Rengeteg eszköz van a kezem ügyében

Látogatóban Papp Oszkár festőművésznél

Marton Éva-Lugosi Lugo László

A belvárosi műteremlakás telis-teli van kedves tárgyakkal, emlékekkel s az elmúlt évtizedekben festett képekkel. Így hát kézenfekvő, hogy arról kezdünk beszélgetni, mennyiben határozza meg a hely a művészt az alkotásban.

 
Papp Oszkár: A képek tulajdonképpen csak fizikailag készülnek a műteremben, az ember fejében születnek meg, ami független a helytől. Tágabb értelemben persze igen. Az, hogy városban éltem le az életem, természetesen meghatározza a képeimet, bár gyerekkoromban sok időt töltöttem vidéken és falun, az sem idegen tőlem. Eljutottam elég sok felé Európában, ismerem, hogy milyen világok s a szó átvitt értelmében milyen vizuális miliők léteznek.
 
A vizuális miliő nagyon fontos, igazából csak úgy lehet megérteni a festészetet, ha az ember elmegy a képek születési helyére. Azt, hogy milyen vizuális mögöttes tartalma lehet Van Goghnak vagy Cézanne-nak, akkor értettem meg, amikor elmentem Dél-Franciaországba. Egy egész éjszakát csavarogtam. Van Goghot nagyon szeretem, s amikor kijutottam a folyópartra, ott volt előttem az ő csillagos ege. Akkor ugrott be hogy miről is van szó. Ha az embernek van néhány ilyen találkozása, ilyen vizuális élménye, akkor már nem kell mindenhová elmennie, hanem rögtön kapcsol. S innen tudom azt is, mennyire más a mi egünk, mint az olasz, a spanyol vagy az angol ég, szóval van szerepe a közegnek, de csak tágabban értelmezve.
 
 
Marton Éva: És ha szűkebben értelmezzük? Hisz körülveszik a tárgyai, itt vannak az elmúlt évtizedek festményei.
 
Szeretem újra és újra elővenni a képeimet, s vannak olyan témák, amelyeken évtizedekig dolgozom. Előveszem a húsz-harminc éve festett képeimet, és sokszor azokból kapok új inspirációt. Hozzáteszem, nem szégyellem a régi munkáimat, olyanok, amilyenek; amilyen akkor voltam, amikor készültek, sőt az akkori gondolkodásom lenyomataiként ma is érdekesek számomra.
 
 
Az előbb azt említette, hogy fontosak az emberi találkozások, menjünk vissza a főiskolai évekig, hiszen olyan tanárok tanították, akik meghatározhatták egész pályáját.   
 
Nagy szerencsém volt a tanáraimmal, sokáig Bernáth Aurél-növendék voltam, ő 1942-ben kezdett el tanítani, s gimnazistaként végig hozzá jártam egészen 1948-ig, majd átmentem Bencze Lászlóhoz, aki tanársegédnek hívott maga mellé, végül Szőnyi osztályában végeztem. De tanított Barcsay is, akivel nagyon jóban voltam, meg Berény Róbert. Tőle nagyon sokat tanultam - azt hiszem, jóval nagyobb művész volt, mint ahogy ma gondolják - igazi bölcs ember. Sok kiváló ember volt akkor a háború utáni időben. Cs. Szabó László művelődéstörténeti előadásai komoly eseménynek számítottak. Füst Milán, aki nálunk kezdett a főiskolán, s csak utána ment át a bölcsészkarra, óriási hatással volt rám. Nekem tényleg szerencsém volt, csomó olyan embert ismerhettem - írókat, költőket -, akik mércét állítottak számomra. Jól ismertem és le is festettem Tamási Áront, jó barátságban voltam Weöres Sándorral, odafigyelt rám. Ismertem Veres Pétert, a népi írókat, tehát sokféle embert. Kortársaim közül Nagy Lászlóval két évet együtt is laktam. 
 
 
Az irodalom visszaköszön a műveiben, elég sok könyvet illusztrált, tehát elég erős lehet a vonzódás.
 
A legtöbb illusztrációm Krúdyhoz fűz, a szívemhez szólnak az írásai, s azonnal vizuális asszociációra késztetnek. Nagyon sajátságosan hangulatos képeket jelenítenek meg.
 
 
Talán ugyanez a látásmód működik, amikor az ókori görög világot jeleníti meg. Rajzokat készített a Daphnisz és Chloé,-hoz, valamint görög epigrammákhoz.
 
A homéroszi himnuszokhoz egy egész sorozatot. Fiatal korom óta izgat a mitológia, amely tökéletes világmagyarázatot jelenít meg a szimbólumok nyelvén, és ez számomra mindmáig a legizgalmasabb téma.
 
 
Ilyen szimbólum a fej is?
 
Állandóan izgat, több száz képből és rajzból álló sorozatot is készítettem. A fej nagyon összetett szimbólum, hisz az emberi tudatnak, érzelemnek, sőt az emberi létnek is a jelképe.
 
 
Még film is született fej-sorozatából.
 
