![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
Ezt nézd! – Pesten és a szabadban
Onnan tudjuk, hogy igazán elindult a nyári szezon, hogy a héten már szabadtéri programot is ajánlunk. Természetesen emellett azokról sem feledkeztünk meg, akik szeretnek kiállítóterekben hűsölni és előadásokat hallgatni.
Ezt nézd! – Attend
A héten keddtől kezdődően járhatunk be frissen nyílt kiállításokat, kérdezhetünk beszélgetéseken, forgathatunk új kiadványt és csámboroghatunk galériaterekben művészi kommentár kíséretében.
Ezt nézd! – Programdús hétfő
Erősnek ígérkezik az eheti hétfő, de azoknak sem kell aggódni, akik csupán a hét második felében fognak tudni kiszakadni a munkából, hogy elmélyüljenek a kortárs kultúrában.
Németh Hajnal a berlini Collegium Hungaricumban
Határokon át – a Crossing Borders című kiállításról
Mintegy két hónappal ezelőtt új kiállítás nyílt a Pozsony melletti Danubiana Meulensteen Art Museumban. Az intézmény történetében először egy magángyűjteményt mutatott be Crossing Borders címmel. A gyűjtő, Grüner György fizikus jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él, ahol 1980 óta a kaliforniai UCLA Los Angeles-i kampuszán tanít. Miután nagyszerű gyűjteménye maradandó hatással volt rám, felkerestem őt, hogy beszélgessünk ambíciókról, felelősségről, külföldi tapasztalatokról és a mostani kiállításról. Az alábbiakban az interjú összefoglalója olvasható.
Műteremsöprés Szentendrén
A Szentendrei Lakástárlat Alapítvány május utolsó vasárnapján ismét Műteremsöprést rendez új helyszíneken az eddigi 3 alkalommal megrendezett Műteremsöprések sikerén felbuzdulva. Az Új Művésztelepen és környékén 6 művész 4 műteremben várja majd az érdeklődő látogatókat.
Ezt nézd! – A felfedezés hete
A hét folyamán a magyar neoavantgárd képviselőinek társaságában meghódíthajuk New Yorkot, több eddig talán ismeretlen, budapesti és vidéki kiállítótérbe is ellátogathatunk, sőt, még egy futurizmusról szóló előadáson is részt vehetünk.
Ezt nézd! – Kiadványok hete
A héten előnyben lesznek a kiadvány- és grafika-fanok – több eseményen is megcsodálhatják rajongásuk tárgyait.
Tartóshullám címmel startol az idei Mediawave
Április 27-én indul a 27. MEDIAWAVE Film és Zenei Együttlét.
Közösségi művészet civilekkel – Sajátszínház a Trafóban
Színházi előadás roma civilekkel és Sárosdi Lillával az anyaságról, közösségi dokumentumfilm egy aprófalu jövőjéről, részvételi színházi előadás a menekültkérdésről és több közösségkutatás-módszertani könyv bemutatója.
Ezt nézd! – Fotó, tárlatvezetések és a nagy költözés
A hét egyharmada a kortárs fotó, a másik harmada a kortárs képzőművészeti kiállításokon zajló tárlatvezetések, a harmadik harmada pedig egy nagy költözés jegyében zajlik. Mondjuk, hogyan.
OMARA kiállítás az Everybody Needs Art szervezésében
Az Everybody Needs Art örömmel mutatja be OMARA (Oláh Mara), "Gondolj amit akarsz" című egyéni kiállítását.
Ezt nézd! – Közelednek a diplomák
Ezen a héten ismét beindul a diplomaprojekt-szezon – először az elméleti szakos hallgatók mutatják meg, mit tud az új generáció. Természetesen lesznek megnyitók is, sőt, akár szabadegyetemre is mehetünk.
Nádler István kiállítása a Kiscelli Múzeum Templomterében
A Kiscelli Múzeum Templomterében két hétig láthatja a közönség Nádler István Hét szó című, hét festményből álló sorozatát. A mű tisztelgés Esterházy Péter emléke előtt.
Gasztro- és életmód-forradalom a 2017-es Startup Safary-n
A mozgás és az egészség, a fenntartható vállalkozások és a tudatos élet, a kulináris oktatás és a nők üzleti életben betöltött szerepét járják körül a beszélgetések április 20-án és 21-én a Loffice-ban, a Startup Safary keretében megrendezésre kerülő eseménysorozaton.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)