Jakovits sárkánya, Ország Lili orra

Avagy képzőművészek a bábszínházakban

Gréczi Emőke

Vajon mi köze volt a vásári bábos Kemény Henriknek a modern magyar képzőművészethez, mi lett volna a magyar bábművészettel, ha kimaradnak belőle a festők és milyen bábszínház-történeti pillanatnak nem lehetett tanúja Ország Lili korai halála miatt?

 
A. Tóth Sándor díszletei (Az icipici ház)
 

A hazai bábozás históriája nyilvánvalóan színháztörténetünk fontos része (még ha néha joggal tűnik is úgy, hogy nem kap elég figyelmet), azt viszont kevesen gondolnák, hogy milyen nagy az átfedés a magyar bábtörténet és a magyar művészettörténet között. Az „alapító atyák” többsége a Képzőművészeti Főiskoláról került ki, a Bábszínház hőskorában az akkori legjobb kortárs művészek formáztak, festettek, terveztek az intézménynek.
   Kevés embert találnánk ebben az országban, aki nem járt gyerekként, szülőként vagy pedagógusként az Állami Bábszínház valamelyik előadásán, és még sokkal kevesebbet, aki tudja, hogy kinek a bábjaiért szorított a gonosszal szembeni küzdelemben, kinek a díszlete adta a hangulatot, kinek a plakátja keltette fel érdeklődését a program iránt. Sőt, hogy az időnként megfojtott, máskor újraélesztett vásári bábjátékokon kívül gyakorlatilag nem lenne semmiféle bábszínház idehaza, ha néhány pályaelhagyó festőművész nem kap ihletet külföldi utazásai során. A fertődi kastély importált Marionett Színháza után a Monarchiában (és még utána pár évtizedig) az állandó bábszínház egyet jelentett egy bódéval valamelyik ligetben, itt elsősorban a több generációval később is ható Korngutékét érdemes említeni, hiszen az Amerikában tanult apa fia, ifjabb Kemény Henrik serpenyőivel mindent elsöprő – a szó szoros és átvitt értelmében is – sikert aratott és arat ma is, hála a videomegosztóknak. (Vitéz László úgy 130 felé járhat, ki hinné!) Hogy a piperkőc úri passzió és a plebejus vásári komédiázás mellett létezik művészi bábszínház is, arra a kísérletezésre fogékony művészek jöttek rá. Az egész műfaj a karlsbadi születésű Richard Teschner köpönyegéből (vagy paravánja mögül) bújt ki, ő a Wiener Werkstätte művésze volt az előző századfordulón, csak éppen nem bútorokat vagy ékszereket tervezett, hanem bábokat egy valahol látott vajang színház hatására – ezek lesznek aztán az első magyar bábművészeti csírák ihletői. Az első színházkezdemény Rónai Dénes Váci utcai fotóműtermében jött létre 1910-ben, a Párizsból (ahol ekkor már sok száz kicsi bábszínház működött) hazatérő Orbók Lóránt szervezi a szakirodalom által szecessziós bábszínháznak nevezett intézményt, mely furcsa módon úgy viseli Vitéz László nevét, hogy a Korngut-Kemény családnak semmi köze hozzá. Ez a kis intézmény leginkább azzal írta be magát a színháztörténet aranykönyvébe, hogy a kevés előadás nézőterén a teljes Nyugatgárda foglal helyet, a fontosabb darabokat Balázs Béla írja (Fekete korsó, A Halász és a Hold ezüstje), de vendégszerző Babits, Kosztolányi és Karinthy is. Rónai Dénes visszaemlékezéseiből tudható, hogy tartottak előadást az Iparművészeti Múzeumban és a Képzőművészeti Főiskolán is abban a négy évben, ami megadatott a világháború kitöréséig.
 
Remsey Jenő György családja marionettjáték közben
 
Jelenet Tamási Áron Szegény ördög című darabjából (Furfangosok). Rendező: Bánd Anna, tervező: Ország Lili, bemutató: 1976. január 9., Állami Bábszínház. Fotó: MTI – Keleti Éva

