Senki sem büszkén kortárs, senki sem szégyell kortársnak lenni *
A 2017-es Leopold Bloom Képzőművészeti Díj kiállításról
Az idén negyedjére kiírt Leopold Bloom Képzőművészeti Díj pályázati struktúrája a kezdetek óta nem változott: nincs korhatár-megkötés és az évente változó, három fős, nemzetközi zsűri a művészi portfólió és egy – a díjjal járó pénzjutalomból megvalósítani kívánt – külföldi kiállítás koncepciója alapján dönt. Így szűkült le most is a hatvankét benyújtott pályázatból álló anyag arra a nyolc shortlistes alkotóra – Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Németh Hajnal, Schmied Andi, Szabó Eszter –, akik az Új Budapest Galériában rendezett kiállításon mutatkozhatnak be.
A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj mögött álló team elsődleges célja, hogy nemzetközi kontextusba emeljen kortárs magyar képzőművészeket. Ehhez pedig kétévente szabad beadásos pályázat keretében keresi azokat a független hangokat, amelyek a szakmai zsűri véleménye szerint kitűnnének egy szélesebb közegben is. Talán egyértelműnek tűnik, mégis érdemes időről időre végiggondolni, hogy mit is jelent tulajdonképpen a díjat kategorizáló kortárs és nemzetközi kifejezés.
A múzeumok, kiállítóterek és díjak szövevényes hálójában standardként használt kortárs szó jelentését jól ismerjük. 1 Kortársnak lenni olyan, mint hozzáértőnek, dinamikusnak, tájékozottnak lenni. Ismerni az aktuális divatot és reagálni rá. Folyamatos mozgásban lenni és akár személyesen, akár a munkákon keresztül ott lenni minden fontos történésnél. Mindenhez érteni, vagy éppen felvállalni és másokkal megosztani a nem értéstől a kompetensségig vezető utat.
Az Új Budapest Galériában rendezett Leopold Bloom Képzőművészeti Díj kiállításon bemutatott munkák esetében egy olyan kortárs fogalom köszön vissza, amelynek értelmében az e kategóriába sorolt alkotások a jelen – vagy legfeljebb a közelmúlt – történéseire reagálnak. A képzeletbeli és valós (történelmi, földrajzi, nyelvi) határokon felülemelkedő munkák lokális gyakorlatokból és helyi tudásból építkeznek úgy, hogy közben visszatérő témájuk a megismerés és annak különböző aktusai. Legyen szó a minket körülvevő világ, a politikai és kulturális erővonalak, az elnyomott csoportok vagy a köztér és a közbeszéd viszonyának megismeréséről. Sőt, ezek az aktusok magukban a művészi munkamódszerekben is újra és újra visszaköszönnek. A párbeszéd, a kibillentés, az összevetés – ezek a hívószavak villannak fel, miközben teremről teremre végigjárjuk az alkotók egyéni kabinet-kiállításait.
Fridvalszki Márk a kiállításon bemutatott munkáiban például a jelen-múlt-jövő hármasát vizsgálja. A munkák földtörténetre, kőzetekre és ember előtti időkre utaló címeket viselnek: Red Crater, In the Crust, Ammonitesz, Modern Times, Jurassic Carbon, Solid Blocks és Strata-02. A digitális nyomatok, alumínium-polcokon ülő apró tárgyak és a Fridvalszki Márk által gyakran használt akriltranszfer technikával készült képek az iharkúti ősgerinces lelőhely kapcsán foglalkoznak az idő fogalmával. A munkákat inspiráló helyszín statikus: egy világhírű magyar dinoszaurusz-lelőhely. Fridvalszki pályamunkájában egy hazai esettanulmány és az absztrahálás eszközének segítségével fogalmazza meg az egyén szinte felfoghatatlan időbeli távlatokhoz fűződő viszonyát.
Részlet a kiállításból Fridvalszki Márk munkáival fotó: Juhász G. Tamás
Fridvaszki Márk: Strata-02, digitális nyomat, fakeret fotó: Juhász G. Tamás
A Borsos Lőrinc páros egyik, a kiállításon megjelenő Pilótafülke („Nem mintha nem bíznánk benned Joe, de ezúttal úgy döntöttünk, megkerülünk téged... ”) című munkája egy nem lokális történetet idéz meg helyi olvasatban, a hazai tapasztalatok illusztrációjaként. A mű alapját adó fénykép eredetileg 1966. április 1-jén, az Apollo 1-es legénységének fotózásán készült. A legénység többször kifejezte aggodalmait a NASA felé az űrhajó kabinjában felhasznált gyúlékony anyagokkal kapcsolatban, majd a problémára viccesen reflektálva, fricskaként elkészítették a képet, amelyen az érintett űrhajósok az égiekhez fohászkodnak védelemért. Az elviccelt helyzet komolyra fordult: a képen látható emberek, akik Gagarin után, az amerikaiak között elsőként jártak volna az űrben, gyakorlatozás közben, még a Földön elpusztultak. A kép röviddel a tragédia előtt a biztonsági főnök NASA-mérnöknél, Joe F. Shea-nál landolt az alcímben is olvasható üzenettel a hátoldalán. Az eredeti fotón a hajó csapata a kabin makettje felett imádkozik – Borsos Lőrincék adaptációján azonban a makettet egy a képet a kiállítótér talajával összekötő fekete rúd takarja ki. A Borsos Lőrincre jellemző fényes fekete szín használata itt a múlt egy elemét emeli a jelenbe: „A (fekete) festék által képzett közeg a művész szándékai szerint – profán volta ellenére – misztikus dimenziókat képes megnyitni, szimbolikus féreglyukat ütve idők és témák (...) között” (2) – olvasható a páros művészi statementjében.
