Mi újság a halpiacon? - Photo London 2007
Csizmadia Alexa
Június első napjaiban 10 ország 33 galériájának részvételével rendezték meg a Photo Londont, a kortárs fotóval foglalkozó galériák londoni seregszemléjét. A negyedik alkalommal megszervezett vásár az idén nagy lendülettel új helyszínre költözött; a standokat a City üzleti negyedében, a Temze-part menti egykori halpiac épületében alakították ki. Az idén a marketingre is nagyobb hangsúlyt fektettek, ami nem meglepő, hiszen a vásár rendezési jogát 2006 novemberében a Reed Exhibitions vásárolta meg. (A világ legnagyobb kortárs fotóművészeti vásáraként jegyzett, nagy sikerű Paris Photo szervezése szintén a Reed nevéhez fűződik.)
A londoni vásár anyagának magas színvonaláról négytagú nemzetközi zsűri gondoskodott. A bemutatott fotók a hetvenes évektől a mai napig fedték le a kortárs fotográfia kínálatát, de akadt azért néhány kivétel, azaz korábbi kép, például az Atlas Galéria standján, ahol a Magnum fotóügynökség alapításának 60. évfordulójáról emlékeztek meg egy remek válogatással.
A Holland Van Zoetendaal Galéria többek között Ősz Gábor munkáit kínálta. A keresett sztárművészek, köztük Marina Abramovic, Martin Parr, Erwin Olaf és Massimo Vitali képei több standról is visszaköszöntek, ami uniformizált jelleget kölcsönzött a vásárnak.
A fotográfia klasszikusai és élő legendái mellett sok fiatal alkotó is szerepelt, meglepetést azonban egyikük sem okozott, vizuális nyelvezetük ismerősnek tűnt; Nazif Topçuoglu munkái Bill Violát idézték, a mindenütt felbukkanó Edwin Olaf pedig Gregory Crewdson melankolikus, filmszerű fotóit hangszerelte át. Susan Derges különös képeit szintén több galéria kínálta. Derges munkái kamera nélkül készülnek; a fényérzékeny papírra növényeket helyez, vagy folyómederben helyezi el azokat, a képeket pedig a természet készíti. Derges „fotói” népszerűek a magángyűjtők és a céggyűjtemények körében egyaránt. Simon Roberts Anyaország című sorozatát a Photographers’ Gallery mutatta be. Roberts 75 000 km-es utat tett meg Oroszországban Kalinyingrádtól Szibériáig. Tájképei és portréi orosz fotográfusok alkotásait idézik, cseppet sem érződik rajtuk a kívülálló szemlélő távolságtartása.
Julia Fullerton-Batten Tinédzser történetek című sorozata fiatal lányokat mutat be, amint makettvárosokban csetlenek-botlanak. A fotósok körében mostanság egyre népszerűbb makettkészítés technikája itt nem tűnik öncélú bravúrnak, a Góliátként megjelenő lányok és környezetük ambivalenciája egy életszakasz megélésének, ha úgy tetszik, sokkjának ideális vizuális leképzése. Fullerton-Batten képei nemcsak a vásár két standján láthatók, hanem azon a minikiállításon is, melynek keretében hat brit művész kapott bemutatkozási lehetőséget a standok fölött átívelő folyosón. Ebben az On view (Bemutatjuk) szekcióban állított ki Corrine Day is, aki naplószerűen dokumentálja szűkebb környezete és önmaga hétköznapjait, beleértve saját agytumor-diagnózisát és -műtétjét.
A Photo London programját beszélgetések egészítették ki, melyek témái többek között a fotógyűjtemények megalapozásának ábécéje, a kortárs fotográfia helyzete, a sajtófotó és annak hatása a vizuális kultúrára voltak. Timothy Prus sajtófotót körüljáró előadásában rámutatott, hogy míg a fotó hőskorában a fotóriporterek a háború sújtotta területeken a frontvonalban dolgoztak, ma inkább a konfliktusok utóhatásait dokumentálják. Képeiken a háború pszeudo-eseményként jelenik meg.
A Fókusz című program a Nyugat-Európa-centrikus szcénából kitekintve Indiára próbálta irányítani a figyelmet. Az előadások egyike a programhoz igazodva az indiai szcénát járta körül. Sunil Gupta, az angliában élő indiai származású fotós és kurátor az emigráció és a meleg közösségek problémáit, ezek fotókon való megjelenését illusztrálta gazdag képanyaggal. Peter Nagy a New Yorkban alapított és ma Újdelhiben működő, nemzetközi művészeti vásárokon gyakran megjelenő Nature Morte Galériát és annak művészeit mutatta be.
Az anyagból kiemelkedett Pushpamalan N. és Clare Arni különböző zsánerekben elkészített önarcképsorozata, amely az anakronisztikus műtermi fotózást a koncept-művészettel ötvözte csakúgy, mint Rashid Rana aprócska képekből összeállított megakompozíciói. Rana fotóin a kis, bélyeg-nagyságú képek mininarratívája szinte mindig aláaknázza a főmotívumot. Veil (Fátyol) című képén például egy csadort viselő nő portréját apró pornóképekből alakította ki. Peter Nagy galériájának megjelenése valósággal felrázta a konzervatív indiai szcénát, miközben az indiai művészek egyre megkerülhetetlenebbül vannak jelen a kortárs művészet nemzetközi porondján, a helyi gyűjtők köre pedig ezzel párhuzamosan dinamikusan bővül.
London aukciósházai kortárs fotó tematikájú árveréseiket – bevált gyakorlatot követve – a vásár időpontjához igazították. A Christie’s aukciójának sztárja Kate Moss volt, akit ma már nem túlzás korunk ikonjának nevezni. Míg a Photo Londonon Gimpel Fils galériája kínált néhány korai Kate Moss-fotót, a Christie’s árverésén összesen 183 ezer fontért keltek el a modellről készült képek. Albert Watson 1993-as portréja 54 ezer fontért, az előzetes becsérték négyszereséért talált vevőre, a legdrágább azonban a Chuck Close által 2003-ban készített hatdarabos sorozat volt, amit 84 ezer fontnál ütöttek le. A sorozat smink nélkül ábrázolja a modellt, aki azt szerette volna, hogy végre csúnyának látsszon a képeken, ezt azonban minden erőfeszítése ellenére sem sikerült elérnie. Corrine Day 1993-as Vogue-ban publikált Moss-portréja, ami sokak szerint az undergroundból a „mainstream”-be katapultálta a modellt, csupán 6600 fontért kelt el.
A Photo London és annak új vezetése azt tűzte ki célul, hogy Londont a fotó fővárosává tegye. Ez egyelőre, igaz, csak néhány napra, június elején megvalósult.
2007/3. 7-11. o.