Több évnyi ellátmány
Barakonyi Szabolcs: Hűlt hely
Az online is böngészhető Magyar Rendőr Fotóarchívum szinte kimeríthetetlen fényképtárának nézegetése szinte hobbimmá vált.
Az újság illusztrálásaként, főállású fotósok által készített képek esetében külön érdekesség, hogy az archívum katalogizálásakor kiderült: az exponált anyag kétharmada sosem jelent meg az újságban, sőt az ellőtt kockák nagy részéről még csak belső használatra sem készítettek papírnagyítást sosem.
A képeket hozzáértő fotósok készítették – látszik ez onnan is, hogy a negatívok között alig található hibásan exponált kép –, a szándék azonban csupán a történések dokumentálása, a rendőrségi sztorikat jól illusztráló fotók készítése volt. A rendőrségi fotográfus személye sokszor egybeesett a helyszínelő rendőrével – így a képekről süt a rendőri munkát megkönnyíteni igyekvő, a részleteket tűpontossággal rögzítő, majd a riportokat az újságolvasók érdekében néhány életképpel feldúsító szemléletmód.
Barakonyi Szabolcs a Deák Erika Galériában látható fotósorozata esetében a képek azonban sokkal többet mutatnak annál, a pusztán dokumentációs célnál, amit a rendőrségi fotográfia szolgál. A helyszíneléseken készített képekben természetükből adódóan ott van a horror és a misztikum, amelyet a képek mögött rejlő történések abszurditása ad. Barakonyi Szabolcs képzőművész szemmel lőtt sorozatában éppen ezek azok a jellemzők, amik – főleg a képzőművészeti intézményben történő kiállítás töltetével kiegészülve – sokkal hangsúlyosabbá válnak, a befogadóban pedig (a képek funkcióvesztése következtében) kérdések sorozata merül fel és munkálni kezd a kétely.
Az említett rendőrségi fotóarchívum anyagával ellentétben Barakonyi Szabolcs képein nem találkozunk emberekkel – csupán az általuk hagyott „nyomokat” látjuk. A képciklusban vannak olyan fotók, amik egyértelműen mutatják a kép készítésének körülményeit, de láthatunk olyan képeket is, amik önmagukban titokzatosnak vagy éppen irreálisnak tűnnek, és csak a többi kép által nyújtott kontextus ismeretében nyerik el saját értelmezési keretrendszerüket.
Barakonyi Szabolcs: Hűlt Hely 8462, Ed. 5 + 2 AP, 2019, giclée print dibondon, 66x93 cm
A kiállított képek közül ide sorolható a szűk képkivágásban, babarózsaszín PEZ cukorkákra emlékeztető, azonban cseppet sem ártatlan, nagy valószínűséggel a rendőrség által bizonyítékként lefoglalt tudatmódosítókat ábrázoló fotó. A doboz arányait lekövető, szűk képkivágásról Wolfgang Tillmans 17 évnyi ellátmány című fényképe juthat eszünkbe – amelyen betonpadlón fekvő dobozban a HIV-fertőzöttek tüneteit enyhíteni hivatott gyógyszerek dobozait láthatjuk. Tillmans így, többek között a fotográfia eszközével, hozta nyilvánosságra a betegségét a 2000-es évek második felében.
A két szituáció sok mindenben azonos: dobozok, kényes helyzetek és feltételezhetően kamerával a kezükben a fotó tárgya fölé hajoló fotográfusok. A képeken mindkét esetben a valóság egy dobozba zárt, valójában sokkal komolyabb, összetettebb problémát adresszáló szeletét láthatjuk. Azonban komoly különbség, hogy míg Barakonyi Szabolcs képén az ábrázolt szituáció egyáltalán nem megrendezett, Tillmans esetében könnyedén elképzelhető, hogy a gyógyszeres dobozok volumene által közvetített üzenet és hatás érdekében halmozta fel az üres gyógyszeres dobozokat.
Barakonyi Szabolcs Hűlt hely címmel bemutatott sorozata a dokumentumok és valóság viszonyát vizsgálja, a kiragadott valóságszeletek a személyes, a fotográfust érintő történések helyett bűncselekmények bizonyítékaira, elkövetett bűntényekre fókuszálnak. De hogy ki, mit és miért követett el? Csak találgatni tudunk.
Barakonyi Szabolcs: Hűlt hely
Megtekinthető: 2019. november 30-ig
Helyszín: Deák Erika Galéria
Barakonyi Szabolcs: Hűlt hely
Megtekintheő: 2019. november 30-ig
Helyszín: B24 Galéria, Debrecen