Keret (2. rész) – Heinrich Halbe, Sárvári Zita, Molnár Annamária és Gerhes Gábor keretekről, keretezésről
Előző számunkban sorozat indult, amely a keretezés elméletét és gyakorlatát járja körül. A történeti rész után következzenek gyakorlati keretezési tanácsok a világ egyik legjobb keretező cégétől, példák kortárs galériák keretezési gyakorlatából és egy olyan művész, akinél a keret általában a mű része, vagy épp lényege.
MIÉRT ÉRDEMEL MINDEN KÉP KERETET?
Heinrich Halbe a családi hagyományt követve egész életében kiváló minőségű keretek gyártásával foglalkozott. Véleménye szerint a keret lényegesen hozzáadhat az adott műalkotás értelmezéséhez-élvezetéhez. Amellett, hogy a keret véd a külső behatásoktól (UV fény és por), kiemeli a kép kvalitásait, irányítja a befogadó tekintetét és az adott körülmények között maximalizálja a mű hatását.
Halbe szerint a keret egységesítő (integratív) és kiemelő funkcióval is bír, hiszen harmóniát teremthet a kép és környezete között, de okozhatja szándékosan ennek épp az ellenkezőjét is. Ahogy az évek során változott a keretek szerepe, úgy változott esztétikájuk is. A túláradó barokk vagy a játékos rokokó keretek mind vizuálisan, mind pedig értékük tekintetében versengtek a műalkotásokkal. A klasszicizmus alatt azonban visszatértek eredeti, védelmet nyújtó funkciójukhoz, hogy mára praktikus értékük éppúgy fontos legyen, mint a műtárgy igazi természetét kidomborító képességük.
Halbe válasza a kérdésre, hogy néhány munka nem jobb-e keretezetlenül, az, hogy minden fali munkának előnyére válhat egy jól megválasztott keret. Persze itt nem mindig a klasszikus keretés paszpartu-megoldásra kell gondolnunk.
Bizonyos munkák keretezése előtt komoly segítséget nyújthat megtudni: maga az alkotó hogyan prezentálná saját alkotását? A lehetőségek skálája ugyanis igen széles. Választhatunk tradicionális keretet, ahol egy réteg üveg védi az alkotást paszpartuval, avagy anélkül, választhatunk dobozkeretet, ami szinte vitrinként működve távolságot teremt a munka és az üveg között, de dönthetünk az úgynevezett úszó keretek mellett is, ahol a mű és a keret közötti rés szinte lebegővé teszi az alkotást.
Milyen keret milyen típusú munkához illik? A finom vízfestmények mellé paszpartu és finom keret, a sötét és kifejező olajfestmények mellé paszpartu nélküli, masszívabb keret, míg a kisebb fotográfiák mellé diszkrét alumíniumkeret dukál. Mindemellett az is elmondható, hogy néhány éve a kortárs alkotások esetében előnyt élveznek a mértékletes, gyakran fehér keretek.
Halbe talán legfontosabb tanácsa pedig a következő: a munkák keretezése esetén mindenképpen érdemes ellenállni a kísértésnek, hogy a foglalatot az enteriőr dekorációja határozza meg. Mindvégig arra kell fókuszálni, hogy a munka és a keret közti szimbiózist megteremtsük – így meglepő és feltűnően meggyőző eredmények születhetnek.
Hogyan prezentálhatók a munkák a gyűjtők otthonában, vannak-e olyan paraméterek, amelyekre szabályként kell tekinteni? Halbe elmondása szerint a munkák izolációja a legfontosabb törekvés, vagyis hogy installálásuk a lakás többi elemétől megfelelő távolságra történjen. A műveket a bevett gyakorlat szerint 1,55 m- es középmagasságban szokás falra helyezni, emellett pedig érdemes elkerülni, hogy egyegy művel szemben erősebb fényforrás (napos ablak vagy fényesebb falfelület) legyen, mert visszacsillanásokat vagy éppen a néző árnyékát eredményezhetik a képen – ezek pedig elvonják a figyelmet, megzavarják az élményt.
A gyűjtők otthonaiban, legyenek azok bármennyire tágasak, jellemzően a szűkös falfelület jelenthet gondot a munkák installálásakor. Halbe szerint a kihelyezéskor követett kompozíciós elvek egyértelműen szubjektív döntések, azonban javaslata szerint elegáns megoldás lehet az, ha a munkákat gyöngyfüzérszerűen rendezzük középpontjukhoz igazodóan vízszintes sorba. Ebben az esetben a képeknek nem szükséges azonos méretűeknek lenniük, keretük is lehet különböző. Sőt, ha változó képformátumú munkák kerülnek egymás mellé, akkor válik igazán attraktívvá a dinamika. Ha ezt a megoldást választjuk, akkor érdemes a legnagyobb műalkotással kezdeni az installálást, mert ez fogja bevonzani a néző tekintetét és így meghatározni a tekintet irányát is.