Borsos Lőrinc: Pilótafülke („Nem mintha nem bíznánk benned Joe, de ezúttal úgy döntöttünk, megkerülünk téged... ”) forrás: borsoslorinc.com
Ezer Ákos figurális festményeinek alakjai úgy feszítik szét a vászon terét, mintha sosem lenne elég a hely „odabent”. A való világ elemeiből az alkotó memóriájának segítségével építkező, fényképek felhasználása nélkül festett alkotások kulcsa a mindennapos vizsgálódás és a valóság fejben történő osztályozása. Ezer Ákos festményein férfialakok láthatóak, akik éppen súlyt emelnek, tüskét szednek ki egymás lábából, várakoznak, küzdenek, bogarat gyűjtenek, vadászkerítésen bukdácsolnak át vagy éppen elbotlanak a kertben. A vásznakra először absztrakt kompzíciók kerülnek fel, ezekből nő ki a festési folyamat során a figurális kompozíció, ezek felett halmozódnak a figurális elemek és telik meg a képi tér. A vastagon felhordott festék teljesen elfedi a vászon eredeti textúráját. Ezer Ákos így építkezik az általa ismert világ elemeiből és hoz létre egy saját, a képek szélei által határolt univerzumot.
Ezer Ákos: Tüske, olaj, vászon, 2016 fotó: Juhász G. Tamás
Pontosan ugyanúgy, mint a vele egy térben bemutatott Gróf Ferenc teszi. Gróf a politika és a design kapcsolatát – USD terepminta –, valamint a köztéren kihelyezett épített elemek által közvetített ideológiák kérdéskörét vizsgáló munkái – Société Réaliste: Toldás az Eiffel-toronyhoz – szimbólumokká egyszerűsítik a sokszor átláthatatlan helyzetek szövetét. Piktogramokat, nyelvi jeleket, különböző adathalmazokat felhasználó munkáiban aktuális problémák köszönnek vissza. Így kerül terítékre a nacionalizmus és a kurrens politikai helyzet az Új Budapest Galériában csupán egy diasec formájában bemutatott Árnyékállam kapcsán. A munka eredetileg a Ludwig Múzeumban 2012-ben empire, state, building címmel rendezett Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy által alkotott kettős, azaz a Société Réaliste kiállításán debütált. A Nemzeti Galéria honlapjáról válogatott magyar festmények színátlagát összesítő anyag ott teljes falfelületeket betöltve, nagy formátumban, itt pedig egyszerű táblázat alakjában látható. Ehhez hasonló léptékváltás történt a 2015-ben a Kiscelli Múzeum Templomterében rendezett Mutató nélkül | B. A. úr X-ben kiállításon bemutatott Mutató nélkül című mű esetében is. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának falára készült hatalmas Budapest-portrét feldolgozó Bernáth Aurél-alumínium-pannó itt szintén idézetként, diasec formájában jelenik meg a kiállítást idéző két munka – Tanulmányok egy napórához és Napóra – társaságában.
Részlet a kiállításból Gróf Ferenc munkáival – balról jobbra haladva: Spektrális Erózió, Société Réaliste: Árnyékállam, Párbeszéd, USD terepminta, Belégzés/Kilégzés, Zászló ábécé, Tanulmányok egy napórához, Mutató nélkül fotó: Juhász G. Tamás
A Gróf Ferenc munkái mellett látható Németh Hajnal-művek és Fabricius Anna megrendezettséggel, megidézéssel operáló alkotásai is a munka fogalmának kérdéskörét boncolgatják. Közös nevező, hogy mindkét alkotó egymástól távol eső helyzeteket ütköztet annak érdekében, hogy különböző társadalmi problémákra és aránytalanságokra hívja fel a figyelmet.
A díjat elnyerő Németh Hajnal MUNKADAL – az idő múlásával című musical filmjében és a FEHÉR DAL – többek között című performanszában a munkában létezés, a munka általi kiteljesedés és a munkanélküliség szituációi kerülnek konfliktushelyzetbe. Úgy, hogy közben van lehetőségünk komolyan elgondolkodni azon is, hogy a bizonyos társadalmi csoportok iránti ellenszenv milyen dinamikával működik az egyének szintjén.
