![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
„Egy ismeretlen világ szaga, illúziója és a realitása jött be az ember kispesti kuckójába”
A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.
Ezt nézd! – Budapest, Debrecen és Miskolc
December első hetére csupa kiállításmegnyitót ajánlunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Gyűjteményének kortárs grafikai darabjait bemutató tárlatot, Káldi Katalin solo show-ját a Budapest Galériában, a b24 Galéria művészeti egyetemistákat felsorakoztató tárlatát, valamint a Miskolci Galéria Új Modern Akrobatika-kiállítását.
ELSŐ KÉZBŐL: Barakonyi Szabolcs mesél önálló kiállításáról
Barakonyi Szabolcs a Deák Erika Galériában rendezett és csütörtökön záró Hűlt hely című anyagáról mesél.
Ezt nézd! – Budapest és Szombathely
A héten folytatódik a Tigris a múzeumban sorozat a Lumenben, az FKSE pedig ismét megrendezi évi egyszeri pop-up kiállítássorozatát, a Gallery by Nightot. Továbbá a Vintage Galéria Maurer-kiállítását és a szombathelyi Kámoni Arborétumban megrendezésre kerülő konferenciát ajánljuk a hétre.
Topor Tünde és Winkler Nóra páros tárlatvezetése az Au Revoir! Magyar származású fotográfusok Franciaországban című kiállításon
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2019. október 4-én nyitotta meg az Au Revoir! Magyar származású fotográfusok Franciaországban c. időszaki fotókiállítását. 31 művész több mint 200 alkotása, köztük Robert Capa, André Kertész, Brassaï és a magyar közönség előtt kevéssé ismert fotósok művei tekinthetőek meg, a kiállított képek az elmúlt közel 100 év művészetét ölelik fel. A kiállítás egyik különlegessége az a három, nemrégiben előkerült, közel százéves Kertész-fotó, amelyet az érdeklődők itt láthatnak először.
Több évnyi ellátmány
Az online is böngészhető Magyar Rendőr Fotóarchívum szinte kimeríthetetlen fényképtárának nézegetése szinte hobbimmá vált.
„És akkor beindult a gépezet: óriási sebességgel közlekedtünk a földalattival a Műcsarnok és a főiskola között”
A Szentendrei Képtárban látható most annak a kutatómunkának az eredménye, ami a híres, 1959-es műcsarnokbeli francia könyvkiállítás történetét dolgozta fel. Erről tudható, hogy a kéthetes nyitvatartási idő alatt a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A szemtanúk és „tolvajok” között akadtak főiskolás művészek és művészettörténet szakos egyetemisták is. A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátorai, Árvai Mária és Véri Dániel velük készítettek interjúkat, hogy a könyvlopás téma mellett feltérképezzék: az 50-es, 60-as évek elszigeteltségében hogyan lehetett „nyugati” információhoz, képekhez, reprodukciókhoz jutni. Ezek a forrásértékű interjúk – a kiállítás katalógusa mellett – 2019 októberétől az Artmagazin Online-on jelennek meg: az oldalunkra látogatók kéthetente egy-egy újabb megszólaló történetét olvashatják majd.
Ezt nézd! – Budapest, Veszprém és Debrecen
A hétre egy budapesti (Óbudai Társaskör Galéria), egy veszprémi (Művészetek Háza) és egy debreceni (MODEM) kiállítást is ajánlunk. Továbbá az OSA Centrális Galériában lévő kiállítás záróeseményét és a Goethe Intézet filmvetítését javasoljuk.
Négy szerelmi történet művészet és divat között
artmagazin X CAKÓ X Nubu X Kata Szegedi X Je Suis Belle
képekkel és ruhákkal kísért kerekasztal-beszélgetés
Az idegen alak – megnyitóbeszéd
„A művész ugyan saját korának fia, de rosszat jelent, ha ezzel egyidejűleg a kor növendéke vagy akár kegyence is. Egy jótékony istenség a csecsemőt idejekorán szakítsa el anyja keblétől, azután ő maga egy jobb kor tejével táplálja, s a távoli görög égbolt alatt érlelje felnőtté. Amikor férfivé lett, visszatér, mint egy idegen alak, saját századába; de nem azért, hogy megjelenésével örömet okozzon ott, hanem félelmetesen, mint Agamemnón fia, hogy megtisztítsa azt.”
Ezt nézd! – Hétfőtől csütörtökig
A hétre három kiállításmegnyitót ajánlunk: a Capa Központ „hibás” fényképeket felsorakoztató anyagát, a BORD Építész Stúdió pályázatának nyerteseit bemutató tárlatot a Faur Zsófi Galériában, valamint az idén nyolcvanéves Bak Imre jubileumát ünneplő kiállítást az acb Galériában. Plusz egy előadást is javaslunk, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) Szabadegyetemét. A héten Lépold Zsanett osztja meg gondolatait, hogy miért érdemes ellátogatni a Budapest Galéria csoportos kiállítására.
Művészek a Heti betevőért
Idén negyedjére rendezik meg a Művészek a Heti betevőért kiállítást és jótékonysági aukciót.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)