HAVI ARCHÍV – január

Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.

Éppen azért, hogy az általunk kedvelt, szeretett, sokszor forgatott Artmagazin-cikkek ne merüljenek feledésbe, néhány éve elkezdtük az Artmagazin Online HETI ARCHÍV rovatát, ahol minden szerdán valamelyik munkatársunk választott a heti aktualitásokhoz kapcsolódó tartalmat az Artmagazin nyomtatott és digitális archívumából.

Változtattunk a taktikán: immár minden hónap első szerdáján jelentkezünk, és egyszerre több archív tartalmat is ajánlunk, amiből a hónap során szabadon válogathatnak kedves olvasóink.

Íme a negyedik HAVI ARCHÍV, csupa decemberi történéshez és kiállításhoz kapcsolódó olvasnivalóval:

Január 9-ig tartott Szentendrén A kísérletezés szabadsága című kiállítás, mely a 2000-es évek meghatározó filmes műhelye, az Inforg Stúdió történetével és az ott készült munkák jelenével, hatásával, magyar filmtörténetben elfoglalt helyével foglalkozott. Olyan alkotók kezdték a pályájukat a stúdió berkein belül, mint Nemes Jeles László vagy Fliegauf Bence, és közel kétszázhetven alkotás létrejöttében játszott kulcsszerepet a Muhi András vezette stúdió. Viszonyítási alapként a magyar filmművészet egy másik igencsak innovatív korszakáról, illetve egyik kulcsfilmjéről és annak fontosságáról, az Oldás és kötésről Várnagy Tibor és Winkler Nóra 2016-os cikkeit ajánljuk.

Oldaseskotes

A Paksi Képtárban nemrég nyílt meg Batykó Róbert Zoompark című önálló kiállítása. A tárgyportrék újraértelmezésén, a digitalitás esztétikáján keresztül dolgozó alkotóval két évvel ezelőtt Mucsi Emese interjúzott. Érdekel, hogy a mai korban hogyan jeleníthető meg hitelesen az ember, és én ezt a reduktív, avatárszerű ábrázolást tartom megfelelőnek, hiszen ebben a virtuális valósággal terhelt konzumtársadalomban a saját emberi lényünk is minimum absztrahálódik, de fogalmazhatnék úgy is, hogy torzul.” 

Megnyílt a Liget Galériában Fusz Mátyás Fatalista kiállítása. Fusz két évvel ezelőtti, szintén ligetes tárlatáról Salamon Júlia írt Egy kép című rovatunkba, amely cikkben már előkerül a galériához közel eső, a kortárs zenei és képzőművészeti szcénában is fontos szerepet játszó Dürer Kert/Keleti Blokk intézmények kétséges helyzete is. Ezen épületeket éppen a napokban kezdték el lebontani. A „Mi lett volna, ha?” kezdetű kérdésekkel és a jóslás folyamatának lenyomataival foglalkozó munkák ebben a (véletlen?) összefüggésben egészen érdekes konstellációban állnak össze. 

Fuszmatyas pluszminusz

Fusz Mátyás: Plusz-mínusz három év, fólia, fém, mágnes, 2019, fotó: a művész jóvoltából


Január 14-én nyílik az acb Galéria Térjelek címet viselő csoportos kiállítása. A tanulmányi tárlat, amely egy hosszabb kutatás első állomása, ahol Bak Imre, Krystian Burda, Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor és Szijártó Kálmán munkáit mutatja be. A tárlat az 1968-ban kezdődött és fénykorát a hetvenes években élő hazai szimpozionmozgalom és a Zománcipari Művek Bonyhádi Gyárában zajló művészeti tevékenység kapcsolatát igyekszik árnyalni – mi a projekt apropóján egy korábbi, Pinczehelyi Sándor Műveletek csillaggal, korpusszal című munkájáról szóló írásunkat ajánljuk újraolvasásra

Január 22-ig tart nyitva Nagy Gabriella festőművész Rendes légy című solo show-ja a Tér-Kép Galériában. A művész folytatja korábbi gyakorlatát, abszurd és a valóságot megkérdőjelező szürreális elemeket ötvözi vásznain a realista ábrázolás segítségével. A nyomtatott Artmagazin Egy kép rovatának első cikke, Topor Tünde Kettős spirál című írása Nagy Gabriella egy művét helyezi középpontba: egy tájképet, amelyen DNS-láncolatra emlékeztető pályát ír le a bárányok hada.

Pic82

Nagy Gabriella: Kettős spirál, 2015, olaj, vászon, 200 x 100 cm, © Nagy Gabriella, fotó: Barakonyi Szabolcs


Január 28-án zár Vera Molnar Est-ce Une Ligne? egyéni kiállítása a Vintage Galériában, amely az 1978 és 2019 között készült egyvonalas munkák szelekciója. A művésznek 2019-ben nagyszabású kiállítása nyílt a Kiscelli Múzeumban, amely kapcsán Kumin Mónika írt egy átfogó cikket Vera Molnar életpályájáról, alkotásmódjáról és nem utolsó sorban a kiállításon látottakról. A Monotonitás, szimmetria, meglepetés című cikk – ugyan röviden, de – többek között az egyvonalas munkákkal is foglalkozik.

Január 30-ig látogatható a Lassabb hajnalt! Enyészpontok 4.0 című kiállítás a Trafó Galériában, amely a 20. századi antiszemitizmus és a zsidó identitás kérdéseivel foglalkozik. A 2015-ben indított projektsorozat első állomása olyan budapesti helyszínekre összpontosított, amelyek 1944–45-ben a nyilas hatalomátvétel és a német megszállás tragikus színtereiként szolgáltak. A másodikról, amely az 1945 és 1948 közötti időszak történéseire fókuszált, Zemlényi-Kovács Barnabás írt átfogó cikket, Az alef felé címmel. A negyedik kiadás a korai Kádár-korszakkal foglakozott, amelynek egyik művéről Lépold Zsanett írt az Egy kép rovatba, Láthatatlan gyűrű címmel. A jelenleg is látható negyedik állomás pedig a rendszerváltás időszakában vizsgálja az antiszemitizmus és a zsidó identitás témáját – Turai Hedvig megnyitóbeszéde az alábbi linken érhető el.

Szabonora.csoncsongyuru2

Szabó Nóra: Csön-csön gyűrű, 2018, fotó: Balogh Viktória
tasnadi1.jpg
HAVI ARCHÍV – október

Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.

artm_85-062.jpeg
HAVI ARCHÍV – november

Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.

artm_84-038.jpeg
HAVI ARCHÍV – december

Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.