1971-ben készítette Vajda Béka, aki kezdetekben azt gondolta, minden egyes fejet szeretne megmutatni, így mindegyiket külön-külön is lefotózta. Akkor közel négyszáz fej volt, ma már az ezret is meghaladja. Kiállításom is volt belőle 1978-ban a Nemzeti Galériában, néhány éve pedig a soproni Körmendi Galériában.
 
 
Könnyen fest, folyamatosan dolgozik?
 
Azt nem mondhatom, inkább szakaszosan, amikor rámjön, de gondolatban állandóan dolgozom.
 
 
Az ötvenes években restaurátorként dolgozott. Nehéz volt akkor dolgozni, vagy izgatta a szakma?
 
Meg kellett élni, meg nem állt messze a festészettől. A műemlékvédelemhez kerültem, ez volt a hőskorszak. Ráadásul függetleníteni tudtam magam az akkori művészeti politikától.
 
 
Tehát politikai háttere is volt annak, hogy elment más állásba?
 
Persze, a politika fiatalkoromtól bejött az ablakon, és hát állást kellett foglalni abban a szörnyű világban, amit a háború jelentett. Abban a szituációban én a baloldalon voltam.    
 
 
A Dési Huber Kollégium, amelynek akkor igazgatója is volt, is egyfajta politikai állásfoglalást jelentett, amellett, hogy művészeti iskola volt?
 
Népi kollégium volt, s az ehhez kapcsolódó mozgalom az egy elkötelezetten baloldali szemléletű társaságból jött létre. Akkor hittük, hogy a régi világ leszámolása után emberséges, tisztességes világot lehet majd létrehozni. Az, hogy nem sikerült, nem rajtunk állott. Így kerültünk szembe az ötvenes évekkel, beszűkült művészetpolitikájával, szóval az egésszel. Ezért volt jó a műemlékvédelem, mert nem kellett megalkudnom.
 
 
Érdekes módon a politika a legkevésbé képeinek témája.
 
A mostaniakban kevésbé, bár a fej-sorozatban bőségesen ott van. De az akkori képeimben, amelyeket a negyvenes években csináltam, benne van. Úgy gondolom, minden képben benne van az ember értékrendje, világszemlélete, még akkor is, amikor absztrakt vagy nonfiguratív képeket fest.
 
 
Igen korán, az ötvenes években festette ezeket.
 
Nem is olyan korán, amikor főiskolás voltam, már jó néhány kortársam ezt csinálta. Én akkor még az úgynevezett új realistákhoz tartoztam, aminek persze semmi köze nem volt a későbbi szocreálhoz. Akkori eszményhármasom: Bartók, József Attila, Derkovits, ők sem tartoztak ide. Ilyen értelemben voltam realista abban az időben.
 
Próbálkoztam az absztrakttal is, de ez igazán az ötvenes évek második felében ért be. S ha már a korról és politikai vetületéről beszélünk, 1953-ban festettem meg az Aki dudási akar lenni című képemet - ugye ez régi népdal: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni". József Attila is mottójául választotta, ezt festettem meg, mintegy a tanulóévek lezárásaként.
 
Ráadásul ez az év egy kisebb oldódást is jelentett, ekkor volt Nagy Imre első miniszterelnöksége, s nekem lehetőségem lett újra kiállítani, amit korábban nem tehettem, hisz politikai flekkes voltam.
 
 
Ha jól tudom, egy ideig szobrászattal is kacérkodott, végül a festészetnél maradt, de rengeteg technikát alkalmaz, tűzzománc, illusztrációk, a Ferenciek tere aluljárójának alkotása, díszlettervezés...
 
Inkább azt mondanám magamról, hogy képzőművész, hisz nagyon kevés olyan műfaj van, amit ne próbáltam volna ki. Plasztikával is foglalkoztam.
 
 
Izgatja az anyag?
 
Nagyon érdekel, izgat a kreáció, rengeteget számít, hogy milyen anyaghoz milyen más anyagot lehet használni, mit lehet belőlük kihozni. Ez izgatott a zománcban is.
 
 
Itt a lakásban is számtalan anyag van, amivel állandóan dolgozik. Nem is tudom, mi minden halmozódott fel itt.
 
Szeretek úgy dolgozni, hogy rengeteg eszköz, lehetőség van a kezem ügyében és ahhoz nyúlok, ami éppen szükséges. Mind a mai napig csinálok olyat is, ami egy kicsit „kilóg". Tegnap például kis domborművet csináltam, ebből is van több száz, néhány bronzba öntve, a többsége gipszbe. Rengeteg vegyes technikájú munkám van, amit nem is tudom, hová lehet sorolni.
 
 
Mostanában miken dolgozik?
 
Ezt úgy hívom: viaszkarc, olajpasztellal viszek fel egy színes felületet, ebbe festem bele a rajzot, s végül az egészen átmegyek diópáccal, amikor megszárad, lekaparom a viaszos részt. Mostanában javarészt ezt csinálom, de festek is, hát ezekből volt nemrégen kiállításom.