Ezt nézd! – Sokszög, kör, vonal
A hétre csupa olyan kiállítást ajánlunk, amelyek egyszerű geometriai formákra helyezik a hangsúlyt. A különféle alakzatokból építkező, azokat variáló, megbontó alkotások sorába tartozik Káldi Katalin egyéni kiállítása a Kisteremben, amelyet a sokszögek és a matematikai számítások koherens egysége övez. Ezt folytatja a VILTIN Galéria válogatása is, ahol a művészek a kör formáját vették górcső alá. Vagy Vera Molnar egyéni kiállítása a Vintage Galériában, akinek munkáiban egy egyszerű vonalból egyszerre rendezett és kaotikus egység születik meg.
A Kisteremben január 21-ig látogatható Káldi Katalin Osztás című solo show-ja. A kiállításon bemutatott munkák egyrészt folytatják a korábban használt kompozíciós elvet, azaz az egy pontból (vagy egy pontba) húzható vektorok alkalmazását, ugyanakkor ez a konzekvens pályaív ezúttal kiegészül egy újfajta anyag alkalmazásával is: a textilbakelittel. A textilbakelit fenol formaldehid gyantából és textilszövetből álló, nyomás és hő hatására sajtolással létrejövő lemez. A különleges anyag többek között azért is került a repertoárba, mert könnyen megmunkálható – vágható, forgácsolható, marható, csiszolható és ragasztható –, sőt hő hatására sem veszít méretarányaiból. A kiállítótérben többféle sokszög kapott helyet (nem csak tárgy/makett formájában, hanem vásznon is): az első, ami magára vonja a figyelmet, az egy nyolcszögletű „torony”, ami a függőleges szerkesztési elvnek köszönhetően a fentet és a lentet hivatott szimbolizálni. Káldi Katalin szövegéből az is kiderül, hogy a lent mögött egy fiatalkori emléktárgy, egy angliai szénbányásztól kapott széndarab mementója áll (aminek emlékét egy nemrégiben olvasott Zola-regény hozta elő), míg a fent a Magas-Tátrában elhelyezkedő Vörös-torony-hágót jelképezi, a legmagasabb pontot, ahol a művész valaha járt. A kiállítótér másik helyiségében pedig egy „pajzs” a legszembetűnőbb alkotás, amelyet a művész a kartávolsága (140 centiméter) átmérőjű kör alapformából hozott létre. És ahogy az egy pontból kiinduló vektor képezi művészetének alapját, úgy a kör forma egy pontból irányuló sugarai is ugyanezt az egységet képviselik.
A VILTIN Galéria Kör című csoportos kiállítása, amely január 29-ig tart nyitva, nem árul zsákbamacskát: a címül is szolgáló geometriai alakzat különféle manifesztációit sorakoztatja fel. A Galéria által képviselt nyolc művész különféle generációk képviselői, s különféle módokon is nyúlnak a kör alapformájához – egy azonban közös bennük: mindannyian feszegetik a kör szigorú geometriájának határait, megbontják, felszabdalják, elnyújtják azt. Szentpétery Ádám festményei egy grandiózus, háromdimenziósnak ható gömbformát ábrázolnak, amelyek hálózatszerű vonalakból épülnek fel. Szabó Klára Petra kollázsai a kép keretét, határait szabja meg a körrel, s így művei megidézik a tondo reneszánszkori hagyományát. Iski Kocsis Tibor fotói olyanok, mintha egy távcsőből vagy egy résen keresztül fürkésznénk az eget, vagy mintha a Nap és az égbolt inverzét látnánk – csak a körön belül látottak kivehetők. Szentgróti Dávid festményein pedig már egészen nehéz felfedezni az alakzatot: kusza, egymásba tekeredő, egymást keresztező ecsetvonalai megtörik a kör szabályos formavilágát. Körösi Viktoria a kört egy másik alakzattal, a négyzettel párosítja össze – hol sík, hol pedig térbeli kivitelezésben. Kóródi Zsuzsanna üvegalkotásai pedig a már tőle megszokott, illuzionisztikus, szemkápráztató eszközökkel operál: művei – ezáltal a rajtuk szereplő kör(ök) is – mozgásba lendülnek, folyamatosan változnak.
A Vintage Galériában Vera Molnar Est-ce Une Ligne? című egyéni kiállítása látható, egészen január 28-ig. Ha nagyon egyszerűen, lényegretörően akarunk fogalmazni, Vera Molnar művei vonalakból (és az azokból létrejövő alakzatokból) állnak. Csakhogy ezek a vonalak összetett matematikai arányrendszerekre épülnek, s mindemellett életének történéseit, a világ működését képezik le. Vera Molnar vonalai a rend és a rendetlenség furcsa egymásba fonódásaként írhatók le, olyan egységekként, amelyek első pillantásra egy kiszámíthatatlan káoszt idéznek meg. De ez a kuszaság csak látszólagos, valójában tűpontos számítások, rendszerek bújnak meg a kompozíciók mögött. A véletlenszerűség és a tudatos szerkesztési elv együttes jelenlétére jó példa a Tablottin 1–4 (1979) című plottersorozata, amelynél egy banális tárgy, egy telefonkönyv volt a kiindulópont. A művész két oszlopban tíz pontot jelölt ki (a hétjegyű telefonszámok egy-egy számát kiválasztva), majd ezeket összekötötte – ezt többször is megismételte. Egy-egy lapon több telefonszámot is elhelyezett, és a különféle lapokon meghatározott arányrendszer szerint csökkentette az oszlopok közötti távolságot, ezzel variálva a vonalak sűrűségét.