Új közösségi és kiállítótérrel bővül a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
A Síp12 Galéria és Közösségi Tér 2017-ben nyílt azzal a céllal, hogy szélesebb körben ismertesse meg a kortárs zsidó művészetet és kultúrát, valamint találkozóhelyül szolgáljon az érdeklődők számára.
A galéria emeletén lévő kiállítótérben a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményének egy-egy művét fogják bemutatni – a kortárs művészethez való lehetséges kapcsolódási pontjaikkal.
A 2017. január 10-én nyíló kiállításon Ország Lili Jelek című műve és Fábián Noémi alkotásai között kezdeményeznek párbeszédet.
Fábián Noémi: Lenyomat / 3, farost, méhviasz, paraffin, tus, 2008
Ország Lili és Fábián Noémi egyaránt a zsidó kultúra írásos hagyománya felől közelít a zsidó identitáshoz, kultúrához, emlékezethez. Mindkét művész alkotásaiban fontos szerepet kap az írás és a kép kapcsolata – a zsidó kultúra írásos jel- és nyomhagyása. Az írásjelek szakrális tartalom helyett mindkettejüknél inkább az írott kultúra jeleként, a múlt roncsoltságának, rétegzettségének szimbólumaként jelennek meg, gesztusszerű elemként. Míg Ország Lili művei a kollektív emlékezet „mementói”, addig Fábián Noémi a személyes múlt feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A Zsidó Levéltár Héber betűk című kiadványa a gyűjteményben található művek és tárgyak héber felirataival foglalkozik, a kiállítás tehát egy már megkezdett kutatáshoz is kapcsolódik, ezúttal a képzőművészet eszközeivel.
Kurátor: Farkas Zsófia, művészettörténész
Megnyitó időpontja: 2018. január 10. 18:00
Helyszín: Síp 12. Galéria
Cím: 1175 Budapest, Síp u. 12.