, mert valaha maga is részese volt, a lélekvándorlás különös rendszerzavarának köszönhetően bizonyos dolgokra azért emlékszik még a régi szép időkből.
Van-e csakra Máramaroson?
A Hopp Ferenc Múzeum Baktay Ervinre emlékező kiállításának apropójából töprengtünk el azon, hogy kikre és hogyan hatottak a művészeti életben az előző századforduló spirituális mozgalmai, a keleti vallásokat nyugati tudattal ötvöző szellemi áramlatok. Vannak, akikről köztudott, hogy ilyen hatás alatt álltak, másokról nem is gondolnánk. De ennek vajon látható-e bármilyen nyoma alkotásaikon, és milyen csakra vagy sugárzó erő létezhet Máramaros környékén?
Ligeti emlék
Városligethez köthető élményeink összesöprésében most egy művészettörténész segít, Bojár Iván András, aki szakmai pályafutását is itt kezdte, a Szépművészeti Múzeumban, igaz, mint látni fogjuk, a ranglétra alján. Mégha ez egy öblös fotelt jelentett is.
Magyar műkincsek a müncheni Collecting Pointban III.
Káosz, szakszerűtlenség, vakszerencse, önzetlenség, módszeresség – vajon mik a kulcsfogalmak a Szépművészeti Múzeum műkincsei és az elkobzott zsidó műgyűjtemények külföldre menekítésének fordulatos történetében? A korona viszontagságai után most a 132 ládába csomagolt 4144 tétel kalandos útját követjük végig elszállításuktól hazatérésükig.
Erők harmonikus egyensúlya
Nagyon ritka, épp ezért szenzációszámba menő esemény, ha jelentős életművekből előkerül egy-egy valaha számontartott, de azóta elveszettnek hitt darab. Vagy olyan mű, ami alkotója számára fontos volt, a korabeli kiállításokon valószínűleg fő helyen szerepelt, de aztán visszatért a műterembe, onnan ki tudja, hová, és ma már csak régi katalógusok szinte beazonosíthatatlan tételeiben és áraiban akadhatunk nyomára. Most Tihanyi Lajos egyik fontos, ámde eddig ismeretlen festménye kapcsán követhetjük nyomon, milyen aprólékos összehasonlítgatás, adatok közötti bogarászás kell ahhoz, hogy egy ilyen kép elfoglalhassa helyét a magyar művészettörténetben. Avagy miért rajzolt és festett Tihanyi aktokat, aktokat és aktokat.
ISMERETLEN ISMERŐS
A magyar biedermeier festmények egyik legszebbikén kedves ifjú pár néz figyelmesen. A nem is annyira marcona honfi lágy, csigákban aláomló romantikus hajviselete, dús szakálla és a fiatalasszony középen elválasztott tükörsima, oldalt fonatokkal ékes frizurája, pasztellszínű selyemruhájának szabása kétséget sem hagy afelől, hogy valamikor az 1840-es évek közepén járunk, talán éppen a reformkori Pesten. Mindkettőjük ujján keskeny karikagyűrű fénylik, a kezek, karok egymást érintő, ölelő játéka bensőséges hangulatot kölcsönöz a festménynek.
Anatómiai sztriptíz és az öltöztető én
Amit egyszer kinyitottak, most bezárták, és amit bezártak, azt kinyitották a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum állandó kiállításában. Drozdik Orsolya Medikai Vénusz című műve sebészkésként metszett bele a múzeum idén 50 éves terébe, amikor az alkotást inspiráló Venus Anatomica mellé került.
Szerkesztői beköszöntő
Címlapunkon egy gyászoló kutya. Hogy pontosan kit is gyászol, arról megoszlanak a vélemények, ahogy arról is, mit keres a szőrmeoverallját derákig legyűrve hordó és szintén eléggé elkeseredett szatír azon a rejtélyes tartalmú képen, amit teljes egészében a 16. oldalon közlünk. Nézhetünk elfogulatlan tekintettel mindenre, de nyilvánvaló, hogy aki többet tud és több képet ismer, az jobban fog szórakozni, ha találgatásról van szó.
Markó fiúk, Markó lányok
Markó Károly a magyar romantikus tájképfestészet megteremtője, sőt tulajdonképpen az egész magyar festészetre is tekinthetünk úgy, mint ami az ő köpönyegéből bújt elő. Számos tanítványa volt idehaza és Firenzében is, ahol élete utolsó évtizedeit töltötte. A Markó fiúk festményeivel is sokszor találkozhatott a közönség, akár aukciókon, akár a legutóbbi Markó-kiállításon, azt azonban a kevés szakmabelin kívül alig páran tudhatták, hogy festőként érvényesülő fiai (András és ifjabb Károly), sőt Károly révén unokája, Enrico/Henrik mellett két igen tehetséges lánya is volt. Rohamosan romló látása miatt Barberina segítette apját a kisalakos jelenetek megfestésénél, ő azonban Katalin lányát tartotta igazán tehetségesnek, akinek a Galériában őrzött egyetlen ismert festményét is megmutatjuk. Címe mi más lehetne, mint Eszményi táj.