Péntektől Budapest az Öröm városa – startol az OFF-Biennále Budapest
Szeptember 29-én veszi kezdetét a közel 150 hazai és külföldi kortárs művészt felvonultató, független kortárs művészeti eseménysorozat, az OFF-Biennále Budapest. Az öt hét alatt több mint ötven program valósul meg rengeteg közreműködőt megmozgatva, a főváros félszáz helyszínén. Láthatunk majd programokat a svábhegyi csillagvizsgálóban, a köztéren vagy régi gyárépületekben is, sőt, az OFF-Biennále programjaival Dunaújvárosban, Egerben, Nagykanizsán és Pécsett is találkozhat majd az érdeklődő.
HIGHLIGHTS OF DUNAÚJVÁROS – Buszkirándulás a megvalósult Utópiába, október 7-én az Artmagazinnal
Az Artmagazin Budapestet maga mögött hagyva, de az OFF-Biennáléhoz kapcsolódva két éve Miskolcra kirándult, az Erdély Miklós-mozaikokhoz, aktív vagy már csak legendaként élő kulturális helyszínekre.
Most, a második OFF-Biennále Budapest alkalmával Dunaújváros felé vesszük az irányt október 7-én, szombaton, busszal, ami egyenesen a Vasmű egyiptomi templomokra emlékeztető kapuzata elé visz, hogy aztán az ICA-D munkatársa, Nagy Annamária művészettörténész és a korszerű lakások, kísérleti lakótelepek témáját népszerű tudományos kiállításokkal bemutató Branczik Márta építészettörténész vezetésével járjuk végig az 1950-től rohamléptekkel megvalósuló utópia-várost.
Bloom, fame, glory
Múlt pénteken a jelenleg Berlinben élő és alkotó Németh Hajnal vehette át a legrangosabb magyar képzőművészeti díjként számon tartott 2017-es Leopold Bloom Art Awardot az Új Budapest Galériában.
Ki megy Velencébe 2018-ban?
Megszületett a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás kurátori megbízatására kiírt pályázat eredménye. A zsűri a kilenc érvényes pályázat közül a Kultúrgorilla (Göttler Anna, Oravecz Júlia, Tornyánszki Éva) és a Studio Nomad (Pásztor Bence, Pongor Soma, Tarcali Dávid): A szabadság hídja – Új horizontok a városban című közös pályázatát nyilvánította nyertesnek.
2017-ben Erdei Krisztina fotográfus nyerte a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat
Budapest Főváros Önkormányzata, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal együttműködve, 2017-ben újra kiírta a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat, amely tizenkét hónapos, havi 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesít egy fotográfust, és ezáltal lehetőséget teremt számára, hogy Magyarország fővárosáról, Budapestről fotográfiai sorozatot készítsen.
Projektbemutató, beszélgetés, gazdafilm-vetítés Antje Schiffers képzőművésszel az Aurórában
"Egy festményt ajánlok a gazdáknak, amit a gazdaságukról készítek. A nagynénémnek volt egy ilyen képe. Azt mesélte, hogy a második világháború után készült, amikor csak a gazdáknak volt mit enniük, ezért vonzó üzleti partnerek voltak a művészek számára. A festményért cserébe arra kérem a gazdákat, hogy készítsenek egy filmet, amiben bemutatják a gazdaságukat és kommentálják a mindennapos munkát." Antje Schiffers
Ismét (2) hét műtárgya esemény az OFF Biennále Budapesten
Hogyan értelmezik a művészek a (sokunk számára) absztrakt asztronómiai kutatások eredményeit? Miként jelenik meg munkájukban egy olyan, mindannyiunkat érintő probléma, mint az inváziós fajok kérdése, és az miként válik egy önálló kísérleti pedagógai kezdeményezés kiindulópontjává? (2) hét műtárgya esemény a Repülő Kajak kiállításon.
Ezt nézd! – Brutál sok jó program
A hét második felében nyílik a második OFF-Biennále Budapest, így besűrűsödnek a kiállításmegnyitók és a kortárs képzőművészettel foglalkozó programok. Az OFF-hoz kötődő események mellett ajánlunk galérianyitó és design-kiállítást, „jövőfesztivált”, valamint egy az Artmagazin bázisán zajló aukciót is.
Száguldó Riporter – Art Capital 2017
Száguldó Riporterünk az esős vasárnapon Szentendre felé vette az irányt, hogy a szeptember 24-ig tartó Art Capital 2017 programjába ágyazódó kiállításokon nézelődjön.
Fotók és szövegek: Mucsi Emese és Szilágyi Róza Tekla
Ezt nézd! – Szokásos, kicsit másképp
A héten a megszokottnál is többet workshopozhatunk. Emellett elővehetjük lokálpatrióta és problémamegoldó énünket, valamint beszerezhetünk egy frissen debütáló könyvet is. Persze a megnyitók sem maradnak el.
Török Adrien emlékére
A nekrológ rendszerezés. Kronológia. Kartoték.
Született ekkor és ekkor, meghalt ekkor és ekkor, csinálta ezt és ezt, kiemelkedő teljesítményt nyújtott ebben és ebben. Lovasszobor. De hol az ember? Mi az, amitől tényleg különleges volt? A mosolya? Ahogy hátrafésülte a haját? Ahogy csodálkozó szemmel nézett?
Török Adrient élete egy darabján elkísérhettem barátként. Közhely, mégis igaz, hogy alig tudok róla valamit, csak emléktöredékeket, hangulatokat, szeretet-lenyomatokat őrzök belőle. És ezek a darabok nem állnak újra össze egésszé.
Íme az Esterházy Művészeti Díj 2017 pályázati kiírása
Földrajzi helyzetének és közép-európai történelmének köszönhetően az Esterházy Magánalapítvány kulturális összekötő szerepet tölt be Kelet és Nyugat, múlt és jelen között. Kulturális tevékenységének egyik fontos láncszeme az Esterházy Művészeti Díj.
Beszélgetés és tárlatvezetés az OFF-Biennále Budapesten A (2) hét műtárgya szervezésében
Beszélgetés és tárlatvezetés a Forecasting a Broken Past* kiállításon.
Elindult az idei Szemrevaló/Sehenswert Filmfesztivál
Szeptember 21-én 19:30-kor Fritz Lang életének egy szakaszát bemutató thriller nyitotta az idei Szemrevaló/Sehenswert Filmfesztivált.
Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetése szombaton 17:00-tól a MODEM-ben
Topor Tünde és Winkler Nóra a MODEM meghívására szombaton délután páros tárlatvezetést tart Nagy Gabriella A végtelenbe és tovább című kiállításán.