A másik, szintén igen népszerű műtárgyinstallálási forma a Petersburg Hanging, más néven salon hanging, amely az Ermitázs pazarul telített falairól kapta nevét. A legkönnyebben rendezett káoszként leírható installálás esetében a festmények, grafikák, nyomatok véletlenszerűen elrendezve, a fal teljes felületét beterítve, gyakran egészen a plafonig halmozva lógnak a felületen. A látszólagos rendezetlenség különlegesen intim atmoszférát képes teremteni. Ez a típusú installálás egészen a reneszánsz koráig nyúlik vissza, és ma már egyre népszerűbb nemcsak a magánterekben, de a kortárs intézményekben is.
A munkák keretezésénél és elhelyezésénél a paszpartu és más, a keretezés során használt anyag savassága mellett az UV fény a műalkotások legnagyobb ellensége. Amellett, hogy ma a minőségi kereteknél savmentes anyagokat használnak, így ez egyre kisebb problémát jelent, Halbe kiemeli, hogy az UV-védelem még mindig nem része az alapértelmezett üvegezésnek. Pedig állagmegőrzési szempontból az UV-védelemmel ellátott üveg abszolút elvárás lehetne annak érdekében, hogy a munkák eredeti tulajdonságait megőrizhessük. Léteznek 60 százalékostól kezdve 100 százalékos védettséget biztosító üvegek is, ezek hátránya azonban az, hogy az üveg sárgás vagy kékes hatást produkál, ez pedig befolyásolja a mögötte elhelyezkedő munka színeit. Természetesen létezik prémium fehér üveg is, amely teljes színhelyességet biztosít az UV-védelem mellett.
Arra a kérdésre, hogy a munkák installálásánál felmerülő, sokszor kizárhatatlan tükröződések ellen mi a legjobb megoldás, Halbe két opciót is javasol. A minőségi, UV-védelemmel ellátott üvegek, amelyek általában interferenciális optikai üvegek, növelik az áttetszőséget, amely csökkenti a tükröződést. Emellett alternatív megoldást nyújthatnak a matt befejezésű üvegek is. De sajnos az olyan munkák esetében, ahol a műalkotás és az üveg között nagyobb távolság van, ott ez a mattság hatással lehet az alkotás élességére és kontrasztjaira.
(The Collectors Chronicle – Venice/Basel Issue, 10. o. Expert Talk with Heinrich Halbe x Collectors Agenda, fordította: Szilágyi Róza Tekla)
Ha egy képre gondolok, a legritkább esetben jut eszembe a keretezése. A művészeti albumokban, aukciós katalógusokban, magazinokban történő megjelenések rendre keret nélkül mutatják be az alkotásokat. Talán azt gondolják a képszerkesztők, hogy a keret elvonná a lényegről a figyelmünket? Holott a művészettel egyidős keret legfontosabb funkciója talán éppen a láttatás. A keret életre kelti a képet és mediál mű és néző között. Sőt ahogy a cikk által felsorakoztatott példákból is láthatjuk majd, tartalommal tölti fel a képet. „A keretek a művészvilág Hamupipőkéi – olvasható a Christie’s angol aukciósház What goes around: the art of framing című cikkében. – Ők végzik a munka nagy részét. Megvédik a műtárgyakat, amiket tartanak, megmutatják a kép értékét, kiemelik annak formai felépítését, mintázatát és színeit…” Klasszikus műveknél mintha soha nem lett volna kérdés, hogy keretben a helyük, a kortárs művek keretezése pedig néhány éve vált újra központi kérdéssé. Ma már nemcsak a papíralapú művek keretezése fontos (azoké persze inkább az állagvédelem miatt szükséges), de a festmények is sokszor keretbe kerülnek, és nem mindig olyan korúba vagy stílusúba, mint maga a kép.
A figyelemfelkeltő keret ellenpéldájaként Moizer Zsuzsa legutolsó önálló kiállítását említeném a Deák Erika Galériában, amelyen bekereteztette vászonképeit, amit azelőtt sosem tett. A művész hawaii utazása inspirálta természetábrázoló festmények egyszerű lakkozott fenyőkeretet kaptak, amelyek a legjobb választásnak bizonyultak. A festmények a natúr fa keret egyszerűsége ellenére szinte felöltöztek. A gesztus az utolsó szükséges simítás volt a műveken, mielőtt kiállításra kerültek, és betöltve funkciójukat kikristályosították a képet és a lényegre, a képre irányították a figyelmet. Az Instax címet viselő csoportos kiállításunkról is hozhatok példát.
