Ezt nézd – Helyzetek
Három január 22-én, a Magyar Kultúra Napján megnyílt kiállítást ajánlunk a hétre: Balatonfüreden Bak Imre kiállításával indul a Vaszary Galéria idei, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa keretében megvalósuló programsorozata, a Centrális Galériában egy hétig megtekinthető Emine Ziyatdinova a krími tatár közösségről szóló kiállítása, a Foton Galériában a 25. Herczeg Klára-díj nyerteseinek tárlata látható.
Emine Ziyatdinova fotóriporter Üzbegisztánban született, ahová 1944-ben deportálta nagyszüleit Sztálin több százezer tatárral együtt. Ziyatdinova hároméves volt, amikor egy 1989-ben megváltozott jogszabály hatására visszaköltözhettek a Krímbe. A Centrális Galériában vasárnapig látható fotósorozatán és videófelvételein a krími tatár közösséget családtörténeteken keresztül mutatja be.
„A Herczeg Klára-díj 1998 óta évente kerül kiosztásra. Az 1997-ben elhunyt Herczeg Klára szobrászművész végrendeletében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványt az örökség részesévé tette, ezúton támogatva a pályakezdő művészeket. A kuratórium úgy döntött, hogy egy – az örökséghagyóról elnevezett – díjat alapít, amelyet minden évben az FKSE vezetősége által kiválasztott képzőművész kap meg, ami a díj junior fokozatát adja. Mivel az örökhagyó is fontosnak tartotta a generációk egymáshoz való közeledését, a hagyaték kezelője (Dr. Székely Ádámné Dr. Szűts Ildikó) a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületre bízta azt a megtisztelő feladatot, hogy a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát gondozza. A díjazott személyére felkért, független jelölő ajánl művészeket, akik közül az alapítvány kuratóriuma választja ki a szenior díjazottat.” Mi is hírt adtunk a díj idei eredményéről – Csáky Marianne szenior és Kristóf Gábor junior díjazottakról – , valamint a kiválasztás folyamatáról, a zsűri indoklásáról. Kettejük kiállítása az FKSE Képíró utcai (jelenleg Foton Galériaként működő) kiállítóterében február 5-ig megtekinthető.
2003-ban jelent meg Hajdu István monográfiája Bak Imre festészetéről, a Vaszary Galériában május 1-ig látható, Helyzetek című kiállítás az életmű a kötet megjelenését követő, 2004-2022 közötti alakulását mutatja be. Az egyes szekciók a 2004 utáni szakasz főbb műcsoportjaira fókuszálnak, egészen az életmű tudatos lezárásának szándékával festett képekig.