Ezt nézd! – Különféle valóságok
A héten lesz lehetőségünk intenzíven foglalkozni az emberközpontúság és művészet kapcsolatával, a különböző területeken aktív szakemberek és pályakezdők kapcsolatépítési lehetőségeivel, az antropocén és a város szavak jelentéseivel és a fekete szín kortárs képzőművészeti vonatkozásával is.
Jön a Gazdafilmek Éjszakája
Három magyar gazdánál töltött egy hetet idén nyáron Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A vándorfestő szerepét magára öltő német alkotó egy olajfestményt készített a gazdaságról, cserébe pedig arra kérte dinnyetermelő, libatenyésztő és borász vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet és adjon betekintést a gazdálkodás mindennapjaiba.
Képzőművészeti játék indult a Kodály évforduló kapcsán
Egyedülálló, határokon átívelő, hagyományos feladatokat és a fiatalok körében is népszerű szórakoztató-kulturális elemeket ugyancsak tartalmazó országos online zenei játék vette kezdetét 2017. október 2-án, melynek középpontjában a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály Zoltán és az általa felépített zenei örökség áll.
TALÁLT GEOMETRIA címmel nyílik kiállítás a Vasarely Múzeumben
„Minden képzőművész beleütközik olyan látványokba és kis eseményekbe, amelyek beleillenek munkájába, rávilágítanak a továbblépés lehetőségeire, inspiratívak. Ezeket nem lehet elfelejteni, a művész elraktározza őket az emlékezetében, alkalmasint visszatér hozzájuk, feljegyzi, esetleg modellezi, megismétli őket.”
Ezt nézd! – Majdnem tél
A majdnem téli időjárással dacolva a hét második felében lesz még lehetőségünk (és érdemes is lesz) szabadtéri programra menni. A hétre ajánlott események – kiállításmegnyitók és egy záró tárlatvezetés – többi része azonban már fűtött kiállítóterekben zajlik.
Ezt nézd! – Aktív hét
Érdemes lesz hét közben útilaput kötni a lábunkra, hiszen majdnem minden estére több ajánlattal készültünk.
Hamarosan indul az első Budapesti Klasszikus Film Maraton
Ilyen még nem volt: Fábri, Radványi, Dargay, Curtiz, Lubitsch, Romy Schneider, Michael Caine és Kabos Gyula egyszerre Budapesten!
Száguldó Riporter – OFF-Biennále Budapest
Száguldó Riporterünk a hosszú októberi hétvégén az OFF budapesti programjai közül szemezgetett.
Fotók és szövegek: Mucsi Emese, Rácz Rebeka és Szilágyi Róza Tekla
Ezt nézd! – Kilépés a közegből?
A héten több olyan programot ajánlunk, amik a megszokott képzőművészeti helyszínek helyett más terepre kalauzolják az érdeklődőket.
Ezt nézd! – Artmagazin 100!
Ezen a héten kivételesen több program is rólunk szól – de ez talán jár is egy hamarosan kerek, méghozzá századik születésnapot ünneplőnek. Persze nem feledkezünk meg a többiekről sem, ajánlunk OFF-eseményeket, független képzőművészeti kezdeményezés munkáját összegző kiállítást és Kassákhoz kötődő programot is.
Újabb (2) hét műtárgya beszélgetés az OFF-Biennále Budapesten
A (2) hét műtárgya soron következő eseményén Szász Lilla és Hidas Judit Idegen a senkiföldjén c. kiállítása kapcsán beszélgetünk. A kiemelt munkát eltávolították, ezáltal a műtárgy hült helye kerül a diskurzus középpontjába.
Vasárnap Révész Emese tart kurátori tárlatvezetést Maurer Dóra kiállításán
Mennyiben követte és mennyiben jelentettek radikális újdonságot Maurer Dóra művei a grafikai gondolkodásban? Mennyiben meghatározó a mélynyomású technika választása? Mit jelent a mediális tudatosság alkotásaiban? A művészi grafikából szerzett tapasztalatai miként befolyásolták későbbi, technikailag szerteágazó munkásságát?
Csütörtökön este nyílik a KASSÁKIZMUS második kiállítása
2017-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum és tagintézményei három kiállítással ünneplik Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulóját, melyek Kassákizmus főcímmel az izmusok korát mutatják be Kassák Lajos 1920-as évekbeli munkásságával a fókuszban.
Maurer Dóra grafikai munkásságát bemutató kiállítás nyílik a Képzőn
Maurer Dóra ma nemzetközileg is az egyik legmagasabbra értékelt magyar művész, akinek műveit London, Párizs és New York legjelentősebb múzeumaiban mutatták már be. A Magyar Képzőművészeti Egyetem tárlata különleges nézőpontból, a sokszorosított grafikák felől közelít e gazdag életműhöz.
Ezt nézd! – Dübörög az OFF és az ősz
Ezen a héten folytatódnak az OFF Biennále Budapest programjába ágyazódó események és sok, a rendezvénytől független kiállítás is startol. Unatkozni biztosan nem fogunk, de ha mégis: az Artmagazin stábja még szombatra is készült egy buszos utazással.