Németh Hajnal: FEHÉR DAL – többek között, HD videó, sztereó hang, 2017 fotó: Juhász G. Tamás
Fabricius Anna videomunkáinak – Immaterial, A tapasztalat letisztázza az emlékezetet 01 – és Postwork című fotósorozatának főszereplője a munka által meghatározott és elfásult, hivatásában sokszor nem tisztelt egyén. Fabricius valóságos szituációkat túloz el, illetve vegyít fikcionális elemekkel annak érdekében, hogy a kiemelni kívánt momentum vizsgálat tárgyává válhasson. Ezért gépelnek ázsiai származású fiatalok monotonul és kifejezéstelen arccal, elképzelt billentyűzeten, urbánus táj előtt állva a fekete-fehér Immaterial című videóban. Ugyanezért válnak a Postwork fotósorozat alanyaivá a klasszikus festmények helyszíneihez – buja táj, méltóságot sugárzó erdők – és beállításaihoz hasonló pozícióban ábrázolt kétkezi munkások.
Az utca emberét megfigyelő Szabó Eszter munkái a fásultságból való kitörésre fókuszálnak. A hétköznapi motívumokra rácsodálkozó művek egyikén a loopolt, így örökké tartó videón – Bojkott – paralizált áldozatokat látunk érdekeiket védő alakokká formálódni. Ugyanazokat az alakokat, akiket a művész állóképeken is megörökített a szituációkat elemző munkafolyamat során. Unott arcok, életunt mozdulatok, mérges szemvillanások emlékeztetnek a bosszantó hétköznapokra.
Részlet a kiállításból Fabricius Anna Postwork címet viselő sorozatának darabjaival fotó: Juhász G. Tamás
Szabó Eszter: Kézcsók, akvarell, latex, 2017 fotó: Juhász G. Tamás
Szabó Eszter szintén a hétköznapi világ momentumaiból építkező és mikro-történésekre reagáló hozzáállása sok szempontból hasonló Schmied Andi metódusához. Az eredetileg építésznek készülő művész akkor hagyta el szoros értelemben vett hivatását, amikor ráébredt a tényre: azok a tervek, amiket építészként a tanulmányai alatt kötelező jelleggel készít, sosem fognak megvalósulni. Pályaelhagyóként a hobbi-tervezés helyett a világ már meglévő elemeinek remixelését, a valóság képzőművészeti munkákon keresztül történő újrastrukturálását választotta kifejezési eszközének. A valóság szabályait megkérdőjelező alkotásait, virtuálisan és mentálisan épített új tereit makettekkel illusztrálja. Munkáinak gerincét a sokszor ismeretlen kulturális kódok fordításának lehetőségei adják. Ez tapasztalható például a Noguchi town, azaz a japán származású építész, szobrász és tárgytervező Isamu Noguchi játékos és felszabadító megoldásokat képviselő hozzáállásából inspirálódó, fiktív helyszínnel foglalkozó munka esetében is. Nála a fő kérdés az, hogyan értelmezhető ismerős közegünkben egy ismeretlen elemekből építkező szituáció.
Schmied Andi: Noguchi Town, installáció, 2017 fotó: Juhász G. Tamás
A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj apropóján bemutatott képzőművészeti alkotások kortársak a szó olyan értelmében, hogy a jelen illetve a közelmúlt történéseire reagálnak. Az internet segítségével rémisztő hirtelenséggel tudjuk meg, mi történik a világ azon pontjain, ahol éppen nem vagyunk fizikailag ott. Szuper tempóban szerzünk ismereteket az ismeretlenről. A különböző kommunikációs platformok segítségével – ha fizikailag nem is – egyszerre párhuzamosan zajló beszélgetésekben is részt vehetünk. Az általunk megélt most így nagyon gyorsan kiegészül a mások által megélt mosttal – gyorsabban, mint eddig valaha. A jelen fogalma a technikai újításokkal lépést tartva pedig talán egyre szélesebb spektrumon értelmezhető. A kortárs művészet esetében is. A Bálnában bemutatott hazai képzőművészeti alkotások is ennek a gyors információ-áramlásnak köszönhetően értelmeződhetnek szélesebb – nemzetközibb – perspektívából. Ezért tekinthetjük őket kortársnak. Többek között.
* „No one is proud to be contemporary and no one is ashamed” – Julieta Aranda, Brian Kuan Wood, Anton Vidokle: What is Contemporary Art? In: e-flux journal 11# What is Contemporary Art? Issue One, szerk. Julieta Aranda, Brian Kuan Wood, Anton Vidokle. Sternberg Press 2009.
(1) e-flux journal 11# What is Contemporary Art? Issue One, szerk. Julieta Aranda, Brian Kuan Wood, Anton Vidokle. Sternberg Press 2009.
(2) Borsos Lőrinc. In.: Leopold Bloom Art Award, szerk. Kukla Krisztián. Kiállítási Kat. Leopold Bloom Art Művészeti Alapítvány, 2017, 12.