   Már itt, Rónaiéknál felbukkan a müncheni festőakadémián tanult Blattner Géza, aki aztán a két világháború közötti kísérletekben játszik főszerepet (a 30-as évektől Párizsban), akárcsak a főiskolán Vaszary-tanítvány Büky Béla, aki az avantgárd színház (Palasovszky Ödön) csatolt részeként próbál bábforradalmat robbantani. Az ő társa lesz a Párizsból hazatérő Tóth Sándor, akit ma A. Tóth Sándor festőművészként (és Hencze Tamás pápai gimnáziumi rajztanáraként) ismerhet az utókor. A kör bezárul, hiszen A. Tóth Párizsban Blattnernél szeret bele a bábozásba, itthon pedig csatlakozik a bábjátékok propagálására hitet tett csoporthoz, amelyben Jaschik Álmos és Biai Föglein István viszik a főszerepet. 1931-ben Moszkvában elindul Szergej Obrazcov Állami Központi Bábszínháza (a későbbi magyar Állami Bábszínház mintája), Budapesten bábjáték-kiállításokat szerveznek, és komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy végre itthon is állandó kő-bábszínház nyíljon. A Művészi Bábjátékok Barátainak Szövetsége elnöki székében Jaschik Álmost találjuk, az egyik alelnök pedig A. Tóth Sándor. Az első állandó bábszínházat Nemzeti Bábszínjáték néven, a legrosszabb időzítéssel, 1941-ben nyitotta meg Rév István Budapesten a Podmaniczky utcában. Ő – természetesen – grafikusként végzett Düsseldorfban, ezt követően pedig reklámgrafikusként dolgozott. Itt 1945-ig a hadi állapotok ellenére több mint 700 előadást tartanak csak a Toldiból. (Párhuzamosan működik egy gödöllői kezdeményezés már a húszas évektől, Remsey Jenővel és összes gyermekével, ők lényegében minden egyéb intézménytől függetlenül töltöttek be évtizedekig meghatározó szerepet a hazai bábművészetben.)
   A felszabadulás új lendületet ad az ügynek, noha hamar kiderül, hogy Rév sem nyithat újra, Palasovszky avantgárd kísérleteinek is meg vannak számlálva a percei. Viszont új eszmei töltet jelentkezik a pedagógiai célú bábozással, így az 1947-ben megtartott első bábjátékos kongresszuson kétszáz bábjátékos dugja össze a fejét, többségük persze pedagógus, és bármilyen furcsa is, de ennek a vonalnak A. Tóth Sándor a szószólója. Az MKP erőteljesen forszírozza a bábelőadások megtartását, a didaktikus darabok (főszerepben: Traktor Ferke) egyszerű pártpropagandaként funkcionálnak, az igényelt bábok százait pedig a Magyar Bábjátékosok Szövetsége Képíró utcai műhelyében állítják elő, Jakovits József szobrász vezetésével. Mivel gyorsan kell dolgozni, és az sem baj, ha jól, így a Képzőművészeti Főiskola akkori tanári kara is beszáll a munkába, Korniss Dezsőtől Schubert Ernőig.
   Ez a műhely szolgálja ki kezdetben a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége által életre hívott Mesebarlangot a Paulay Ede utcai színházépület egyik helyiségében (a valaha volt Parisienne Grill helyén, miközben itt működik Várkonyi Zoltán Művész Színháza!), aminek vezetője Révész Zsuzsa lett, az Iparművész Szakszervezet „bábfelelőse”. Darabot ír Török Sándor és Örkény István, a díszlet Gábor Éva grafikus munkája, aki később évtizedekre meghatározó tervezője lesz a Bábszínháznak. A negyedik bemutató díszlet- és bábtervezője a festőművész Beck Judit (Major Tamásné), a Beck művészcsalád tagja. Pár hónap után kudarcot vall a kísérlet, az átszervezés után Dutka Sándor (később műgyűjtő, a műkereskedelmi indexek kiadója) veszi át a Mesebarlang vezetését, de csak pillanatokra, mert pár hónap múlva – már az ő utódjával – egyszerűen megbukik az intézmény (ez úgy történt akkor, 1949-ben, mint minden megbuktatott kísérleti intézménnyel, hogy a Szabad Nép közölt róla egy dörgedelmes cikket). Ezekben a hónapokban tiltották be a vásári „maszek” bábozást is – a bódé nélkül maradt bábosok éppúgy az állami intézményeknél kötöttek ki, mint a boltjuktól megfosztott műkereskedők és antikváriusok, hiszen máshoz nem értettek, ehhez viszont a legjobban. Az illegális szobaelőadásokat elkerülendő a hatóságok még a bábukat is elkobozták, így „bujkált” Vitéz László Bálint Endrénél, de erre még visszatérünk. A Mesebarlang 1949 tavaszán kimúlik, nyáron pedig megalakul az Állami Bábszínház, Bod László vezetésével. Talán már nem is meglepő, hogy személyében megint festőművészt választanak ki erre a posztra: ő Szőnyi István és Benkhard Ágost tanítványa volt a főiskolán, majd tanársegéd Elekfy Jenő mellett a grafika tanszéken. Rév István színházában megismerkedett a bábozással, így a miskolci népi kollégium megalakítása és egy kis minisztériumi kitérő után az Andrássy (Sztálin, Népköztársaság) úti Bábszínház igazgatója lesz. Az egykori Mesebarlangból csatlakozik hozzá Gábor Éva, és a szövetség Képíró utcai műhelyéből Jakovits József – mindkettőjüket „műhelyvezetőnek” nevezik, az előbbi a tervezésért, az utóbbi a kivitelezésért felel. Jobb híján, hiszen kiállítani nem tudnak, itt köt ki díszletet festeni a főiskolán frissen végzett Ország Lili és Márkus Anna, bábtervezőnek pedig Bródy Vera, aki a rövid színházi pályát hagyja el a bábokért.
 

