Artmagazin
szikrauntitt.jpg
IDÉN IS LEHET PÁLYÁZNI A KASSÁK KORTÁRS MŰVÉSZETI DÍJRA

​A Kassák kortárs művészeti díjra nyílt felhívás keretében olyan alkotói tervvel lehet pályázni, amely a huszadik századi avantgárd művészet jelenségeit, valamint az avantgárd mozgalmak által felvetett kérdéseket vizsgálják vagy korszerűen újraértelmezik. A pályázat új mű létrehozására és kiállítási tervére szól. Beadási határidő: 2024. április 16. kedd.

veramolnarkover000.jpg
Transzformersz-madeleine

A tavaly év végén elhunyt Vera Molnár előtt tisztelgő, két részre osztott (Molnár alkotásait és nemzetközi művészek reflexióit is felvonultató) kiállítás egy olyan képzőművészeti irányzat úttörőjének a háború utáni formatív évtizedeket átívelő munkásságát mutatja be, amely irányzat lényegében már felszámolta önmagát, talán pontosabban fogalmazva: a megsemmisülésig szétaprózódott, és ilyen módon magától értetődővé vált. Ez a legérdekesebb kanonizációs folyamat, ami egy alkotóval megtörténhet, viszont az œuvre-re reagáló kortársak keveset tudnak hozzátenni a „konceptualizmussal flörtölő anarcho-konstruktivizmushoz”.

Kokesch Ádám_Ha- cover.jpg
Tárgyak feltételes módban

nyíri cover.jpg
Az akarat erős, de a hús gyenge

Metallurgia_cover.jpg
A GYÁR ELHAGYJA A MUNKÁSOKAT

IMG_8683.jpg
Nőnapi szoboravatás a BME kertjében

ancora.jpg
Hamar látszott: ez nem csak egy hobbi

Pécs sétálós belvárosában, egy kerámiával burkolt, látványos portál mögött kedves, intim, csigalépcsős-kétszintes tér nyílik – ez az Ancora Contemporary Gallery. Miseta Ildikó alapította, Vörös Zsófi vezeti, kétéves működésük nagy ambíciót és lendületet mutat. Zsófi művészetmenedzsmentet tanult a MOME-n, Ildi pedig művészetpártoló apja révén szobrok és festmények között nőtt fel. Ezért is tűnt fel neki, amikor lakberendezőként igényes megrendelők szép lakásain dolgozott, hogy nincsenek képek a falakon.

eztnézdmetalhajdu1.jpg
EZT NÉZD – Gyári munkások Liberty felé tartanak

20240222_szilagyi_csilla_mikrokozmosz-3.jpg
Anteusz és Penrose

eletakepben01.jpg
ÉLET A KÉPBEN podcast I. – Kitörni a keretekből / Esterházy-díj 2023

Elindult az ÉLET A KÉPBEN, Topor Tünde és Winkler Nóra páros podcastja művészetről!

jjfr01.jpg
Puha, fátyolos nosztalgia

Koszorús Rita 'A Home Full of Doors' című kiállításáról a Viltin Galériában.

boroslilihabcover1.jpg
Új Kezdet

impresszio2kover01.jpg
Az impresszionizmus bölcsőjénél

Gosztola Kitti_State of All the Land 2- 2024_photo by Barnabas Neogrady-Kiss.jpg
Konstruált tájak földjén

Jelen szöveg Gosztola Kitti State of All the Land című, a Kisterem Galériában rendezett kiállításának megnyitóján hangzott el, 2024. január 23-án.

koverhetekrecherche.jpg
EZT NÉZD – Az eltűnt hetek nyomában