Artmagazin
tataimegnyitokover01.jpg
AZ ÉGI KALÓZ – Szabó Eszter Ágnes 'A CSODA' című kiállítása

„Szeretettel köszöntök Mindenkit! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Szabó Eszter Ágnes kiállítását megnyithatom. Azt, amit még Eszter kezdett tervezni, de sajnos már nem dolgozhatott rajta. Ez a kiállítás kellően átfogó ahhoz, hogy méltón emlékezhessünk rá, az alkotóra, és kellő bizonyságot ad arról, hogy Eszter szelleme él; itt látható munkáival inspirációt adhat a következő nemzedékek számára ahhoz, hogy közösségben, szabadon alkothassanak.”

madokkover.jpg
MaDok-filmek OPEN CALL – A hétköznapi kreativitás filmes dokumentálása

A Néprajzi Múzeum MaDok-programjának 2024-es pályázati kiírása olyan hallgatók, kutatók, filmes szakemberek, művészek, szervezetek jelentkezését várja, akik a múzeumi pályázat keretében valósítanak meg egy filmes munkát, amelynek a témája: a hétköznapi kreativitás. A pályázatok beadására május 31.-ig van lehetőség, melyeket szakmai zsűri bírál el.

noifokuszcimlap.jpg
Humanitárius folyosó

Egyszer egy interjúban mesélte nekem Spiró György, hogy amikor író-olvasó találkozókon arról kezdik kérdezgetni, szerinte mi lesz a világgal, mit lát, merre megy, abból pontosan le tudja venni, hogy baj van. Ez sokszor eszembe jut. Hogy hű olvasók elvillamosoznak élőben találkozni szeretett szerzőjükkel, és persze dedikáltatják a könyvüket, az irodalmat és történetmondást mennek éltetni, de voltaképpen azt formálják meg, és arra várnak iránymutatást, hogy nekik maguknak most mit kellene csinálni, ha ilyen a világ, ilyenek a dolgok, valaki mondja meg.

sirokaimegnyitó.jpg
Kind of

Bálványos Levente megválogatja a gesztusait. Ahogy a szavait is. Ha elég hosszú csend vesz körül egy mondatot, erőtér képződik körülötte. Ettől az erőtértől gyakran megijed a folyamatos beszédhez szokott hallgató, és zavarba jön.

45a5459ed2b63801bf92c786ea67c34e.jpg
ÉLET A KÉPBEN PODCAST III. – Színek szállodája

Ebben az epizódban Debrecenbe látogatunk, ahol ugyanúgy a szuperszínes virágcsoportozatokkal dolgozó köztéri kertészet dívik, mint az ország többi fővárosában.

Nemes-Csaba-Okol2015_45x60-scaled.jpg
ULE művészeti aukció

vekonydeliamegnyitoszoveg01.jpg
Folyékony föld

A K.A.S. Galériába belépve egy olyan kiállítás fogadja a látogatókat, ahol kerámiából készült tárgyak, de nem használati tárgyak szerepelnek.

szaboeszteragnes_L1A6848.jpg
Szabó Eszter Ágnes halálára

Gyászoljuk Szabó Eszter Ágnes képzőművészt, munkatársunkat, aki Balázs Katával együtt társszerkesztője volt a nyolcvanas évek alternatív művészetét bemutató különszámainknak. Alakját, művészetét - a többi erre hivatott orgánummal együtt - szeretnénk életben tartani.

ebligaborkozikover.jpg
Fenét gyerekek!

Kozák Gábor kollekciójából a tizedik önálló kiállítás látható. Első vétele 1998-ra megy vissza, ma a galériás + műgyűjtő kombináció egyik legismertebb alakja a hazai kortárs szcénában. A többszáz tételes gyűjteményben így is mindig akad meglepetés. Szubjektív visszatekintés bő húsz évvel azután, hogy a Műértő 2003 / 7. számában Érzelmes és drámai címmel először írtam a gyűjteményről.

fotó Pék Dániel -5-.jpg
Némán és pótolhatatlanul

Ez a megnyitó nem összegzés lesz és nem is nekrológ, ahogy a kiállítás sem retrospektív tárlat és nem is emlékkiállítás – azaz, hogy nem annak indult, csak a sors tette azzá.

rianacover.jpg
Visszahódítani történeteinket és új praxisokat alkotni – természet, történelem és boszorkányság

„Előrebocsátom, hogy szegedi származású vagyok, sok időt töltök ebben a városban, mindezt viszont anélkül írom, hogy ez valamiféle lokálpatrióta identitássá formálódott volna bennem. Igazából ez az első alkalom, hogy egy művészeti projektet egyszerre tudom a helybeli közönség pozíciójából és szakmai szemmel is nézni. Őszintén állíthatom, hogy az elmúlt húsz évben mély és bensőséges kapcsolatot alakítottam ki a városon keresztül kanyargó Tisza mentén található ártéri erdővel, aminek része a Boszorkánysziget elnevezésű terület is.”

45a5459ed2b63801bf92c786ea67c34e.jpg
ÉLET A KÉPBEN PODCAST II. – NEW YORK LÉPTÉKE ÉS NYITRA MADÁRKÁI BUDAPESTEN

Íme az ÉLET A KÉPBEN podcast friss epizódja! Topor Tünde és Winkler Nóra a 20. század egyik legeredetibb építészéről, Lajta Béláról beszélget, bejárva a Kiscelli múzeumban látható életműkiállítást.

eternietgaleriakover.jpg
Eternit a Nevesincs-tónál

Tavaly december 21-én, egy hideg és esős napon a Nevesincs-tónál rendezte meg a Project833 kollektíva az Eternit című egyestés művészeti eseményt. (Képgaléria.)

paikaopencallcover.jpg
PAIKKA OPEN CALL – 92529

A PAIKKA alkotói közösség nyílt pályázati felhívása.

asztalosmelyimegnyito.jpg
Asztalos Zsolt: Töredékes emlékezet

Mélyi József március 22-én elhangzott megnyitóbeszéde.