Jelenet Gyárfás Endre Cseppek című darabjából (Tárgyak és emberek). Rendező: Kovács Gyula, tervező: Ország Lili, bemutató: 1975. május 16., Állami Bábszínház. Fotó: MTI – Keleti Éva

 
Gogol – Balogh Géza: Az orr (bemutató: 1979. április 23.). Zeneszerző: Decsényi János, rendező: Balogh Géza, báb- és díszlettervező: Ország Lili
 
   A színházavató előadás (Preobrazsenszkij Tavaszi virága és két másik kis darab) Ligeti zenéjével, Korniss Dezső, Ország Lili díszletével, Jakovits szürrealista sárkányával komoly botrányt okoz, 1949 végén nyilván nem ez volt a „deal”. 1950-ben Obrazcovék vendégszerepelnek Budapesten, ő maga egy interjúban az eltiltott vásári bábjátékosokért kampányol. Így köt ki a színháznál Kemény Henrik (először csak „technikusként” engedik működni), jelentősen megemelkedik az előadások mennyisége és a nézőszám, és leszerződik a színházhoz dramaturgnak Mészöly Miklós.
   Itt érdemes egy kis kitérőt tenni a „Rottenbiller utcaiakhoz”, hiszen az Európai Iskola berekesztésével a kiállítási lehetőségektől megfosztott művészcsaládok közül az egyik családfenntartó, Jakovits József mellett a másikat, Bálint Endrét is hamarosan foglalkoztatni kezdte a Bábszínház, plakátokat tervezett, de ettől függetlenül is gyakran megfordult a műhelyben. Lényegében ennek a műhelynek és a „Rottenbillernek” a holdudvara erősen fedi egymást, fizikai és szellemi átjárás is volt a kettő között, Bálint itt kötött életre szóló barátságot Márkus Annával, Bródy Verával, de leginkább Ország Lilivel, akiből Bálint nélkül nyilvánvalóan más művész lett volna, Mészöly Miklós és felesége, Polcz Alaine Vajda Júliáék legszorosabb baráti köréhez tartoztak. Jakovits József Fekete Nagy Béla festő-grafikus javaslatára jutott az MKP „projektjeihez”, az Ady Endre utcai művészvilla átalakításához, és innen jött a Képíró utcai bábműhely megbízatása is. Fekete Nagy felesége, Barta Éva kerámiaműhelyében dolgoztak később, a hatvanas évektől az Európai Iskola egykori művészei (Anna Margit, Jakovits) mellett Bálint Endre felesége, sőt, kis ideig Bródy Vera is, aki a Bábszínházban került kapcsolatba ezzel a társasággal, maga is járt fel a Rottenbiller utcai lakásba.
 
Szilágyi Dezső – Schaár Erzsébet: Székhistória (Tárgyak és emberek) (bemutató: 1975. április 16.). Zeneszerző: Lángh István, rendező: Szőnyi Kató, bábtervező: Schaár Erzsébet
 
 

Jevgenyij Lvovics Svarc – Szőnyi Kató: A sárkány (bemutató: 1974. október 21.). Bábtervező: Bródy Vera, díszlettervező: Koós Iván

 

Arany János – Gáli István: Rózsa és Ibolya (bemutató: 1978. február 4.). Zeneszerző: Vass Lajos, rendező: Balogh Géza, báb- és díszlettervező: Ország Lili
 

A városi legenda szerint Vitéz Lászlót („a” Vitéz Lászlót, bár több is van belőle jelenleg is a világ több múzeumában) Bálint Endre bújtatta az ávó elől, miután a hatóságok a padlások mellett a mutatványos bódékat is ki (le) kívánták söpörni. Valójában Jakovits rejtette el Kemény Henrik bábuit a Rottenbiller utcai lakásban, ez pedig történelmi találkozás volt Bálint számára, hiszen a kissé ordenáré, de nagyon szerethető figura iránti szenvedélye nem a Bábszínházból, hanem a Népliget szomszédságában töltött gyerekkorából származik. Bálint egy ötéves kori képén már egy hasonló bábut tart a kezében, később műveinek visszatérő motívuma a hosszú sipkás bábu (Népfa, Vándorlegény útra kél, A vándorlegény megsiratás).