Videomunkák esetében is előfordul, hogy egyedi, keret jellegű objektet készít hozzá a művész, amelyek együtt tekintendők műtárgynak. Ilyen például Forgács Péter Rembrandt Morphs című videomunkája, amit korábban klasszikus keretben mutatott be a művész, az idei Art Brussels művészeti vásáron pedig egy modern, egyedi fekete keretben, amely a monitorral együtt részét képezi a műtárgynak. A lightboxok esetében – amelyek a galéria művészei közül többeknek, így Farkas Dénesnek, Somody Péternek, Mátyási Péternek, Mayer Évának a munkái között is szép számban felbukkannak – pedig a megvilágított képet keretező, egyedi kivitelezésű doboz szintén a műalkotás elválaszthatatlan, szerves része.
A keretezés ebből adódóan az évek során egyre aktuálisabb kérdéssé vált mind a művészek, mind pedig a galéria számára. A jó keretező kincset ér, sajnos azonban a bevált mesterek esetében is változó lehet a minőség. Arról nem is beszélve, hogy tetemes pluszköltséget jelent a műtárgy árához viszonyítva, így különösen a többpéldányos alkotásoknál érdemes meggondolni, mennyit kereteztetünk előre. A keret mellett fontos kérdés még az üveg kiválasztása. Minden alkotás előnyösebben mutat a csillogásmentes, matt, múzeumi üveg mögött, de ez a nagyobb mennyiségű, rendszeres keretezést igénylő művészek esetében nehezen finanszírozható és nem is feltétlenül szükséges. Gyakran előfordul, hogy a gyűjtő lát egy-egy bekeretezett alkotást az adott művésztől, majd mappából választ valami mást, amit azután az igényeinek megfelelő módon és minőségben kereteztet. Bizonyos esetekben a műalkotás jelentőségét figyelembe véve elengedhetetlen a múzeumi üveg használata. Ilyen volt a legutóbbi Art Marketen a galéria képviseletében először bemutatott Waliczky Tamás Ars Electronica Golden Nica-díjas Gramofon című alkotása, amely egy korai számítógépes grafika.
MŰ-KERET
A keretezés számomra nem kényszer, hanem szerves része a munkámnak. Annak idején azért jött létre ez a tárgytípus, hogy határt szabjon a látvány és a kép között, tehát segítsen annak meghatározásában, mit hívunk képnek. Nálam ez azért más egy kicsit, mert a reprezentációs technikákkal kiemelten foglalkozom, ez is a művészeti programom része. Érdekel, hogyan tálalódik az üzenet, milyen formákat kíván meg egy-egy alkotás, tartalom. A múzeumi installálási helyzetekben a keretezéssel egy műtárgyanyagon belül is ki lehet emelni bizonyos munkákat, tehát mint eszköz a hangsúlyok kijelölésére is alkalmas.
A keretezés által a designkultúra is a művek részévé válik. Ha csak az elmúlt pár évet nézzük, látható, milyen trendek vonultak végig itt:
Jó ideig a fekete keret volt a divat, most a világos fa.
Ez segít abban is, hogy békében lehessen együtt élni egy műtárggyal a saját otthonunkban például. A mű így nemcsak a művész által közvetíteni vágyott üzenet miatt lehet aktuális, hanem az adott keret is segíthet frissen tartani.
A vetített kép esetében klasszikus keretnek semmi értelme, nagyon idegenül hat. Tévés vetítésnél már kicsit más a helyzet. A négy elem című videomunkámnál csak azért tartottam meg a paszpartut, mert egyrészt nem akartam, hogy ez az idegenség megmutatkozzon, másrészt ez egy triptichon, és ezt a hármas tagolást így tudtam a videón is jelezni, összhangban a mű alapját képező eredeti Adolf Ziegler-festményen látható megoldással. Más munkáim esetében is van, hogy a médium maga kínál keretezési lehetőségeket. Ilyenek például az üvegképeim, amelyeknél az anyag adta meg a keretet és nem egy idegen tárgy. A képszéleket fazettamarással hoztam létre, így jelöltem ki a műtárgy határvonalát.
A keret kérdéssel foglalkoztam Az önmaga hitében megmerítkezni vágyó férfi című fotóm esetében is, de más megközelítésből. A mű közepén keretezett üresség, vakterület, képhiány látszik – a képen megjelenő férfi ezt nézi ülve. Ez a munka megfordítja az egész problematikát, mert a keret a képen belül jelenik meg, és így maga is képként érzékelhető, a körülfogott látvány azonban hiányzik belőle.