Ezt nézd! – Tavaszi fotószezon, Budapesttől Kecskemétig
Nemrégiben startolt a Budapest Fotófesztivál, így az elkövetkező hetekben főként a fotográfia kerül előtérbe a fővárosi kiállítóterekben. E heti ajánlónkban azonban nem csak budapesti kiállításokat ajánlunk: a Műcsarnok és a Mai Manó Ház anyaga mellé bekerült a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum tárlata is.
A Budapest Fotófesztivál nyitókiállítását idén is a Műcsarnokban rendezték meg. Martin Parr Strand az egész világ című kiállítása, amely egészen június 26-ig látogatható, népszerű tengeri fürdőhelyeken tett megfigyeléseket, pillanatképeket és már-már csendéletszerű kompozíciókat sorakoztat fel. A fotográfus „vízközeli” kötődése gyermekkorban kezdődött, amikor is amatőrfotós nagyapjával gyakran ellátogattak Észak-Anglia tengerpartjaira. Felnőttként pedig ezekből a tapasztalatokból, emlékekből táplálkozva kezdte el lencsevégre kapni az angol átlagember nyaralási szokásait. Az alkotó hamar ráismert a tengerpartok furcsa jellegére: a kikapcsolódás és pihenés helyszíne, ahol olyan jelenetek vagy jelenségek is megférnek egymás mellett, amelyek a hétköznapi életben kirívónak vagy legalább megmosolyogtatónak hatnának. Képei így, egy kiállítótérbe helyezve, egy „idegen” környezetbe emelve pedig méginkább groteszk hatást keltenek.
A Mai Manó Házban május 29-ig látható Fejér Ernő Post Scriptum című egyéni kiállítása. Fejér Ernő a digitális korszak beköszöntével felhagyott a fotográfiával, így a kiállításon egy lezárt életmű különféle korszakaiba nyerhetünk betekintést. Képeit látva nem meglepő, hogy nem kívánt élni az új technikai lehetőségekkel: a fotókat, amelyek analóg eljárással készültek, körüllengi egyfajta misztikus, titokzatos és egyben éteri atmoszféra. S ugyanez igaz a képek tárgyaira és kompozícióira, amelyeken hol groteszk jelmezbe öltözött figurákat látunk, hol pedig a horrorfilmekből ismerős rituális eszközöket és jeleneteket. A fekete-fehér képek között több önarckép is helyet kapott, amelyeken a fotós nem is feltétlen van jelen – olykor csak arcmása, maszkja köszön vissza a kompozícióról, ahol nem is az arckifejezés árulkodik a kép készítőjéről, hanem maga a miliő, a fotó elkészültének módja. Fejér Ernő kiállítása egy „post scriptum” (azaz utóirat) – ahogy ő is hivatkozik befejezett munkásságáról –, amely összességében hátborzongató, frusztráló, közben pedig misztikus, spirituális hangulatával magával ragadja a nézőt.
A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban Czeizel Balázs Terra Nullius. Árnyak – Maszkok – Arcok című kiállítása tekinthető meg, egészen május 21-ig. A kiállítás címe (magyarul Senkiföldje) és alcíme keretbe helyezi mindazt, ami helyet kapott a kiállítótérben. A leginkább meghatározók (a mennyiségből is adódóan) azok a portrék, amelyek a fotográfus ismeretségi körébe tartozó, a kulturális közegben aktív és ismert személyekről készültek. Jelen esetben azonban a képek nem az ábrázoltakról szólnak, hanem magáról a fotográfiáról. A szkenneléssel készült képek, amelyeken kizárólag az arc kerül középpontba, halotti maszkoknak hatnak, ahogy a főszereplők arcmásai egy pillanatba rögzítve sorakoznak fel, fekete tárlókba rendezve. A behunyt szemek, a fekete-fehér, maszkszerű portrék felett pedig egy-egy levél olvasó, amelyekben az ábrázoltak a fotográfiához, a képrögzítés aktusához fűződő viszonyukról vallanak. A bensőséges vallomások és portrék mellett – ahogy arra az alcím is utal – az „árnyék” a másik főszereplő. Czeizel Balázs kísérleti fotográfiái különféle eljárásokkal készülnek: a fények, a kontrasztok játéka révén dinamikus kompozíciókat hoz létre, amelyek egy archaikus technikából indulnak ki, azt újítják meg, hogy visszavezessenek a médium alapvető kérdéseihez.