   Visszatérve a Bábszínházba, itt a műhely valóságos rezervátumként funkcionált a nehéz ötvenes évtizedben, a szereplők egész egyszerűen színháztörténetet írtak, és még ha Bródy Vera szavaival élve, senki nem csinálta azt, amit eredetileg szeretett volna, a színház kreatív és folyamatos munkát biztosított a művészeknek, gyerekeknek alkotni pedig sokszor hangosabb sikert hoz, mint általában. (Írók, költők, grafikusok, festők színe-java dolgozott ezekben az évtizedekben gyerekeknek szóló lapokban, kiadókban, színházi produkciókban, éppen ezért lett az eredmény olyan invenciózus és örök érvényű.) Születtek olyan (báb)színháztörténeti jelentőségű produkciók, mint a monstre Szentivánéji álom, amelynek bábjait Bródy Vera, a plakátját Bálint Endre tervezte, a repertoárról levehetetlen Misi Mókus, Tersánszky Józsi Jenő műve alapján, vagy a Csalavári Csalavér, melyek figuráit szintén Bródy Vera álmodta meg. 1954-re mélypontra kerül a társulat, az alapító tervező Gábor Éva elhagyja a színházat, Ország Lili is egy időre, egy csoport pedig (Jakovits, Bródy Vera is) Győrbe szerződik a Kisfaludy Színházhoz. 1956-ban Márkus Anna vándorol ki végleg Párizsba, egy évvel később Bálint évekre. Jakovits már nem tér vissza a Népköztársaság útjára (1965-ben az Egyesült Államokba települ), a többiek a győri szakadárok közül igen, de akkor már nem Bod László az igazgató. Őt 1958-ban Szilágyi Dezső váltja, aki nem képzőművész, hanem irodalmár, a főrendező Szőnyi Kató lesz, a legtöbb bábterv Bródy Vera munkája, dramaturgnak pedig Kardos G. Györgyöt szerződtetik le. Két évvel később Ország Lili visszatér, és kevesen tudják, hogy 1978-ban bekövetkezett haláláig mindvégig az Állami Bábszínház munkatársa, sőt a báb- és díszletműhely vezetője volt, és már nemcsak kivitelezett, hanem tervezett is, többek között Török Sándor jótékony, de morgós törpéit, Kököjszi és Bobojsza figuráját. miközben festészete a legdrámaibb korszakánál tart. Mellettük dolgozik hosszú évtizedekig Koós Iván, a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi és Kmetty tanítványa. Bródy Vera 1968-tól Párizs és Budapest között ingázik, ebből a közönség mit sem vesz észre, hiszen az új bemutatók szereplőinek többsége az ő tervei alapján valósul meg. A hetvenes évek bemutatói között találjuk a Schaár Erzsébet egyik alkotására épülő Székhistóriát, a Bábszínház sok felnőtt darabjának egyikét. Ország Lili szürrealisztikus bábjaival valósul meg az Arany János Rózsa és Ibolya című művéből született átirat. Gogol Az orr című darabját – a cirkusz tematikára építve a Bábuk és bohócok című darab részeként – 1977-től próbálják, a díszleteket és a monumentális maszkokat Ország Lili tervezi, de az 1979-es bemutatót már nem éri meg.


Részlet a Csalavári Csalavér című előadás fotóalbumából. Rendező: Kertész László, tervező: Bródy Vera, bemutató: 1954. október 8., Állami Bábszínház


A Csalavári Csalavér című előadás fotóalbumának fedőlapja


   A vásári komédiázással induló, avantgárd kísérletekkel és politikai propagandával folytatódó, végül nemzetközi fesztiválokon elismert produkciókba torkolló hazai bábszínháztörténet többé-kevésbé feldolgozott, a képzőművészek szerepe, a bábok világa és művészetük egymásra hatása azonban nem, de vajon ki vállalkozna Preobrazsenszkij sárkányának és Az orr maszkjainak ilyetén való vizsgálatához: egy színháztörténész vagy egy művészettörténész?