Ezt nézd! – Gyűjtögetés, istenek és az otthon(talanság)
A hétre egy sor online programot ajánljuk: tárlatvezetést a Kahán Art Space kiállításán, a Szépművészeti Múzeum programdömpingjét és a MODEM beszélgetését. Ráadásként pedig egy offline budapesti kiállítást az ISBN könyv+galériában, ahol egy házaspár mindennapi életébe nyerhetünk betekintést.
Szerdán 20:00-kor kezdődik Zékány Dia Rendezőelv című kiállításának online tárlatvezetése. A Kahán Art Space-ben látható tárlaton a művész kalauzolja végig az érdeklődőket, az előadás alatt pedig chaten lehet feltenni a kérdéseket. A kiállítás a felhalmozás, gyűjtögetés, és az ebből fakadó rendetlenség 21. századi problémájával foglalkozik. Zékány Diát a környezet és az ember viszonyát tanulmányozó alkotói vizsgálódás érdekli: a mögöttük meghúzódó pszichológiai és szociológiai jelenségek megfigyelését, feltárását szem előtt tartva, amit egyfajta realista jellegű megfestés móddal, dokumentarista felfogással jelenít meg.
Csütörtökön 18:30-kor kezdődik a Szépművészeti Múzeum+ című eseménysorozatának következő alkalma. Ezúttal az Istenek témával készültek: szóba kerül az ókori Egyiptom, a görög mitológia, a teremtés, Ádám és Éva – és még sorolhatnánk. Több tárlatvezetéssel, előadásokkal, beszélgetésekkel, kötetbemutatval és egy kisfilmmel készülnek. A programok – a 60 perces online tárlatvezetés kivételével – ingyenesek, és az online tárlatvezetések kivételével később is elérhetők lesznek.
Pénteken 17:00-kor folytatódik a MODEM online sorozata, az Art unboxed – megbontjuk a rendet. A januárban indult Kicsomagoljuk a művészetet tematikus beszélgetéssorozat hatodik kiadásában a múzeum két, rendszeresen visszatérő művészével, Gyenis Tiborral és Szolnoki Józseffel találkozhatunk, akik a művészeti központ nyitása óta számos tárlaton és projektben vettek részt, sőt nagyobb önálló kiállításon mutatkoztak be. A pénteki előadáson egy-egy alkotásukat, de főként életüket és munkásságukat próbálják meg kicsomagolni némi személyes mondandóval kiegészítve, a szigorúan szakmai témákat is megelőzve. A beszélgetőpartner ezen a héten Süli-Zakar Szabolcs és Don Tamás, a MODEM kurátorai. A program az intézmény Facebook-oldalán követhető, ami mindenki számára ingyenesen – vagy egy jelképes összegű, 200 forintos jeggyel támogatni lehet a munkájukat.
Március 12-ig látogatható az «ZRH» című kiállítás az ISBN könyv+galériában. A tárlat egy egyre inkább jellemző, globális társadalmi problémával foglalkozik: a migrációval és a hozzá kapcsolódó otthon fogalmával. Mikhail Bushkov és Olga Bushkova egy házaspár, akik orosz származásúak, ám Svájcban élnek. A férj, Mikhael munkát kapott Zürichben, felesége pedig vele tartott. A költözés, az új környezet egészen másként érintette a két felet: míg a férj könnyen beilleszkedett az idegen közegbe, addig a feleség kevésbé tudott alkalmazkodni az új hétköznapokhoz. Úgy érzik, hazájukkal, Oroszországgal kezd megszűnni kapcsolatuk, miközben a honvágy még mindig ott motoszkál bennük. Ezt az érzést, vagyis a régi és az új otthon közötti ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat mutatják be a kiállításon két, egymástól különálló sorozaton keresztül. Míg a kiállított anyag egyik fele egy nosztalgikus, az emlékeket előtérbe helyező látásmódról tanúskodik, addig a másik az új környezet élmények ígéretes lehetőségeit rejti magában.