![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
Újra lehet pályázni a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjára
Ötödik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia. A nyertesek (100 fő) három évre szóló, havi bruttó 200 000 forint összegű művészeti ösztöndíjra lesznek jogosultak.
INTERJÚ – És mégis mozi a föld
December 14 és január 29 között tartott nyitva a Magyar képzőművészeti Egyetem Barcsay termében rendezett És mégis mozi a föld! – IMXXX – Intermédia retrospektív címet viselő kiállítás. Mi, a tanszék egyik alapítóját és a kiállítás kurátorát, Peternák Miklóst kérdeztük a tárlat narratívájáról, a tanszék történetéről és változásairól, valamint az egyetemi oktatás jelenéről és jövőjéről.
FULL PARA METÁL BABA
Julia Ducournau tavaly a díj történetében második nőként vehette át Cannes-ban az Arany Pálmát Titane című testhorror mozijáért. A francia rendezőnő második egész estés alkotása az Alexia (később Adrien) nevű, tuningautó-showkon fellépő táncosnő bűnbeesését, menekülését, testi, lélektani és identitásbéli átalakulását, illetve nem mindennapi techno-metál várandósságát követi végig, miközben egyszerre idézi fel műfajainak meghatározó alkotásait és épít belőlük (többnyire) egy autonóm, ádáz alkotói világot, ami egyidejűleg játszódik egy bizarr mód benzinvérű és istentelen világban, de napjaink Franciaországából sem lóg ki egyáltalán. A Titane egyedülálló moziélmény, amin csak az csorbít valamennyire, hogy a (test)horrorfilmek történetében már minden elemét láthattuk valahol máshol.
Íme a Ludwig Múzeum 2022-es programterve
Az intézmény a napokban tartotta 2021-es évét összegző, valamint az idei évet bevezető sajtóeseményét – mi pedig összegyűjtöttük, hogy milyen kiállításokra számíthatunk az elkövetkező hónapokban.
Határeset – Kortárs reflexiók a kelet-közép-európai identitásra – megnyitóbeszéd
Már a régió sokféle elnevezése is rámutat arra, hogy mennyire nehéz pontosan definiálni a annak nevét és történetét. Mit is jelent ma ez a fogalom, főleg ha mindezt az 1989-es események fénytörésében és egy olyan generációnak a nézőpontjából vizsgáljuk, akik ez után születtek?
Ezt nézd! – Fiatal festők társasága
Az elmúlt időszakban sorra jelentkeznek az olyan kiállítások, amelyek fiatal festőművészek munkáit mutatják be. Ezek a kiállítások nemcsak azt bizonyítják, hogy a festészet mint médium egyre népszerűbbé válik és újra „reneszánsz”-át éli, hanem azt is megmutatják, hogy milyen új technikákkal és vizuális nyelvi eszközökkel operálnak az úttörő fiatal művészek. Az 1111 Galériában és az acb Galéria csoportos kiállításán a virtuális és/vagy digitális világ esztétikáján alapuló, azok képi elemeit felhasználó alkotások mutatkoznak be, míg a Fest;tisztít Galériában egy, a férfiasság kérdéskörével foglalkozó, intuitív-érzéki festészeti tendencia jelenik meg.
HAVI ARCHÍV – február
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk. Éppen azért, hogy az általunk kedvelt, szeretett, sokszor forgatott Artmagazin-cikkek ne merüljenek feledésbe, néhány éve elkezdtük az Artmagazin Online HETI ARCHÍV rovatát, ami idén HAVI ARCHÍV-vá alakult.
Saxon Szász János és az elveszett idő megtalálása
A 2021-es esztendő végén szokatlan meghívó érkezett Saxon Szász Jánostól. Nem a nyúlánk formájú és jellegzetesen színezett karcsú meghívókártya volt szokatlan, mert ilyen dizájnú nyomtatványokat már korábban is adott postára, hanem, úgy tűnt, hogy maga a szóban forgó kiállítás, amire invitált, váltott át valami eddig ismeretlen és idegen pályára.
Szocialista népi misztikum
A nemrégiben megnyitott November Galéria a huszadik század kevéssé ismert, de annál izgalmasabb művészeire és ismert alkotók még fel nem fedezett korszakainak munkáira koncentrál. A Kompozíció című, Franciaországba emigrálásának évében készített Major Kamill-festmény a budapesti November legutóbbi kiállításának egyik egyértelműen nagyobb figyelmet követelő munkája. Az Absztrakt tendenciák című tárlat teret enged a látogató vágyának, hogy szabadon interpretálja a munkák összességét: nincsen az értelmezéseket eltérítő, leuraló kontextualizálás – bár ez egy kereskedelmi szituációban nem is elsődleges.
KIHIRDETTÉK A HORVÁTH MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KRITIKUSI PÁLYÁZATÁNAK 2021-ES NYERTESEIT
A Horváth Művészeti Alapítvány három évvel ezelőtt négyszázezer forintos honoráriummal járó kritikai szakújságíró díjat hozott létre. Idén az elismerésen két szerző, Miklósvölgyi Zsolt és Frazon Zsófia osztozik.
Meghalt Beke László művészettörténész
A Széchenyi-díjas kutató, a Műcsarnok volt igazgatója, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének vezetője 77 éves korában hunyt el.
Ezt nézd! – Gyűjtemények
Az elmúlt két hétben három nagyszabású magángyűjteményi válogatás is bemutatkozott Budapesten – pontosabban csak egy-egy kisebb szelet belőlük. A Q Contemporaryban és a rákosmentei Vigyázó Sándor Művelődési Központban egy-egy hazai műgyűjtő házaspár kollekciója, míg a Mai Manó Házban egy francia gyűjtőé.
Herczeg Klára-díj 2021 – Megnyitóbeszéd
A díj senior nyertese Várnai Gyula, junior nyertese pedig Tranker Kata.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)