HAVI ARCHÍV – MÁRCIUS
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk. Éppen azért, hogy az általunk kedvelt, szeretett, sokszor forgatott Artmagazin-cikkek ne merüljenek feledésbe, néhány éve elkezdtük az Artmagazin Online HETI ARCHÍV rovatát, ami idén HAVI ARCHÍV-vá alakult.
Íme a hatodik HAVI ARCHÍV, csupa márciusi történéshez és kiállításhoz kapcsolódó olvasnivalóval:
Február 24-én nyílt és egészen április végéig látogatható Nemes Csaba Önarckép - az óra és az ágy között című kiállítása a Knoll Galériában. Az új, síkok, vonalak, jelek és impulzív ecsetvonások struktúráiból kialakított nonfiguratív festmények formailag jelentős változást hoztak az életműben. A kiállítás elé Mélyi József 2016-os Nemes Csabával készített interjúját ajánljuk – hogy a régebbi, a kortárs kérdésekre közvetlenebb formában reagáló művek és a mögöttük rejlő alkotói attitűd ismeretében nézhessük meg a friss kiállítást.
Március másodikán reggel kilenctől Non-conformist Art under Socialism in Central Eastern Europe and its Transnational Network címmel online konferenciát követhetünk a Resonances rendezésében. Hangolódásként Zombori Mónika, a művészeti közösségek itthoni működését feltáró cikksorozatának második részét ajánljuk, amelyben a hetvenes évek Stúdió-kiállításait és azok légkörét tárja fel.
Március 5-ig tekinthető meg Uray – Szépfalvi Ágnes Szín – Játék című kiállítása a Bartók Béla úti Godot Galériában. A művész munkássága során több (ál)nevet is használt, például Monique L.-ként is. Az alteregó megszületésének történetét, körülményeit egy kiállítás keretében dolgozta fel Szépfalvi Ágnes és Oltai Kata a FERiben. Az ott megjelent szöveget, amely megmutatja, milyen viszontagságos volt egy női alkotó karrierje a 90-es évek Magyarországán, az Artmagazin Online-on is közzé tettük.
Kilencedikéig még látható Koleszár Stella Gaztett című kiállítása a Horizont Galériában. A gyomnövények mozgalmasságára és szimbólumalkotó lehetőségeire építő munkák zöld megközelítésében és értelmezésében tud segítségünkre lenni Szikra Renáta a 2013-as Documentáról írt cikke.
Újra moziban lesz látható Bódy Gábor Psyché című, Weöres Sándor azonos című művét feldolgozó, korszakalkotó filmalkotása, amely a magyar mozgóképtörténet egyik legizgalmasabb kísérleti munkája. Bódy alakja, a hazai video art és az ebben meghatározó szerepet játszó INFERMENTAL videómagazin is tárgyalásra került az Artmagazin 119-es számának Baksa-Soós Vera interjújában.
Az Einspach Fine Art & Photography legújabb kiállítása, a Birkás Ákos: Fejek március 19-ig tekinthető meg. Birkás Ákos több szempontból is köthető az Artmagazinhoz: nemcsak művészként foglalkoztunk munkásságával, hanem szerzőként is több publikációja jelent meg nálunk. Mi most ezeket szedtük össze, merthogy kivételes érzékenységgel írt a legkülönfélébb képzőművészeti témákról – Ferenczy Károlyról, Lucian Freudról, Csók Istvánról és Vaszary Jánosról, valamint a Ludwig Múzeum 2015-ös pop-art kiállításáról.
Majdnem egész hónapban, pontosabban március 27-ig látható David Claerbout és Ősz Gábor ANTICAMERA című kiállítása a Capa Központban. A két alkotó munkássága, szemlélete számos ponton keresztezik egymást – például festőművészként kezdték pályájukat, onnan jutottak el a kép és képrögzítés filozófiai kérdéseinek boncolgatásához. Hogy miért választotta Ősz Gábor a festészet helyett a fotográfia határterületeit? Az Artmagazin Online 2013-as interjújából kiderül, amelyet Földes András készített a művésszel.